Odaértett olvasó

minden könyv nekem szól

Küzd és bízva bízik: a Gregor Man-trilógia emberképe III. (A Viking visszatér, Távoli tűz, Az utolsó kísértés)

Avana világa Enit tisztelete és szeretete ellenére is egy „vidám patriarkátus”. A nők semmilyen szinten nem játszanak szerepet sem a politikában, sem a társadalomban, sem a gyógyításban, sem a termelésben.

Küzd és bízva bízik: a Gregor Man-trilógia emberképe II. (A Viking visszatér, Távoli tűz, Az utolsó kísértés)

A Gregor Man-trilógia emberképét nem csak maga Gregor, hanem az őt körülvevő, segítő, vagy akadályozó szereplők is reprezentálják.

Küzd és bízva bízik: a Gregor Man-trilógia emberképe I. (A Viking visszatér, Távoli tűz, Az utolsó kísértés)

Zsoldos Péter regényei leginkább a történelem folyamatát, a történelemírás nehézségeit, egy jószándékú, a népéért cselekvő uralkodó dilemmáit járják körül, és azt a kérdést, hogy mi az ember, mi az emberiség, és hol van a helyünk a világban – az egyes embernek a társadalomban, az emberiségnek a világegyetemben. Az egyes szám első személyben mesélő hős, az elég egyértelműen beszélő nevű Gregor Man visszaemlékezései nagyjából olyanok, mintha Madách Imre Az ember tragédiájának színeiben egy modern, ateista Ádám forgolódna Lucifer nélkül, ám a fejlődésbe vetett megingathatatlan hittel és azzal a töretlen optimizmussal, amit az Úr Madách művének végén nem csak elvár, hanem egyenesen parancsba foglal.

Bevált recept (A farkas üvöltése)

Eddig két fantasy trilógiát szerettem annyira, hogy többször is újraolvastam őket. Az egyik a Széthullott birodalom Mark Lawrence-től, a másik a Hollóárnyék Anthony Ryantől. Az első kötetek sikere után minden további könyvet elolvastam a két szerzőtől (A lány és a csillagok az egyetlen kivétel, de remélhetőleg már nem sokáig)[1]. Sokat gondolkodtam azon, hogy miért szeretem annyira ezeket a könyveket, és nagyon bosszantott, hogy nem tudok válaszolni – a blogbejegyzéseim nagy része ugyanis erre a kérdésre adott válaszból születik. Végül A farkas üvöltése adta meg ehhez a lehetőséget, ami egy erős közepesre értékelhető, tisztességes iparosmunka, és amit azért, és csak azért olvastam szívesen, mert a Hollóárnyék-trilógia folytatása.

Arról, hogy mi a weird II. (Molly Southbourne ezer halála)

Hogy kiderüljön, miért fontos és mitől érvényes a weirdnek az a törekvése, hogy az egyetlen érvényes jelentést visszaszerezze, ahhoz elég csak arra gondolni, hogy például a közbeszédben kik, mikor és hogyan, milyen formában és felületeken kapnak lehetőséget a megszólalásra, és hogyan élnek ezzel a lehetőséggel.

Arról, hogy mi a weird I. (Molly Southbourne ezer halála)

A kérdés azért kezdett el érdekelni, mert az utóbbi időben látványosan felkapott, elismert és ünnepelt lett itthon a weird, és kíváncsi lettem, mi lehet ennek az oka.

Élő szöveg a fémvázon III. (Mindig egyre több)

A Mindig egyre több egy dekonstruált krimi. Az információk, a megoldott rejtélyek, a kiderült titkok nem úgy épülnek be a szövegbe, ahogy egy klasszikus detektívregényben szokás. Nem arról van szó, hogy a főhős egyre több információt szerez és a végén ezeket egymásra építve összeállítja a történetet, hanem arról, hogy az információk, a megoldás, ha úgy tetszik az igazság végig ott van mindenki szeme előtt – beleértve az olvasót is: szinte a regény legelején elárulja az egyik szereplő (Cole, 76). A szereplők egymástól függetlenül jutnak ugyanarra a következtetésre, amit aztán más-más módon értelmeznek és másképp reagálnak rá, a megoldás eltérő következményekkel jár az egyes szereplőkre nézve.

Élő szöveg a fémvázon II. (Mindig egyre több)

A Mindig egyre több egyfajta zombimentes zombitörténet, amelyben a hajóelme és az auditorok arra példák, hogy van olyan, ami létezik, de nem él, Fido arra, hogy valami él, de nem létezik, az emberek meg ezeknek az állapotoknak a különböző skáláján mozognak az életminőségüktől és szemléletmódjuktól függően.

Élő szöveg a fémvázon I. (Mindig egyre több)

​László Zoltán regénye egy izgalmas és megindító, sajátos mesebetétekkel ellátott halottaskönyv, ami alapvetően a halálról, az eutanáziáról, a gyászról, az elfogadásról és az elengedésről szól. A szereplői – akik a végén több-kevesebb ideig, bizonyos szempontból boldogan élnek, amíg meg nem halnak – élők is meg nem is, halottak is meg nem is, gépek is meg nem is; motivációikat és így a cselekmény alakulását a halálhoz, különböző halálesetekhez való viszonyuk, valamint az életük adta lehetőségek, és azok kihasználása vagy kihagyása határozza meg.

Az abszolút magány végtelen nyugalma (Ég)

Piia Leino díjnyertes könyve „elszigetelt lelkek története”[1], amit elsősorban disztópiaként lehet olvasni, de van benne a sci-fi lényegi elemeiből az összetett társadalmi folyamatok lehetséges következményeinek felvázolása mellett a fantasyból ismerős varázsgömb is, ennek köszönhetően a szöveg folyamatosan a szépirodalom és a fantasztikum határán mozog.

2 / 9 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén