Odaértett olvasó

minden könyv nekem szól

Sportleves, avagy miért kell(ene) egy sci-finek is irodalmi(lag értékelhető) szövegnek lennie (Csillagikrek)

A mindenkori iskolai menza ikonikus termékének lényege, hogy az összetevői gazdagsága miatt jó kellene, hogy legyen, mégsem az. Persze megesszük, ha nincs más, és tartok tőle, hogy a Csillagikrek sikerének is ez a titka. Michael Walden könyve tele van a kortárs sci-fitől alapból elvárt elemekkel és fordulatokkal, de a kortárs sci-fitől elvárt színvonalat mégsem tudja hozni, mert olyan hibáktól hemzseg, amelyek manapság már kifejezetten kínosak.

Egy mindentudó elbeszélő bölcsessége (Pókfény)

Adrian Tchaikovsky regényéről az alapvető megállapítás az szokott lenni, hogy a fantasy kötelező elemeit, kliséit helyezi kicsit más megvilágításba, és ettől egyszerre lesz kritikus, szórakoztató és tanulságos.[1]

Filmforgatókönyv fotelhuszároknak III. (Kukoricza)

Zafírral nem (csak) az a baj, hogy giccsesek a szövegei, hanem az, hogy a rajongói választási lehetőség híjján ezeket a giccses szövegeket használják a valódinak vélt önkifejezésre, ami ezáltal egyenlővé válik Károly dicsőítésével és a hazugsággal (236). A Zafír szövegeivel való kritika nélküli azonosulás jelenti az önállóság igazi elvesztését. Vagyis nem az a baj, hogy az emberek kívülről tudják ezeket a dalokat, hanem az, hogy komolyan veszik és érvényesnek ismerik el őket.

Filmforgatókönyv fotelhuszároknak II. (Kukoricza)

Mivel készült egy komplett összehasonlító elemzés[1] is a János vitézzel (és más Petőfi-művekkel), így az újraírás, újraértelmezés kérdéseit a tanulmány és a hivatkozott kritikák alapján megspórolhatom. A kortárs angolszász zsánerszerzőkkel[2] való párhuzamot is megspórolnám, főleg azért, mert szerintem a popkultúra (is) sokkal hangsúlyosabban jelenik meg a filmes utalásokban.

Filmforgatókönyv fotelhuszároknak I. – és egy kis statisztika (Kukoricza)

Kezdjük az utóbbival. A Kukoriczára (is) úgy akadtam rá, hogy próbáltam megtudni, konkrétan milyen magyar sff regények jelentek meg az utóbbi tíz évben – alapvetően nem a megjelenések száma érdekelt, hanem maga a kínálat, de melléktermékként kaptam számokat is. Itt az eredmény.

Ilyen állat nincs: az alternatív történelmi regényről II. (A szivarhajó utolsó útja)

Ami A szivarhajó utolsó útját[1] illeti, ott virít benne a meghatározás, miszerint ez egy „ifjúsági kalandregény”. Majd a szerzőpáros egy évekkel későbbi interjúban (!)[2] „alternatív történelmi kalandregényként” definiálta a művét, és azt mondták, hogy ez nem egy „alternatív történelmi steampunk[3] ifjúsági kém-kalandregény”[4], mert “nem annak terveztük, nem annak írtuk és hát egészen egyszerűen nem az”. Hogy klasszikust idézzek, márpedig de. Sajnos ki kell, hogy ábrándítsam a szerzőket, egy regény leginkább az, aminek olvassák. Senkit nem érdekel, mit gondolt a költő; attól kezdve, hogy kijött a nyomdából a szöveg, nem irányítható az olvasata.[5] Nem véletlen, hogy ez az utólagos korrigálás Szélesi Sándornak sem jött be, az viszont borzasztóan érdekes, hogy miért nem.

Ilyen állat nincs: az alternatív történelmi regényről I. – csak most: ajándék vaják-mémmel! (A szivarhajó utolsó útja)

Az alternatív-Trianon kötet (Nézzünk bizakodva a múltba) olvasásakor elgondolkodtatott ennek a zsánernek a kérdésköre, de valószínűleg sosem foglalkoztam volna vele. Ez a bejegyzés csak és kizárólag azért született, mert Pintér Bence nem átallott recenziós példányt küldeni nekem a frissen megjelent e-könyvéből.

Gumó, haza, család: az otthon, az út és az utazás egy fantasyban II. (Horgonyhely)

Magyarul nekünk ugyebár anyaföldünk, anyanyelvünk meg anyaországunk van (utóbbi a regényvilág szempontjából nem elhanyagolható módon ráadásul még komp- meg fekete is), és ezek a fogalmak némi átfedésben vannak egymással.

Gumó, haza, család: az otthon, az út és az utazás egy fantasyban I. (Horgonyhely)

Erről a könyvről már látatlanban is tudtam, hogy „a szülésről szól”. Évekig csak kerülgettem, aztán meg sokáig küzdöttem vele. Nagyjából az ötödik nekifutásra jutottam túl az első oldalon, és utána sem ment könnyen. A végét kb másféloldalanként gyűrtem le. Azt ugyan előre megszavaztam neki, hogy hálivúdi szülésjelenet* nem lesz benne, de reméltem, hogy találok benne valami más témát is, valami olyat, amiből kiderülhet, hogy ez nem „csak” egy szülésről és terhességről szóló, „mi lenne, ha a nők nyomnák el a férfiakat”-típusú könyv, hanem más is lehet. Ez a más pedig az út, az utazás, a föld és az otthon kérdésköre.

A tömeggyilkosok anatómiája II. (Pokolhurok)

Az elbeszélés leképezi azt a kétosztatú diskurzust, amely vagy szélsőségesen elítélő vagy szélsőségesen támogató, és amelyek közös vonása, hogy nem valódi ismeretekre és tapasztalatokra, nem is tudományos megismerésre alapulnak, és nincs rá esély, hogy igazi párbeszéd alakuljon ki a használatuk során.

1 / 7 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén