Gerle többeknek nem szimpatikus – hát ettől őszintén szólva ütni tudnék. Felejtsük már el azt is, hogy csak a fizikailag és mentálisan is gyenge, kicsi, törékeny, befolyásolható és butácska nő „szimpatikus” (ez a Derkó-félék álláspontja), meg azt is, hogy egy regény attól és csak attól jó, hogy van benne „olyan szereplő, akivel azonosulni lehet”. Ennek a regénynek (is) a tétje épp az, hogy az olvasó ne a saját világa alapján kialakított véleményét lássa viszont és kapjon önigazolást, hanem képes legyen eltérő beszéd- és életmódokat alapszinten megérteni és hogy ne ellentétekben és szembenállásokban, hanem fokozatokban és árnyalatokban gondolkodjon.
A szöveg „karakterével való barátkozás” tényleg „nem egyszerű”[1], dehát egy színvonalasabb szöveg esetében ez az alap, innen indulunk. Gerlének amúgysem a személye, az egyénisége érdekes, hanem a rajta keresztül megjelenő kultúra, Gerle maga csak annyira érdekes, amennyiben egy adatközlő érdekes: az adatközlők nem önmagukban, hanem a közösség képviseletében, a kultúra hordozóiként érdekesek. A saját személyiségük, a jellemük csak azért számít, mert az egyéniség alakíthatja a közösséghez és a kultúrához való viszonyt: Fonász például nem bírja a szítókat, mert ilyen jellem. De nem az az érdekes, hogy bírja, vagy nem bírja őket, vagy hogy miért, hanem a szítók és a kisértóiak kultúrájának egésze, amely akkor is feltérképezhető Fonász alakján keresztül, ha elvonjuk belőle az ellenszenvet, az értékítéletet. De ami a legfontosabb: Gerle Alvilággal összekötött személyisége egy jó példa arra, hogy az, amit a nyugati világ egyéniségnek, személyiségnek vagy jellemnek tart, az máshol egészen más formákban van jelen.
“Bármennyire is megkérdőjelezhetetlennek tűnik a számunkra, a világ más kultúráinak kontextusában elég furcsának hat a személyiségről alkotott nyugati felfogás, amely szerint az én egy szilárd körvonalakkal rendelkező, egyedi és többé-kevésbé egységes motivációs és kognitív univerzum; a tudat, az érzés, az ítéletalkotás és a cselekvés dinamikus központja, amely különálló egészként szerveződik meg, és kontrasztív módon szembehelyezkedik mind a többi ilyen egésszel, mind pedig társadalmi és természeti környezetével. Ha meg akarunk érteni másokat, félre kell tennünk ezt a felfogást, s ahelyett, hogy mások élményét ebben a gondolati keretben helyeznénk el – mely megoldással a sokat dicsért „empátia” szokott élni -, az általunk vizsgált emberek tapasztalatait az énről alkotott saját elképzelésük fényében kell elemezni.” (Geertz 231-232)
Gerle személyisége jó példa erre:
“Egész gyerekkoromban azért tartottam be a belém sulykolt szabályokat, mert anyám és a falu ezt kívánták meg tőlem, mert ezek által határoztam meg magamat. Része voltam a közösségnek, az egésznek, mondataimba kitéphetetlenül, mint az aranka, beleakaszkodott a többes: mi vagyunk a Tiszták, mondtam, mi, mi, mi, és csak a legritkább esetben én.” (257)
“Vagy egy voltam a Tiszták közül, vagy egy szövetkezet új tagja. De mindig egy csoport része.” (267)
Ezért merül fel folyton a kérdés, hogy ki is ő (256) – Gerle közösségről leválasztható egyénisége azon az áron alakul ki, hogy Kisértóban lesz az Alvilág képviselője.
Gerle a cseregőiek helyett az Alvilágot képviseli adatközlőként: “Már tudtam, kik voltak a Nagy Kertészek – a hamis próféták, ahogyan Mikosz hívei nevezték őket –, és azt is, hogy én ki vagyok. Az Alvilág szeme, füle és szája.” (254)
Az, hogy az Alvilágnak szüksége van az emberekre, Gerle saját értelmezése, amellyel saját szerepét igazolja: “Emberekre volt szüksége ahhoz, hogy értelmezni és tervezni tudjon” (397)
Gerle – a kezdeti bizonytalanság után “Van, amit még a Kísértóban születettek sem mindig értenek meg… akkor hogyan érthetném én?” (218) – azt is megtanulja, hogy nem kell minden részletében érteni ahhoz valamit, hogy képviselje, sőt, a hagyomány megmaradásának egyik feltétele a reflexió hiánya. A reflexió ugyanis eltávolodással jár. Ugyanakkor a megértés és az elemzés szükségszerű: „Bárminek a helyes értelmezése – legyen szó versről, személyről, történetről, szertartásról, intézményről, társadalomról- annak a dolognak a legmélyébe vezet bennünket, amelyiknek az értelmezéséről szó van.” (Geertz 211)
Ezért amikor a kisértóiakat és az Alvilágot akarja megérteni, és ezt a folyamatot meséli el, Gerle maga is antropológusként viselkedik. „Az etnográfus „feljegyzi” a társadalmi beszédet: leírja. Futó eseményből, amely csak előfordulása pillanatában létezik, beszámolóvá változtatja, amely le van írva, és ismételten elővehető.” (Geertz 212)
Tanul, de meg is különbözteti magát, majd elemzi és értékeli az ottaniakat, értelmez (hogy helyesen értelmez-e, azt persze nem tudhatjuk). “Mikosznak vannak hívei, túszai, eltűrői és imádói, és megtanultam külön-külön bontani az istent az embertől. ” (325)
Ahogy Gerle viszonya változik a kisértóiakhoz, úgy fogalmazza meg újra, másképpen saját magát, Mikoszt, a kisértóiakat és az Alvilágot is. Gerle megpróbál kijönni a kisértóiakkal. „Kijönni valakikkel idegtépő vállalkozás, amelyben csak igenigen halvány a siker reménye. S éppen ez a lényege a néprajzi kutatásnak a személyes élmény oldaláról. Megpróbálni megtalálni azt az alapot, amelyen – mindig túlzó elképzelésünk szerint – kijöhetünk velük: ez az antropológia mint tudományos vállalkozás. Nem próbálunk, legalábbis én nem próbálok sem bennszülötté válni (a szó amúgy is rossz hírű), sem utánozni a bennszülötteket. Ennek talán csak romantikus lelkű emberek vagy kémek láthatnák értelmét. Ehelyett, a kifejezés tágabb értelmében, ami sokkal többet ölel fel, mint a puszta beszédet, megpróbálunk társalogni velük, ami sokkalta nehezebb, és – nem is mint általában feltételezik – csak idegenekkel az.” (Geertz 206).
A molyos vélemények[2] között olvastam azt a kérdést, hogy vajon Gerle miért „ment vissza” Derkóhoz, hiszen a lényeg az lett volna, hogy kiszakítsa magát ebből a bántalmazó kapcsolatból. Aki Gerle tetteit Derkóhoz való visszatérésként értelmezte, szerintem téved. Ennek a kapcsolatnak a finom dinamikája és a felek eltérő nézőpontjának bemutatása (és főleg annak megmutatása, hogy ehhez képest hogyan fejlődhet ki egy egyenlőségen és egyenrangúságon alapuló őszinte, mély szerelem) nagy erénye ennek a regénynek. Derkó nem egyszerűen bunkó vagy rosszindulatú, hanem a saját világából kilépni képtelen, korlátolt személyiség. Gerle képes kilépni a saját világából és megérteni másokat (Derkót is) – ez az a képesség, ami Derkóból viszont hiányzik. Egyszerűen nem érti Gerlét, nem érti, amit mond neki. Azt értené, hogy „utállak, gyűlöllek, nem akarlak többet látni és itt van XY, aki majd beveri helyettem a képedet, ha a köelembe jössz”. Azt, hogy „régen szerettelek, és ezért még most is összeköt veled a közösség meg a múlt, és ettől függetlenül szeretném, ha segítenél, nem azért, hogy a saját egódat növeld, hanem mert ez közös érdek”, nem érti. Derkó nem tudja, vagyis inkább nem akarja tudni, hogy a valódi segítség az, amiért nem várnak viszonzást. “Nem akartam rászorulni a segítségére, mert tudtam, hogy ára lesz.” (310)
Az ő nézőpontjából jogosak a csúsztatásai, a sértődöttsége, az elvárásai, és nem képes rá, hogy nézőpontot váltson. Derkó nem lehet egyszerűen „bámulatosan faszfej faszi”[3], több okból sem. Először is Gerlét degradálná, ha egy érdemtelen szereplőt szeretne, mert akkor az érzelmi és az értelmi intelligenciája sem volna elegendő ahhoz, hogy ennek a történetnek a méltó főhőse legyen. Derkó és Gerle Cseregő világán belül tulajdonképpen egyenrangú, a testi erejüket és a közösségben betöltött szerepeiket nézve – ezért is fontos, hogy Gerle magas és erős, nem csak a szokásos nőkép kerülése miatt. Gerle azonban elkezd túlnőni Derkón. Hiába nem hajlandó kisértóiként definiálni magát – éppen ez a belátása, hogy ő nem kisértői és a felismerés, hogy miért nem – emeli Derkó fölé. Az árnyalt gondolkodása, a megértésre való képessége. Többen kifogásolták, hogy Gerlének nehéz a felfogása, ami egy baromság. Gerle nem azonnal és élesen veszi észre a dolgokat, hanem lassan és fokozatosan, elmélyülve és alaposan – a szavak minden jelentésrétegében. Ez a lényeg. Aki azonnal és élesen átlát dolgokat, az lemarad a tanulási folyamatról, a lassan kialakuló, valódi megértésről. Nem véletlen, hogy akkora szerepe van a ködnek, a füstnek, a párának és a kitapintható sötétségnek a regényszövegben.
Másodszor Gerle és Derkó kapcsolata a cseregői közegben megfelel az elvárásoknak, a hagyományoknak és az ő igényeiknek is: “abba a szerelembe lassan és egy egész közösség szeme láttára és biztatására merültem bele” (290)
Ahhoz, hogy ez a kapcsolat egyáltalán alternatívát kaphasson, nem elsősorban a kisértói közeg és annak felfogása kell (bár az is, amennyiben az része Fonász szocializációjának), hanem Fonász jelleme, egyénisége, az, amelyen keresztül ezt a kisértői kapcsolatfelfogást a maga szűrőjén keresztül értelmezi, a választás szabadságaként, önrendelkezésként, a másik ember határainak és igényeinek megismeréseként és tiszteletben tartásaként:
“felismerte azokat a határaimat, amelyeket én is csak újonnan kezdtem felfedezni, és nem áttörni akarta őket, hanem hozzájuk simult. ” (295)
A kisértőiak kapcsolatfelfogása jelenthet szabadosságot is (Gerle annak is tarta kezdetben) ez csak Fonász hozzáállása miatt lesz valódi hűség, kölcsönösség és egyenrangúság – pont úgy, ahogy a cseregői elvárásoknak pozitívan felel meg Gerle barátnőjének harmonikus házassága. Gerle Fonásszal való kapcsolata nem ellentétes a Derkóval való kapcsolatával, hanem éppenhogy párhuzamos. Egy másik szintet, más minőséget képvisel, ami csak egy másik közegben képzelhető el, és valósítható meg, és amire – ahogy a jól működő cseregői házasságok példája mutatja, nem mindenkinek van szüksége, csak annak, aki már „kinőtte”, és/vagy elhagyta ezt a hagyományos közeget.
(Az a kapcsolat, ami Fonász és Gerle között kialakul, az a szexi, nem a pornó meg a dark romance-nak nevezett emberiség elleni bűntett.)
Derkó ráadásul nem egyszerűen valaki, akit Gerle szeret, vagy akibe szerelmes (volt), hanem a „vőlegénye”, a „volt vőlegénye”. Ez a definíció a cseregői társadalmi struktúrát és mindkettejüknek az ebben elfoglalt státusát is megjeleníti. Amikor Gerle így hivatkozik Derkóra, akkor egy külső szemlélő (a jegyzetelő antropológus) számára adatközlőként nyilatkozik meg, máskülönben elég volna azt mondani, hogy „Derkó” – aki bizonyos regényszereplők számára viszont adott esetben csak egy „fiú” (294). Derkó halála egyértelműen elő van készítve a jellemében, aminek a központi eleme, hogy nem, vagy nem megfelelően segít, ha Gerle kéri, hanem helyette cselekszik és az akarata ellenére állandóan meg akarja menteni, csak hogy a saját magáról és a Gerléről alkotott képnek megfeleljen, nekem mégis sok volt egy kicsit.
Folyt.köv.
———————————–
Kleinheincz Csilla, Alvilági szövedék, Budapest, Gabo, 2023.
———————————–
Geertz, Clifford, Az értelmezés hatalma: antropológiai írások, vál., összeáll. Niedermüller Péter, 2. jav. kiad., Budapest, Osiris, 2001.
————————————
[1] https://balazsfarkas.com/2024/04/04/alvilagi-szovedek/
[2] Közben azért az is kiderült, hogy még mindig vannak olyanok, akik nem tudják, mi a különbség a saját élményeit megosztó olvasó véleménye, a szakmabeli kritikája, a könyv szerkesztőjének munkája meg az utólagos önigazolás között és ebből még podkasztot gyártanak.