A fény persze a káosz szempontjából is jelentőséggel bír, sőt, még abból a szempontból is, hogy csupa anyaszerepre vágyó, vagy azt ellátó nők haláláról van szó a regényben:
A fény persze a káosz szempontjából is jelentőséggel bír, sőt, még abból a szempontból is, hogy csupa anyaszerepre vágyó, vagy azt ellátó nők haláláról van szó a regényben:
A Horgok mottója azonnal kijelöli, hogy mivel is állunk szemben: “Talán meghatározhatatlanságával előrevetíti a világegyetem lélektelen űrének és nagyságának árnyékát, s így hátulról döf le bennünket a megsemmisülés gondolatával, midőn a Tejút fehér mélységeit nézzük?…” (Herman Melville: Moby Dick; 6)
A hétvégi felhőszakadás margójára.
“Amit a vízben láttam, az késztetett rá, hogy megbirkózzam ezzel a történettel, akármilyen különös, kacskaringós és hosszú is.” (296)
A lovecrafti kozmikus rettenetet több tanulmányban[1] is Lovecraft elméleti írása[2] felől definiálják. Ez persze elég kézenfekvő, de nekem mindig gyanús, ha egy szerző értelmezni kezdi a saját szövegeit, és általában nem hiszek neki, vagy nem egészen. Lovecrafttal is ez a helyzet. Ezért nem értek teljesen egyet azzal, hogy „Lovecraftnál két alapvető forrása van a félelemnek. Az egyik a haláltól való rettegés, a másik az ismeretlentől való iszonyat.”[3]
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén