minden könyv nekem szól

Címke: weird

Az öncélúság szörnye (Infected Monstrum)

A könyvbemutató egy nagyon kényes műfaj, sok minden kell ahhoz, hogy jó legyen – mindenekelőtt egy igazán jó könyv, aztán egy olyan szerző, aki komfortosan érzi magát a helyzetben, olyan kérdezők, akik fel tudják kelteni az érdeklődést a kötet iránt és olyan közönség, aminek a tagjai mindezt értékelik.

Miután Pintér Bence felhívta rá a figyelmemet, megnéztem az Infected Monstrum könyvbemutatóját[1]. Első körben kiderült, hogy nem vagyok jó közönség. A kötet sem kezdett el érdekelni, viszont csúnya előítéleteim támadtak – amiket utólag persze igazolva láttam. A szerző mondjuk láthatóan jól érezte magát, de hát ki nem élvezi, ha két másik (egyébként szimpatikus) emberrel együtt veregetheti a saját vállát. A könyv pedig nem lett jó, ami az egyetlen valódi probléma az előbb felsoroltak közül.

Egy szerző útkeresése: kérdések és megállapítások Böszörményi Márton írásában

Uborkaszezon van, ilyen melegben az embernek semmihez sincs kedve, de fel kéne pörgetni a blogot. Hm, megvan, olvassunk valami rövidet és írjuk le, hogy Lovecraft.

Böszörményi Márton gyors és rövid karriert befutó írása[1] tulajdonképpen a szerző saját írói útkereséséről szól, egy kissé sutára sikerült nyilvános önmarcangolás. Viszont nagyon érdekes kérdéseket is felvet, még ha láthatólag nincs is ennek tudatában.

Arról, hogy mi a weird II. (Molly Southbourne ezer halála)

Hogy kiderüljön, miért fontos és mitől érvényes a weirdnek az a törekvése, hogy az egyetlen érvényes jelentést visszaszerezze, ahhoz elég csak arra gondolni, hogy például a közbeszédben kik, mikor és hogyan, milyen formában és felületeken kapnak lehetőséget a megszólalásra, és hogyan élnek ezzel a lehetőséggel.

Arról, hogy mi a weird I. (Molly Southbourne ezer halála)

A kérdés azért kezdett el érdekelni, mert az utóbbi időben látványosan felkapott, elismert és ünnepelt lett itthon a weird, és kíváncsi lettem, mi lehet ennek az oka.

A horror, a groteszk, meg a normalitás illúziója 2. (Éjféli iskolák)

És hogy miért kapott ez a kötet „groteszk regény/novellafüzér” helyett „science fiction, horror, fantasy”[1] besorolást? (Mármint azon kívül, hogy egy fantasztikummal foglalkozó kiadónál jelent meg.)

A horror, a groteszk, meg a normalitás illúziója 1. (Éjféli iskolák)

A Veres Attila kötetéről általam olvasott kritikák általában két dolgot emelnek ki a szövegről: az egyik a nagyon ismerős, nagyon saját ütős, pontos megjelenítése, a másik pedig a gyomorforgató és félelmet keltő, nyomasztó és nehezen feldolgozható horror és weird tobzódása. Pedig ez a kötet nem a horror, hanem a groteszk kategóriájába tartozik, amire abból jöttem rá, hogy folyamatos rettegés helyett végigröhögtem.

Himnusz a nihilről, óda a nyolcvanas évekhez, szonettkoszorú az arachnofóbiából (Odakint sötétebb)

Veres Attila regénye ugyanúgy 2017-ben jelent meg, mint a Távolvíz és a Xeno, az alapszituáció is hasonló: bizonyos ideje idegenek jelentek meg a földön. De míg az utóbbi két sci-fi egy-egy lehetséges jövőről mesél, addig az Odakint sötétebb horrorja egy lehetséges múltat tár elénk.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén