Az Elveszett Gondvána vagy nagyon lenyűgözte az olvasóit[1], vagy nagyon zavarba hozta őket. A recenziók, kritikák írói leginkább értetlenkedtek, nem tudták, hogyan is viszonyuljanak a szöveghez[2]. Megpróbáltak előképeket keresni hozzá, és meg is találták Miéville-t, meg Gaimant[3]. Ami Miéville-t illeti, elsőre az olyan megszemélyesítések és metaforák miatt merülhetett fel a neve, mint hogy Sadness Springs kikötője „tumorszerű, fémszínű kinövés a város testén” (35), és a „kifüggesztett kikötői gázlámpák pislákoltak, beteges, sárga fényt öklendezve a nedves, töredezett járdára.” (503)[4] A nyilvánvaló utalások ellenére azonban egyik párhuzam sem segít a zavar feloldásában, mégpedig azért, mert az Elveszett Gondvána alapvetően nem Sadness Springs városáról szól, meg nem is a társadalmi feszültségekről, nem a fantáziavilágokról, hanem a melankóliáról, a depresszióról és az őrületről.

Egészen pontosan magának a melankóliának, mint a kultúra- és művészettörténeti hagyományban kialakult fogalomnak a megtestesülése, egy olyan melankolikus szöveg, amely elsősorban ennek a hagyománynak a leginkább a reneszánszra jellemző képi és gondolati világára támaszkodik, ezt a világot jeleníti meg a próza eszközeivel. Tehát nem egyszerűen a melankóliáról szól, hanem maga is egy melankólikus alkotás. Ezért aztán az értelmezési keretét is elsősorban a melankóliát megjelenítő képzőművészeti alkotásokban találhatjuk meg, Albrecht Dürer Melencolia I.[5] című metszetétől elkezdve egész sor festményen és szobron át filmekig és épületekig: az Elveszett Gondvána a melankólikus alkotások sorának méltó folytatója.

Az első oldali felütés a költővel és a „melankólia forrásaira épült” Sadness Springs városával (5) azonnal megmutatja a regény célját. A tét innentől az, hogy sikerül-e megmaradni melankolikusnak, vagy pedig valahol a cselekmény folyamán átalakul valami mássá a regényszöveg. Ez pedig egészen komoly és veszélyes feladat. Utóbbi esetben ugyanis a melankólia és a hozzá kapcsolódó utalások csak felszínes, giccses töltelékelemek lennének a szövegben, jobb esetben egy be nem váltott ígéret jelei. Szerencsére az Elveszett Gondvána az első sortól az utolsóig következetes marad, végig a melankóliát képviseli. A szövegben megjelenő melankólia ugyanis nem egy egyszerű hasonlat, vagy metafora, még csak nem is egy motívum, ami néha felbukkan vagy végigvonul a szövegen, hanem a legalapvetőbb szövegszervező eleme a regénynek, ami minden rétegére kiterjed, a nyelvtől kezdve a szereplőkön és regényvilágon át a cselekmény alakulásáig és a mindezek mögött meghúzódó szemléletig.

Ez egészen nyilvánvalóvá és magától értetődővé akkor válik, ha Földényi F. László melankóliáról szóló esszékötetei (Melankólia, A melankólia dícsérete)[6] felől olvassuk a regényt.

„A melankólia szó szerint fekete epét jelent. A fekete szín pedig a sötétségre irányítja a figyelmet. Arra, hogy bárhol tűnjön is fel a melankólia, s bárhogyan vélekedjenek is róla, mindig az adott világ sötét árnyéka sejlik fel benne. Valami olyasmi, amit ki kell szorítani a nappali tudatból, mert ha teret engednek neki, akkor megzavarja a dolgok megszokott menetét.” (MD 24) Az Elveszett Gondvána épp erről szól: teret enged a melankóliának, a dolgok megszokott menete, az állandó ismétlődés rendszerében felmerül a végesség gondolata, és mindazt, ami bármilyen kapcsolatban is áll ezzel, igyekeznek elrejteni: a sárkányokat, a hajót, a tanulmányt, a drótfonót, a hajót, stb.

A „melankolikus többszörös szorításban él: feltételezi ugyan, hogy a mítoszokon túl van valami, amit talán „leplezetlen” vagy „tiszta” létnek lehetne mondani, de mivel életében senki nem képes eljutni oda, az is kérdéses számára, hogy tényleg van-e ilyesmi – hogy van-e „odaát”, van-e „leplezetlenség”, létezik-e „színről színre látás”.” (MD 33) Az Elveszett Gondvána cselekménye ennek a „többszörös szorításnak” (MD 33) a kibontása.

Annak meghatározása, hogy mi is pontosan a melankólia, lehetetlen, önmagának ellentmondó, de a nyilvánvaló bukás ellenére is szükségszerű vállalkozás. Ahogy Földényi írja: „A melankólia – többek között – a fogalmak elégtelenségének következménye.” (M 10) „A melankóliának nem létezik egyértelmű, szabatos meghatározása. A melankólia története a fogalmak pontosításának soha le nem zárható története is, és felmerül a kétely: a melankóliáról szólva nem is róla beszélünk, hanem a róla alkotott fogalmak segítségével próbáljuk felmérni saját helyünket.” (M 12) Az otthon, a melankolikusok és a melankólia világban betöltött helye az egyik központi probléma a regényben, és mindig a perspektíva és az időbeli távolság függvénye. Okszána elmenekül a villából, ahol a tulajdonképpen boldog gyermekkorát töltötte, azután amikor visszatér, állandó probléma lesz annak megítélése, hogy a villa és az anyja felügyelete rabságot vagy biztonságot jelent. De igaz ez Abe-re, Hubbra és Dmitrire is:

Abe számára „a tartomány, ahonnan annyiszor elvágyódott, mégiscsak a biztonságos otthont jelentette” mert „odaát minden más volt”, „idegen” (167)

Abe azon gondolkodik, hogy: „Mégiscsak igaza volt Elga Hartnak, amikor a Gyárnegyedben azt mondta, a sáv valójában védőburok, és nem börtön? Megvéd minket valamitől, ami odaátról érkezne, és hatalmában állna elpusztítani Sadness Springst és az ismert tartományt.” (330) Később „rájött, hogy a világ, amelybe csöppent, Sadness Springs ellentéte: gyermekkorától fogva a bezártsághoz szokott hozzá, míg itt a világ minden irányban szabad volt és bizonytalan.” (430)

Hubb számára az „általa ismert egyetlen, biztos hely az egész világmindenségben a tartomány, Sadness Springs” (411). Ő az, aki kijelenti, hogy haza akar menni (374).

Ugyanígy Dmitri számára Ürgeváros jelenti az otthont: a bányajáratok, tárnák otthonosak, mert a hely olyan, mint Ürgeváros (312-313).[7]

Ez alól még Urgon sem kivétel: ő Nietzsche hajósa, akihez hasonlóan „sohasem leszünk képesek eldönteni, hogy ketrecnek vagy szabadságnak érezzük-e a végtelenséget.” (M 349)[8]

Az Elveszett Gondvána melankóliája több szempontból is kapcsolódik a reneszánszhoz. A képi ábrázolások a reneszánsz festményekhez kötik: Giorgione da Castelfranco A vihar című festménye és annak feltehetően Dürerre gyakorolt hatása kapcsán ír Földényi a “fantasztikus térről”, a “fantázia teréről”, ami “mégoly valósnak tűnjön is, ez a képzeletnek a tere, amelyben úgy reális minden, hogy közben az egész álomszerű. A “felettes én” körzője és vonalzója helyett a “tudatalatti” álomvilága érvényesül. A geométert felváltja a költő, aki immár csakis önmagára tud hagyatkozni. Egy istentől elhagyott tájban vagyunk” (MD 48-58, 50) Ezért van jelentősége az első lapon felbukkanó költőnek, és a betiltott versének. Az Elveszett Gondvána világa gyakorlatilag egy melankolikus reneszánsz festmény mai prózában elmesélve.

A reneszénszkori melankólia-értelmezések a mai napig érvényben vannak: „A reneszánsz kori felfogás mind a mai napig meghatározza melankóliáról alkotott képünket. A szomorúság és a mly gondolkodás lesz a melankólia legjellemzőbb megnyilvánulása: a melankólia egyszerre általános érvényre igényt formáló létmagyarázat és egyéni hajlam, a világ megítélésének megfellebbezhetetlen forrása és merő hangulat.” (M 160) „A reneszánsz melankólia még mindent felemésztő láng volt – az ezt követő időszakra, egszen a mai napig, kétségbeesett erőfeszítés jellemző, hogy a lángot parázzsá változtassák, a szomorúságot szalonképessé tegyék, a melankóliát megszelidítsék.” (M 162) „A reneszánsz melankóliától töretlen az út napjainkig – ha vannak új vonásai, akkor ezek csírájukban a reneszánsz kori melankóliában is ott rejtőznek.” (M 168)

A melankólia azonban már az antikvitásban is népszerű téma, vallási-filozófiai alapjaival együtt. A költő versében, aki a Bánat-forrásba vetette magát, „Sadness Springs az önmaga húsán élő óriás” (44). Ez sem Miéville-re, hanem az antik gyökerű melankóliára utal, egész pontosan a melankóliával kapcsolatban álló Szaturnuszra/Kronoszra. „Szaturnusz görög megfelelője Kronosz (a legtöbb görög istenhez hasonlóan) maga is kettős jellemű volt: egyfelől ő az aranykor ura, a mezőgazdaság istene, a városépítés és földművelés megalapítója; másfelől trónjáról letaszított magányos isten, aki az egyes elképzelések szerint a vizek végében lakozik (Iliász, VIII. 479), a föld mélyében húzódik meg (XIV. 204.), a föld alatti istenek uralkodója (XV. 225), fogoly, sőt néha a halál és a halottak isteneként is feltűnik.” (M 100-101) A csillaggászati megközelítés szerint a melankolikus a Szaturnusz hatalma alatt áll (M 96). Abe és Dmitri pedig kronogeológusok, akik a városból indulnak, a hegyekben végeznek terepmunkát, bányákat is megjárnak a cselekmény folyamán.

Folyt. köv.

 

———————————————-

Lőrinczy Judit, Elveszett Gondvána, Budapest, Gabo, cop. 2018.

———————————————-

 

Földényi F. László, Melankólia, Pozsony, Kalligram, 2003.

Földényi F. László, A melankólia dicsérete, 2. jav. kiad., Budapest, Jelenkor, 2018, cop. 2017.

 

———————————————-

 

McClellan, Brian, A birodalom bűnei: A vér és lőpor istenei, ford. Rusznyák Csaba, Budapest, Fumax, 2018.

 

Miéville, China, Perdido pályaudvar, végállomás 1-2, ford. Juhász Viktor, Budapest, Ulpius-ház, 2004.

 

———————————————-

 

http://www.albrechtdurerblog.com/

 

———————————————-

 

 

 

 

[1] Nagyon pozitív vélemények a molyon vannak: https://moly.hu/konyvek/lorinczy-judit-elveszett-gondvana

[2] https://utoszo.wordpress.com/2018/06/29/lorinczy-judit-elveszett-gondvana-ertekeles-es-elmelkedes-a-konyvrol/ , https://spekulativzona.blogspot.com/2018/06/gondvana-elveszett-lorinczy-judit.html , http://www.ahmagazin.com/elveszett-lelkesedes-gondvana-lorinczy-judit/

[3] https://roboraptor.24.hu/2018/08/13/a-korrupt-vilagbol-meg-csodaorszag-sem-jelent-kiutat-lorinczy-judit-elveszett-gondvana-konyvkritika/ , http://ekultura.hu/2018/09/12/lorinczy-judit-elveszett-gondvana

[4] Az ilyen elbeszélésmód például a Perdido pályaudvar, végállomásra jellemző.

[5] https://www.szepmuveszeti.hu/mutargyak/melankolia-i/ , https://artmargok.wordpress.com/portfolio/albrecht-durer-melencolia-i-melankolia-i/

[6] Földényi F. László, Melankólia, Pozsony, Kalligram, 2003.; a továbbiakban M; Földényi F. László, A melankólia dicsérete, 2. jav. kiad., Budapest, Jelenkor, 2018, cop. 2017., a továbbiakban MD.

[7] Van még egy regénysorozat, amelyben a szegények és elnyomottak lakóhelye fizikailag is a mélységet jelenti, Brian McClellan A vér és lőpor istenei trilógiájában ilyen hely Zöldtűzmély.

[8] Ráadásul Dürer képén hajók is vannak: https://www.albrechtdurerblog.com/the-ships-of-melencolia-part-1/