minden könyv nekem szól

Kategória: rémtörténet

A statikus zörej mint kinyilatkoztatás II. (A hasbeszélés titka)

Az első néhány írás főleg akkor lesz érdekes, amikor a közös motívumok (köd, origami, pók, statikus zörej stb) felismerhetőkké válnak és ezek segítségével a korábbi novellák utólag bekerülnek a kötet egységesítő szerkezetébe.

A statikus zörej mint kinyilatkoztatás I. (A hasbeszélés titka)

Mielőtt elolvastam volna a könyvet, meghallgattam Nemes Z. Márió podkasztját[1], ami az én esetemben eléggé kontraproduktívra sikerült, mert az alapján úgy gondoltam, jobb lenne messziről elkerülnöm ezt az izét. Furcsa kisvárosról szóló történettel kapcsolatban ugyanis nemrég volt egy eléggé negatív élményem, és nem akartam még egyet. Aztán mégis bizalmat szavaztam neki, és ennek az volt az egyetlen oka, hogy rövid a TBA-nál jelent meg.

Egy szerző útkeresése: kérdések és megállapítások Böszörményi Márton írásában

Uborkaszezon van, ilyen melegben az embernek semmihez sincs kedve, de fel kéne pörgetni a blogot. Hm, megvan, olvassunk valami rövidet és írjuk le, hogy Lovecraft.

Böszörményi Márton gyors és rövid karriert befutó írása[1] tulajdonképpen a szerző saját írói útkereséséről szól, egy kissé sutára sikerült nyilvános önmarcangolás. Viszont nagyon érdekes kérdéseket is felvet, még ha láthatólag nincs is ennek tudatában.

A szobatudós terepre megy: egy kutatásmódszertani paradigmaváltás mint a kozmikus rettenet kiváltója II. (Cthulhu hívása, Az őrület hegyei)

A nagy váltást aztán Az őrület hegyeinek tudósai képviselik. Ők ugyanis nem mások beszámolóira hagyatkozva írnak tudományos műveket, hanem saját tapasztalásokra alapozva akarják túlszárnyalni az elődöket. És fontos, hogy itt a kutatás módszere változik, a más kultúrák megítélésének attitűdje nem.

A szobatudós terepre megy: egy kutatásmódszertani paradigmaváltás mint a kozmikus rettenet kiváltója, valamint még egyszer a rasszizmusról – de csak azért, hogy ne legyen túl rövid a cím, a múltkor is teljesen rosszul voltam, amikor befért egy sorba I. (Cthulhu hívása, Az őrület hegyei)

A rémtörténeteket (horrort, weirdet) azért olyan rettenetesen nehéz jól megírni, mert nagyon vékony az a határ, ami a valóban félelmetest a nevetségestől elválasztja. Ezt a határt elsősorban a nyelv hozza létre: az olvasó (ideális esetben legalábbis) azonnal észreveszi, ha valami gagyi, vagy parodisztikus. Ha jól van megírva a történet, akkor végig ezen a határon egyensúlyoz, de vagy nem lépi át, vagy olyan szándékossággal, mint mondjuk Veres Attila szövegei teszik.

Megjegyzések Howard Phillips Lovecraft rasszizmusának kérdéséhez II. (Árnyék Innsmouth fölött, A dolog a küszöbön)

A lovecrafti kozmikus rettenetet több tanulmányban[1] is Lovecraft elméleti írása[2] felől definiálják. Ez persze elég kézenfekvő, de nekem mindig gyanús, ha egy szerző értelmezni kezdi a saját szövegeit, és általában nem hiszek neki, vagy nem egészen. Lovecrafttal is ez a helyzet. Ezért nem értek teljesen egyet azzal, hogy „Lovecraftnál két alapvető forrása van a félelemnek. Az egyik a haláltól való rettegés, a másik az ismeretlentől való iszonyat.”[3]

Megjegyzések Howard Phillips Lovecraft rasszizmusának kérdéséhez I. (Árnyék Innsmouth fölött, A dolog a küszöbön)

Úgy tűnt, az utóbbi időben a csapból is Howard Phillips Lovecraft[1] sötét szelleme gomolyog elő. Elintézte magának, hogy az idén az államalapítás helyett mindenki az ő születésnapjával foglalkozzon[2], az általa inspirált (sokadik, de frissen megjelent) könyv és az abból készült sorozat[3] is folyamatos beszédtéma lett és annak ellenére is rendszeresen belefutottam mind a róla szóló írásokba, mind a szövegeibe, hogy igyekeztem ignorálni a szerzőt, a műveit és a rémtörténeti paradigmát úgy, ahogy van.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén