minden könyv nekem szól

Kategória: Egyéb kategória

A tömeggyilkosok anatómiája II. (Pokolhurok)

Az elbeszélés leképezi azt a kétosztatú diskurzust, amely vagy szélsőségesen elítélő vagy szélsőségesen támogató, és amelyek közös vonása, hogy nem valódi ismeretekre és tapasztalatokra, nem is tudományos megismerésre alapulnak, és nincs rá esély, hogy igazi párbeszéd alakuljon ki a használatuk során.

A tömeggyilkosok anatómiája I. (Pokolhurok)

A Pokolhurokról olvasott kritikákban[1] egy közös vonást találtam, mégpedig azt, hogy elsősorban nem magáról a könyvről szólnak, vagy legalábbis nem a szövegről[2].

Ez érthető is, hiszen nem lehet azt mondani, hogy a fiktív regényvilág egyértelműen elkülöníthető a mindennapi valóságunktól, és a regény által felvetett problémakör nagyon nehéz, bonyolult és messzire vezető kérdés, ami valamilyen formában mindannyiunkat érint.

De ha már ez egy „tudományos-fantasztikus mű”, akkor megpróbálom ebből kiindulva megközelíteni.

Nekem is voltak kalandjaim a Zsoldos-díjjal

Varga Bea posztjában[1], ha eltekintünk a mindenki számára méltatlan hangnemtől, ha lefejtjük a személyes sértettséget, a régi díjjal kapcsolatos nosztalgiát meg a Könyvmolyképzős kiadványok esetlegesen más célközönséget feltételező jellegét, akkor azért sok megfontolandó megállapítás van, amelyek konstruktív vitákhoz is alapul szolgálhat(ná)nak. Megpróbálom ezeket összeszedni és reagálni rá.

Türhőségterápia II. (A nép igazsága)

Mindezek után egyértelmű, hogy miért operál ez a szöveg rengeteg konyhai alapanyaggal és elkészült ételek neveivel.

Türhőségterápia I. (A nép igazsága)

A könyvről szóló kritikák jellemzően azzal küzdenek, hogy meghatározzák a zsánerét, amit nem könnyít meg az, hogy a hátsó borítón olyanokat olvashatunk, mint

Döglött ufó Díj: a győztes

Igyekszem röviden és pontosan megindokolni a választásomat.

Egyéves a blog

2021. március 21-én volt egyéves a blog: ebből az alkalomból adok egy díjat.

Megjegyzések Howard Phillips Lovecraft rasszizmusának kérdéséhez II. (Árnyék Innsmouth fölött, A dolog a küszöbön)

A lovecrafti kozmikus rettenetet több tanulmányban[1] is Lovecraft elméleti írása[2] felől definiálják. Ez persze elég kézenfekvő, de nekem mindig gyanús, ha egy szerző értelmezni kezdi a saját szövegeit, és általában nem hiszek neki, vagy nem egészen. Lovecrafttal is ez a helyzet. Ezért nem értek teljesen egyet azzal, hogy „Lovecraftnál két alapvető forrása van a félelemnek. Az egyik a haláltól való rettegés, a másik az ismeretlentől való iszonyat.”[3]

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén