minden könyv nekem szól

Kategória: horror

A szobatudós terepre megy: egy kutatásmódszertani paradigmaváltás mint a kozmikus rettenet kiváltója II. (Cthulhu hívása, Az őrület hegyei)

A nagy váltást aztán Az őrület hegyeinek tudósai képviselik. Ők ugyanis nem mások beszámolóira hagyatkozva írnak tudományos műveket, hanem saját tapasztalásokra alapozva akarják túlszárnyalni az elődöket. És fontos, hogy itt a kutatás módszere változik, a más kultúrák megítélésének attitűdje nem.

A szobatudós terepre megy: egy kutatásmódszertani paradigmaváltás mint a kozmikus rettenet kiváltója, valamint még egyszer a rasszizmusról – de csak azért, hogy ne legyen túl rövid a cím, a múltkor is teljesen rosszul voltam, amikor befért egy sorba I. (Cthulhu hívása, Az őrület hegyei)

A rémtörténeteket (horrort, weirdet) azért olyan rettenetesen nehéz jól megírni, mert nagyon vékony az a határ, ami a valóban félelmetest a nevetségestől elválasztja. Ezt a határt elsősorban a nyelv hozza létre: az olvasó (ideális esetben legalábbis) azonnal észreveszi, ha valami gagyi, vagy parodisztikus. Ha jól van megírva a történet, akkor végig ezen a határon egyensúlyoz, de vagy nem lépi át, vagy olyan szándékossággal, mint mondjuk Veres Attila szövegei teszik.

A horror, a groteszk, meg a normalitás illúziója 2. (Éjféli iskolák)

És hogy miért kapott ez a kötet „groteszk regény/novellafüzér” helyett „science fiction, horror, fantasy”[1] besorolást? (Mármint azon kívül, hogy egy fantasztikummal foglalkozó kiadónál jelent meg.)

A horror, a groteszk, meg a normalitás illúziója 1. (Éjféli iskolák)

A Veres Attila kötetéről általam olvasott kritikák általában két dolgot emelnek ki a szövegről: az egyik a nagyon ismerős, nagyon saját ütős, pontos megjelenítése, a másik pedig a gyomorforgató és félelmet keltő, nyomasztó és nehezen feldolgozható horror és weird tobzódása. Pedig ez a kötet nem a horror, hanem a groteszk kategóriájába tartozik, amire abból jöttem rá, hogy folyamatos rettegés helyett végigröhögtem.

Amikor az ordas kampányszlogen és a csalafinta reklám fenyegeti az ártatlan blogbejegyzést, de végül a bátor biohorror mindenkit legyőz: zsáner- és műfaji kódok egy urban fantasyban (Irha és bőr)

Az Irha és bőr már a legelején elég egyértelműen szembesíti az olvasót nem csak a saját, nyílt vagy rejtett előítéleteivel, hanem a pc korlátaival is. Egyszerre ad tűpontos társadalomkritikát és pszichológiai magyarázatot az agresszióra meg a kirekesztésre, és vet fel hozzájuk kapcsolódó filozófiai kérdéseket, hogy aztán a végére az önmegvalósítástól elkezdve a felnőtté váláson át az egyén-közösség viszonyáig sokmindenre reflektáljon. Mindezt részletgazdag, aprólékos és átgondolt eszközökkel teszi hitelessé, de ez a regény nem (csak) ettől jó szöveg, hanem attól, hogy mindezeket képes egy egészen más, művészi-irodalmi kontextusba átemelni, és a művészi személyiség, az alkotás kínja meg a fantasztikus irodalom kanonikussá tételének kérdésévé is alakítani.

Himnusz a nihilről, óda a nyolcvanas évekhez, szonettkoszorú az arachnofóbiából (Odakint sötétebb)

Veres Attila regénye ugyanúgy 2017-ben jelent meg, mint a Távolvíz és a Xeno, az alapszituáció is hasonló: bizonyos ideje idegenek jelentek meg a földön. De míg az utóbbi két sci-fi egy-egy lehetséges jövőről mesél, addig az Odakint sötétebb horrorja egy lehetséges múltat tár elénk.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén