minden könyv nekem szól

Kategória: horror 1 / 2 oldal

Grimdark magyar módra: iszunk, hányunk, belefekszünk (Főnix)

Szarvassy László könyve egyszerre volt kellemes meglepetés és tömény kínlódás.

Szorongás, félelem, feszültség, trauma II. (Vétett út)

A másik izgalmas dolog a regényben az, ahogyan a különböző népségek, akik ugyanazt a világlátást képviselik, egymást és saját magukat ezen a közös világban egymástól eltérően, teljesen másmilyennek látják.

Szorongás, félelem, feszültség, trauma I. (Vétett út)

Tavaly a frissen megjelent regények közül semmit nem olvastam, de idén nekifogtam a Vétett útnak – a tavalyi megjelenések közül ugyanis erre voltam leginkább kiváncsi. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért, és arra jutottam, hogy a kilencvenes évek, még konkrétabban a telefonfülkék miatt.

A horror, mint a szeretet diadala II. (Vértestvérek)

Ebben az erőszak által keretezett világban az a vágy, amit Michael a holttestek (és később Alice) iránt érez, tulajdonképpen a megmaradt emberség jele.

A horror, mint a szeretet diadala I. (Vértestvérek)

Ania Ahlborn regényének címlapján Nick Cutter azt jósolja, hogy ez a regény össze fogja törni az olvasóját. Túl azon, hogy időnként (mindig) idegesítenek az ilyen jellegű reklámszövegek, nem is lett igaza.

A statikus zörej mint kinyilatkoztatás II. (A hasbeszélés titka)

Az első néhány írás főleg akkor lesz érdekes, amikor a közös motívumok (köd, origami, pók, statikus zörej stb) felismerhetőkké válnak és ezek segítségével a korábbi novellák utólag bekerülnek a kötet egységesítő szerkezetébe.

A statikus zörej mint kinyilatkoztatás I. (A hasbeszélés titka)

Mielőtt elolvastam volna a könyvet, meghallgattam Nemes Z. Márió podkasztját[1], ami az én esetemben eléggé kontraproduktívra sikerült, mert az alapján úgy gondoltam, jobb lenne messziről elkerülnöm ezt az izét. Furcsa kisvárosról szóló történettel kapcsolatban ugyanis nemrég volt egy eléggé negatív élményem, és nem akartam még egyet. Aztán mégis bizalmat szavaztam neki, és ennek az volt az egyetlen oka, hogy rövid a TBA-nál jelent meg.

Az öncélúság szörnye (Infected Monstrum)

A könyvbemutató egy nagyon kényes műfaj, sok minden kell ahhoz, hogy jó legyen – mindenekelőtt egy igazán jó könyv, aztán egy olyan szerző, aki komfortosan érzi magát a helyzetben, olyan kérdezők, akik fel tudják kelteni az érdeklődést a kötet iránt és olyan közönség, aminek a tagjai mindezt értékelik.

Miután Pintér Bence felhívta rá a figyelmemet, megnéztem az Infected Monstrum könyvbemutatóját[1]. Első körben kiderült, hogy nem vagyok jó közönség. A kötet sem kezdett el érdekelni, viszont csúnya előítéleteim támadtak – amiket utólag persze igazolva láttam. A szerző mondjuk láthatóan jól érezte magát, de hát ki nem élvezi, ha két másik (egyébként szimpatikus) emberrel együtt veregetheti a saját vállát. A könyv pedig nem lett jó, ami az egyetlen valódi probléma az előbb felsoroltak közül.

Egy szerző útkeresése: kérdések és megállapítások Böszörményi Márton írásában

Uborkaszezon van, ilyen melegben az embernek semmihez sincs kedve, de fel kéne pörgetni a blogot. Hm, megvan, olvassunk valami rövidet és írjuk le, hogy Lovecraft.

Böszörményi Márton gyors és rövid karriert befutó írása[1] tulajdonképpen a szerző saját írói útkereséséről szól, egy kissé sutára sikerült nyilvános önmarcangolás. Viszont nagyon érdekes kérdéseket is felvet, még ha láthatólag nincs is ennek tudatában.

Gumó, haza, család: az otthon, az út és az utazás egy fantasyban II. (Horgonyhely)

Magyarul nekünk ugyebár anyaföldünk, anyanyelvünk meg anyaországunk van (utóbbi a regényvilág szempontjából nem elhanyagolható módon ráadásul még komp- meg fekete is), és ezek a fogalmak némi átfedésben vannak egymással.

1 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén