minden könyv nekem szól

Címke: fantasy 1 / 2 oldal

Ifjúsági regényről, young adultról, és arról, hogy miért nem olvasnak az emberek II. (Tündöklő)

A jó ifjúsági regény a legjobb eszköz arra, hogy a 10+ korosztály ne pörögjön túl a kütyükün és a neten. Szerintem a Tündöklő egy klasszikus ifjúsági regény.

Ifjúsági regényről, young adultról, és arról, hogy miért nem olvasnak az emberek I. (Tündöklő)

Januárban nem volt időm a blogra, mert utazás közben a telefonomat nyomkodtam, otthon meg a kanapén fetrengve pocsék sorozatokat néztem határidős munkáim voltak. Cserébe mostantól még több sorozatot nézek veszek egy okosabb telefont igyekszem megírni mindazt, amit már régóta beterveztem. Ez az első ilyen, régóta készülődő bejegyzés.

Páneurópa pikáns paródiája III. (Bolondok tornya)

Boreczky Elemér szerint „a modern Európa ellentmondásokkal terhes eszménye abban a mintegy ötven évben fogant meg, amikor a teológus Wyclif “koraszülött reformációja” és Zsigmond császár “reformációja” egymással folytonosan szembesülve keresett megoldást a kor nagy vallási, társadalmi, politikai és gazdasági kérdéseire.”[1]

A Narrenturm központi helyén, nagyjából a felénél egy nagyon vicces eseménysor kapcsán kerül terítékre az európaiság kérdése. Európainak lenni a szereplők számára elsősorban a saját önös érdekükben való cselekvést jelenti: a könyv világában a nemzetiség nem választható identitás, az európaiság viszont az, és a szereplők azonnal a nemzetiségnél előbbrevalóan európainak vallják magukat, amint az érdekükben áll.

Páneurópa pikáns paródiája II. (Bolondok tornya)

Magyarország a regényben csak az, ahonnan jó borokat hoznak (410), és ahová Reinmar vonakodik elutazni, annak ellenére, hogy ez tűnik az egyetlen menekülési lehetőségnek. Luxemburgi Zsigmond meg a konspiráló egyházi méltóságok párbeszédeiben merül csak fel.

Páneurópa pikáns paródiája I. (Bolondok tornya)

Andrzej Sapkowski Huszita-trilógiájának első kötete, a Bolondok tornya legizgalmasabb tulajdonsága, hogy olyan perspektívaváltásokra veszi rá az olvasóját, amilyenekre kevés szórakoztató irodalmi szövegben találhatunk példát. Ahogy azt a történelmi regény-szerűségektől megszokhattuk[1] (hogy rendkívül szakszerűen besoroljam a szöveget az “izé” kategória “akármi” alzsánerébe – kicsit belefásultam a pontos meghatározásokba így év végére), az olvasó számára nemzeti, vallási hovatartozás, műveltségi szint és érdeklődési körtől függően rengeteg variáció adott a szöveg befogadásához.

Rick Grimes Ríviában (Embertelen vidék)

Ezt a könyvet a Molyon nagyon szerették[1], és a Próza Nostrán is jó kritikát kapott[2]. Ezért azt hittem, hogy ez egy jó könyv. Tévedtem, és azzal a megállapítással, miszerint „az igényes magyar zsánerpróza előremutató példája” lenne, nagyon nem értek egyet. Eredetileg azt terveztem, hogy csak olyan szövegekről írok itt a blogon, amit vagy nagyon jónak, vagy valamilyen szempontból érdekesnek, kiemelkedőnek tartok. Ez esetben kivételt teszek, egyrészt azért, mert nagyon felhúztam magam rajta, másrészt meg azért, mert a könyv végülis a fantasztikum szempontjából értékelhető és tanulságos.

Saját test, saját halál, saját narratíva II. (A halálmegvető)

Van olyan ismertető, amely a regény young adultra, ifjúsági irodalomra hajazó vonásait emeli ki[1].

Saját test, saját halál, saját narratíva I. (A halálmegvető)

Nnedi Okorafor díjnyertes könyvéről szóló ismertetők, kritikák, ajánlók első sorban a női témát és a leginkább csak durva eufemizmussal „körülmetélésként” emlegetett női nemiszerv-csonkítást emelik ki, a címben és a cselekményben is kiemelkedő halál-tematikát, meg a tőlünk fantasytől függetlenül is nagyon távoli, afrofuturizmushoz köthető hátteret[1].

Mesekrimi: a hagyomány megőrzésének egyik eszköze (Egyszervolt, Az ellopott troll)

Nem szeretem a krimit. Ehhez képest két olyan kisregényt is nagy élvezettel olvastam végig, amelyeknek az alapvető strukturúját a krimi sémái határozzák meg. Ezekben a szövegekben ugyanis ezt a vázat sokrétű és sokszor kimondottan zseniális elemek gazdagítják, megteremtve egy igazán különleges és példaértékű alzsánert.

Igazi férfiak, valódi nők: karakterfejlődés mint a fantasy-hősök evolúciója (A holló jele-trilógia)

A holló jele-trilógia főhőse és narrátora, Ryhalt Galharrow régivágású lovagból a kortárs elvárásoknak megfelelő hőssé érik, mégpedig a már szintén kortárs ideáloknak megfelelő, önálló és aktív női szereplők támogatásával. A cselekmény alakulását leginkább a Ryhalt és a női szereplők közötti kapcsolatok fejlődése, dinamikája és jellege határozza meg.

1 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén