A rémtörténeteket (horrort, weirdet) azért olyan rettenetesen nehéz jól megírni, mert nagyon vékony az a határ, ami a valóban félelmetest a nevetségestől elválasztja. Ezt a határt elsősorban a nyelv hozza létre: az olvasó (ideális esetben legalábbis) azonnal észreveszi, ha valami gagyi, vagy parodisztikus. Ha jól van megírva a történet, akkor végig ezen a határon egyensúlyoz, de vagy nem lépi át, vagy olyan szándékossággal, mint mondjuk Veres Attila szövegei teszik.
A másik, ami biztosítja azt, hogy az olvasó inkább félelmet érezzen, mint késztetést a főszereplő kiröhögésére, az a nézőpont érvényesítésével az együttérzés és átélhetőség kialakítása. Ennek legkézenfekvőbb módja az egyes szám első személyű elbeszélés, ezért olyan gyakori az ilyen jellegű történetekben.
A beleélésre kevésbé hajlamos olvasónak még valami feltűnhet Lovecraft bizonyos novellái kapcsán. Ez pedig a rejtélyek felbukkanása és a megoldásukra tett (tudományosnak beállított) kísérletek közege, módszerei, eszközei, és az, ahogy ezek reflektálnak a valódi tudományokra.
Nem jártam utána, hogy Lovecraft foglalkozott-e kultúrális antropológiával – mivel nem vagyok Lovecraft-kutató, de ha az lennék, biztos kideríteném – az viszont eléggé feltűnő, hogy ezen a 19. század végén kialakult tudományterületen az első világháború alatt vált megkerülhetetlenné az a módszer[1], aminek a ténye és az eredményei az 1920-as, -30-as évekre már beszivároghattak a mindennapi diskurzusokba.
Szerintem mindenki hallotta Bronislaw Malinowski nevét, aki “egyike volt minden idők legnagyobb terepkutatóinak. Munkássága nyomán alapvető szemléletbéli változás következett be az antropológiában: a történelmi folytonosság spekulatív vizsgálata helyett a tudomány figyelme a terepmunka-technikák felé fordult.”[2] “Terepmunkái nyomán sorra jelentek meg nagy monográfiái, mint az Argonauts of the Western Pacific („A Nyugati Pacifikum argonautái”, 1922), a Crime and Custom in Savage Society („Bűn és büntetés a primitív társadalomban”, 1926), a The Sexual Life of the Savages („A vademberek nemi élete”, 1929), illetve a Coral Gardens and Their Magic („Korallkertek és mágiájuk”, 1935).”[3] Az évszámok azért fontosak, mert a Cthulhu hívása 1926-os, Az őrület hegyei pedig 1931-es.
“A kulturális antropológia tudományának megszületését tulajdonképpen a gyarmatosításnak „köszönhetjük.(…) Hosszú időnek kellett ahhoz eltelnie, míg a kolonizáció pusztítása láttán egyes gondolkodók enyhíteni akarták a károkat – eleinte távolról, kényelmes karosszékük távlatából (ezt nevezik „karosszék antropológiának”, armchair anthropology), később egyre jobban megközelítve a terepet, mígnem valódi terepkutatókká váltak. Ugyanakkor gyakorlati oldala is volt a kutatások megindításának, hiszen a gyarmati politika gyakran nem tudott mit kezdeni a bennszülöttek számukra érthetetlen viselkedésével, az Egyesült Államokban pedig felmerült a kérdés, hogy az új betelepülők, akik nem Angliából, de még csak nem is Nyugat- vagy Észak-Európából érkeznek, vajon képesek-e ugyanolyan kultúrájú amerikai állampolgárrá válni, mint az ősi telepesek leszármazottai? Ennek megválaszolására is antropológusokat alkalmaztak (pl. Franz Boast, akinek egyébként az volt a válasza, hogy nem a származáson, hanem szocializáción múlik a kulturális viselkedés). Az antropológia kérdései és alkalmazott módszerei aztán sokat változtak, s ezek a kérdések – és természetesen a rájuk kapott válaszok – igen szerteágazóvá tették a diszciplínát.”[4]
Malinowskit megelőzően is végeztek terepmunkát a kutatók, de a 19. század végén “még kevesen vállalkoztak arra, hogy kutatásaik helyszínén személyesen is ellenőrizzék a korábban írásba foglalt adatokat, hiszen a korabeli társadalom szemében – különösen Nagy- Britanniában – egy tudóshoz nem illett, hogy sivatagok, őserdők mélyén szegényes kunyhókban, mindenféle „civilizációs” felszerelés nélkül a „bennszülöttekkel” együtt töltsön el hosszú éveket. Ezt az életformát inkább a kalandoroknál, misszionáriusoknál tartották megengedhetőnek.”[5] A kultúra alapvető definícióját megalkotó Edward Burnett Tylor utazásai ellenére “soha nem vált valódi terepmunkássá, később már nem élt a felcsillanó és megtapasztalt lehetőséggel, maradt a „karosszék antropológiánál”, mint valamennyi kortársa.”[6]
“Az egyvonalú evolucionisták elméleteiket még olyan források alapján állították föl, amelyeket az „ismeretlen” világot bejáró misszionáriusok, felfedezők és más, rendszerint – a kor gondolkodásmódjából eredő – etnocentrikus attitűddel rendelkező megfigyelők készítettek. Ezen tudósítók beszámolóit hasonlították össze, majd meghatározták azokat a szakaszokat, amelyeken keresztül a társadalmi és kulturális rendszerek kialakulhattak.”[7]
A Cthulhu hívásában a rejtély felbukkanása, a nyomozás és a nyomozás eredménye áttételes, szinte csak véletleneknek köszönhetően kapcsolódik egymáshoz, a kutatást többen is végzik, és az elbeszélő (meg a nagybátyja) mások forrásaira hivatkozva (amelyek újságcikkek és naplók, útibeszámolók) vonja le a következtetéseit. Legrasse felügyelő az, aki terepre megy, aki konkrét tárgyat szerez és vizsgál, kihallgatja a témában a bennszülöttet (!), majd a tudósokhoz fordul segítségért, akik a tárgyat szemlélve semmit nem tudnak hozzátenni – hiszen nem egy velük egyenrangú társuk tanulmányát olvassák, nem elvont kérdéseket kell megoldani a könyvtárban pipázgatva, hanem szembesülnek a rejtély fizikai megvalósulásával, ráadásul egy (valószínűleg általuk lenézett) laikus kívülálló teszi fel nekik ezeket a kérdéseket.
„Továbbra is élénken foglalkoztatott minden, ami e vallással összefüggésben állt, s időnként arról álmodoztam, hogy híres ember lesz belőlem, ha fényt derítek eredetére és más vallásokhoz fűződő kapcsolataira”(36) – mondja az elbeszélő a Cthulhu hívásában. „Amikor az európai ember először került kapcsolatba az általa ismert világtól nagyon eltérő idegen civilizációkkal, elsősorban (a szembeszökő különbségek miatt) azok vallási rendszereire csodálkozott rá. Ezt a csodálkozást azonban – a már tárgyalt okok miatt – hamar felváltotta az uralkodás vágya.”[8] A novellából idézett mondat más összefüggésben is kiordít a szövegből. A tudós a „híres ember”, ami azt jelenti: társadalmi megbecsülésnek és jó fizetésnek örvendeni anélkül, hogy az ember kitenné a lábát az otthon, könyvtár, múzeum civilizált környezetének biztonságos, védett közegéből.
A szobor megpillantásakor a kutatók „a legnagyobb izgalomba jöttek”(19); „az antropológia hajnalán még az adatgyűjtés és az őshonos kultúrák maradványainak múzeumokba való átmentése volt a cél (ezt nevezte az utókor megmentő antropológiának)”[9]
Az igazi felfedező a tengerész Johansen, aki a naplót írja, személyes élményeire hivatkozik. Ez a személyes élmény csak akkor tarthatna igényt a tudósok figyelmére, ha át lenne írva egy tudós által – önmagában kénytelen a férfi özvegyénél lappangani (az újságcikk a hajóroncs és a tengeri incidens miatt készül).
A kényelmes fotelban dolgozó tudósok mások leírásai alapján aztán “eldöntötték, hogy egyes népeket a másiknál fejlettebbnek lehet tekinteni, hiszen az általuk felállított fejlődési rendben a felsőbb szinten állnak. Ennek megfelelően a szokásokat, az értékrendet, a vallási képzeteket is egyszerűbb és bonyolultabb kategóriába szorították anélkül, hogy pontosan meghatározták volna, hogy mi alapján neveznek egy vallást, egy rokonsági rendszert vagy egy nyelvet egyszerűbbnek vagy bonyolultabbnak a másiknál. E módszer kidolgozása csak úgy volt lehetséges, ha a viszonyítás alapjának a kutató a saját társadalmát tekintette, így a későbbi tudósok joggal tiltakoztak a módszer etnocentrizmusa ellen. Ugyanakkor az egyvonalú evolucionisták hangsúlyozták először a holisztikus szemléletmódot – amely szerint a kultúra egyes aspektusai nem érthetőek meg önmagukban, kiszakítva környezetükből, hanem csakis a kultúra egyéb tényezőivel együtt vizsgálva –, illetve az összehasonlító módszer hasznát. Sok későbbi antropológus megkérdőjelezte a kultúra törvényszerűségeinek létét, de a társadalmi-kulturális rendszerek általános okainak és a változás törvényszerű sajátosságainak keresése fontos tényező maradt sok modern antropológiai kutatásban. “[10]
folyt. köv.
——————————————————-
Lovecraft, Howard Phillips, Cthulhu hívása, in: uő, Árnyék Innsmouth fölött, ford. Kornya Zsolt, Budapest, Helikon, 2020., 5-55.
Lovecraft, Howard Phillips, Az őrület hegyei, ford. Sóvágó Katalin, Koch György, Szeged, LAZI, 1998.
——————————————————
Kisdi Barbara, A kulturális antropológia története, elméletei és módszerei, Budapest, 2012., https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf
http://gepeskonyv.btk.elte.hu/adatok/Neprajz/82Vereb%E9lyi/fooldal/index.html
——————————————————
[1] Bronislaw Malinowski “megvetette a résztvevő megfigyelés alapjait és lefektette módszertani szabályait.” Kisdi Barbara A kulturális antropológia története, elméletei és módszerei, Budapest, 2012., 47. https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf
[2] Kisdi, 108. https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf
[3] Kisdi 109., https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf
[4] Kisdi 28., https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf
[5] Kisdi 66., https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf
[6] Kisdi 66., https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf
[7] Kisdi 59-60., https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf
[8] Kisdi 28., https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf
[9] Kisdi 35., https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf
[10] Kisdi 59-60., https://btk.ppke.hu/uploads/articles/4090/file/kisdi_barbara-kulturalis_antropologia.pdf