A nagy váltást aztán Az őrület hegyeinek tudósai képviselik. Ők ugyanis nem mások beszámolóira hagyatkozva írnak tudományos műveket, hanem saját tapasztalásokra alapozva akarják túlszárnyalni az elődöket. És fontos, hogy itt a kutatás módszere változik, a más kultúrák megítélésének attitűdje nem.
A rémtörténeteket (horrort, weirdet) azért olyan rettenetesen nehéz jól megírni, mert nagyon vékony az a határ, ami a valóban félelmetest a nevetségestől elválasztja. Ezt a határt elsősorban a nyelv hozza létre: az olvasó (ideális esetben legalábbis) azonnal észreveszi, ha valami gagyi, vagy parodisztikus. Ha jól van megírva a történet, akkor végig ezen a határon egyensúlyoz, de vagy nem lépi át, vagy olyan szándékossággal, mint mondjuk Veres Attila szövegei teszik.
És hogy miért kapott ez a kötet „groteszk regény/novellafüzér” helyett „science fiction, horror, fantasy”[1] besorolást? (Mármint azon kívül, hogy egy fantasztikummal foglalkozó kiadónál jelent meg.)
A Veres Attila kötetéről általam olvasott kritikák általában két dolgot emelnek ki a szövegről: az egyik a nagyon ismerős, nagyon saját ütős, pontos megjelenítése, a másik pedig a gyomorforgató és félelmet keltő, nyomasztó és nehezen feldolgozható horror és weird tobzódása. Pedig ez a kötet nem a horror, hanem a groteszk kategóriájába tartozik, amire abból jöttem rá, hogy folyamatos rettegés helyett végigröhögtem.
Az Irha és bőr már a legelején elég egyértelműen szembesíti az olvasót nem csak a saját, nyílt vagy rejtett előítéleteivel, hanem a pc korlátaival is. Egyszerre ad tűpontos társadalomkritikát és pszichológiai magyarázatot az agresszióra meg a kirekesztésre, és vet fel hozzájuk kapcsolódó filozófiai kérdéseket, hogy aztán a végére az önmegvalósítástól elkezdve a felnőtté váláson át az egyén-közösség viszonyáig sokmindenre reflektáljon. Mindezt részletgazdag, aprólékos és átgondolt eszközökkel teszi hitelessé, de ez a regény nem (csak) ettől jó szöveg, hanem attól, hogy mindezeket képes egy egészen más, művészi-irodalmi kontextusba átemelni, és a művészi személyiség, az alkotás kínja meg a fantasztikus irodalom kanonikussá tételének kérdésévé is alakítani.
Veres Attila regénye ugyanúgy 2017-ben jelent meg, mint a Távolvíz és a Xeno, az alapszituáció is hasonló: bizonyos ideje idegenek jelentek meg a földön. De míg az utóbbi két sci-fi egy-egy lehetséges jövőről mesél, addig az Odakint sötétebb horrorja egy lehetséges múltat tár elénk.
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén