A Scar című regényre úgy akadtam rá, hogy magyar sci-fi regényt szerettem volna olvasni, lehetőleg női szerzőtől. Nem gondoltam, hogy amibe belefutok, az egy feminista, keresztény science fantasy címkével ellátható regénysorozat lesz. Egy halom előítélettel és némi szorongással fogtam hozzá a könyv olvasásához.

Az üldözött keresztényekről szóló fülszöveg teremtett bennem némi ellenérzést. Már önmagában ez is elég tanulságos, hiszen miért is ne lehetne az elképzelhető, jöbőbeli világok között egy olyan, amelyben (akár üldözött nézetekként) még léteznek vallások, vagy akár a gyökereihez visszanyúlni igyekvő keresztény egyház? Miért ne lehetne a cselekményt meghatározó tényező a karakterek hite, istenkeresése, illetve Istenhez és a valláshoz való viszonya? Miért ne csak alibiként használja egy szöveg a vallást?

Gondoljuk csak végig, hogy a különböző fantasy-világokban hány olyan főhős van, aki valóban vallásos és cselekedeteit a hite irányítja, nem pedig valami szkeptikussága ellenére is megmaradt belső meggyőződés – most így hirtelen egy se jut eszembe. A Szivárgó sötétség tehát nem egyszerűen parodizál, vagy inverz megoldást választ, hanem úgy nem használ fel egy fantasy-klisét, hogy a hiányával felmutatja annak visszás voltát. A hit és a hithez való viszony a Szivárgó sötétség köteteiben nem díszletként vagy alibiként, hanem a cselekményt alakító tényezőként, a karakterek alapvető jellemvonásaként, a karakterfejlődés lehetőségeként, és mindenekelőtt valódi meggyőződésként szerepel. Hogy ez éppen a keresztény, általunk jól ismert (vagy csak annak vélt) hit, az pedig egyfelől kézenfekvő, másfelől zavarbaejtően provokatív, és éppen emiatt zseniális megoldás, ugyanis a szöveg így végig szembesíti az olvasót az előítéleteivel.

Kezdjük a pozitívumokkal, mert „a bánat meg a szívfájdalom ráér” – hogy egy klasszikust[1] idézzek, már csak azért is, mert a „borízű hang” szókapcsolatot a Scar előtt egészen biztosan csak A lesből támadó ruhaszárítókötélben[2] olvastam. A karakterek hitelesek: vonzóak, viccesek, esendők és mégis komolyan vehetők, a felépített világ is működik. Ahogy haladtam előre a történetben, úgy lettem egyre lelkesebb, a végére szabályos elvonási tüneteim lettek, bántam, hogy nem szereztem meg rögtön a második részt is.

A Scarban Artúr alakja kicsit egysíkúnak, vagy inkább üresnek, kevésbé szerethetőnek, kevésbé élethűnek tűnt, a többi szereplő elbeszélései nem győztek meg teljesen a kiválóságáról és jó lett volna arról a bizonyos Helénről is többet megtudni, az ő egyénisége sokat árnyalhatott volna Artúr karakterén. A szereplőből többet a Miogin bázis és az Artúr címet viselő kötetben kapunk, ami sokat old az addig fennálló idegenségből. Ha a három regényt megfeleltetjük a hit-remény-szeretet hármasságának, akkor Artúr maga a szeretet, így értelmet kap a szereplő távolságtartása és jellemének állandósága is. Attól, hogy Artúr fokozatosan ráébred saját hibáira, ez az állandóság nem szűnik meg: nem lesz más, csak árnyaltabb.

A Scar végén volt még olyan érzésem, hogy kicsit le lett csapva, de mindezekkel együtt is az egyik legjobb olvasmányélményem lett a könyv, és elhatároztam, hogy valamilyen fórumon könyörgőre fogom: legyen szíves, írjon a szerző valami ilyesmit felnőtteknek.

Némi kezdeti dilemmázás után ugyanis végig nagykamaszoknak szóló írásként olvastam az első regényt. A borító mellett a cselekmény eleje is összezavart ebből a szempontból, de mivel alapvetően tetszett, olvastam tovább. A kissé zavaróan sokszor előforduló nemi erőszak-témát is betudtam annak, hogy nyilván 15+ korosztályos, lányoknak szóló regényt olvasok, nekik pedig nem lehet eléggé hangsúlyozni a „minek ment oda”, „minek vett fel rövid szoknyát” és a „biztosan kiprovokálta”, áldozathibáztató szövegek igazságtalan és veszélyes jellegét. Ugyanakkor úgy gondoltam, hogy Artúr és Scar életkora, és az általuk következetesen, és teljes természetességgel képviselt elvek a testi kapcsolatok terén nagyon szűk olvasói rétegnél érhetnek csak össze, sőt, abban sem voltam biztos, hogy létezik ez a réteg: avagy hány katolikus szellemben nevelt kamaszlány olvas sf regényeket?

Mivel nem hagyott nyugodni a dolog, utánanéztem a kategóriának, és megdöbbenve vettem észre, hogy a kiadó besorolása szerint ez felnőtt nőknek szóló regény (arany pöttyös könyvek). Bizonyos szempontból ennek nincs jelentősége, hiszen a könyv így is megtalálta az olvasóit. Az értelmezés, az olvasói élmény szempontjából viszont nagyon is fontos: amíg fiatal lányoknak szóló szövegként olvastam a könyvet, addig lenyűgözött a finomsága, a bölcsessége, az odaképzelt olvasói iránti odafigyelés és tisztelet.

Óriási pozitívumnak láttam, hogy a maga természetességében, ítélkezés, romboló moralizálás, didaktikusság és giccses máz nélkül jelenik benne egy fiatal lány szexualitás és egy egyenlő kapcsolat iránti vágya, és hogy a fiú, akibe szerelmes, nem egy bántalmazó macsó, hanem olyan valaki, aki respektálja az igényeit és értékeit, és valóban érdemes a szerelmére. Ugyanígy az is magától értetődő a szövegben, hogy egy fiatal lányt is fogalkoztathat más (is), mint a párkapcsolat és a család, gyerekvállalás, sőt, az sem elítélendő, ha ez utóbbira egyáltalán nem vágyik, inkább tart tőle. Ráadásul a keresztény közösség nem minden tagja bigott és szűklátókörű, a többség megértő és elfogadó. Zavart okozott, hogy egy szigorú, testiséget tiltó közegben hogyan lesz a főhősöknek ilyen egészséges, szorongás és bűntudat nélküli szemléletük, de ezt is annak tudtam be, hogy kamaszoknak szól a könyv, határozott, egyértelmű értékrenddel.

Amikor viszont utólag úgy gondoltam a könyvre, mint felnőtt nőknek írt regényre, akkor sokat vesztett a varázsából, az odafigyelésből szájbarágás, a tiszteletből kicsit degradálás lett, a finomságból szükségtelen kímélet. Egy felnőtt nő számára ugyanis már nem a szüzessége elvesztése a dilemma, hanem hogy kap-e egyáltalán lehetőséget arra, hogy megélje a saját, akármilyen irányultságú és mértékű szexualitását a maga teljességében, és ha igen, tud-e élni ezzel a lehetőséggel az adott viszonyok között.

Nem értettem, mitől lett felnőtt besorolású a könyv; attól, hogy előfordul benne az „orgazmus” szó, vagy attól, hogy péppé olvadt emberi testek vannak benne? Ebből a könyvből mindenfajta valódi brutalitás hiányzik, mert a pusztulást és az erőszakot is értelmessé és feldolgozhatóvá teszi a főszereplők hite és erkölcsi tartása, meg az egész történetet átszövő, megható filozofikusság.

A zavart a hibás kategórihasználat okozta: nem kamaszoknak, hanem fiatal felnőtteknek szól a regénysorozat, mégpedig olyan pontosan*, hogy a Szivárgó sötétség a New Adult kategória iskolapéldája lehetne. A kiadó a felnőtt nőket a NA kategóriának feleltette meg, én pedig eleinte hagyományosabb, teljesen másik regiszterben gondolkodtam. Onnantól, hogy sikerült a megfelelő kategóriába besorolnom, kifogástalanná vált a szöveg.

