A La morte egyszerre reprezentálja a lovecrafti kozmicizmust (anélkül, hogy erre direkt és közhelyes utalásokat tenne), a humanista filozófiai gondolkodás mára töredékké foszló maradványait, a mindennapi élet nevetséges kisszerűségét, az egyéni szubjektivitást, és a hitet abban, hogy ha utóbbiaknak nincs is jelentősége az előbbiekhez képest, ha az ember, a humánum kisebbségbe kerül is a mindenséggel szemben, attól még jogunk van élni és átélni, megélni mindazt, amire lehetőségünk van.
Farkas Balázs Lu purpu és az azzal beszélgető La morte című kisregénye a poszthumanista elbeszélésmód egy szép példája – ennek bizonyításához meg kell néznünk, hogy mi fán terem a poszthumanizmus, ami elég embertpróbáló feladat.
A nem várt akadályok legyőzése után a korábbiakhoz hasonlóan az idei Döglött Ufó díj nyertesét a
– magyar nyelven
– magyar szerzőtől
– 2012 után megjelent
– a blogon 2022 március és 2023 május között szereplő
– legjobb
– regények
közül választottam ki.
A sorozat a (klasszikus, Tolkien-i) fantasy és a sci-fi megrendezett házassága, amelynek fő funkciója egy sajátos törvények és szabályok szerint létező közösség történetének nevelgetése, irányítása.
Nehezen indult nálam ez a regényfolyam. Az elején annyira hidegnek, ridegnek, unalmasnak és érdektelennek tűnt, hogy azt gondoltam, nem fog hozzám közel kerülni sem a szereplők közül senki, sem maga a szöveg. De mivel jól van megírva, és a szépen felépített, gondosan fogalmazott mondatok vittek tovább (a néhány elírás és kisebb hibák sem akasztottak meg), így nagyjából az első regény negyedénél-harmadánál már érdekessé és vonzóvá lett a történet, a végére pedig határozottan megszerettem.
Mivel túl vagyunk a díjkiosztón, írok erről – nagyjából (a lényeget tekintve) ugyanaz a szöveg, mint amit levettem, csak kicsit kiegészítve és átalakítva.
Nagyon szeretem azt a fajta fantasy-t, ami nem több, mint egy színvonalasan megírt, szórakoztató, fordulatos és kellő mértékben érzelmes történet, és mint ilyen, nem tol az arcomba nehéz problémákat, megoldhatatlannak tűnő kérdéseket, nem fáraszt le se érzelmileg, se agyilag, hanem egyszerűen csak szórakoztat. A vihar ígérete pont egy ilyen olvasmányos regény, amivel kapcsolatban két dolog tűnt fel azonnal: az egyik, hogy az egyes részletekről sorra jutottak eszembe más fantasy-regények a Holló jele-trilógiától kezdve a Vajákon és a Fekete seregen át a Mark Lawrence és Joe Abercrombie-sorozatokig. A másik, hogy milyen központi szerepet játszik a történet alakulásában a pénz. Ennek a világnak a rendezőelve a pénz, aminek az eredményeképpen az ezer fenyegető veszély közben attól lesz (főleg az olvasó számára) érthető és biztonságos, hogy a szereplők mindegyike kiszámítható módon viszonyul a pénzhez, és ez a viszony egyúttal a jellemzésükként is szolgál.
Biztosan ti is hallottatok az USA fölött lelőtt apró
Idén kérdésessé vált a Döglött Ufó-díj kiosztása.
Azt, hogy ez nem egy alternatív történelmi eseménysorozatot bemutató könyv, a legjobban az időkezelésével lehet illusztrálni.
Az alternatív történelmi regény “olyan spekulatív fikció, amelyben fogunk egy pontot a történelemben, megváltoztatjuk, és ebből bontunk ki egy alternatív történelmi idővonalat.”[1] Kondor regényében a sikeres kiugrás nem egy ilyen pont, hanem egy olyan változó, ami a “milyen lett volna, ha” kérdés egyik összetevője, és a többi esemény sem abban a szigorú logikai rendben követi egymást, ahogy azt a történelmi elbeszélésektől megszokhattuk. Nem egyszerűen más a szöveg történelem-felfogása, mint mondjuk a történelem-tankönyveknek, a történelmi és áltörténelmi regényeknek, vagy történelemfilozófiával foglalkozó műveknek – mert ezek mind feltételezik a történelemről, hogy az egy létező dolog – , hanem a történelmet, mint létező dolgot, jelenséget, eseménysort narratívát, mint irodalmat és mint valóságot kérdőjelezi meg, ahogy az a mottóból világosan kiderül.
Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén