Tímár Krisztina regényét azért olvastam el, mert az általam ismert Dűne filmről szóló kritikák közül szerintem egyedül az ő írása volt a_Dűne_filmről_szóló_kritika.[1]
Vannak olyan könyvek, amiknek valamiért többször kell nekifutnom ahhoz, hogy elolvassam őket. Ennek több oka is van, A látszat mesterei esetében egész egyszerűen elriasztott, taszított a magzattestbe préselt felnőtt női tudat, ezt elsőre nem bírtam befogadni, még úgysem, hogy biznyos mértékig megvolt az előképe – épp a Dűnéből Alia[2]. De azt azért már akkor észrevettem, hogy ez egy nagyon-nagyon női könyv, és azt is, hogy ezt a regényt a mese és a folklór irányából érdemes olvasni, így lesz a mintapéldánya annak, amit urban folk fantasynak nevezhetünk[3].
A regény világában lehetséges összes női létforma skáláját megkapjuk, a csecsemőtől a kislányon és nagylányon át a felnőtt nőig, a feleségek, az anyák, a nevelők, a banyák, a boszorkányok, a szolgálók és a királylányokén keresztül egészen a másik világból érkezett Lantos Fruzsináig. Ezek nem szerepek, hanem a női létmódok különböző megnyilvánulásai. Ebben a regényben a nőiség változatai nem identitásokként, és nem is társadalmi szerepekként, elvárt viselkedésmintákként jelennek meg, hanem szubjektumokként[4]. Ezeket a női szubjektumokat úgy építi fel a szöveg, hogy közben az egyikük – Fruzsina/Cselezüst -, akire megkerülhetetlen hatással vannak a többiek, maga építi a szöveget egyes szám első személyű elbeszélőként. Fruzsina az elbeszélés aktusával és a cselekményben végrehajtott tetteiben is “alanyi pozícióba helyezett nőalak, aki lát, beszél és cselekszik”[5].
Fruzsinához (a női részhez) tartoznak a szögek, háromszögek, élek, síkok, a Kiválasztotthoz, Lánglélekhez (akinek a környezete nem képviseli olyan intenzíven a férfi létformákat, mint Fruzsináé a nőit) pedig a kerek, a gömbölyű.
A terek és térformák más szempontból is nagyon fontos szövegszervező elemek. A regénybeli tér a háromdimenzióssá vált kétdimenziós ábrázolásokból épül fel, a festményekből, illetve festményekből kilépő alakokból, alakzatokból. Fruzsina része sokkal részletesebb, gazdagabb, kidolgozottabb, árnyaltabb és ezáltal belakhatóbb, hitelesebb is. Lánglélek történései és különösen a párbeszédei sokkal kevésbé vannak elhelyezve a térben, sokkal elvontabbak, szemben Fruzsina élő, mozgó, részletesen megjelenített környezetével.
Fruzsinához a vidék, a természetközeli, kisközösségi, mégis tágas helyek tartoznak, a periféria, ha úgy tetszik az, amit népi kultúrának hívhatunk a maga bonyolult sokszínűségében. Lánglálekhez a város, a központ, a lecsupaszított terek és funkciók, az előkelők szűk világa.
Lángléleknek az a legfőbb tulajdonsága, hogy ő a Kiválasztott. Amit tesz, kizárólag ezért teszi, és mintha unná is kicsit a szerepét. Ettől kicsit egysíkú, kétdimenziós, papírmasé figura. Arisztokrata. Fruzsina ezzel szemben élénk, érdeklődő, kíváncsi, aktív és őszinte, lubickol az őt körülvevő világban. A legjobban sikerült részek azok, amelyekben Fruzsina kislányként Sehol városában éldegél, az önkéntelen repüléstől kezdve a gyerekek bandázásáig. (A másik kiemelkedő rész szerintem a végén Lánglélek egyes szám első személyű elbeszélése.) Fruzsina rájön dolgokra, megfigyel, tapasztal, gondolkodik, összerakja a történéseket. Lánglélek meg (szinte) mindent tud és magától értetődőnek vesz.
A terek a világ szerveződését, és a szereplők világlátását és a közösségbeli helyzetüket is leképezik. Térbeli és társadalmi helyzetet tekintve a határok határok maradnak: itt nem az elmosásuk, hanem az átlépésük történik meg, ami nem roncsolja, hanem éppenhogy megerősíti és tudatosítja őket, emiatt pedig a határátlépés aktusa nem üldözendő, hanem becsülendő és elfogadott tevékenység. A határok nem kérdőjeleződnek meg, de az átlépésük és a visszatérés lehetősége is biztosított: ebben a világban az elfogadást a határátlépők különleges státusza reprezentálja – ezt a különleges státuszt pedig az egyes karakterek különböző módon szerzik meg, érdemlik ki, vagy egyszerűen alapvetően jogosultak rá, mondjuk a származásuk miatt. Ahol nincsenek határok, ahol nincs én és te, mi és ők, csak közös részvétel van, az a művészetek és a művészeteket megélő karneváli kultúra[6]: “a közösség, amelyet a karneváli nevetés teremt, (…) határokat felszámoló, önnön egyediségünk korlátaitól megszabadító. Itt szó sincs „kettős tudatról”: a résztvevő – Bahtyin leírása szerint – egy kozmikus egység részeként érzékeli önmagát, nem azonosul a Másikkal, mert nincs sem Én, se Másik, nincs azonosság és egyértelműség, a karnevál résztvevői, a dolgok önmagukkal sem azonosak, hanem egy folytonosan változó, alakuló egység részesei. Erre utal Bahtyinnak az a kitétele is, hogy a „karnevált nem nézik, hanem élik, méghozzá mindenki, mert a karnevál – eszméjéből következően össznépi” nincs meg benne a néző (olvasó) és a látvány, játék, mű, vagy a szereplő, előadó azon elválasztottsága, ami az „átélés”, „azonosulás” alapja lehetne. Ez teszi lehetővé az egyén határainak időleges felszámolását”[7]. Ez történik Fruzsinával is.
Ez pedig azt jelenti, hogy például az Ólomerdő-trilógiához képest itt nem valós kultúrkörökhöz tartozó meseszövegek és meseértelmezések szervezik a szöveget, hanem egy teljes, egyedileg megkonstruált népi kultúra szerepel a könyvben. A folklór ugyanis nem merül ki bizonyos szövegtípusok, mesék, vagy populáris történetek újramondásában, hanem más jellegű hagyományrendszert jelent, a folklór “kollektív esztétikai tudatforma”[8], amelynek szerves részét képezik a szokások, a cselekvések, a közösségi terek, a viselkedésminták, a hiedelem, az anyagi kultúra és ezek különböző hatások alatt változó jellege.
Itt is van egy sötét tónus az elbeszélésben. De itt van mellette egy olyanfajta derűs, humoros szemlélet, ami tulajdonképpen a karneváli kultúra sajátja, a rettegés, a félelem feletti győzedelmeskedés eszköze, és mint ilyen, nélkülözhetetlen eleme A látszat mesterei világának. Ezt a típusú elbeszélést nagyon nehéz hitelesen megvalósítani. Kivételes érzék és/vagy tapasztalat kell hozzá, hogy a fenyegettség érzése és a humor egyszerre legyen jelen a szövegben, ne pedig ingázva, ingadozva, éles váltásokkal. Ha sikerül (és A látszat mestereiben sikerült), akkor az eredmény különleges hangulatú, és így az olvasóban különleges hatást kiváltó elbeszélés lesz.[9]
Ez az az eset, amikor a fantasy mese[10], de ez nem válik hátrányára. A mese ugyanis nem a szirupos, andalító, gyerekbutító értelemben jelenik meg a szövegben, hanem azt a vonalat képviselve, amit többek között az eredeti Grimm-mesék fémjeleztek. A nem csak a gyerekeknek, hanem az egész közösségnek szóló, ijesztő, horrorisztikus elemeket is tartalmazó, közösség- és világnézetformáló, a világ értelmezését szolgáló elbeszélésként, a folklór egy markáns reprezentációjaként.
Arról, hogy mi az, hogy “mese”, szintén könyvtárnyi irodalom van, az egyszerűség kedvéért nálam most mese az, amelynek az elbeszélője az olvasó számára egyértelműen dekódolhatóan a meséhez köthető elbeszélésmódot használ, a meséhez köthető funkcióban. Amikor Fruzsina kiszól az olvasóhoz, kérdéseket tesz fel, vagy csak lazán kapcsolódó történeteket fűz össze, akkor egyértelműen a mesemondó pozícióját veszi fel, az olvasó pedig a mesehallgató közösség tagjaként van megszólítva. Ez a szóbeli előadásmódra utaló elbeszélésmód ugyancsak a folklór kereteit teremti meg, hiszen a kettő közti kapcsolat létezik, még akkor is, ha “nem tartható tovább a folklórnak a népköltészet és a szájhagyomány fogalmaival együtt kezelése”[11].
A kortárs folklorisztika épp ezt igyekszik meghaladni: az ellentétbe állítás (folklór-irodalom, írásbeliség-szóbeliség) helyett a folytonosságot és a kölcsönhatásokat hangsúlyozva.[12]
Tímár Krisztina regénye megmutatja, mi az, hogy urban folk fantasy: egy olyan történet, amelyben a regénybeli világ kitalált népi-közösségi hagyománya a kortárs fantasy zsánerbeli/műfaji követelményeinek felel(tethető) meg. Vagyis az urban folk fantasy olyan irodalmi mű, ami a popkultúrát a folklór eszközeivel jeleníti meg.
Az a kapcsolat, ami a populáris kultúra és a folklór között fennáll, egyáltalán nem új: “az írott tömegmédiumok már a 20. századot megelőzően is rengeteg típust és variánst alkottak, ésalapvető kapcsolatban állottak a folklórral, pontosabban a folklór alapvető eszközük volt. E kapcsolat hármas természetű volt: egyszerre voltak felhasználói, feldolgozói a szájhagyományozó paraszti folklór alkotásainak, de továbbadói,közvetítői is, ugyanakkor teremtői is folklorisztikus jelenségeknek, amelyekutóbb ugyancsak részesévé válhattak a paraszti folklórnak, ez azonban nemtörvényszerű. Tehát a folklór nem csupán a szóbeliségben, vagy annak segítségével létezhet, hanem teljesen önállóan is akár, például az írásbeliségben.”[13] Ez egy nagyon-nagyon érdekes és gyakorlatilag feltáratlan terület: “A modern folklór, városi folklór jelenség már a Néprajzi Lexikon szócikkében is megjelenik, bő három évtizeddelezelőtt, hazai kutatásának kibontakozására azonban azóta is várunk.”[14]
Ennek a szintetizáló, a korábbi kereteken túllépni szándékozó felfogásnak a sajátos képviselője ez a könyv, mint a folklórt egyszerre értelmező és alkalmazó irodalmi alkotás, ami ráadásul egy kurrens tudományos kérdéskört érint. Hogy Fruzsina hangsúlyozza, hogy magyarul ír, hogy használja a magyar nyelvet, annak azért (is) van jelentősége, mert az egyik, a folklór újradefiniálását célzó javaslat (Mikos Éva már hivatkozott tanulmánya) éppen a nyelv, a (strukturalista) nyelvészet felől közelíti meg a kérdést: “a nyelv, illetve a nyelviség egyik lényeges aspektusa, az, hogy a nyelvet mint egyfajta természeti jelenséget is értelmezhetjük, amely térben és időben, éghajlattól, életformától, társadalmi, társadalomtörténeti viszonyoktól függetlenül, az emberiség valamennyi rétege és osztálya, rassza és nyelvcsaládja számára egyaránt létezik. Amikor a strukturalizmus a nyelvmélyszerkezetére, egyáltalán, általános tulajdonságaira kérdez rá, ezt az egyetemességet kutatja. Amikor nem folklorista ismerősöm a folklór, a folklorizáció,valamint a folklór alkotás definícióját és leírását kéri számon rajtam, erre, e természeti jelenségre, és működési elvére, mechanizmusára kérdez rá. A folklór – akárcsak a nyelv – társadalmi környezettől teljesen függetlenüllétező entitás, amely tekintve, hogy térben és időben mindenhol és mindenkorlétezik, kihalni sem képes. Legfeljebb alapvetően megváltozni.”[15]
A regény egy trilógia nyitókötete. Sajnálom, hogy nem készült el a másik két rész, de azt gondolom, hogy A látszat mesterei önmagában is élvezhető és értékelhető szöveg, és jó példa a magyar fantasztikum sokszínűségére, és arra, hogy a zsánerirodalmi alkotások egy része nem kizárólag az eszképizmust képviseli, hanem tudományos kérdésekkel, és így fontos és aktuális világértelmezési stratégiákkal áll kapcsolatban.
———————————-
Timár Krisztina, A látszat mesterei : Tü/körben I., Budapest, Athenaeum, 2016.
———————————–
Folklór a magyar művelődéstörténetben, szerk. Szemerkényi Ágnes, Budapest : Akad. K.,:
Folklór és irodalom (2005)
Folklór és vizuális kultúra (2007)
Folklór és történelem (2007)
Folklór és zene (2009)
Folklór és nyelv (2010)
————————————
A nő mint szubjektum, a női szubjektum, szerk. Séllei Nóra, Debrecen, Kossuth Egy. K., 2007.
————————————-
[1] https://www.kulter.hu/2021/11/a-jo-es-a-rossz-kozotti-ut-leroviditese-dune-kritika/
Ezt is érdemes megnézni: https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/
[2] Ott azért más a tálalás, Alia nem pusztán az előző élete tudatával születik meg, hanem mindentudással, ami azért sokkal nyomasztóbb és kegyetlenebb annál, mint amiben Fruzsina részesül, és a szereplő is másképp kezeli a tudást.
[3] Ellentétben a mesekrimivel – lásd az arról szóló bejegyzésben.
[4] Erről lásd: Séllei Nóra, A nő mint szubjektum, a női szubjektum – Bevezetés In: A nő mint szubjektum, a női szubjektum, szerk. Séllei Nóra, Debrecen, Kossuth Egy. K., 2007., 7-16.
[5] Bollobás Enikő, Performansz és performativitás – A női, a meleg és a nem fehér szubjektumok nagy előadásai az irodalomban, In: A nő mint szubjektum, a női szubjektum, szerk. Séllei Nóra, Debrecen, Kossuth Egy. K., 2007., 17-57., 17.
[6] Bahtyin, Mihail Mihajlovics, François Rabelais művészete, a középkor és a reneszánsz népi kultúrája ; Rabelais és Gogol : a szó művészete és a népi nevetéskultúra ; Szatíra, szerk. és jegyz. Szőke Katalin, Budapest, Osiris, 2002.
[7] Papp Ágnes Klára, Katarzis és karnevál: a biblioterápiás hatásmechanizmus két lehetséges elméleti modellje, 184. http://epa.oszk.hu/03500/03580/00004/pdf/EPA03580_helikon_2016_2_181-191.pdf
[8] http://mek.niif.hu/02100/02115/html/2-388.html – ennek az igencsak régi szócikknek az egyetlen előnye, hogy viszonylag rövid és online olvasható, de többek között egy egész konferenciasorozat (és az abból összeállított öt tanulmánykötet) foglakozott azzal, hogy mit is érthetünk manapság folklór alatt: Vargha Katalin, Folklór a magyar művelődéstörténetben: egy interdiszciplináris konferenciasorozat és a magyar folklorisztika útkeresése a 21. században, http://real.mtak.hu/8889/1/Vargha_Ethnographia.pdf ;
[9] Papp Ágnes Klára, Katarzis és karnevál: a biblioterápiás hatásmechanizmus két lehetséges elméleti modellje, http://epa.oszk.hu/03500/03580/00004/pdf/EPA03580_helikon_2016_2_181-191.pdf
[10] Az ellenkező példákhoz lásd Moskát Anita sorozatát:
http://www.moskatanita.hu/2020/04/a-fantasy-nem-mese-elso-negyed.html
http://www.moskatanita.hu/2020/10/a-fantasy-nem-mese-masodik-negyed.html
[11] Mikos Éva, A folklór fogalma(i) avagy a kifejezés nehézsége In: Szemerkényi Ágnes (szerk.) Folklór és nyelv, Bp, Akadémiai, 2010., 59-68., 3. (Folklór a magyar művelődéstörténetben; 5. https://tinyurl.com/5cdj4dan
[12] Lásd: Folklór és irodalom, szerk. Szemerkényi Ágnes, Akadémiai, Budapest, 2005.
[13] Mikos Éva, A folklór fogalma(i) avagy a kifejezés nehézsége In: Szemerkényi Ágnes (szerk.) Folklór és nyelv, Bp, Akadémiai, 2010., 59-68., 5. (Folklór a magyar művelődéstörténetben; 5. https://tinyurl.com/5cdj4dan
usztán t más a tálalás, Aliaő alakokbólekek bandázásáigelbeszélés lesz.va, ingadozva, éles váltásokkal. Ha sikerül () fenyegett
[14] Mikos Éva, A folklór fogalma(i) avagy a kifejezés nehézsége In: Szemerkényi Ágnes (szerk.) Folklór és nyelv, Bp, Akadémiai, 2010., 59-68., 4. (Folklór a magyar művelődéstörténetben; 5. https://tinyurl.com/5cdj4dan
usztán t más a tálalás, Aliaő alakokbólekek bandázásáigelbeszélés lesz.va, ingadozva, éles váltásokkal. Ha sikerül () fenyegett
[15] Mikos Éva, A folklór fogalma(i) avagy a kifejezés nehézsége In: Szemerkényi Ágnes (szerk.) Folklór és nyelv, Bp, Akadémiai, 2010., 59-68., 8. (Folklór a magyar művelődéstörténetben; 5. https://tinyurl.com/5cdj4dan