Nagyon érdekes és izgalmas, hogy hogyan működnek adott olvasói stratégiák, amelyek alapján közelítünk egy szöveghez, hogyan jelennek meg és alakulnak, változnak az előfeltevéseink és az olvasás során alkalmazott kódok rendszere. Azt, hogy tetszik-e az adott mű, nagyban befolyásolja, hogy a megfelelő kódokat használjuk-e az olvasás során, hogy milyen előfeltevéseink vannak és hogy ragaszkodunk-e hozzájuk, vagy képesek vagyunk átlépni ezeken. Ha más rendszerben olvasunk egy adott művet, mint ahová valóban tartozik, akkor nem találjuk meg hozzá a megfelelő értelmezési keretet és nagy valószínűséggel csalódást okoz. Ilyen szempontból nagyon fontos lehet a zsáner besorolás, hiszen mindez félre is vihet – ugyanígy a célzott korosztály és nem meghatározása is.

Úgy gondolom, hogy az olvasók nemi alapú megkülönböztetése egyenesen káros lehet bizonyos esetekben. Ha adott témákról, ha adott írói eszközökről, adott eseménysorokról kijelentjük, hogy nőknek vagy férfiaknak valók, ráadásul mindezeket összesűrítjük egyetlen műbe, akkor hozzájárulunk nemcsak a sztereotípiák, hanem az ezeken a sztereotípiákon alapuló társadalmi nemi szerepek megerősítéséhez is. Ezen még az sem változtat, hogy a Szivárgó sötétség is jócskán bővelkedik erőszakos jelenetek leírásaiban. Ráadásul a Szivárgó sötétség éppen amiatt, hogy az izgalmas hatalmi játszmákból felépített történet (többek között) egy egészséges, igazán őszinte és egyenrangú párkapcsolat lassú és nehézségeket legyőző kiteljesedését írja le, valamint hitelesen és árnyaltan ábrázol női nézőpontokat és karaktereket, igazán érdekes (és nem mellesleg hasznos) lehet a fiatal férfiak számára is.

Ha már konkrétabb célcsoportokban gondolkodik egy kiadó, akkor miért nem az olvasottság szintje és az irányultsága adja meg a besorolás alapját? A borítókon időnként olvasható „annak, aki szerette ezt vagy azt”, „olyan mintha x meg y szerelemgyereke lenne” megjegyzések ebbe az irányba mutatnak, talán érdemes lenne ezt kiterjeszteni, egyértelműbbé tenni. Kezelhetőbbé válna az a dilemma is, hogy egy ezredszerre feldolgozott toposz minden irónia nélküli újabb variációja már nem élmény egy hardcore sf rajongónak, míg egy zsánerrel most ismerkedő olvasó esetleg épp egy ilyen jellegű szöveg miatt fog egyre többet (és esetleg másjellegű könyveket is) olvasni.

Talán kiszámíthatóbb piacot eredményez a kor és nem alapján differenciáló kategorizálás – ha így van, ilyen szempontból érthető, ha egy kiadó igyekszik minél pontosabban előre tájékoztatni az olvasót, hogy neki való-e az adott mű, ez azonban valahol mégis az olvasói réteg kiszélesítése (és a sztereotípiák, berögződések lebontása) ellen dolgozik.

Egy biztos: a Szivárgó sötétség nagyon szerethető szöveg, de annak, aki valódi felnőtt tartalmat vár, lehet, hogy csalódást okoz. Nagy érdeme, hogy etalonként kitűnően működik: most már lehet várni On Saitól ugyanilyen színvonalas, hasonló érzékenységű, de mégis keményebb és még kevesebb kompromisszummal felépített sci-fit, ami már nem a NA lányok szűk rétegének, hanem nemtől függetlenül minden felnőtt olvasónak szól.

On Sai (Varga Beáta):
Scar : Szivárgó sötétség I., Szeged, Könyvmolyképző K., 2013.
Lucy : Szivárgó sötétség II., Szeged, Könyvmolyképző K., 2014.
Szürke szobák : Szivárgó sötétség 2,5., Szeged, Könyvmolyképző K., 2016.
Miogin bázis : Szivárgó sötétség 2,7., Szeged, Könyvmolyképző K., 2017.
Artúr : Szivárgó sötétség III., Szeged, Könyvmolyképző K., 2019.

 

[1] Csukás István, A szegény Gombóc Artúr; (Pom Pom meséi, Csukás István, Sajdik Ferenc), Budapest, Móra, 1983.

 

[2] Csukás István, A lesből támadó ruhaszárító kötél, (Pom Pom meséi, Csukás István, Sajdik Ferenc), Budapest, Móra, 1986.

 

* A kategória részletes leírása:

http://igyneveldaregenyedet.blogspot.com/2017/03/young-adult-es-new-adult-regenyek.html