minden könyv nekem szól

Hónap: 2024 február

Szorongás, félelem, feszültség, trauma II. (Vétett út)

A másik izgalmas dolog a regényben az, ahogyan a különböző népségek, akik ugyanazt a világlátást képviselik, egymást és saját magukat ezen a közös világban egymástól eltérően, teljesen másmilyennek látják.

Szorongás, félelem, feszültség, trauma I. (Vétett út)

Tavaly a frissen megjelent regények közül semmit nem olvastam, de idén nekifogtam a Vétett útnak – a tavalyi megjelenések közül ugyanis erre voltam leginkább kiváncsi. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért, és arra jutottam, hogy a kilencvenes évek, még konkrétabban a telefonfülkék miatt.

Emberkísérleteimről röviden (Töredezés, Elzárkózás)

A januárom a mazochizmus jegyében telt. Először is órákon keresztül hallgattam egy felnőtt férfi picsogását arról, hogy egyetlen kiadó sem fogadta el a kéziratát és ez kizárólag a veresattilahívő virdemberek összeesküvése miatt lehet. (Bár ki emlékszik már erre, mikor a Zsoldos-shortlist kötelező körein is túl vagyunk? Idén egyébként nem jelöltem semmit, szóval ehhez most egyáltalán nincs közöm.) De ez nem volt elég: megint kísérletet tettem arra, hogy számomra teljesen ismeretlen magyar sff szerzők regényei között találjak egy igazán jó szöveget – és megint csúfos kudarcot vallottam. Először nem is akartam ezekkel itt a blogon foglalkozni, de meggondoltam magam, nehogy már csak nekem legyen rossz. Okuljatok és szenvedjetek!

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén