A Veres Attila kötetéről általam olvasott kritikák általában két dolgot emelnek ki a szövegről: az egyik a nagyon ismerős, nagyon saját ütős, pontos megjelenítése, a másik pedig a gyomorforgató és félelmet keltő, nyomasztó és nehezen feldolgozható horror és weird tobzódása. Pedig ez a kötet nem a horror, hanem a groteszk kategóriájába tartozik, amire abból jöttem rá, hogy folyamatos rettegés helyett végigröhögtem.
A kritikákat[1] olvasva csak értetlenkedtem. Hogy lehet, hogy senki nem vette észre ennek a szövegnek a humorát? Vagy ha észre is vették, nem tartották annyira fontosnak, (vagy talán illendőnek) hogy a szöveg központi szervezőelemeként említsék meg, pedig a humor nagyon fontos írói eszköz, és az sem mindegy, hogy mely fajtáit milyen kombinációban használja egy szöveg. A nevetés a feszültségoldás eszköze, és ezért bizony előkerülhet a horror, thriller és társai befogadása során.[2] Az Éjféli iskolák technikája viszont azt éri el, hogy először van a sorozatos poénokon való nevetés, aztán elkezdődik valami, ami érthetetlen, vagy titokzatos, tehát nem odaillő, ekkor jön a zavart vihorászás, majd végül az arcunkra fagy a mosoly.
Ezt nevezzük groteszknek.
„A groteszknek természeténél fogva sokféle értelmezési lehetősége van, hiszen lényegi jellemzője, hogy elvet mindenféle végérvényességet és világnézeti megoldottságot. Formatörténete bonyolult és ellentmondásos. (…) „A groteszk, amelyben távoli dolgok kerülnek egymás mellé, összeférhetetlen elemek kapcsolódnak együvé, fejtetőre állnak a megszokott elképzelések”[3] – írja Berkes Tamás a hatvanas évekbeli groteszkről szóló tanulmánykötetében.
Az elméleti bevezetőben Berkes Wolfgang Kayser és Mihail Bahtyin groteszk-felfogásáról ír, ezt a kettőt veti össze, illetve Kayserrel vitatkozik is kicsit.[4]
Kayser négy tételben foglalja össze a groteszk műalkotások lényegét, amelyek közül az első az elidegenedett világ. „A groteszk ábrázolásban a világ természetes rendje feloldódik, a világ elidegenedett, szorongást keltő módon jelenik meg. A valódi groteszk művészetben a mindennapi világ hirtelen átváltozik egy különös, kellemetlen hellyé, olyan világgá, amelyben nem akarunk élni.”[5]
A Veres-novellákban az idegenül és borzongatóan lelepleződött világról épp ebben a lelepleződésében derül ki, hogy sosem volt jó, még csak kellemes sem, legfeljebb elviselhető, de leginkább csak megszokott: a benne élők egyszerűen nem ismernek mást, és csak ezért ragaszkodnak hozzá. A második tétel szerint „a groteszk egy személytelen erő alkotása.” Ez azt jelenti, hogy a fenyegetés igazi hordozója megfoghatatlan, megismerhetetlen, megfogalmazhatatlan, érthetetlen, titokzatos.[6]
A harmadik tétel azt állítja, hogy „a groteszk alkotásai az abszurddal való játéknak tekinthető.” Ennek kapcsán, még mindig Kaysert követve, állapítja meg Berkes, hogy a groteszk változatlan, nincs benne fejlődés, de mindig túlmutat önmagán, mivel „nevet ad titkos félelmeinknek”[7]
A negyedik tétel pedig az, hogy „a groteszk műalkotás kísérlet a világ démoni elemének felidézésére és száműzésére”. Ez pedig azt eredményezi, hogy mivel a művek a félelmek és a „sötét hatalmak” lefestései, nincs bennük racionalitás.[8]
Kayser szerint „a komikus és a tragikus elemek egymáshoz való viszonya, társítási módja határozza meg a groteszket”[9] Berkes megkülönbözteti a csak az olvasás után, az értelmezésben felismerhető groteszket a „kifejtett” groteszktől, ez utóbbi jellemzője, hogy a „szerzőjük „beleírja” művébe a struktúra komponenseit: állandóan érezzük a tragikus és a komikus pólus közötti villódzást.”[10] Ez a struktúra az Éjféli iskolákban nem csak az egyes elbeszéléseken belül, hanem a teljes kötetkompozícióban működik, a visszautalásoknak köszönhetően: például a szekta a Szorozva nullával című novellában még nagyon vicces, a Közöttetek világában viszont már nem. A komikus iskolai zenekarokra és a nem hallható számra ugyanígy rímel a Varjakkal teli ég, aztán semmi zenekarának pályafutása (bár a humor az utóbbi elbeszélésben is nagy szerepet játszik).
A groteszket nehéz elhatárolni az iróniától, az abszurdtól, a szatírától, a fantasztikumtól és a tragikomikustól. (És az Éjféli iskolák esetében hozzátenném még a paródiát is.) Berkes Szilágyi Ákost idézi, aki szerint nem beszélhetünk groteszkről fantasztikum nélkül.
A fenti felsorolásból a Veres-novellák szempontjából szerintem a tragikomédia a legfontosabb a szövegek markáns humora miatt. Berkes szerint a tragikomikum „folyamat”, a groteszk viszont „állókép”. „A tragikomikusban nem olvad össze a két komponens, hanem eredeti értelmében él egymás mellett: egyszer sírunk, egyszer nevetünk. A groteszkben viszont az arcunkra fagy a mosoly.”[11]
Szerintem ez a legutóbbi jellemzi igazán az Éjféli iskolák szövegét.
Ha irodalmi irányzatként tekintünk a groteszkre, akkor olyan jellegzetességeket állapíthatunk meg, mint hogy a hősök szinte mindig negatív hősök. „Nem formálják a történelmet, a külvilág számukra átláthatatlan, idegen hatalmak árnyékolják be életüket. Olyan kisemberek lépnek színre, akik a maguk módján autonóm világot szeretnének teremteni. Ennek érdekében taktikáznak, álarcok mögé bújnak, kompenzálni próbálják jelentéktelenségüket. Mégis kiszolgáltatottak, amit csak fokoz hiányos vagy éppen torz elképzelésük a valóságról, az őket körülvevő társadalomról. Emberi kapcsolataikban sok a torz vonás, beidegzettségek és automatizmusok mozgatják hétköznapi sorsukat.”[12]
„A groteszk ábrázolt világa kisszerű, amit ellenpontoz a fantasztikum síkjának felvillanása, esetleg betörése. (…) Az így megformált művészi világot a valóság egyfajta elvesztése jellemzi: a sivár monotónia mögött értelmezhetetlen jelenségek, váratlan veszélyeket rejtegető titokzatos árnyékvilág húzódik.”[13] Az Éjféli iskolák novelláiban – nem túl meglepő módon – a fantasztikum nem egyszerűen felvillan, vagy betör, hanem fokozatosan eluralkodik a szövegen.
Berkes arról is ír, hogy a különböző világok és a hozzájuk köthető eltérő jelenségek közötti „ugrálás” képessége szükséges a befogadáshoz. „Az elbeszélő tehát nagymértékű epikus distanciával adja elő a történetet, ami az olvasótól fokozott aktivitást követel.”[14]
A groteszk szövegek jellemzője, hogy „az időhasználat sohasem folyamatos, éles megszakítások és vágások követik egymást. Ott is, ahol fennmarad a lineáris időkezelés, a cselekmény kibontása szaggatott, s nagy belső aránytalanságok jellemzik.”
A szereplőket erősen meghatározza a groteszk eszköze: „a jellemrajzok – szinte kivétel nélkül – rendkívül egysíkúak.”[15] Erre nem csak az egyes elbeszélők a bizonyíték, hanem az olyan, jellemzésnek álcázott leírások is, mint hogy Daniellának hány diplomája van és hány nyelven beszél, vagy hol dolgozott. (Borostyán komplex).
A groteszk „felborítja (…) a jellemfejlődésnek a normáját. Ami megmarad, az a hirtelen, indokolatlannak tetsző, de az egész kompozíció által hitelesített jellemtörés.”[16]
Ami pedig az irodalmi műnemekben és műfajokban való előfordulást illeti, Berkes megállapítja, hogy „a groteszk leginkább a kisprózában és a drámában jelentkezik.”[17]
Ez utóbbi kitétel nagyon fontos a kötet műfajának meghatározásához. Az önmagukban is teljes történetek novellákként is olvashatók. A kezdő történet (Pornó éjfél után) felütése és befejezése a regények első bekezdéséről, valamint a történeteket összekötő szálak, mint a pornaftermidnight, a nem hallható zene, Zanó és a különös nemszőlőből készülő komplexborok, az információszerzéshez kellő kannibalizmus, a Külvárosi presszó, a szekta, az azonos nevek meg a német nyugdíjasok, lehetővé teszik azt is, hogy regényként olvassuk a könyvet.
Egyáltalán nem nehéz Berkes állításait összeolvasni az Éjféli iskolák novelláival, és láthatóvá válik, hogy ezek a szövegek bizony pontosan lekövetik a groteszk struktúráját, nem csak a szereplők és történések jellegében, hanem retorikai szinten is, amennyiben akár egyetlen mondaton belül is képesek összehozni egyébként összeférhetetlennek tartott dolgokat és/vagy eseményeket, valamint a megjelenített figurák és a velük megtörténő események egyszerre tragikusak és nevetségesek. Ilyen például a Szorozva nullával esetében a gótikus horror(paródia) és az utazásokról szóló blogok stílusainak és történéseinek vicces és bizarr párosítása.
A szövegek közötti kapcsolatot megteremtő utalás a pornaftermidnight oldalra és A présházban című novella (ami egy sci-fis poénként is értelmezhető: a köztünk élő űrlények is nézik a saját maguk pornóját, csak kénytelenek a forgatáshoz emberi segítséget igénybe venni) a pornót és az irodalmat írja egymásra. A pornó nem „az őszinte megnyílás pénzzé tétele” (ahogy az utószóban olvashatjuk), hanem minden résztvevő számára káros és lealacsonyító hatalmi játszma, és semmi őszinte nincs benne. A pornószínészek kiszolgáltatottak, a pornófogyasztók meg aberráltak, vagy előbb-utóbb azzá válnak (és ezt most minden irónia nélkül tényleg így gondolom). És van valami ehhez hasonló az író-olvasó viszonyában. A szerző megírja a művét, odadobja az olvasónak, aki aztán azt csinál vele, amit akar – ír róla egy pozitív blogbejegyzést, azt állítva, hogy az olvasás/értelmezés közös beleegyezésen alapult, vagy gyalázkodva lepontozza a molyon, egy mindenki által ismert trágár közmondásra hivatkozva. A megjelenés után nem tudja ezt az író már befolyásolni (persze próbálkozhat mindenféle utószóval), vagyis ő, akinek a megírt szöveg mégis valahol egy része, (ahogy a halott festőanyuka része voltak a festményei is A tükörkék bárónő című részben) ugyanolyan kiszolgáltatott, mint egy pornószereplő.
Folyt.köv.
Veres Attila, Éjféli iskolák, Budapest, Agave, 2018.
————————————————
Tolsztoj, Lev, Nyikolajevics, Anna Karenina, https://mek.oszk.hu/00500/00510/
————————————————
Berkes Tamás, Senki sem fog nevetni…: groteszk irányzat a hatvanas évek közép- és kelet-európai irodalmában, Budapest, Gondolat, 1990.
A magyar irodalom történetei III. 1920-tól napjainkig
[1] http://ekultura.hu/2018/07/24/veres-attila-ejfeli-iskolak
https://smokingbarrels.blog.hu/2018/07/06/konyvkritika_veres_attila_ejfeli_iskolak
https://www.filmtekercs.hu/papirfeny/veres-attila-ejfeli-iskolak
[2] Ilyen szempontból az egyik meghatározó élményem volt a Titanic filmfesztiválon a Két nővér című film vetítése, ami olyan szinten paráztatta be még a tapasztalt közönséget is, hogy időről-időre felhangzott valami zavart, kínos nevetés a nézőtérről. A film szuper. https://www.imdb.com/title/tt0365376/?ref_=ttrel_rel_tt
[3] Berkes Tamás, Senki sem fog nevetni…: groteszk irányzat a hatvanas évek közép- és kelet-európai irodalmában, Budapest, Gondolat, 1990, 13. (Utóbbi Berkesnél is idézet.)
[4] Berkes 14-16.
[5] Berkes 16., kiemelés az eredetiben
[6] Berkes 17-18.
[7] Berkes 18.
[8] Berkes 18.
[9] Berkes 20.
[10] Berkes 22.
[11] Berkes 23.
[12] Berkes 25.
[13] Berkes 26.
[14] Berkes 26.
[15] Berkes 27.
[16] Berkes 27-28. kiemelés az eredetiben
[17] Berkes 28.