minden könyv nekem szól

Címke: szépirodalom

A családregények vége III. (Termőtestek)

Az új nyelvet, amit az újfajta elbeszéléshez kell létrehozni, az idegesítő hasonlatok alapozzák meg, mégpedig azzal, hogy az elemek között nem szokványos kapcsolat van. Ez az, ami próbára teszi az olvasót: már nem maga a poszthumanizmus, hanem annak ez a fajta nyelvi megteremtődése. Mert mit kezdünk az olyan képekkel, mint hogy

A családregények vége II. (Termőtestek)

Mivel a gombáknak nincsenek érzelmei, a regény szereplőinek is csak minimális van (az, hogy Zedmork szemében izzik a gyűlölet, nem igazán hiteles a regényszöveg egésze szempontjából). Az érzelmek minimalizálása azt eredményezi, hogy a szöveg elkerüli a giccset (egy jelenet kivételével, ami pont attól giccses, hogy nem akar az lenni, amikor Dina és Nesseria egymást vigasztalják), és azt, hogy a szereplők egyszerre harsány és elnagyolt popkultúrális típusok meg hétköznapi, kicsinyes, de ebben a minőségükben aprólékosan jellemzett alakok is.

A családregények vége I. (Termőtestek)

Itt a blogon legtöbbször olyan regényekről írok, amelyek nagy hatással vannak rám, ezért elég sok a rajongó, lelkendezős bejegyzés. De az azért még velem is ritkán fordul elő, hogy egy könyv második oldalánál levegőért kapkodva hajtogassam, hogy „úristen, úristen, mekkora szöveg, mekkora szöveg!”, de a Termőtesteknél ez történt – ami utána elmúlt, sőt, úgy a százharmincadik oldal környékén el is untam, hogy aztán újra visszaküzdje magát nálam, ha nem is a kezdeti szintre, de elég magasra ahhoz, hogy írni akarjak róla.

… és azt ismered, hogy két poszthumanista kisregény elkezd beszélgetni? II. (Lu purpu, La morte)

A La morte egyszerre reprezentálja a lovecrafti kozmicizmust (anélkül, hogy erre direkt és közhelyes utalásokat tenne), a humanista filozófiai gondolkodás mára töredékké foszló maradványait, a mindennapi élet nevetséges kisszerűségét, az egyéni szubjektivitást, és a hitet abban, hogy ha utóbbiaknak nincs is jelentősége az előbbiekhez képest, ha az ember, a humánum kisebbségbe kerül is a mindenséggel szemben, attól még jogunk van élni és átélni, megélni mindazt, amire lehetőségünk van.

… és azt ismered, hogy két poszthumanista kisregény elkezd beszélgetni? I. (Lu purpu, La morte)

Farkas Balázs Lu purpu és az azzal beszélgető La morte című kisregénye a poszthumanista elbeszélésmód egy szép példája – ennek bizonyításához meg kell néznünk, hogy mi fán terem a poszthumanizmus, ami elég embertpróbáló feladat.

Egy szerző útkeresése: kérdések és megállapítások Böszörményi Márton írásában

Uborkaszezon van, ilyen melegben az embernek semmihez sincs kedve, de fel kéne pörgetni a blogot. Hm, megvan, olvassunk valami rövidet és írjuk le, hogy Lovecraft.

Böszörményi Márton gyors és rövid karriert befutó írása[1] tulajdonképpen a szerző saját írói útkereséséről szól, egy kissé sutára sikerült nyilvános önmarcangolás. Viszont nagyon érdekes kérdéseket is felvet, még ha láthatólag nincs is ennek tudatában.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén