Igazi ellentét csak „a másik gombás horror”, a Termőtestek felfogásával van.
A Termőtestek gombái nem állnak össze érző és gondolkodó entitássá (vagy legalábbis az emberek nem találják meg az ennek igazolásához szükséges kommunikációs csatornát), a város pusztulása emiatt nem is értelmezhető vagy indokolható esemény. Az Alvilági szövedékben azonban minden él (kivéve a lehulló csillagdarabokat és a gépeket) és pusztán az élet jogán érző és valamilyenfajta értelemmel is bíró lényként tételeződik, és ez elegendő ahhoz, hogy joga legyen a létezéshez. Mindez azonban nem löki ki az embert a világban elfoglalt helyéről: egy ember halálát “nem tudja jóvátenni ezernyi bogár vagy féreg vagy gomba élete. Nincs annyi gondolattalan lény, akik együttesen pótolni tudnának engem vagy téged vagy Minkót.” (380)
Erre (is) reflektál egyébként Minkó, aki a tudatosság egy más szintjét képviseli, akinek az emberi társadalom szempontjából létező korlátai egy másik szempontból éppen a korlátlanságot jelentik. Az Alvilági szövedék egy olyan kozmikus horror, aminek semmi köze Lovecraftot – vagyis maximum annyi, hogy árnyaltan ellentmond neki. Itt ugyanis nincs közömbösség és részvétlenség, éppen az előbb elmondottak miatt: minden él és minden élőnek kommunikációra képes tudata van, ami tulajdonképpen az Alvilág része: az Alvilág tudat (245), mindenható értelem (265), világtudat (367).
A lehulló csillagdarabok ugyan nem élők (nem szerves anyagok) és így nincs is tudatuk, ezért közömbösek, de azoknak is hasznát veszik az emberek (lásd Gerle ollóját), ezen kívül kiszámítható a működésük és a pincékbe bújva megelőzhető, illetve a darabkák összeszedésével helyrehozható a kár, amit okoznak.
Mikosz megtestesülése leginkább a Stranger Things képeit idézi, míg személy szerint nekem a szöveg egésze Moskát Anita regényeit (a materializmus és az átmenetek hangsúlya miatt) és N. K. Jemisin Megtört Föld trilógiáját. (Istenek meggyilkolása pedig például Brian McClellan trilógiáiban is előfordul, de azok nagyon más jellegű történetek.)
További pozitívuma a regénynek, hogy szerintem sem a napi politika, sem az összeesküvés-elméletek kétdimenziós szemléletmódját nem lehet felfedezni benne[1], benne van viszont az a Kleinheincz Csillára jellemző szemléletmód, amelyben ha az ember nagyon akarja, felfedezheti a zsidó-keresztény hagyomány nyomait éppúgy, mint a keleti gondolkodásmódét anélkül, hogy bármelyik egyértelműen beazonosítható lenne.
Igazából egy dolog nem stimmelt nekem a regényben. Mégpedig az, hogy a földet károsító és kizsigerelő technológiát is az idegenekhez kötötte, ezzel pedig bizonyos szintig levette a felelősséget az emberekről. Ezekhez az eljárásokhoz nem kellenek az ufók, a valóságban ez mind emberi találmány.
A jegyzetelő antropológus számára fontosak az olyan megjegyzések, amelyekből kiderül, mit tartanak a cseregőiek az udvariasságról és illemről: “a kísértóiakkal mindig, mindig udvariasak voltunk, akkor is, ha viszolyogtunk tőlük” (27), Gerle anyjának betegségéről vagy a kicsik előtt a szexualitásról nem illik beszélni (70, 16), vagy vagy mit gondol Gerle általánosságban a vallásról. Gerle ezt a témát kerüli: “magam sem voltam igazán biztos benne, hogy a vallás így működik-e. Nem beszélgettem erről soha olyannal, aki a hívők közé tartozott. Lehet valaki Mikoszé anélkül, hogy a szertartásokat átvenné, vagy a vágy a fohászokra és a révült táncra együtt születik meg a testi jelekkel?” (29)
A Mikoszhoz való viszonyt vallásként értelmezik a regényszereplők, mert a saját közegükben ez ad a jelenségre magyarázatot.
Ahogy Geertz írja: „Egy vallási rendszer nem más, mint a szent szimbólumok kerek egésszé rendezett kalauza. Azok számára, akik ráhagyatkoznak, a vallási rendszer hiteles tudást közvetít, azoknak az alapvető dolgoknak a tudását, amelyek nyomán az életet szükségszerűen élni kell. A kultúrákban, ahol e szimbólumokat nem illetik semmiféle történeti vagy filozófiai jellegű kritikával – s ez érvényes a világ legtöbb kultúrájára -, az olyan egyéneket, akik figyelmen kívül hagyják az ezen szimbólumok által megfogalmazott morális és esztétikai normákat, nem is annyira gonosznak, mint inkább tudatlannak, érzéketlennek, faragatlannak vagy – egészen szélsőséges esetben – bolondnak tartják. (…) a vallás is, akárcsak az összhangzattan, egyfajta gyakorlati tudás, amely értéket alkot a tényekből (…)
A szent szimbólumok mind azt állítják, hogy az ember számára az a jó, ha reálisan él, csupán abban különböznek, hogy a realitás különféle vízióit alkotják meg. (…)
A különféle kultúrák a rossz valóságát többnyire elfogadják, önálló létezőnek tartják, és olyan magatartás- formákat – beletörődést, aktív ellenállást, hedonisztikus távozást, önvádat és bűnbánatot vagy alázatos könyörgést – ajánlanak vele kapcsolatban, amelyeket a rossz természetét tekintve célszerűnek és helyénvalónak tartanak. (…) Bármilyen eltérő is a szerepe koronként, egyénenként és kultúránként, a vallás az ethosz és a világkép összeolvasztásával azt nyújtja a társadalmi értékek számára, amire azoknak kényszerítő erejük fenntartásához talán leginkább szükségük van: az objektivitás látszatát. A megszentelt rítusok és mítoszok az értékeket nem szubjektív emberi választásokként mutatják be, hanem mint az ilyen vagy olyan módon strukturált világon belüli élet szükségszerű velejáróit. (Geertz 10-13)
Gerle adatközlését a jegyzetelő antropológus értékelései-értelmezései egészítik ki: 54, 231, 477, és Gerle azt is tudja, hogy az Alvilággal folytatott kommunikációja maga is értelmezés:
“Megmutattam neki, hogyan öltem meg a segítségével Mikoszt, hogyan tanulta meg elkülöníteni az embertől az istent, hogyan találkoztunk az ébredező ellenséggel. De minden értelmezés az enyém volt” (391)
A jegyzetelő antroplógus számára azonban az egyik legfontosabb kérdés, hogy mit jelent Tisztának lenni. Erre többféle meghatározást is ad a szöveg: Tiszta az, aki “Ide tartozó és ártalmatlan ” (78), “mi vagyunk a Tiszták, mondtam, mi, mi, mi, ” (257), “rögtön rátaláltam a hangokra, a dallamra. Ezeken a dalokon nőttem fel, ezek tettek Tisztává, ezek szabták meg az életem kereteit” (279-280), “A Tisztákban nincs benne Mikosz” (301), “Mi lennék Mikosz nélkül…? – Tiszta ” (347).
Ez már csak azért is kardinális kérdés, mert Gerle ezzel indít, és így a jegyzetelő antropológus – aki nem tudja, miről van szó – a mélyvízbe kerül.
“Mindenki Tisztának születik, és mindenki esélyt érdemel, hogy az is maradhasson.” (5)
Nem tudjuk, kik a „mindenki”, hogyan kaphat esélyt, és mit jelent Tisztának lenni és maradni.
“Amikor sűrű leírásra adjuk a fejünket, nyilvánvaló és felszíni dolgoktól eltekintve, kezdetben az általános zavarodottság állapotábanvagyunk – Mi az ördög folyik itt? -, s megpróbálunk szilárd talajt keresni a lábunk alatt, szellemileg mégsem üres kézzel vágunk bele (vagy kellene belevágnunk) a dologba.” (Geertz 221)
Az sff nem kizárólag arra jó, hogy aktuális társadalmi problémák vetületeit fedezzük fel benne: a fantasy, mint értelmezési keret (elvileg) biztosítja azt, hogy a befogadó, a szövegben megjelenő kultúrát értelmező olvasó elfogadja és magáévá tegye az adatközlő fogalmait, gondolkodásrendszerét, képes felismerni és világosan megfogalmazni az ő szempontjait és értelmezési kereteit, anélkül, hogy ez felháborodást okozna – mégha fiktív adatközlőkről és népekről van is szó. “Egy nép kultúrájának megértése azt jelenti, hogy ezt a népet anélkül tartjuk normálisnak, hogy sajátosságait lefokoznánk.” (Geertz 207)
A másik, az idegen megértése, elfogadása nem az eredménye, hanem a kiindulási pontja egy fantasy befogadásának. „Egy másik világ üzenete: régmúlt birkalopások hosszas leírásának (s a valóban jó etnográfus még azt is megnézné, hogy miféle birkákról van szó) azért lehet általános érvénye, mert a szociológiai tudatot megformált anyaggal láthatja el, amelyből az táplálkozhat. Az antropológus eredményeiben azok összetett specifikuma, részletessége a fontos. Ennek a hosszú, főként (bár nem kizárólag) minőségi, erősen résztvevő jellegű és szinte megszállottan aprólékos, behatárolt területen végzett terepkutatás során szerzett anyagnak a segítségével egyfajta érezhető aktualitást lehet kölcsönözni azoknak a gigantikus fogalmaknak, amelyekkel a mai társadalomtudomány küszködik – legitimáció, modernizáció, integráció, konfliktus, karizma, struktúra, jelentés. így nemcsak az válik lehetővé, hogy realista módjára és konkrétan gondolkozzunk róluk,hanem – ami ennél fontosabb – az is, hogy kreatívan és képzeletgazdagon velük gondolkozzunk.” (Geertz 217)
Az „idegen az agyunkban”[2] már azelőtt megképződik, hogy elkezdenénk olvasni, hiszen tudjuk, hogy ez az sff lényege: valami mással, valami szokatlannal, a mindennapi fogalmainktól eltérővel fogunk találkozni. Erre azonban (jobb esetben) kíváncsiak és nyitottak vagyunk, hajlandók vagyunk az alkalmazkodásra – máskülönben hozzá sem fognánk az olvasáshoz. Ez hasonló ahhoz, amit egy antropológus csinál. „Az értelmező antropológia alapvető hivatása nem az, hogy legmélyebb kérdéseinkre válaszoljon, hanem az, hogy hozzáférhetővé tegye számunkra azokat a válaszokat, amelyeket más emberek – más birkákat őrizve más völgyekben – adtak ezekre a kérdésekre, s így ezeket is belefoglalja az emberi megnyilatkozások bármikor felcsapható jegyzőkönyvébe.” (Geertz 226)
Ennél többet már csak akkor tehetnénk, ha diktafonnal a kezünkben beköltöznénk néhány hónapra egy számunkra teljesen idegen közösségbe.
———————————–
Kleinheincz Csilla, Alvilági szövedék, Budapest, Gabo, 2023.
————————————
Sepsi László, Termőtestek, Budapest, Jelenkor, 2021.
———————————–
Geertz, Clifford, Az értelmezés hatalma: antropológiai írások, vál., összeáll. Niedermüller Péter, 2. jav. kiad., Budapest, Osiris, 2001.
————————————