Az Eldobható testekről szóló ismertetők vagy kritikák központi kérdésként leginkább az igazságkeresést jelölték meg.[1] Pedig a könyv igazi kérdése nem az, hogy mi az igazság, vagy hogy kicsoda Vireni Orlando, hiszen mindkettőre szinte azonnal választ kapunk.

A könyv első mondata, amit már az is tud fejből, aki még nem olvasta, elég hamar cáfolatot kap: a Naprendszert igazából egy orbitális hazugság tartja egyben, nevezetesen Melvin Kadek megmentőként eljátszott szerepe, amit a történet végére lecserélnek egy másik hazugságra, miszerint Vireni azt állítja, hogy nem másznak bele a digitális fejekbe. Míg Olga Ballardot a Xeno végén a „nagy Ballard-hazugság” az abszolút erköcsi győztessé emeli, addig az Eldobható testek Vireni Orlando bukástörténete.

Szerintem kevesen vannak, akiknek az Orlando név hallatán nem ugrik be[2] a kosztümös Tilda Swinton[3]. A film talán ismertebb, mint Virginia Woolf regénye, ami az egyik referenciapontot adhatja meg az Eldobható testekhez. A Vireni beszélő névként összeköti a nemváltás és a jog tematikáját: a vir latinul embert (férfit) jelent.

Ebben a regényben sherlocknak hívják azt, amit a Légszomjban gestaltnak[4], ennek megfelelően utalásként értelmezhető nem csak a Sherlock Holmes-történetekre, és arra, hogy az emberi viselkedés megfigyelése ebben a világban alapvetően valami titok, rejtegetnivaló feltárására irányul, hanem általában a krimi zsánerére is. Tulajdonképpen a szokványos krimi-befejezés utáni eseményekkel indít a történet.

Vireni munkamániás, aki semmilyen szinten nem választja el a magánéletét a munkájától: a munkahelye képezte ki gyerekkora óta, a munkahelyén lakik, az egyik munkatársa a férje, a másik a pótanyja, és mindig csak tervezgeti, hogy majd ezt vagy azt fogja csinálni kikapcsoldásképpen. Többször traumatizált, akit eladtak, kihasználtak és átvertek, gyerekként, felnőttként és újhumánként is. Egy marionettbábu, befolyásolható és naiv: gyerek maradt, mert nem lehetett igazán gyerek. Azért nem sikerült felnőnie, mert nem volt gyerekkora. A szülei egyike sem volt képes ellátni a szülői szerepet: az anyja önző, az apja gyáva, egyik sem vállalja a felelősséget és mindkettő cserbenhagyja Virenit. Ebben nagyon hasonlít Truth Dunnra, csak míg Truth tudatában van annak, hogy gyerek maradt, akinek szüksége lenne az anyjára, Vireni nem veszi észre, hogy az összes gyerekkori traumája feldolgozatlan. Hulon van Brahani aljas módon prostituálta (a történet ezen része mindent elmond a regénybeli társadalom gyerekekhez való viszonyáról és a szociális védőhálóról), és Svetlana közbelépése sem teljesen pozitív: nem Vireni érdekeit nézi, hanem azon gondolkodik, alkalmas lesz-e a traumatizált gyerek kadétnak, és a kétségei ellenére azonnal besorozza. Ez pedig alapvetően erkölcstelen (és részvétlen) döntés, mégsem kérdőjeleződik meg. Vireni többi szereplőhöz való viszonyát, és a döntéseit a gyerekkori egészségtelen kapcsolatai határozzák meg.

Ez a könyv azért aktuális, mert arról szól, hogy az emberek egy része pont olyan mocsok szemét a Naprendszerünk képzeletbeli jövőjében, mint a mai Földön: azok, akik gyerekeket vásárolnak meg és használnak, és azok is, akiknek módjukban állna, mégsem tesznek ez ellen semmit. Melvin Kadek (a saját gyerekei halála árán) el tudta érni, hogy az emberiség kitelepüljön a Földről, azt viszont nem tudta elérni, hogy normálisan bánjanak a gyerekekkel. Vireni beszámolója nem olyan direkt gyomorforgató, mint mondjuk a Vaják jelenetei (a Bonhart által üldözött Ciri és a Librához kerülő Vireni kb egyidősek), de a jelenség ugyanaz.[5]

Vireni megszállottságának és örökös tépelődésének ez a gyökere, és ez az oka annak is, hogy a többiek felnőtt korában is használják. Vireni minden önálló döntésnek tűnő aktivitása és küzdelme ellenére áldozat, a cselekmény során is az marad, a bukása pedig végképp bebetonozza ebbe a szerepbe. Ilyen szempontból Bellis Coldwine[6] közeli rokona, és azoknak a nőknek a táborát gazdagítja, akik azért nem „szimpatikusak”, mert az elbeszélés pozitív főhősnek állítja be őket, de nem felelnek meg a „normális” nőkről alkotott sztereotípiáknak és elvárásoknak.

Vireni a férjével azért békül ki (ahelyett, hogy a megfelelő partnernek tűnő Űrfarkassal kezdene), mert Evron ugyanazt csinálja vele, amit anno az apja: egyszerűen magára hagyja. Majd a kibékülés után is még egyszer. Vireni pedig a továbblépés helyett újrajátsza a gyerekkori tapasztalatait. Még egy dologra alkalmas az Evronnal való kibékülés: megmutatja, hogy Vireni számára a korábbi intimitás a nyomtatható testekkel átélt felfokozott szexualitás miatt már kevés. A húsvágy nagyon pontos meghatározás: az újhumánok az újfajta testiség megélésére vágynak és nem egy konkrét másik emberre. Vireni elembertelenedési folyamatában ez az egyik végső állomás: valójában már nem szereti Evront. Észre sem veszi, hogy azért akarja, hogy Evron is újhumán legyen, hogy kihasználhassa.

Nem mellékes, hogy Marion a gyerekei halála miatt kattan be, és az sem, hogy a Vireni/Somsak Kerney elleni elnyomás és erőszak részeként (aminek a leírása igazán dicséretre méltóan nyomasztóra és gusztustalanra sikerült) Marion létrehozza a kis Pruce-t, akihez Vireni ezért magától értetődően nem képes kötődni.

A magyar sff regények egy csoportjára jellemző a családi kapcsolatok ábrázolásában az olyan apa-fiú kapcsolat, ahol az apa nincs jelen, mert otthagyta a családot, és így a fiúknak úgy kell kialakítaniuk a saját partneri és apai szerepüket, hogy még csak negatív minta sincs előttük, amivel szemben meg tudnák fogalmazni magukat (Odakint sötétebb, Xeno, Távolvíz), meg az apa-lánya kapcsolat, ahol az apa egy ideig pozitív, kiegyensúlyozott felnőttként jelen van, de aztán vagy öngyilkos lesz, vagy csak átengedi a terepet az anyának (Eldobható testek, Gyomláló), és végül van az anya-lánya kapcsolat, ami meg egyszerűen mérgező (Eldobható testek, Gyomláló, Propheta).

A könyv igaz kérdése (a szülő-gyerek kapcsolatokon túl), hogy mi a jog, ki hozza a törvényeket és mi alapján, és mi van akkor, amikor a törvényalkotás fényévekkel van lemaradva a technikai-társadalmi fejlődéstől, és mi van akkor, ha hiába érik be törvények az új folyamatokat, ha azok betartatása enyhén szólva is akadályokba ütközik. A szöveg eléggé kihangsúlyozza ezt az ősi (és a hatalomhoz kötött!) jelleget (Justitia, Hammurapi, stb), egyrészt legitimitást adva a Librának, másrészt viszont megalapozza a maradiság alapján történő szembeállítást az újhumánokkal. Vireni azt is kénytelen belátni, hogy a függetlenség gazdasági kérdés, nem pedig erkölcsi, és hogy innentől nincs miről beszélni.

A gyerekekkel kapcsolatban több szempontból is előkerül a jogi aspektus: van-e joga egy felnőttnek a gyerekét a digitális létre kényszeríteni, vagy fordítva: van-e joga egy gyereknek ezt megtenni, ha szeretné, vagy épp nemet mondani rá, és ha igen, akkor megtudja-e maga tenni, vagy képviselnie kell valakinek, akkor ki legyen az, és így tovább. És egyáltalán: hol, hány éves korban húzzák meg az önrendelkezés határát? Vireni (aki a cselekmény idején a maga ötven évével fiatalnak számít ebben a világban) tizenháromévesen már önellátó – igaz, lopásokból, de akkor is. Ugyanakkor nem kéne annak lennie, hiszen még gyerek – Vireni gyerekkora a jogfosztottság kora: joga lenne a biztonságos közeghez, mégsem kapja meg. Ahogy az igényeit és jogait később sem veszik figyelembe: az igazságról papoló Libra igazi mélypontja nem az, amikor Virenit erőszakkal újhumánná teszik, hanem az, amikor Kadekék rákényszerítik, hogy a számára ellenséges közegben újra elmondja, mi történt vele.

folyt. köv.

————————————————

Brandon Hackett, Eldobható testek, Budapest, Agave, 2020.

—————————————–

A. M. Aranth, Propheta, Budapest, Fumax, 2019.

Brandon Hackett, Xeno, Budapest, Agave, 2017.

——————————————

Woolf, Virginia, Orlando, ford. Szávai Nándor, Budapest, Európa, 2004.

—————————————

 

[1] http://www.sfportal.hu/poszthuman-gondolatok-akcio-kontosben-brandon-hackett-eldobhato-testek-20118.scifi , https://smokingbarrels.blog.hu/2020/11/11/konyvkritika_brandon_hackett_eldobhato_testek , http://ekultura.hu/2020/10/27/brandon-hackett-eldobhato-testek , https://roboraptor.24.hu/2020/11/17/eldobhato-testek-konyv-kritika/

[2] Biztos olyan is van, akinek ő ugrik be: https://hu.wikipedia.org/wiki/Vittorio_Emanuele_Orlando

[3] https://www.imdb.com/title/tt0107756/

[4] Lásd a Légszomjról szóló bejegyzést.

[5] És van még példa: a 9-13 éves kor meghatározó a Mark Lawrence-trilógiákban (Széthullott birodalom, Az Ős könyve) is. Nona Greyt is eladják, de ő legalább megússza a prostitúciót. A gyerek Jorg Ancrath-ot viszont megerőszakolják.

[6] Miéville, China, Armada 1-2, ford. Juhász Viktor, Budapest, Metropolis Media, 2008.