A sorozat a (klasszikus, Tolkien-i) fantasy és a sci-fi megrendezett házassága, amelynek fő funkciója egy sajátos törvények és szabályok szerint létező közösség történetének nevelgetése, irányítása.
Címke: sci-fi 1 / 4 oldal
Nehezen indult nálam ez a regényfolyam. Az elején annyira hidegnek, ridegnek, unalmasnak és érdektelennek tűnt, hogy azt gondoltam, nem fog hozzám közel kerülni sem a szereplők közül senki, sem maga a szöveg. De mivel jól van megírva, és a szépen felépített, gondosan fogalmazott mondatok vittek tovább (a néhány elírás és kisebb hibák sem akasztottak meg), így nagyjából az első regény negyedénél-harmadánál már érdekessé és vonzóvá lett a történet, a végére pedig határozottan megszerettem.
A Vágyálmok ligája többek szerint túlírt, sok fölösleges párbeszéd, vagy hosszabb leírások, magyarázatok maradtak benne[1]. Ezzel nem értek, szerintem ez nagyon is kell, és így kell, mert ami Veres Attila szövegeiben a horrorba hajló groteszk (aka weird), az itt a cyberpunk.
Vannak jellegzetes témák a sci-fiben, mint az időutazás, a digitális tudatok vagy az idegen lényekkel való találkozás. Vannak egyértelműen a sci-fihez kötődő jellegzetes karakterek, mint az űrhajó legénységének tagjai a karbantartó gépésztől kezdve a pilótán át a kapitányig, de mondhatnám az androidot, a kutatót, vagy a gonosz vállalatigazgatót, esetleg a lecsúszott, balhés főhőst, a veterán katonát, vagy a főnök titkárnőjét meg a lebujban dolgozó prostituáltat is. És bizonyos szövegekben az újságíró is ilyen jellegzetes karakter, aki többnyire nem irányítója, vagy részese az eseményeknek, mégis fontos szerepe van: ő az, akinek a segítségével a regényvilágok belső, tágabb közege értesül azokról a fejleményekről, amelyekkel az olvasó a sajátos pozíciójának köszönhetően tisztában van. A kérdés tehát az, hogy ezekben a regényekben mi a hír, kik, kiknek és hogyan közvetítik az információkat és milyen céllal, és ami a legfontosabb: van-e ennek bármilyen befolyása az adott regény cselekményére?
A “vissza a természetbe” toposza és annak kifordítása könnyen felismerhető ellentétekben mutatkozik meg: ahogy a barbárok meztelenül gyalogolnak a mesterséges környezetben, és ahogy Rany és Ayers ugyanabban a közegben szerelmeskednek, vagy ahogyan a digitális tudatok természetes testekre vágynak és azokba veszik be magukat.
Tudjuk, hogy kutyával, kisgyerekkel és terminátorral mindent el lehet adni. A Médákat is leginkább Rozsdás, az öntudatra ébredő kislányok meg Baid viszi el a hátán, ami első látásra elégnek tűnhet, de ha jobban megnézzük, akkor R.J. Hendon regénye inkább csak reményt kelt arra, hogy a záró kötet majd nem elégszik meg a látszattal, és az előzőekkel[1] ellentétben igazán jó lesz.
Avana világa Enit tisztelete és szeretete ellenére is egy „vidám patriarkátus”. A nők semmilyen szinten nem játszanak szerepet sem a politikában, sem a társadalomban, sem a gyógyításban, sem a termelésben.