minden könyv nekem szól

Szerző: Odaértett Olvasó 1 / 3 oldal

Mi az oka, hogy a „komoly” sci-fi Magyarországon lábra nem tud kapni*, kiegészítve egy szerény javaslattal** avagy kibicnek semmi se drága (rendhagyó bejegyzés egy fészbúkos vitához) – válasszal frissítve

Kánai András a következőket írta a F.I.O.K csoportban: “Azért az valahol szomorú, hogy a tehetségesnek titulált fiatalokból az egy szál Markovics Botondon kívül senki sem publikál folyamatos jelleggel zsánerkiadónál. (Oké, László Zoli kisebb-nagyobb megszakításokkal, Varga Bea is ír és publikál, de alapvetően nem felnőtt közönségnek.)

Nagyon hiányoznak a jó, magyar sci-fi írók a rendszerből.”

Sci-fi-e vagy? II. (Marsbéli krónikák)

Az előző bejegyzésben taglalt, a sci-fiként olvasás kereteit meghatározó elemeket az olvasó megtanulja felismerni és alkalmazni, így előbb-utóbb, ha nem is esik ki a Marsbéli krónikák a sci-fi kategóriából, minimum kérdésessé válik a besorolása.

Sci-fi-e vagy? I. (Marsbéli krónikák)

HPL aka H.P. Lovecraft[1] mellett egy másik jelentős szülinapos idén Ray Bradbury[2].

Homokférgek ide, biomacska és elektronikus bárányok oda, nekem sokáig a Marsbéli krónikák volt A SCI-FI, és ennek nagyon egyszerű és nagyon személyes oka van.

Honfoglaló szépunokáink esete a XIX. századdal (Újvérűek)

Urbánszki László Sápadtak címet viselő kötete kapcsán anno lelkendeztem egy sort, és nagyon vártam, hogy elolvashassam végre a folytatást, amire csak nyár végén tudtam időt szakítani. Nagyjából a kötet felénél merült fel bennem a historizmus fogalma a szöveggel kapcsolatban, hogy aztán a regény végére igazoltnak lássam ennek a jogosultságát.

Megjegyzések Howard Phillips Lovecraft rasszizmusának kérdéséhez II. (Árnyék Innsmouth fölött, A dolog a küszöbön)

A lovecrafti kozmikus rettenetet több tanulmányban[1] is Lovecraft elméleti írása[2] felől definiálják. Ez persze elég kézenfekvő, de nekem mindig gyanús, ha egy szerző értelmezni kezdi a saját szövegeit, és általában nem hiszek neki, vagy nem egészen. Lovecrafttal is ez a helyzet. Ezért nem értek teljesen egyet azzal, hogy „Lovecraftnál két alapvető forrása van a félelemnek. Az egyik a haláltól való rettegés, a másik az ismeretlentől való iszonyat.”[3]

Megjegyzések Howard Phillips Lovecraft rasszizmusának kérdéséhez I. (Árnyék Innsmouth fölött, A dolog a küszöbön)

Úgy tűnt, az utóbbi időben a csapból is Howard Phillips Lovecraft[1] sötét szelleme gomolyog elő. Elintézte magának, hogy az idén az államalapítás helyett mindenki az ő születésnapjával foglalkozzon[2], az általa inspirált (sokadik, de frissen megjelent) könyv és az abból készült sorozat[3] is folyamatos beszédtéma lett és annak ellenére is rendszeresen belefutottam mind a róla szóló írásokba, mind a szövegeibe, hogy igyekeztem ignorálni a szerzőt, a műveit és a rémtörténeti paradigmát úgy, ahogy van.

Ghayrogtól dwendáig: a tabu átalakulásának folyamata a másfajúakkal való párkapcsolat toposzában (Majipoor krónikái; Nulla pont; Perdido pályaudvar, végállomás; Hősöknek való vidék I-III.)

A másfajúakkal való párkapcsolat ábrázolása a legkülönfélébb szövegekben jelenik meg, és a tiltott, de legalábbis titkolnivaló viszonytól az időleges határátlépéseken át a teljes elfogadásig ível. Egy ilyen jellegű kapcsolat bemutatása mindig valamelyik állomást képviseli a tabu kérdésessé válásának és megszűnésének folyamatában.

A horror, a groteszk, meg a normalitás illúziója 2. (Éjféli iskolák)

És hogy miért kapott ez a kötet „groteszk regény/novellafüzér” helyett „science fiction, horror, fantasy”[1] besorolást? (Mármint azon kívül, hogy egy fantasztikummal foglalkozó kiadónál jelent meg.)

A horror, a groteszk, meg a normalitás illúziója 1. (Éjféli iskolák)

A Veres Attila kötetéről általam olvasott kritikák általában két dolgot emelnek ki a szövegről: az egyik a nagyon ismerős, nagyon saját ütős, pontos megjelenítése, a másik pedig a gyomorforgató és félelmet keltő, nyomasztó és nehezen feldolgozható horror és weird tobzódása. Pedig ez a kötet nem a horror, hanem a groteszk kategóriájába tartozik, amire abból jöttem rá, hogy folyamatos rettegés helyett végigröhögtem.

Mesekrimi: a hagyomány megőrzésének egyik eszköze (Egyszervolt, Az ellopott troll)

Nem szeretem a krimit. Ehhez képest két olyan kisregényt is nagy élvezettel olvastam végig, amelyeknek az alapvető strukturúját a krimi sémái határozzák meg. Ezekben a szövegekben ugyanis ezt a vázat sokrétű és sokszor kimondottan zseniális elemek gazdagítják, megteremtve egy igazán különleges és példaértékű alzsánert.

1 / 3 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén