Odaértett olvasó

minden könyv nekem szól

Szorongás, félelem, feszültség, trauma II. (Vétett út)

A másik izgalmas dolog a regényben az, ahogyan a különböző népségek, akik ugyanazt a világlátást képviselik, egymást és saját magukat ezen a közös világban egymástól eltérően, teljesen másmilyennek látják.

Szorongás, félelem, feszültség, trauma I. (Vétett út)

Tavaly a frissen megjelent regények közül semmit nem olvastam, de idén nekifogtam a Vétett útnak – a tavalyi megjelenések közül ugyanis erre voltam leginkább kiváncsi. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért, és arra jutottam, hogy a kilencvenes évek, még konkrétabban a telefonfülkék miatt.

Emberkísérleteimről röviden (Töredezés, Elzárkózás)

A januárom a mazochizmus jegyében telt. Először is órákon keresztül hallgattam egy felnőtt férfi picsogását arról, hogy egyetlen kiadó sem fogadta el a kéziratát és ez kizárólag a veresattilahívő virdemberek összeesküvése miatt lehet. (Bár ki emlékszik már erre, mikor a Zsoldos-shortlist kötelező körein is túl vagyunk? Idén egyébként nem jelöltem semmit, szóval ehhez most egyáltalán nincs közöm.) De ez nem volt elég: megint kísérletet tettem arra, hogy számomra teljesen ismeretlen magyar sff szerzők regényei között találjak egy igazán jó szöveget – és megint csúfos kudarcot vallottam. Először nem is akartam ezekkel itt a blogon foglalkozni, de meggondoltam magam, nehogy már csak nekem legyen rossz. Okuljatok és szenvedjetek!

A családregények vége III. (Termőtestek)

Az új nyelvet, amit az újfajta elbeszéléshez kell létrehozni, az idegesítő hasonlatok alapozzák meg, mégpedig azzal, hogy az elemek között nem szokványos kapcsolat van. Ez az, ami próbára teszi az olvasót: már nem maga a poszthumanizmus, hanem annak ez a fajta nyelvi megteremtődése. Mert mit kezdünk az olyan képekkel, mint hogy

A családregények vége II. (Termőtestek)

Mivel a gombáknak nincsenek érzelmei, a regény szereplőinek is csak minimális van (az, hogy Zedmork szemében izzik a gyűlölet, nem igazán hiteles a regényszöveg egésze szempontjából). Az érzelmek minimalizálása azt eredményezi, hogy a szöveg elkerüli a giccset (egy jelenet kivételével, ami pont attól giccses, hogy nem akar az lenni, amikor Dina és Nesseria egymást vigasztalják), és azt, hogy a szereplők egyszerre harsány és elnagyolt popkultúrális típusok meg hétköznapi, kicsinyes, de ebben a minőségükben aprólékosan jellemzett alakok is.

A családregények vége I. (Termőtestek)

Itt a blogon legtöbbször olyan regényekről írok, amelyek nagy hatással vannak rám, ezért elég sok a rajongó, lelkendezős bejegyzés. De az azért még velem is ritkán fordul elő, hogy egy könyv második oldalánál levegőért kapkodva hajtogassam, hogy „úristen, úristen, mekkora szöveg, mekkora szöveg!”, de a Termőtesteknél ez történt – ami utána elmúlt, sőt, úgy a százharmincadik oldal környékén el is untam, hogy aztán újra visszaküzdje magát nálam, ha nem is a kezdeti szintre, de elég magasra ahhoz, hogy írni akarjak róla.

A totál röhejes faszság, amit receptre kellene felírni avagy hogyan és miért olvassunk John Scalzit (Vörösingesek)

Nagyon megszerettem ezt a könyvet, pedig még mindig nem tudom, mi az a Star Trek. Vagyis igen, valami béna amcsi sorozat.

Tündérek, Trianon, meg a me too II. (Túlontúl)

A könyv szerint a flört önmagában ártatlan dolog, és mint ilyen, akár akkor is megengedhető, ha a felek egyike vagy másika (vagy mindkettő) egyébként párkapcsolatban van, hiszen a flört csak arról szól, hogy két ember vonzónak találja egymást és ezt néha jól esik játékos formában közölni.

Tündérek, Trianon, meg a me too I. (Túlontúl)

Gaura Ágnes regénye is egyike azoknak a könyveknek, amiket ilyen-olyan okból évekig kerülgetek, mielőtt elolvasom, esetleg többször is belekezdek, de valamiért abbahagyom, majd a sokadik nekifutásnál egyszercsak azon kapom magam, hogy nem bírom letenni.

A horror, mint a szeretet diadala II. (Vértestvérek)

Ebben az erőszak által keretezett világban az a vágy, amit Michael a holttestek (és később Alice) iránt érez, tulajdonképpen a megmaradt emberség jele.

1 / 13 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén