minden könyv nekem szól

Kategória: fantasy 1 / 3 oldal

Páneurópa pikáns paródiája III. (Bolondok tornya)

Boreczky Elemér szerint „a modern Európa ellentmondásokkal terhes eszménye abban a mintegy ötven évben fogant meg, amikor a teológus Wyclif “koraszülött reformációja” és Zsigmond császár “reformációja” egymással folytonosan szembesülve keresett megoldást a kor nagy vallási, társadalmi, politikai és gazdasági kérdéseire.”[1]

A Narrenturm központi helyén, nagyjából a felénél egy nagyon vicces eseménysor kapcsán kerül terítékre az európaiság kérdése. Európainak lenni a szereplők számára elsősorban a saját önös érdekükben való cselekvést jelenti: a könyv világában a nemzetiség nem választható identitás, az európaiság viszont az, és a szereplők azonnal a nemzetiségnél előbbrevalóan európainak vallják magukat, amint az érdekükben áll.

Páneurópa pikáns paródiája II. (Bolondok tornya)

Magyarország a regényben csak az, ahonnan jó borokat hoznak (410), és ahová Reinmar vonakodik elutazni, annak ellenére, hogy ez tűnik az egyetlen menekülési lehetőségnek. Luxemburgi Zsigmond meg a konspiráló egyházi méltóságok párbeszédeiben merül csak fel.

Páneurópa pikáns paródiája I. (Bolondok tornya)

Andrzej Sapkowski Huszita-trilógiájának első kötete, a Bolondok tornya legizgalmasabb tulajdonsága, hogy olyan perspektívaváltásokra veszi rá az olvasóját, amilyenekre kevés szórakoztató irodalmi szövegben találhatunk példát. Ahogy azt a történelmi regény-szerűségektől megszokhattuk[1] (hogy rendkívül szakszerűen besoroljam a szöveget az “izé” kategória “akármi” alzsánerébe – kicsit belefásultam a pontos meghatározásokba így év végére), az olvasó számára nemzeti, vallási hovatartozás, műveltségi szint és érdeklődési körtől függően rengeteg variáció adott a szöveg befogadásához.

Kell-e direkt szexjelenet egy science fiction regénybe? III. (Hősöknek való vidék-trilógia[1])

Lehet, hogy Morgan mindegyik regényét túlírja, telezsúfolja átlátszóan hatásvadász és/vagy elcsépelt elemekkel, jól bevált sémákkal és fordulatokal, de az biztos, hogy mindegyikben van valami, amivel engem kilóra megvesz.

Rick Grimes Ríviában (Embertelen vidék)

Ezt a könyvet a Molyon nagyon szerették[1], és a Próza Nostrán is jó kritikát kapott[2]. Ezért azt hittem, hogy ez egy jó könyv. Tévedtem, és azzal a megállapítással, miszerint „az igényes magyar zsánerpróza előremutató példája” lenne, nagyon nem értek egyet. Eredetileg azt terveztem, hogy csak olyan szövegekről írok itt a blogon, amit vagy nagyon jónak, vagy valamilyen szempontból érdekesnek, kiemelkedőnek tartok. Ez esetben kivételt teszek, egyrészt azért, mert nagyon felhúztam magam rajta, másrészt meg azért, mert a könyv végülis a fantasztikum szempontjából értékelhető és tanulságos.

Saját test, saját halál, saját narratíva II. (A halálmegvető)

Van olyan ismertető, amely a regény young adultra, ifjúsági irodalomra hajazó vonásait emeli ki[1].

Saját test, saját halál, saját narratíva I. (A halálmegvető)

Nnedi Okorafor díjnyertes könyvéről szóló ismertetők, kritikák, ajánlók első sorban a női témát és a leginkább csak durva eufemizmussal „körülmetélésként” emlegetett női nemiszerv-csonkítást emelik ki, a címben és a cselekményben is kiemelkedő halál-tematikát, meg a tőlünk fantasytől függetlenül is nagyon távoli, afrofuturizmushoz köthető hátteret[1].

Honfoglaló szépunokáink esete a XIX. századdal (Újvérűek)

Urbánszki László Sápadtak címet viselő kötete kapcsán anno lelkendeztem egy sort, és nagyon vártam, hogy elolvashassam végre a folytatást, amire csak nyár végén tudtam időt szakítani. Nagyjából a kötet felénél merült fel bennem a historizmus fogalma a szöveggel kapcsolatban, hogy aztán a regény végére igazoltnak lássam ennek a jogosultságát.

A horror, a groteszk, meg a normalitás illúziója 2. (Éjféli iskolák)

És hogy miért kapott ez a kötet „groteszk regény/novellafüzér” helyett „science fiction, horror, fantasy”[1] besorolást? (Mármint azon kívül, hogy egy fantasztikummal foglalkozó kiadónál jelent meg.)

A horror, a groteszk, meg a normalitás illúziója 1. (Éjféli iskolák)

A Veres Attila kötetéről általam olvasott kritikák általában két dolgot emelnek ki a szövegről: az egyik a nagyon ismerős, nagyon saját ütős, pontos megjelenítése, a másik pedig a gyomorforgató és félelmet keltő, nyomasztó és nehezen feldolgozható horror és weird tobzódása. Pedig ez a kötet nem a horror, hanem a groteszk kategóriájába tartozik, amire abból jöttem rá, hogy folyamatos rettegés helyett végigröhögtem.

1 / 3 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén