A fény persze a káosz szempontjából is jelentőséggel bír, sőt, még abból a szempontból is, hogy csupa anyaszerepre vágyó, vagy azt ellátó nők haláláról van szó a regényben:
A Horgok mottója azonnal kijelöli, hogy mivel is állunk szemben: “Talán meghatározhatatlanságával előrevetíti a világegyetem lélektelen űrének és nagyságának árnyékát, s így hátulról döf le bennünket a megsemmisülés gondolatával, midőn a Tejút fehér mélységeit nézzük?…” (Herman Melville: Moby Dick; 6)
A hétvégi felhőszakadás margójára.
“Amit a vízben láttam, az késztetett rá, hogy megbirkózzam ezzel a történettel, akármilyen különös, kacskaringós és hosszú is.” (296)
(Kicsit előrehozott húsvéti tojás.)
Őszintén szólva nem gondoltam volna, hogy pont ez a regény fog majd alaposan próbára tenni. A Bevitel első olvasásra olyan, mintha Takeshi Kovacs tudatát egy kölyökkutyába töltötték volna fel: szétrágja a papucsot, lepisili a kanapét, rázza a lábtörlőt, amitől úgy érzi magát, mint egy rettenthetetlen cyberpunk hős, és túláradó szeretetében minden eszközzel be akar vonni ezekbe a tevékenységekbe, mert úgy gondolja, hogy ami neki ekkora örömet okoz, az másnak is biztosan jó.
A bálna egyszerre jeleníti meg Mitt apját, az embert, a zsidó-keresztény hagyomány (próbára tevő de kegyelmes) Istenét, az eszkimók hitvilágának szent állatát. Sőt, ez is összekapcsolódik a Kék öböllel, Mitt hasára a regényből vett idézet van tetoválva: „Miatyánk ki vagy a természetben” (206).
Daniel Kraus regénye a hivatalos meghatározás szerint „szépirodalom”, de az ajánlókban gyakran előfordul a „thriller”, nyilvánvalóan marketing szempontból, hiszen ahhoz semmi köze. Annyit lehetett tudni a könyvről, hogy a történet egy fiúról szól, akit lenyelt egy bálna, és ez a gyakorlatban lehetetlen dolog tudományos alapossággal van megírva. Ezek alapján úgy fogtam hozzá, hogy a Bálnahullás tudományos fantasztikus irodalom, aztán majd meglátom, mennyire szép.
Hát ha Győrben nem osztják ki a díszp
Nem tudom, lesz-e idén Döglött Ufó díj, és ha igen, akkor mikor, de ennek most nem technikai okai vannak.
Eleinte azt hittem, az a bajom Horváth György és Massár Mátyás HÉJ című regényével, hogy szexista, pedig láthatóan nem akart az lenni. De később rájöttem, hogy nem ez a baj vele, hanem az, hogy giccses – és arra is rájöttem, hogy pont azért lett a szándékai ellenére szexista, mert giccses, és fordítva: azért lett giccses, mert próbálta ugyan elkerülni a szexizmust, de a (szexista) sztereotípiák miatt nem sikerült. Mindezek miatt pedig nem is urban fantasy, legfeljebb szoftpornó.