2021. március 21-én volt egyéves a blog: ebből az alkalomból adok egy díjat.

Díjat kapni biztos nagyon jó lehet – de adni is jó, legalábbis én remekül szórakoztam, amikor kitaláltam, megterveztem és végiggondoltam, hogy melyik szövegnek miért ítélném oda.

Az enyém azért lehet különleges a mindenféle díjak sorában, mert azon kívül, hogy nincs előtörténete, presztízse, se jelentősége, a válogatás és az értékelés is teljesen önkényes, szubjektív, ami egy esetleges és véletlenszerű listáról történt, tehát a döntés (meg a kiválasztási procedúra is) abszolút megkérdőjelezhetetlen, semmiféle vitára nem ad okot.

A díjazottat a

 

-magyar nyelven

-magyar szerzőtől

-2010 után megjelent

-a blogon 2020 március és 2021 február között szereplő regények

 

közül választottam ki.

 

A díj maga pedig a

Döglött ufó vagy 4F (féltéglányi fantasykötettel fejbecsapott földönkívüli)

címet viselő 3D nyomtatott kisplasztika.

A művészi kialakítás a gyilkosság pillanatának szuggesztív megragadásával nem csak a magyar zsánerirodalom teljességét idézi meg; a könyvet kiomló belső szerveivel használhatatlanná tevő idegen tragikus alakja minden téren megbékélést hirdet, miközben olyan fontos filozófiai kérdésekre keresi a választ, mint a „minek ment oda?”.

 

Így néz ki:

 

Eredményhirdetés még márciusban.