Úgy tűnt, az utóbbi időben a csapból is Howard Phillips Lovecraft[1] sötét szelleme gomolyog elő. Elintézte magának, hogy az idén az államalapítás helyett mindenki az ő születésnapjával foglalkozzon[2], az általa inspirált (sokadik, de frissen megjelent) könyv és az abból készült sorozat[3] is folyamatos beszédtéma lett és annak ellenére is rendszeresen belefutottam mind a róla szóló írásokba, mind a szövegeibe, hogy igyekeztem ignorálni a szerzőt, a műveit és a rémtörténeti paradigmát úgy, ahogy van.

Nem igazán érdekelt, hogy mennyire volt rasszista[4], a szövegeiből süt a magát műveltnek és a világmindenség közepének gondoló fehér férfiak felsőbbrendűségi érzése, a műveiben nem csak nők, de karakterek sincsenek. A szereplői vagy rondák vagy bolondok, esetleg mindkettő, egyébként pedig teljesen egyformák: „elbeszéléseinek főhősei általában olyan „múltban élő”, antikvárius lelkületű outsiderek, akik családjuk és/vagy szűkebb környezetük eredete iránt hely-családtörténeti-néprajzi kutatásokba merülnek. A kevéssé egyénített hősöket nem individuális jellemvonások, hanem a kutatásuk tárgya és mikéntje, vagyis egy rajtuk túlnövő tradícióhoz való viszony határozza meg.”[5] „Szereplői meglehetősen kevéssé megírt figurák, általában túl sokat nem tudunk meg róluk, inkább csak tanúi, esetleg elszenvedői az eseményeknek – nem ők a lényegesek, hanem az, ami történik velük.”[6]

A közeg (a házak, a természet, a jelenségek) érzékletes megszemélyesítésével meg az ocsmány, iszonyatos, ódon, málló és hasonló jelzőkkel megteremti a misztikus hangulatot[7], feldob egy rejtélyt, amelyet a műveltsége fitogtatásával a főhős adott esetben a rossz(nak tűnő) anyagi körülményei ellenére is akár a fél világ körbeutazásával, vagy épp ellenkezőleg, a saját kastélyában feltár; kiderül, hogy mindennek a más léptékben gondolkodó rémalakokhoz van köze, mindezt pedig aztán az elbeszélő azzal a felkiáltással meséli el, hogy jaj, nehogy bárki is tudomást szerezzen róla. Többek között ez a séma az, amivel a rémirodalom sokakat leköt, inspirál meg katarzisba ránt, de engem (általában) pont nem.

Ez alól egyedül az Árnyék Innsmouth fölött című szöveg volt kivétel, ami miatt viszont mindazt, amit korábban olvastam tőle, megbocsátottam, és ami miatt beláttam, hogy Lovecraft szövegeiben mégis kell, hogy legyen valami klasszikus, hiszen valamiért nagyon aktuálisak, és abban is biztos voltam, hogy nem a rasszizmus kérdésétől[8] azok.

Arra a kérdésre, hogy kell-e törölni a kánonból egy szerző műveit azért, mert mondjuk rasszista, pedofil vagy háborús bűnös volt, szerintem egyrészt nem a válasz, másrészt annak mentén ítélném meg az adott szerzőt és a műveket, hogy él-e az illető. Ha meghalt, lehet azt mondani, hogy xy z műve ma is érvényes, kiemelkedő alkotás ezért meg ezért, de xy sajnos olyan elveket képviselt/olyasmit követett el, amivel nem tudunk azonosulni. Ezért a művet ilyen és ilyen kontextusban célszerű elhelyezni, amely magyarázatul (és nem mentségül!) szolgálhat. Xy más korban, más közegben élt, ami bizonyosan hatással volt rá. Ha viszont yx alkotó még él, akkor meg egyszerűen lehetne azt mondani, hogy xy z műve kiemelkedő alkotás ezért meg ezért, de attól xy a díj átvételével egyidőben lesz szíves az igazságszolgáltatási procedúrának alávetni magát, vállalni a felelősséget korábbi tetteiért, szavaiért, és kutya kötelessége felüvizsgálni ezeket, hiszen mivel ma is él, nem tekinthető egy másik kor és hely emberének. Szerintem az sem vezet jóra, ha megpróbáljuk teljesen elválasztani a szerzőt és a magánembert (még akkor is, ha a szerzőt meg az elbeszélőket természetesen megkülönböztetjük egymástól). A szerzők ugyanis a saját életükkel hitelesítik a műveiket  – mint ahogy tette ezt Howard Phillips Lovecraft is.

Az a Lovecraft, aki „az afroamerikaiaknál jobban talán csak a halembereket utálta, egyébként nem tetszettek neki az olaszok, a lengyelek, a brooklyniak, az ázsiaiak, és talán senki, aki nem volt legalább valamennyire angol”[9], valószínűleg nem a mai értelemben volt rasszista.

Az idegenségről való gondolkodás és a gyűlölködés más keretek között folyt, a fogalmak és nézetek tovább öröklődtek ugyan, de már nem azonos értelmezési keretekkel. Sajnos nem tudnék átfogó képet adni a 20. század első felében Amerikában uralkodó idegenség-felfogásról, ezért nem is próbálkozom vele, de ahhoz azért nem kell nagy ész, hogy belássuk, a fogalmak és értelmezési keretek, a felépített struktúrák és diskurzusok is megváltoztak azóta, mégha mindezek alapjai megtalálhatók voltak is már száz-kétszáz vagy még több évvel azelőtt. Lovecraft idegenellenessége ugyanis nem csak az amerikai feketéket elnyomó szemléletből táplálkozhatott, hanem egy másik, európai tradícióból is.

Lovecraft szövegeiben a „más”, ami az elbeszélők megvetését és idegenkedését kiváltja, az emberek szintjén mindig valami olyasmi, ami a nyugati, fehér civilizáció hatókörén kívül esik, ÉS jellegzetességeiben annak ellentétét képviseli.

Ennek az ellenpontja pedig nem (csak) az amerikai feketék, hanem úgy általában a kelet, vagyis az, amit hagyományosan és a 19. század óta határozottan uralkodó szemlélettel keletinek, vagy keletiesnek tartottak, és ebbe sokkal több minden beletartozhatott, mint gondolnánk, többek között a magyarság is. Nem véletlen, hogy Derby levelezőpartnere, Justin Geoffrey „1926-ban sikoltozva halt meg egy angol tébolydában, miután látogatást tett egy félreeső, rosszhírű városkában Magyarországon.”[10]

Az Árnyék Innsmouth fölött furcsa ékszerei és a halemberes társaság keletről származik: a kiállított diadémról nyilatkozva „származási helyként Kelet-Indiát vagy Indokínát tüntették fel” (igaz, ez bizonytalan)[11]. Obedék pedig „Találtak egy szigetet Otaheitétől keletre”[12].

A Kelet (éppúgy, mint az őrültség, a mentális zavarok) egyszerre volt izgalmas, felfedezni való, ugyanakkor félelmetes is: hiszen nem lehetett igazán uralni. Mindkettő példa arra, hogy „mindig maradnak olyan szférák, amelyek kicsúsznak ellenőrzésünk alól, titokzatosak, ismeretlenek maradnak.”[13]

A “Kelet” fölötti hatalmat úgy-ahogy biztosította a katonai és gazdasági fölény, és ami nagyon fontos, a keletről kidolgozott narratíva, amely korán kialakult és évszázadokon át szilárdan tartotta magát a tudományos munkákban éppúgy, mint a közbeszédben.[14] Lovecraft műveiben a többé-kevésbé rejtett[15] orientalizmus jelenik meg.

Minden, ami logikátlan, ésszerűtlen, misztikus, titokzatos, rendezetlen, koszos, stb stb, az mind a kelethez, a keletieshez tartozik, és mindennek az ellenkezője pedig a nyugathoz, a nyugatihoz. „A keleti ember kiszámíthatatlan, esendő, gyenge, ’más’; ezzel szemben az európai kiszámítható, erényes, érett, ’normális’.”[16] A nyugat és a nyugatiak önmeghatározásához volt szükség erre az ellentétre.

Mint Said írja, Raymond Schwab munkája alapján 1765 és 1850 között „az európai kutatók keleti tudományos felfedezései mellett egyfajta „Kelet-járvány söpört végig a kontinensen, s megfertőzőtt minden valamirevaló költőt, esszéistát, filozófust. Schwab fogalmai szerint a „keleti” kifejezés ebben az értelemben magába foglalja valamennyi olyan amatőr és szakember ténykedését, akik minden iránt érdeklődtek, ami ázsiai volt, tehát egzotikus, rejtélyes, mélyértelmű, elgondolkodtató.”[17]

A 19. században „A semitákkal és egyéb „alantas” keletiekkel kapcsolatos schlegeli értékítéletben tetten érhető rasszizmus jellemezte az egész európai közgondolkodást. (…) a „tökéletes” Kelet fikciója a letűnt idők klasszikus ind civilizációjában, míg a „fogyatékes, alantas” keleti világa a korabeli Ázsia, Észak-Afrika és a muszlimok lakta vidékek országaiban érett kézzelfogható valósággá.”[18] „A Kelet a furcsaságok élő panoptikumává válik.”[19]

Said szerint „mindenből, ami a Kelethez kapcsolódott, a buja szexualitás kipárolgása vagy – ahogy Lane szokatlanul szókimondóan írja – a „közösülés szabadsága” áradt, és ez veszélyeztette az ember egészségét és otthona hűvös nyugalmát.”[20]

„A Kelettel kapcsolatos tudnivalók rendszerében maga a keleti világ nem élő geográfiai valóság, sokkal inkább toposz, idézetek sora, fizikai és szellemi jellemvonások kupaca, mely mintha egy hivatkozásból, egy szövegtöredékből, vagy valakinek a Keletről szóló munkájából vagy egy korábbi elképzelésből, vagy mindezek keverékéből állt volna elő.”[21] A 19. században az orientaliuzmus olyan határozott formát öltött, hogy „a szerzőnek elég volt papírra vetnie a szót, „keleti”, s az olvasó rögtön tudta, az ismeretek mely tartományában keresgéljen.”[22]

A keletiek pedig egy kalap alá kerültek a többi kirekesztett csoporttal:

„A lesajnálóan elmaradottnak, elkorcsosultnak, civilizálatlannak és retardáltnak bélyegzett összes többi néppel együtt a keletieket is egy, a biológiai determinizmus és a morális-politikai rosszallás legváltozatosabb megnyilvánulásaiból összetákolt keretrendszerbe passzírozták. A keletiek ily módon egy kategóriába kerültek a nyugati társadalmak azon tagjaival – az antiszociális elemekkel, az elmeháborodottakkal, a nőkkel és a szegényekkel – akiket közös azonosságtudatuk, a sajnálatra méltó társadalmonkívüliség érzése kötött össze.”[23]

folyt.köv.

———————————————————-

Lovecraft, Howard Phillips, Árnyék Innsmouth fölött és más történetek, ford. Kornya Zsolt, Budapest, Helikon, 2020.

———————————————————–

Lovecraft, Howard Phillips, Onnan túlról és más történetek, ford., Bihari György, Galamb Zoltán, Kornya Zsolt, Sóvágó Katalin, Helikon, Budapest, 2019.

Howard Phillips Lovecraft összes művei, 1-3., vál. és szerk. Kornya Zsolt, Szeged, Szukits, cop. 2019. A 2. kötetet szerk. Galamb Zoltán, Kornya Zsolt és Tézsla Ervin, a 3. kötetet szerk. Tézsla Ervin és Galamb Zoltán,

https://www.theblackaether.com/

https://lovecraft.hu/

————————————————————

Said, Edward, Orientalizmus, Budapest, Európa, 2000.

—————————————————————

 

[1] Kevés dolgot utálok jobban, mint a nevek kezdőbetűkkel való helyettesítését. Tudom, hogy legtöbbször ez nem rossz szándékból történik, egyszerűen csak az adott írás szerzőjének reflektálatlan pozíciójából, ahonnan alapból azt feltételezi, hogy mindenki tudja, kiről-miről beszél, de egyes esetekben konkrétan gátolja az információátadást.

[2] Plusz volt képe március 15-én meghalni: Lovecraft hazai népszerűségét látva, szerintem még biztosan be lehetne törni a túltelített kokárda-piacra a polipfejes verzióval.

[3] A könyvet nem olvastam, az epizódokat nem láttam. Még.

[4] Ráadásul a rasszizmus megjelenése a szövegekben abszolút perspektíva-függő: az, amit innen Magyarországról, fehérként nem látunk különösebben felkavarónak ebből a szempontból, valószínűleg egész más élmény egy feketének Amerikában, különösen mostanság. Én megtehetem, hogy figyelmen kívül hagyom, vagy azt mondom, hogy az idő- és térbeli távolság és a (viszonylagos) reflektáltsága miatt ennyi belefér, de biztosan vannak olyanok, akiknek – teljes joggal – nem fér bele.

[5] Nemes Z. Márió, A Pickman-paradoxon: H. P. Lovecraft és a vizuális reprezentáció, in: Prae, 2011, 45. sz. 2-11., 2.

[6] Kisantal Tamás, Fantasztikum, horror és töredékesség H. P. Lovecraft szövegeiben, in: Prae, 2003, 1. sz. 14-22., 17.

[7] A metaforahasználatához lásd: Matolcsy Kálmán, The Monster-Text: Analogy and Metaphor in Lovecraft, in:
Hungarian journal of English and American studies, 2012. (Vol. 18.) No. 1-2. 151-159.

[8] A rasszizmus kérdése nekünk fontos, és ha a téma feldolgozásában segít az, hogy Lovecraft műveit efelől olvassák és értelmezik újra, akkor miért ne. Végülis arra való az irodalom, hogy valami jóra használják.

[9] https://qubit.hu/2020/08/20/130-eve-szuletett-h-p-lovecraft-a-cthulhu-mitosz-megteremtoje

[10] Lovecraft, Howard Phillis, A dolog a küszöbön, in:  u.ő, Árnyék Innsmouth fölött és más történetek, Budapest, Helikon, 2020, 185- 238., 188.

[11] Lovecraft, Howard Phillis, Árnyék Innsmouth fölött, in: uő, Árnyék Innsmouth fölött és más történetek, Budapest, Helikon, 2020, 57-183., 74.

[12] Árnyék Innsmouth fölött 108.

[13] Kisantal Tamás, Fantasztikum, horror és töredékesség H. P. Lovecraft szövegeiben, in: Prae, 2003, 1. sz. 14-22., 17.

[14] Erről lásd: Said, Edward, Orientalizmus, Budapest, Európa, 2000.

[15] Said 345-388.

[16] Said 75.

[17] Said 94.

[18] Said 174.

[19] Said 182.

[20] Said 289.

[21] Said 307. (kiemelés az eredetiben)

[22] Said 352-353.

[23] Said 355-356. (kiemelés tőlem – o.o.)