A Vaják-sorozat, ami  legalább egy húszoldalas tanulmányt érdemelne (lengyelül van is biztosan, de ennek már nem jártam utána) népszerűségét és elismertségét nem csak a játék meg a különböző adaptációk mutatják, hanem az is, hogy mára nagyjából kialakult értelmezési hagyománya van, amelynek alaptétele szerint van a „saga” meg vannak a regényciklushoz lazán kapcsolódó novelláskötetek. Ebben az értelmezési keretben Geralt a központ figura, akinek egymástól független, rövidebb kalandjai kihangsúlyozzák a kalandregény, a fantasy súlytalanabb, kizárólag szórakoztatásra alkalmas elemeit, valamint felépítik azt a háttérvilágot, amely az európai, azon belül különösen a szláv monda- és mesevilág mindenki által jól ismert történeteinek felhasználásával, legtöbbször azok ironikus kifordításából táplálkozik.

A regénysorozathoz azonban nagyon is szorosan hozzákapcsolódik az első két kötet, megalapozva azt a narratívát, amely a továbbiakban rendkívül sok szempontból és nagyon finoman árnyalva járja körül a hatalom, a szex és a fennmaradás, továbbélés összefüggésrendszereit és azt, hogy ennek a viszonyrendszernek az alakulása hogyan befolyásolja az egyes emberek és közösségek sorsát. (És még sok egyéb megközelítési lehetőséget ad, a szimbolikától kezdve a népi hiedelmeken és irodalomértelmezésen át a politika- és történetfilozófiáig.)

Az ennek illusztrálására szolgáló „saga” valójában hét kötet, Ciri története, a fogantatásától a felnőtté válásáig, amelyben az apaszerepet felvállaló vaják és az anyaszerepet felvállaló varázslónő elkötelezettsége és erkölcsi tartása az, ami szükséges ahhoz, hogy az őket szüleivé fogadó Ciri végül megtalálja a saját útját. Geralt a Melitele anyaistennő szentélyében fejtegetett hitetlensége ellenére a nők egyenjogúságát természetesnek, és minden körülmények között tiszteletben tartó férfiak mintapédánya, Yennefer pedig (hitetlensége ellenére) krisztusi alak, akiknek a kitartása és önfeláldozása nélkül Ciri nem válhatott volna önálló, felnőtt nővé.

Az első kötetben Renfri története nem csak azért fontos, mert Geralt jellemzéséhez járul hozzá, hanem azért is, mert ebből tudjuk meg, hogy a varázslók lányokkal kísérleteznek, és már ekkor előkerül a torony is, mint ezeknek a lányoknak a „menedéke”.

Az első kötet a kettős szülőpár és Ciri kettős fogantatásának története: a megszületése iránti vágy (Geralt és Yennefer részéről) és annak biológiai megtestesülése. Ő maga az utolsó kívánság, amit ugyan nem ismerünk szó szerint, de Geralt és Yennefer párbeszédéből következtethetünk erre. A közös gyerek (illetve az iránta táplált vágy és az érte vívott küzdelem) az, ami által összefonódik a sorsuk, és sokára jönnek rá, sokára ismerik be, hogy ez a közös gyerek valójában Ciri. De nem véletlen, hogy amikor Francesca azt kéri Yennefertől, számoljon be a Cirivel való kapcsolatáról, akkor azt mondja: onnantól kezdje, hogy tizenötévvel azelőtt Geralt révén szert tett rá.

Yennefer szerint a termékenység a „fejlődés, a túlélés és az uralom feltétele”. Ugyanezt mondja Yarpen Zigrin, a maga keresetlen módján és pontosan ezt illusztrálja minden történés a szövegben, a tündék sorsától kezdve az elrendezett házasságokig. Innentől a képlet egyszerű: mivel a nők szülnek, aki szabályozza a születést akár szaporodással/szaporítással, akár sterilizálással, azé a hatalom. Ha a nőket megfosztják a fizikai és szellemi megerősödés lehetőségétől, a hagyományos szerepekbe kényszerítve őket, akkor nem tudják megvédeni magukat, nem tudják uralni a testüket, rákényszeríthetők a szülésre vagy az abortuszra. Ha viszont a nők uralják saját testüket és ők mondják meg, akarnak-e szülni, és mikor, akkor az irányítás – és ezzel a hatalom ő kezükben van. Mindenki ennek a hatalomnak a megszerzéséért és a felügyeletéért küzd, a királyoktól a varázslónőkön át az egyszerű emberekig, ez biztosítja ugyanis az örökké újrateremtődő, (a férfiakat is) elnyomó társadalmi rendet – ahogy ezt Belohun király teljes nyíltsággal kifejti Korallnak.

Az elnyomás és a hatalomért folyó harc nemtől független: a kísérletezgető varázslónők nem eléggé „gendertudatosak”[1], lemondanak a saját termékenységükről és más nőket kényszerítenek ugyanerre, vagy épp a szülésre, a vezetőjük sokáig egy nőkön uralkodni vágyó férfi, aki mindenkit átver, ráadásul később ugyanúgy Ciri felhasználására törekszenek a saját érdekükben, mint Vilgefortz, mégha kevésbé drasztikus eszközökkel is. Ők a házasságszervezéssel ugyanúgy azt a Ciri által elpusztítandó „megszokott értékrendet” képviselik, amelynek szükségszerű felbomlásáról a Cirinek kardot ajándékozó Esterházy beszél. Sokminden más is nemtől független: a szex állandó téma, meg a vádaskodás is, hogy mindig mindenki csak erről beszél (Milva éppúgy a vele tartó férfiak szemére veti ezt, mint Boreas Mun a katonanőkére). A varázslőnők önkritikát gyakorolva bevallják, hogy nősoviniszták, hogy aztán azokat a tulajdonságokat vessék a férfiak szemére, amiket a hímsoviniszták szoktak a nők alaptermészetéhez tartozónak vélni.

Az öröklés és a fajfenntartás nem csak a nőkön múlik: Geralt és a tündekirály is nemzésképtelen. Egyiküknél sem választható el a közösség, egy kihalófélben lévő „faj” fennmaradásának kérdése az egyéni továbbélés vágyától: Geralt családot szeretne, de nem mindenáron, sajnálja, hogy már elfogynak a vajákok, de szintén nem akarja erőszakkal szaporítani őket. A tündekirály pedig Avallac’h ambíciói miatt kényszerül az utódnemzés eléggé reménytelen megkísérlésére. A szövegben kezdetektől a termékenység, az öröklés, a fennmaradás és a vérségi kötelék összefüggéseit illusztrálják a cselekményszálak, rengeteg aspektusból, a tündéktől kezdve az erdei szépasszonyokig.

Mi biztosítja a továbbélést? Geralt szerint a legendák, Yennefer számára pedig az utód, akiben az ember „lemásolhatja önmagát.” Az első kötetekben is már többször megjósolják nekik, hogy megkapják, amire vágynak, és ez később többszörösen is bebizonyosodik: a fogadott gyerekük révén legendává válnak, aki le is másolja őket. Yennefer nem azért hívja „randaságnak” Cirit, mert csúnyának találja, hanem azért, mert önmagát látja benne. A fennmaradásnak van még egy feltétele: az utódgondozás biztonsága, vagyis a megfelelő hely és tér a neveléshez. Geralt és Yennefer minduntalan biztonságos helyet próbál találni Cirinek, és igyekszik elég időt tölteni a tanításával, a törekvéseik azonban mindig nehézségekbe ütköznek.

A biztonsághoz ugyanis az kell, hogy jusson elég mindenből: erről szól a druidák hálós meséje, és erről szól Nenneke példája a fán hagyott gyümölcsről, és erről Ciri megjegyzése a mágia erejéről: csak annyit szabad elvenni mindenből, hogy maradjon másnak is. Az egyén sorsa igenis fontos: a közösség jólléte az egyén jóllététől függ. A fajfenntartáshoz tehát szolidaritás is kell. Ez a szolidaritás azonban csak a kisközösségek szintjén működik: bizonyos mérték, ember- (tünde- törp-, stb-) létszám felett az egymásra odafigyelés és a gondoskodás mások rovására megy. Ezt kiválóan illusztrálja a kisebb-nagyobb, kalandok alakította csoportok működése, a törpök menekülteket segítő társaságától kezdve az egymást gyilkoló városiakig.

Folyt. köv.

————————————

Sapkowski, Andrzej, Vaják, Budapest, Gabo, 2019-.

Sapkowski, Andrzej, Vaják, Budapest, PlayON!, [2011]-2018:

Az utolsó kívánság, ford. Szathmáry-Kellermann Viktória, 2011 (1993)

A végzet kardja, ford. Szathmáry-Kellermann Viktória, 2012 (1992)

Tündevér, ford. Szathmáry-Kellermann Viktória, 2013 (1994)

A megvetés ideje, ford. Szathmáry-Kellermann Viktória, 2013 (1995)

Tűzkeresztség, ford. Kellermann Viktória, 2015 (1996)

Fecske-torony, ford. Hermann Péter, 2017 (1997)

A tó úrnője, ford. Hermann Péter, 2017 (2014)

Viharidő, ford. Hermann Péter, 2018 (2013)

 

[1]Pálfalvi Lajos, Ex Libris,  https://www.es.hu/cikk/2011-09-18/palfalvi-lajos/ex-libris.html