minden könyv nekem szól

Címke: brandon hackett

Gyerekkép, gyerekszerep, gyereksors; hatalom és legitimáció problematikája egy űrszappanoperában III. (Eldobható testek)

Marion és Vireni ellentétében nem csak a hatalom, illetve a vezetői (uralkodói) szerep kétféle értelmezése jelenik meg, hanem az ő előtérbe kerülésük módja a hatalom legimtimációjának kérdéseit is felveti. Az uralkodói attitűdök vizsgálatához pedig a legkézenfekvőbb forrás még mindig Niccolo Machiavelli munkája.

Gyerekkép, gyerekszerep, gyereksors; hatalom és legitimáció problematikája egy űrszappanoperában II. (Eldobható testek)

A gyerekekkel és a testtel kapcsolatos az újhumán lét alapvető jellemzője is, ami pedig az emberiség, mint biológiai faj meghaladását jelenti.

Gyerekkép, gyerekszerep, gyereksors; hatalom és legitimáció problematikája egy űrszappanoperában I. (Eldobható testek)

Az Eldobható testekről szóló ismertetők vagy kritikák központi kérdésként leginkább az igazságkeresést jelölték meg.[1] Pedig a könyv igazi kérdése nem az, hogy mi az igazság, vagy hogy kicsoda Vireni Orlando, hiszen mindkettőre szinte azonnal választ kapunk.

A könyv első mondata, amit már az is tud fejből, aki még nem olvasta, elég hamar cáfolatot kap: a Naprendszert igazából egy orbitális hazugság tartja egyben, nevezetesen Melvin Kadek megmentőként eljátszott szerepe, amit a történet végére lecserélnek egy másik hazugságra, miszerint Vireni azt állítja, hogy nem másznak bele a digitális fejekbe. Míg Olga Ballardot a Xeno végén a „nagy Ballard-hazugság” az abszolút erköcsi győztessé emeli, addig az Eldobható testek Vireni Orlando bukástörténete.

A jövő sci-fije (Isten gépei)

Az Isten gépei szerintem nem sci-fi-, hanem esszéregény, és mint ilyen, a szórakoztató irodalom felől olvasva hiányos, elnagyolt és nem felel meg az elvárásoknak. Viszont a tudományos diskurzusok olyan műfajai felől értelmezve, mint az esszé, vagy a tanulmány, a szöveg elég meggyőzően illusztrálja és igazolja saját állításait.

Nőképek és női szerepek két kortárs magyar sci-fiben (Xeno, Távolvíz)

A női nézőpontok szerepeltetése az irodalomban nem (csak) azt jelenti, hogy a regényekben, novellákban több a női szereplő, vagy hogy gyakran maga a főhős is nőalak, hanem azt is, hogy egyes szereplők, vagy maga a szöveg a cselekmény alakulása során megkerülhetetlen elemként képviseli ezeket a nézőpontokat. Nem egyszerűen egy (vagy több) női szereplővel játszódó történet halad valamilyen irányba, hanem kimondottan azért történik a cselekményben ez vagy az a fordulat, mert a történetet mozgató döntéseket női karakterek hozzák, női eszközökkel cselekszenek és női szerepeiknek megfelelően viszonyul hozzájuk a többi karakter. Erre kiváló példát ad a 2017-ben megjelent Xeno és Távolvíz.

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén