Uborkaszezon van, ilyen melegben az embernek semmihez sincs kedve, de fel kéne pörgetni a blogot. Hm, megvan, olvassunk valami rövidet és írjuk le, hogy Lovecraft.
Böszörményi Márton gyors és rövid karriert befutó írása[1] tulajdonképpen a szerző saját írói útkereséséről szól, egy kissé sutára sikerült nyilvános önmarcangolás. Viszont nagyon érdekes kérdéseket is felvet, még ha láthatólag nincs is ennek tudatában.
A nagy váltást aztán Az őrület hegyeinek tudósai képviselik. Ők ugyanis nem mások beszámolóira hagyatkozva írnak tudományos műveket, hanem saját tapasztalásokra alapozva akarják túlszárnyalni az elődöket. És fontos, hogy itt a kutatás módszere változik, a más kultúrák megítélésének attitűdje nem.
A rémtörténeteket (horrort, weirdet) azért olyan rettenetesen nehéz jól megírni, mert nagyon vékony az a határ, ami a valóban félelmetest a nevetségestől elválasztja. Ezt a határt elsősorban a nyelv hozza létre: az olvasó (ideális esetben legalábbis) azonnal észreveszi, ha valami gagyi, vagy parodisztikus. Ha jól van megírva a történet, akkor végig ezen a határon egyensúlyoz, de vagy nem lépi át, vagy olyan szándékossággal, mint mondjuk Veres Attila szövegei teszik.
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén