Zafírral nem (csak) az a baj, hogy giccsesek a szövegei, hanem az, hogy a rajongói választási lehetőség híjján ezeket a giccses szövegeket használják a valódinak vélt önkifejezésre, ami ezáltal egyenlővé válik Károly dicsőítésével és a hazugsággal (236). A Zafír szövegeivel való kritika nélküli azonosulás jelenti az önállóság igazi elvesztését. Vagyis nem az a baj, hogy az emberek kívülről tudják ezeket a dalokat, hanem az, hogy komolyan veszik és érvényesnek ismerik el őket.
Mivel készült egy komplett összehasonlító elemzés[1] is a János vitézzel (és más Petőfi-művekkel), így az újraírás, újraértelmezés kérdéseit a tanulmány és a hivatkozott kritikák alapján megspórolhatom. A kortárs angolszász zsánerszerzőkkel[2] való párhuzamot is megspórolnám, főleg azért, mert szerintem a popkultúra (is) sokkal hangsúlyosabban jelenik meg a filmes utalásokban.
Kezdjük az utóbbival. A Kukoriczára (is) úgy akadtam rá, hogy próbáltam megtudni, konkrétan milyen magyar sff regények jelentek meg az utóbbi tíz évben – alapvetően nem a megjelenések száma érdekelt, hanem maga a kínálat, de melléktermékként kaptam számokat is. Itt az eredmény.
Az elbeszélés leképezi azt a kétosztatú diskurzust, amely vagy szélsőségesen elítélő vagy szélsőségesen támogató, és amelyek közös vonása, hogy nem valódi ismeretekre és tapasztalatokra, nem is tudományos megismerésre alapulnak, és nincs rá esély, hogy igazi párbeszéd alakuljon ki a használatuk során.
A Pokolhurokról olvasott kritikákban[1] egy közös vonást találtam, mégpedig azt, hogy elsősorban nem magáról a könyvről szólnak, vagy legalábbis nem a szövegről[2].
Ez érthető is, hiszen nem lehet azt mondani, hogy a fiktív regényvilág egyértelműen elkülöníthető a mindennapi valóságunktól, és a regény által felvetett problémakör nagyon nehéz, bonyolult és messzire vezető kérdés, ami valamilyen formában mindannyiunkat érint.
De ha már ez egy „tudományos-fantasztikus mű”, akkor megpróbálom ebből kiindulva megközelíteni.
Varga Bea posztjában[1], ha eltekintünk a mindenki számára méltatlan hangnemtől, ha lefejtjük a személyes sértettséget, a régi díjjal kapcsolatos nosztalgiát meg a Könyvmolyképzős kiadványok esetlegesen más célközönséget feltételező jellegét, akkor azért sok megfontolandó megállapítás van, amelyek konstruktív vitákhoz is alapul szolgálhat(ná)nak. Megpróbálom ezeket összeszedni és reagálni rá.
Mindezek után egyértelmű, hogy miért operál ez a szöveg rengeteg konyhai alapanyaggal és elkészült ételek neveivel.
A könyvről szóló kritikák jellemzően azzal küzdenek, hogy meghatározzák a zsánerét, amit nem könnyít meg az, hogy a hátsó borítón olyanokat olvashatunk, mint
2021. március 21-én volt egyéves a blog: ebből az alkalomból adok egy díjat.
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén