Azt, hogy ez nem egy alternatív történelmi eseménysorozatot bemutató könyv, a legjobban az időkezelésével lehet illusztrálni.
Címke: alternatív történelmi regény
Az alternatív történelmi regény “olyan spekulatív fikció, amelyben fogunk egy pontot a történelemben, megváltoztatjuk, és ebből bontunk ki egy alternatív történelmi idővonalat.”[1] Kondor regényében a sikeres kiugrás nem egy ilyen pont, hanem egy olyan változó, ami a “milyen lett volna, ha” kérdés egyik összetevője, és a többi esemény sem abban a szigorú logikai rendben követi egymást, ahogy azt a történelmi elbeszélésektől megszokhattuk. Nem egyszerűen más a szöveg történelem-felfogása, mint mondjuk a történelem-tankönyveknek, a történelmi és áltörténelmi regényeknek, vagy történelemfilozófiával foglalkozó műveknek – mert ezek mind feltételezik a történelemről, hogy az egy létező dolog – , hanem a történelmet, mint létező dolgot, jelenséget, eseménysort narratívát, mint irodalmat és mint valóságot kérdőjelezi meg, ahogy az a mottóból világosan kiderül.
Nem szeretem a krimit, az alternatív történelmi regény pedig – mint azt A szivarhajó utolsó útja kapcsán bebizonyítottam – nem létezik, ezért egy jóideig egyáltalán nem voltam kiváncsi Kondor Vilmos regényére. Aztán sokáig nem találtam olyan könyvet, ami ne okozott volna csalódást, vagy felháborodást, és már nem akartam mást, csak valami megbízható szöveget, ami biztosan nem nyűgöz le, de nem is fogom kétoldalanként anyázva a sarokba dobni (hogy aztán sietve kisimogassam a lapokat, mielőtt ki kell fizetnem a könyvtárban). A kritikák alapján feltételeztem, hogy Kondor regénye, amit egy alternatív történelmi közegbe ágyazott krimiként aposztrofáltak, pont egy ilyen idegnyugtató, stabil felsőközépkategóriás írás lesz. Tévedtem. A Második magyar köztársaság nem krimi, és nem is alternatív történelmi regény, hanem egy zseniális urban fantasy, ami rögtön az elején levett a lábamról és a rajongásom egyenletes mértékben növekedett a történet végéig.
Ami A szivarhajó utolsó útját[1] illeti, ott virít benne a meghatározás, miszerint ez egy „ifjúsági kalandregény”. Majd a szerzőpáros egy évekkel későbbi interjúban (!)[2] „alternatív történelmi kalandregényként” definiálta a művét, és azt mondták, hogy ez nem egy „alternatív történelmi steampunk[3] ifjúsági kém-kalandregény”[4], mert “nem annak terveztük, nem annak írtuk és hát egészen egyszerűen nem az”. Hogy klasszikust idézzek, márpedig de. Sajnos ki kell, hogy ábrándítsam a szerzőket, egy regény leginkább az, aminek olvassák. Senkit nem érdekel, mit gondolt a költő; attól kezdve, hogy kijött a nyomdából a szöveg, nem irányítható az olvasata.[5] Nem véletlen, hogy ez az utólagos korrigálás Szélesi Sándornak sem jött be, az viszont borzasztóan érdekes, hogy miért nem.
Az alternatív-Trianon kötet (Nézzünk bizakodva a múltba) olvasásakor elgondolkodtatott ennek a zsánernek a kérdésköre, de valószínűleg sosem foglalkoztam volna vele. Ez a bejegyzés csak és kizárólag azért született, mert Pintér Bence nem átallott recenziós példányt küldeni nekem a frissen megjelent e-könyvéből.