Sűrű leírások I. (Alvilági szövedék)

Kleinheincz Csilla Alvilági szövedékét eredetileg Sepsi László Termőtestek című regényével akartam összeolvasni, amikor még csak annyit tudtam róluk, hogy mindkettő „gombás horror”. Előbbit viszont csak most nyáron kezdtem el, főleg azért, mert elriasztott a két szembenálló közösség témája. Ennek köszönhetően viszont egy teljesen más jellegű szöveg segítségével találtam hozzá megközelítési pontot.

Hogy mi a közös Nádas Péter Rémtörténetek és Kleinheincz Csilla Alvilági szövedék című regényében?

Jelölték őket olyan díjakra, amiket aztán nem kaptak meg Az, hogy a szubjektív és esetleges olvasatomban mindkettő a geertzi értelemben vett sűrű leírás kultúrákról, amelyekben nem elbeszélők és főhősök vannak, hanem adatrögzítők és adatközlők, a szövegek struktúrája pedig ennek megfelelően egy antroplógusi kutatást idéz, amelyben az adatközlők szóbeli nyilatkozatait az adatrögzítő a hitelesség és a rekonstruálhatóság érdekében a lehető legpontosabban jegyzi le.

Mindkét regény olyan irodalmi fikció, amely antropológiai leírást imitál, vagyis az irodalmi értelmezésekhez hasonló sűrű leírásnak álcázza magát, ezzel mégjobban elmosva, megszüntetve a különbséget antropológia és irodalom között. Geertz szerint az antropológusok szerzők – itt a szerzők az antropológusok, mégpedig abból a fajtából, aki egyelőre az anyaggyűjtésnél tart, de azt igen lelkiismeretesen végzi, az olvasó a diktafonról visszahallgatott elbeszélés jegyzeteit olvassa.

A valós szerzői én így egy fiktív adatgyűjtóvel válik azonossá, teljesen háttérbe szorítva: ezek a regények az utalásaikat és a nyelvi regisztereiket nem (csak) más szövegekből, hanem más kultúrákból és más kultúrák megfigyelésének gyakorlatából veszik.

“Az a kultúrafogalom, amely mellett síkraszállok, s amelynek hasznosságát ezekben a tanulmányokban próbálom bizonyítani: lényegében szemiotikái jellegű. Max Weberrel együttúgy vélem, hogy az ember a jelentések maga szőtte hálójában függő állat. A kultúrát tekintem ennek a hálónak, elemzését pedig éppen emiatt nem törvénykereső kísérleti tudománynak, hanem a jelentés nyomába szegődő értelmező tudománynak tartom. A kifejtést tartom célomnak, a felszínen rejtélyes társadalmi kifejezések magyarázatát.” (Geertz 196) A „szövedék” a regényvilág kultúrális hálója:

“Cseregő közössége sűrű szövésű háló volt: mindenkit megtartott, mindenkit felemelt” (93)

“Kísértó is egy szövedék volt: föld feletti, és az Alvilág számára jóformán elérhetetlen, de bonyolult, láthatatlan szálakból álló hálózat.” (410)

“létezett egy másik szövedék is a föld felett, amit a tudás, a beszéd és a gondolat alkotott – az emberek szövedéke, és én része voltam ennek is.” (411)

“ezt a másik szövedéket nem elpusztítani akarom, hanem megérteni. Tudni, milyen. Tudni, amit ők, hogy aztán eldönthessem, mi kell belőle.” (411-412)

“Micsoda bonyolult szövedék van benned! (…) De legalább nem közöny, igaz?” (448)

Clifford Geertz Gilbert Ryle alapján a kacsintás és a tikkelés meg a kacsintás imitálása példáján keresztül (is) beszél a sűrű leírásról, ami „bonyolult és kockázatos vállalkozás” (Geertz 197). Akkor lettem biztos benne, hogy az Alvilági szövedék egy sűrű leírás, amikor Gerle megemlíti, hogy a kisértóiak közül “A soványabbik mintha kacsintott volna, de talán rosszul láttam.” (152)

Nádas Péter kétségtelenül elképesztően zseniális regényét komplex, a gonosszal és a kapcsolati hálókkal operáló[1], az életművet átértelmező[2], befejező, szórakoztató szövegként olvasták[3], amelynek főszereplője a közösség[4], és ami felszabadult, parodisztikus mivoltában a gótikus horrort meg a popkultúrát is megidézi. Mindenkinek feltűnt a rengeteg káromkodás[5], ami szerintem egyáltalán nem túlzás. Én ugyanis még hallottam a saját nagyanyámat így beszélni. (Ahogy azt is tudom, hogy „balszerencsés kést vagy ollót ajándékozni, mert elvágja a barátságot.” (335)

Az Alvilági szövedék esetében leginkább a „mezőgazdasági testhorror”[6] a „konzervatív, hagyományörző” és a modern szembeállítása[7], az „összetett, nagy konfliktus”[8] meg a „sci-fi”[9], sőt, a klímafikció[10] merült fel, mint értelmezési keret. Abban mindenki egyetértett, hogy összetett és sokféleképpen értelmezhető történetről van szó, amely az egyén és közösség viszonyától kezdve az ember és természet összefonódásán át egészen a bántalmazó párkapcsolatokig sok témát több szempontból is felvet és mindegyikről van mondani- és kérdeznivalója, ahogy abban is, hogy ez a szöveg két világ, két kultúra szembenállását, ellentétét mutatja meg. És ebben az utóbbiban téved mindenki.

Az Alvilági szövedékben ugyanis nem ellentétek vannak, hanem eltérő léptékek és eltérő kultúraértelmezések. Ennek egyik legszembeszökőbb példája a földművelés mellett az írásbeliséghez való viszony. A cseregőiek is használnak gépeket, de nem annyit, és nem úgy, ahogy a kisértóiak. A különbség a mértékben van:

“Itt túl nagyok voltak a kertek, túlságosan egyhangúak, és bár igyekeztem elhitetni magammal, hogy tulajdonképpen nem különböznek a fennsík távoli legelőitől, a növények egyenes sorai minduntalan meghazudtoltak (…)“Megnyugtatott, hogy idebent nem kell látnom az óriási, szögletes földeket” (164-165)

“Mindannyian ismertük ezt az éneket, a gyerekek együtt tanulták meg a szemzéssel és a metszéssel, a selyemhernyó-pásztorolással, és most már papíron is létezett: még Bábbi anyja jegyezte le egy gombabőrkötéses könyvbe, hogy meglegyen. Nem hagyhatjuk, hogy csak a kísértóiak őrizzék meg a szavakat, mondta. Nem gondolhatják, hogy nekünk nincsenek fontos tanításaink.” (73)

“zavarba hozott, hogy a kísértóiak ezek szerint meséket is könyvekbe nyomtatnak” (124)

“Lenyűgözött a rendszer, amely szerint Kísértó nyilvántartotta számos lakóját. Cseregőben elég volt erre egyetlen könyv, amelybe bal oldalon a születéseket, jobb oldalon a halálokat és a távozásokat vezettük fel, ugyanolyan veszteségként írva le a holtakat, mint azokat, akik Mikosz miatt voltak kénytelenek elhagyni a falut.

Itt egy, a külső fal mentén félhold alakban ívelő teremben sötét szekrények őrizték az iratokat, évek szerint fiókokra osztva. Mindegyik elején évszám volt, Mikosz érkezésének évétől számítva, és egy-egy rövidítés: szül, hal, ist, szöv, kérv. ” (137)

“Mennyivel több idő és munka lehetett ennyi könyvet elkészíteni, mint amennyi itt volt, csak ebben az egy teremben – hacsak nem akadt a kísértóiaknak erre is valamiféle gépük. Őket ismerve bizonyára akadt.” (191)

A nagy mennyiségben rögzített szöveg egy egészen más kultúrális közeget, más gondolkodást eredményez, és végső soron az emberek egymástól és saját történeteik lényegétől való elszakadását jelenti.

A Rémtörténetek egy olyan elbeszélés, aminek nincs elbeszélője. A szerzője leginkább egy diktafon szerepét tölti be, amely nem csak az élőbeszédet veszi fel, hanem amelyre a közösséget megfigyelő néprajztudós felmondja az aznapi gyűjtése eredményeit. A pontosságra törekvés szenvtelensége és a mindenféle függőbeszédben idézések megteremtik a távolságtartást, a leíró funkciót. A szerző pedig teljesen kívül van a szövegen, mintha köze se lenne hozzá. A Rémtörténetekben az elmondottak lejegyzője csak leírja, amit hallott, nem értékel, nem értelmez, nem mond véleményt, nem ítélkezik, csak jegyzetel, azt viszont pontosan, részletesen és alaposan, és ez az elbeszélőnélküli összetett és szerteágazó, többféle beszédmóddal játszó nyelv a legfőbb újítása ennek a regénynek.

Az Alvilági szövedéknek van elbeszélője, de Gerle elsősorban adatközlő, mégpedig olyan, aki tudatában van adatközlői mivoltának, sőt, a feljegyzéseket készítő antropológus szándékának és módszerének is, amihez szintén alkalmazkodik az elbeszélése során, mégpedig azért, mert a feljegyzést készítő, a hallgatója a segítségére van: “Mostanában gyakran járt az eszem azon, hogyan mesélem el az utánam jövőknek, ami történt.” (483)

Ezért úgy mondja el a történetét, hogy egykori önmaga reakcióit is rögzíti, ugyanakkor már egy elbeszélői, értelmezői pozícióból, miközben nem csak adatközlői mivoltával van tisztában, hanem azzal is, hogy az utólag elmesélni a történteket maga is értelmezése a lezajlott eseményeknek. Tudatában van annak, hogy az időbeli és tapasztalati távolság megváltoztatta a nézőpontját, átalakította a beszédmódját.

“Cseregő képe azután élesedett ki bennem igazán, hogy magam mögött hagytam, mintha benne élve nem láttam volna jól. Miután elveszítettem, az apró részletek, amelyekre nem fordítottam különösebb figyelmet, amíg ott éltem, hiszen mindig csak hátterek voltak ahhoz, ami éppen foglalkoztatott, olyan élénken rajzolódtak ki bennem, hogy szinte megsebzett az élük.” (163) A mesélő Gerle nem azonos azzal a Gerlével, akiről mesél és ezt is tudja. “mintha a korábbi, parkban ülő Gerle igyekezett volna meggyőzni a gyászoló Gerlét.” (426)

Saját egykori reflexióit is felidézi, miközben értelmezi is azokat. “Azt hittem, ismerem a kísértóiak távolságtartó mosolyát, amely nem oldotta fel egészen a szemükbe kiülő lenézést. Most azonban valami mást olvastam ki a tekintetükből, amit nem tudtam hova tenni. Az arcukat maszkká merevítő mosoly most mérlegelőnek tűnt. Összezavarodtam, és megérintettem a fejkendőmet, amely a kötést takarta.

– Hé! – kiáltott rám egy férfi egy elhaladó gépszekérről. – Te férges!

Elöntötte az arcomat a vér. Ezt a gúnynevet még nem hallottam, de rögtön megértettem, és fellobbant bennem a düh.” (95)

A Rémtörténetekben nem kérdés, hogy az elmondottakat lejegyző elhiszi-e, amit Teréz elmondott neki az őt meglátogató szellemekről, vagy Jónás atya ördögűző szertartását realitásnak tartja-e. Nincs ítélkezés, nincs külső szempont. Az ördögűzés és a bosszúálló szellemek a szereplők realitásának részei, mégha ezen a realitáson belül külön szinteken is helyezkednek el, ahol ezek a szintek épp a látszólagos összeférhetetlenségük miatt megütközést keltenek. A reakció a nem hétköznapira csak hétköznapi lehet. Az Alvilági szövedék fantasy-világán belül a nem hétköznapira adott hétköznapi reakciók a zsáner alapvető jellegzetessége miatt nem üköznek össze ennyire látványosan.

A regény elején a lassú, leíró részek elsősorban a cseregőiek (és a kisértóiak) viselkedését rögzítik: „A viselkedést azért kell – pontosan – regisztrálni, mert a kulturális formák a viselkedés – pontosabban: a társadalmi cselekvés – árama révén tagolódnak.” (Geertz 210)

Folyt.köv.

———————————–

Kleinheincz Csilla, Alvilági szövedék, Budapest, Gabo, 2023.

————————————

Nádas Péter, Rémtörténetek: regény, Budapest, Jelenkor, 2022.

——————————–

Geertz, Clifford, Az értelmezés hatalma: antropológiai írások, vál., összeáll. Niedermüller Péter, 2. jav. kiad., Budapest, Osiris, 2001.

——————————–

[1] https://f21.hu/irodalom/a-lenyeg-az-ember-nadas-peter-remtortenetek/

[2] http://www.barkaonline.hu/kritika/8458-valami-sajatosan-emberi–nadas-peter–remtortenetek

[3] https://konyvesmagazin.hu/kritika/nadas_peter_remtortenetek_jelenkor.html

[4] https://tempevolgy.hu/online/konyvespolc/bonivart-agnes-bolondok-barkaja-nadas-peter-remtortenetek