A januárom a mazochizmus jegyében telt. Először is órákon keresztül hallgattam egy felnőtt férfi picsogását arról, hogy egyetlen kiadó sem fogadta el a kéziratát és ez kizárólag a veresattilahívő virdemberek összeesküvése miatt lehet. (Bár ki emlékszik már erre, mikor a Zsoldos-shortlist kötelező körein is túl vagyunk? Idén egyébként nem jelöltem semmit, szóval ehhez most egyáltalán nincs közöm.) De ez nem volt elég: megint kísérletet tettem arra, hogy számomra teljesen ismeretlen magyar sff szerzők regényei között találjak egy igazán jó szöveget – és megint csúfos kudarcot vallottam. Először nem is akartam ezekkel itt a blogon foglalkozni, de meggondoltam magam, nehogy már csak nekem legyen rossz. Okuljatok és szenvedjetek!

Előfordul, hogy találok egy-egy olyan regényt, ami nem teljes egészében reménytelen, és mint ilyen, többet érdemelt volna – a szerzője és a kiadója részéről is. Ezeken a majdnem sikerült regényeken tudom a legjobban felidegesíteni magam. Ilyen könyv Bartos Zsuzsa Töredezés című sci-fije, ami hivatalosan lányregény new adult, a zafírpöttyösnek nevezett fajtából[1].

Ez az egyik olyan teljesen fölöslegesen kialakított kategória, ami nem mer határozottan választani a sci-fi/fantasy meg az erotikus vonal között és ezért nem egy sci-fi lesz, amiben van szex is, meg nem is egy sci-fi környezetbe tett szerelmi történet, hanem valami olyasmi, ami próbál úgy tenni, mintha nem a dugás lenne a lényeg és az olvasóra bízza, hogy bedől-e neki. Talán ezt is lehet jól csinálni, de sajnos a Töredezésnek nem sikerült, az eredmény egy borzasztóan hullámzó színvonalú, összecsapottnak tűnő szöveg lett, amiről nem tudtam eldönteni, hogy hiányzik belőle még úgy háromszáz oldal vagy egyáltalán nem kellett volna kiadni.

Kezdjük a szavakkal. Annyiszor kellett elolvasnom ebben a 278 oldalas regényben azt, hogy „nemde” meg azt, hogy „a bitek szerelmére”, hogy már ez önmagában felidegesített. Eléggé modoros és béna mindkettő, főleg egy elvileg feldúltan kiabáló szereplő szájából. Az elején még van valami egyedi, a klisés jeleneteken is átütő szokatlan stílusa, amiről szintén nem tudtam eldönteni, hogy ez most az olvasónak szóló irónia, vagy valami tévedés, mindenesetre érdekes volt, de aztán ez kikopott a szövegből és helyette jöttek olyan mondatok, amiket mintha a gugli fordított volna, érthetetlenek és magyartalanok. (És nem, nem az unalmas, könnyen fogyasztható pesti sztenderdet várom el, ezért is írtam, hogy felsejlik egy érdekes stílus, de az érdekes meg a teljesen érthetetlen és magyartalan az nem ugyanaz.)

A Töredezés olyan, mint a Vidámpark klasszikus, fából épült hullámvasútja: elindul egy közepesen alacsony színvonalon, amiből azért sejted, hogy mire lehet számítani, mégis végig rettegsz, mert minden, a kezdést meghazudtolóan jól sikerült rész után jön egy semmitmondó, fölösleges és gagyi másik, és közben recseg-ropog az egész, és imádkozol, hogy legyen már vége, de közben mégis akarod, mert a folyamatos reménykedés és csalódás együttesen ad valami borzongató élményt. Az egész regényben a legjobb a kórházi kéz-simogatós rész, de ami odáig elvisz, meg ami utána van, az egyenetlen színvonalú, tele indokolatlan dolgokkal. Például közvetlenül utána van egy totálisan funkciótlan és rosszul sikerült párbeszédes jelenet, ami viszont jól illusztrálja, hogy a nők (a mellékszereplő Wandát és Ewát kivéve) hülye picsák, a férfiak semmilyenek, a nyomozó főhős béna, az MI fárasztó és idegesítő, és az egész megint egy kihagyott ziccer, mert ez a regény kimondottan jó lehetett volna, ha ezt a nem új, de megfelelő módon feldolgozva érdekessé és izgalmassá tehető sci-fi ötletet nem áldozták volna fel a szoftpornó oltárán. Kár érte.

Tolnai Panka Elzárkózás című regénye már az a szint volt, amit a felénél feladtam. Rettenetesen bugyuta, olcsó és giccses, nagyjából egy középiskolás rosszul sikerült dolgozatát idézi; éretlen, gyerekes, unalmas nyomorpornó, nulla fantáziával.

A fantasztikus írásoknak az volna a lényege, hogy a bennük felépített világban úgy szerepeljen valami korábban elképzelhetetlen, hogy ennek az elképzelhetetlennek a létezése logikus, érthető, működőképes, sőt, szükségszerű legyen az olvasó tapasztalatai és a felépített világ belső logikája alapján.

Az Elzárkózás világában semmi olyan nincs, amit ne tudnánk elképzelni, a belső logika pedig már az elején megbicsaklik. A regény világában Magyarország a közeljövőben olyan hely lesz, mintha egy nyolcvanasévekbeli gasztrotúrát kereszteznének a zombiapokalipszisek minden mocskával és a mindenkori kommunista diktatúrák propaganda-anyagaival. Nem tudom, mi volt bosszantóbb és indokolatlanabb: az állandó zabálás, vagy a fekáliával borított Pest. Mindez nem csak azért hiteltelen, mert a sok szetting mindegyike agyonkoptatott klisé és még ütik is egymást, hanem azért is, mert az indító szituáció is gyenge, a motivációk szintén, a főszereplő pedig egy naiv idióta, akiről el kéne hinni, hogy egyébként menő újságíró. És akkor ott vannak az olyan részletek, mint például hogy a külföldi vendéget meg a vezető beosztású katonát egymás mellett odaállítják a hídra a gyereksorfalba, vagy hogy tilos a temetés – és biztos van még, de igyekeztem elfelejteni. Logikátlan, átgondolatlan, és az egészet átlengi az a sajnálkozó, morálizáló elbeszélői hang, ami a didaktikusságnak a legidegesítőbb fajtája. Itt már nem azt sajnáltam, hogy nem sikerült jobban a szöveg, hanem a fákat, amiket kivágtak miatta.

Hát, a mentális egészségem megőrzése érdekében ezen a ponton úgy döntöttem, részemről egyelőre ennyi volt a kísérletezés.

———————–

 

Bartos Zsuzsa, Töredezés, Szeged, Könyvmolyképző K., 2022.

Tolnai Panka, Elzárkózás, Budapest, Delta Vision, 2022.

 

———————–

[1] https://aranymosas.konyvmolykepzo.hu/rolunk/a-konyvmolykepzo-kiado-konyvcsaladjai