minden könyv nekem szól

Kategória: Egyéb kategória 1 / 3 oldal

A Zsoldos-díj jelölési rendszeréről meg más egyebekről is

Mivel túl vagyunk a díjkiosztón, írok erről – nagyjából (a lényeget tekintve) ugyanaz a szöveg, mint amit levettem, csak kicsit kiegészítve és átalakítva.

Szolgálati közlemény a Döglött Ufó Díjjal kapcsolatban

Biztosan ti is hallottatok az USA fölött lelőtt apró

Idén kérdésessé vált a Döglött Ufó-díj kiosztása.

Egy szükségszerűen és véletlenszerűen hibás, mégis ideális világ III. (Második magyar köztársaság)

Azt, hogy ez nem egy alternatív történelmi eseménysorozatot bemutató könyv, a legjobban az időkezelésével lehet illusztrálni.

Egy szükségszerűen és véletlenszerűen hibás, mégis ideális világ II. (Második magyar köztársaság)

Az alternatív történelmi regény “olyan spekulatív fikció, amelyben fogunk egy pontot a történelemben, megváltoztatjuk, és ebből bontunk ki egy alternatív történelmi idővonalat.”[1] Kondor regényében a sikeres kiugrás nem egy ilyen pont, hanem egy olyan változó, ami a “milyen lett volna, ha” kérdés egyik összetevője, és a többi esemény sem abban a szigorú logikai rendben követi egymást, ahogy azt a történelmi elbeszélésektől megszokhattuk. Nem egyszerűen más a szöveg történelem-felfogása, mint mondjuk a történelem-tankönyveknek, a történelmi és áltörténelmi regényeknek, vagy történelemfilozófiával foglalkozó műveknek – mert ezek mind feltételezik a történelemről, hogy az egy létező dolog – , hanem a történelmet, mint létező dolgot, jelenséget, eseménysort narratívát, mint irodalmat és mint valóságot kérdőjelezi meg, ahogy az a mottóból világosan kiderül.

Egy szükségszerűen és véletlenszerűen hibás, mégis ideális világ I. (Második magyar köztársaság)

Nem szeretem a krimit, az alternatív történelmi regény pedig – mint azt A szivarhajó utolsó útja kapcsán bebizonyítottam – nem létezik, ezért egy jóideig egyáltalán nem voltam kiváncsi Kondor Vilmos regényére. Aztán sokáig nem találtam olyan könyvet, ami ne okozott volna csalódást, vagy felháborodást, és már nem akartam mást, csak valami megbízható szöveget, ami biztosan nem nyűgöz le, de nem is fogom kétoldalanként anyázva a sarokba dobni (hogy aztán sietve kisimogassam a lapokat, mielőtt ki kell fizetnem a könyvtárban). A kritikák alapján feltételeztem, hogy Kondor regénye, amit egy alternatív történelmi közegbe ágyazott krimiként aposztrofáltak, pont egy ilyen idegnyugtató, stabil felsőközépkategóriás írás lesz. Tévedtem. A Második magyar köztársaság nem krimi, és nem is alternatív történelmi regény, hanem egy zseniális urban fantasy, ami rögtön az elején levett a lábamról és a rajongásom egyenletes mértékben növekedett a történet végéig.

Egy halott műfaj kikel a sírjából III. (Az utolsó tanú)

Az, hogy a regény kulcsmondatát éppen a Sámán mondja ki, egyrészt kiemeli Zsóka történetszálát, aki így igazi főszereplővé lép elő, másrészt felveti azt a kérdést, hogy bizonyos állítások igazak-e attól függetlenül, hogy ki mondja őket. Amit ugyanis a Sámán mond annak érdekében, hogy a látóit magához kösse és kihasználja, pontosan az, amit a szöveg egésze állít: „Önök mind győzelemre születtek! Csak el kell hinniük magukról – de nem egyszer, hanem minden alkalommal újra, és újra.” (45)

Egy halott műfaj kikel a sírjából II. (Az utolsó tanú)

Az utolsó tanú nem pusztán egy régi monda újrafeldolgozása, nem is egyszerűen egy modern monda, hanem valami olyasmi, ami a kettő ötvözetére épül (többek között ez indokolja, hogy tulajdonképpen két történetet olvashatunk, pontosabban ugyanannak a történetnek a végtelen lehetőségek közül kiválasztott két változatát), és azt a bizonyos „hiedelmekról való véleménynyilvánítást” ebben a minőségében hozza létre.

Egy halott műfaj kikel a sírjából I. (Az utolsó tanú)

Lőrinczy Judit regényéről két jellegzetességet emeltek ki a kritikák, az egyik, hogy mindenféle zsáner keveredik benne (sci-fi, fantasy, eastern, krimi stb) amelyek a felismerhetőségeik ellenére egyesek szerint szépen összeolvadnak, mások szerint pedig éppen hogy agyonütik egymást a szövegben.  Szerintem ez a szöveg gond nélkül olvasható a kortárs fantasztikus irodalom alzsánerei felől, de igazából nincs értelme megpróbálni sem a sci-fi, sem az epikus fantasy, sem az eastern kaptafájára ráhúzni, mert nem ezektől különleges. Az utolsó tanú ugyanis a monda műfaját támasztja fel és aktualizálja, lényegében konkretizálja, átírja, újraírja és folytatja is, és még ennél is érdekesebb az, hogy hogyan, milyen eljárásokkal teszi ezt.

Az öncélúság szörnye (Infected Monstrum)

A könyvbemutató egy nagyon kényes műfaj, sok minden kell ahhoz, hogy jó legyen – mindenekelőtt egy igazán jó könyv, aztán egy olyan szerző, aki komfortosan érzi magát a helyzetben, olyan kérdezők, akik fel tudják kelteni az érdeklődést a kötet iránt és olyan közönség, aminek a tagjai mindezt értékelik.

Miután Pintér Bence felhívta rá a figyelmemet, megnéztem az Infected Monstrum könyvbemutatóját[1]. Első körben kiderült, hogy nem vagyok jó közönség. A kötet sem kezdett el érdekelni, viszont csúnya előítéleteim támadtak – amiket utólag persze igazolva láttam. A szerző mondjuk láthatóan jól érezte magát, de hát ki nem élvezi, ha két másik (egyébként szimpatikus) emberrel együtt veregetheti a saját vállát. A könyv pedig nem lett jó, ami az egyetlen valódi probléma az előbb felsoroltak közül.

Szirupos világvége cukormázzal leöntve (Tizenegyes állomás)

Csupa jót hallottam erről a könyvről és a róla készült sorozatról, a kritikák is többnyire pozitívak voltak. Nem tudnám megmondani, mire számítottam, de erre a tömény giccsparádéra biztosan nem. Szerintem a Tizenegyes állomás egy logikátlanságokkal teli szirupos közhelygyűjtemény, ami néhány helyen megvillant valamit abból, amitől kimondottan jó lehetett volna.

1 / 3 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén