Marion és Vireni ellentétében nem csak a hatalom, illetve a vezetői (uralkodói) szerep kétféle értelmezése jelenik meg, hanem az ő előtérbe kerülésük módja a hatalom legimtimációjának kérdéseit is felveti. Az uralkodói attitűdök vizsgálatához pedig a legkézenfekvőbb forrás még mindig Niccolo Machiavelli munkája.
A gyerekekkel és a testtel kapcsolatos az újhumán lét alapvető jellemzője is, ami pedig az emberiség, mint biológiai faj meghaladását jelenti.
Az Eldobható testekről szóló ismertetők vagy kritikák központi kérdésként leginkább az igazságkeresést jelölték meg.[1] Pedig a könyv igazi kérdése nem az, hogy mi az igazság, vagy hogy kicsoda Vireni Orlando, hiszen mindkettőre szinte azonnal választ kapunk.
A könyv első mondata, amit már az is tud fejből, aki még nem olvasta, elég hamar cáfolatot kap: a Naprendszert igazából egy orbitális hazugság tartja egyben, nevezetesen Melvin Kadek megmentőként eljátszott szerepe, amit a történet végére lecserélnek egy másik hazugságra, miszerint Vireni azt állítja, hogy nem másznak bele a digitális fejekbe. Míg Olga Ballardot a Xeno végén a „nagy Ballard-hazugság” az abszolút erköcsi győztessé emeli, addig az Eldobható testek Vireni Orlando bukástörténete.
A jó ifjúsági regény a legjobb eszköz arra, hogy a 10+ korosztály ne pörögjön túl a kütyükün és a neten. Szerintem a Tündöklő egy klasszikus ifjúsági regény.
Januárban nem volt időm a blogra, mert utazás közben a telefonomat nyomkodtam, otthon meg a kanapén fetrengve pocsék sorozatokat néztem határidős munkáim voltak. Cserébe mostantól még több sorozatot nézek veszek egy okosabb telefont igyekszem megírni mindazt, amit már régóta beterveztem. Ez az első ilyen, régóta készülődő bejegyzés.
Boreczky Elemér szerint „a modern Európa ellentmondásokkal terhes eszménye abban a mintegy ötven évben fogant meg, amikor a teológus Wyclif “koraszülött reformációja” és Zsigmond császár “reformációja” egymással folytonosan szembesülve keresett megoldást a kor nagy vallási, társadalmi, politikai és gazdasági kérdéseire.”[1]
A Narrenturm központi helyén, nagyjából a felénél egy nagyon vicces eseménysor kapcsán kerül terítékre az európaiság kérdése. Európainak lenni a szereplők számára elsősorban a saját önös érdekükben való cselekvést jelenti: a könyv világában a nemzetiség nem választható identitás, az európaiság viszont az, és a szereplők azonnal a nemzetiségnél előbbrevalóan európainak vallják magukat, amint az érdekükben áll.
Magyarország a regényben csak az, ahonnan jó borokat hoznak (410), és ahová Reinmar vonakodik elutazni, annak ellenére, hogy ez tűnik az egyetlen menekülési lehetőségnek. Luxemburgi Zsigmond meg a konspiráló egyházi méltóságok párbeszédeiben merül csak fel.
Andrzej Sapkowski Huszita-trilógiájának első kötete, a Bolondok tornya legizgalmasabb tulajdonsága, hogy olyan perspektívaváltásokra veszi rá az olvasóját, amilyenekre kevés szórakoztató irodalmi szövegben találhatunk példát. Ahogy azt a történelmi regény-szerűségektől megszokhattuk[1] (hogy rendkívül szakszerűen besoroljam a szöveget az “izé” kategória “akármi” alzsánerébe – kicsit belefásultam a pontos meghatározásokba így év végére), az olvasó számára nemzeti, vallási hovatartozás, műveltségi szint és érdeklődési körtől függően rengeteg variáció adott a szöveg befogadásához.
Veil haza akar jutni. Nem tudjuk, hogy milyen a Föld, csak azt, hogy Veil szeme előtt a gyönyörű földi táj lebeg, és hogy ő nem mehet oda.
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén