Magyarul nekünk ugyebár anyaföldünk, anyanyelvünk meg anyaországunk van (utóbbi a regényvilág szempontjából nem elhanyagolható módon ráadásul még komp- meg fekete is), és ezek a fogalmak némi átfedésben vannak egymással.

A Horgonyhelyben ugyan nincs „haza” vagy „nemzet”, csak városok, falvak, helyek, ahonnan érkeznek, ahová tartanak, ahová vágynak, vagy amelyre leragadtak emberek, meg az ezeket összekötő utak. A szereplők pedig egy nyelvet beszélnek, az ezekhez a fogalmakhoz tartozó a kérdéseket mégis feszegeti a szöveg a maga különleges módján.

A Horgonyhely alapvető eljárása az, hogy adott egy toposz, a(z anya)föld és az ehhez tapadó kulturális képzetek sokasága (elég, ha csak a Szózatra gondolunk, de rengeteg más is van), aminek a szöveg először a szó szerinti értelmezését adja, amit aztán továbbvisz és erre építi fel a regényvilágot és a cselekményszálakat.[1]

Ami közös a Haza elbeszélőjében és Helgában, az egyrészt az, hogy utólag teremtődik meg számukra az otthon képe, mégpedig akkor, amikor már eltávolodtak tőle. Ez a kialakult, vagy inkább megkonstruált kép az otthonról pedig nem állandó, hanem folyton változik és alakul, ahogy a szereplők hozzá való viszonya is. Az otthon nem egyjelentésű fogalom, és Tompa Andrea regényében sem egyenlő a hazával, bár a kettő között van átfedés.

A Horgonyhely cselekménye azt az utat mutatja meg, amelynek során mind a négy főszereplő a horgonyhelye fizikai jellemzőitől függetlenül saját és igazi otthonra talál. A horgonyhelyre értett negatív otthon és ház kifejezések helyett kialakul az otthon pozitív fogalma, a szereplők pedig lehetőséget kapnak arra, hogy ezt észre is vegyék és éljenek vele.

Lars számára az otthon főleg az anyja kedvéért zöldre mázolt korguni házat jelenti (181, 208, 223, 341), de Völlre is így hivatkozik (156, 261). Földevőként azonban az otthonosság élményét neki a fekete termőföld, a gumó által burjánzóvá tett talaj adja meg. A halálában ebben a talajban olvad fel – az, hogy utolsó gondolatával rájött, hogy hibázott, azt is jelentheti, hogy a halottak emlékeiből és gondolataiból táplálkozó gumó egyszer ezt is felhasználja majd.

Vazil otthona először a Mordály (85), számára az otthonosságot a kutatáshoz kellő rend, rendszer és kiszámíthatóság jelenti, amit Lars jelenléte felborít (145), a cselekmény végére pedig a korguni anyaház lesz az otthona, ahol gondoskodhat Odveigről és a többiekről.

Odveig azért is fontos figura, mert nem csak a pozitív anyaság lényegének megtestesítője, hanem az igazi otthon és a horgonyhely közötti ellentétet is ő demonstrálja. A „Brita háza az otthonom, Brita házát el nem hagyom” – mondókáról ő mondja ki az igazat: „Brita házában csecsemőt lopnak, Brita házában megcsonkolnak!”(140-141) Hogy egy helyre horgonyhelyként vagy otthonként gondolnak a  szereplők, az az adott helyzetüktől, vágyaiktól és azok megvalósíthatóságától függ. Vazilnak például horgonyhelye a Mordály, de otthon is érzi rajta magát – igaz, ezt pont az ettől megfosztó Lars gondolataiból tudjuk (85). Ő viszont azt jelenti ki, hogy a Mordály Helga otthona – közvetlenül a lány szükése után (173).

Helga számára ez csak akkor válik nyilvánvalóvá, amikor már térben, időben és érzelmeiben is eltávolodott a hajótól, vagyis az otthon a korábbi helyzettől eltérő szituációban válik reflektálttá, lassú, de következetes folyamat eredményeként (178, 194, 197, 227, 228, 285). Akármilyen ellentmondásos is az apjával való viszonya, alapvetően mégiscsak családként, szövetségesként élnek együtt. Segítik egymást és Vazil megszállottsága ellenére (részben épp azért is) kialakult közöttük a bizalmi kapcsolat.

A szövegben „anyaház” van és „lelencotthon”(egy helyen lelencház: 17), ami megint csak az otthon és az idegen helyek ütköztetése és egymásba játszása, egyúttal reflektál is az „anyaotthon” meg a „lelencház” regényvilágon kívüli használatára és jelentéseire, konnotációira. A horgonyhely és az otthon nem azonos egymással, de azzá tehető, negatív és pozitív irányban is. Ahogy idegen hely az, ahol éppen idegennek érezzük magunkat valamiért.

Ami a vizet illeti, egyáltalán nem biztos, hogy Vazil a jó úton jár az új kutatási eredményeivel. Egyrészt a víz és a föld, mint közeg, mint hely, és mint otthon, vagy akár maga a Mordály gyakran egymás szinonimái a szövegben („A megázott talaj gazdagon illatozott, akár egy kályhával befűtött, teagőzös otthon.” 154, „A fonalak nagy részét részét elfedte a kiásatlan föld, csak néhányat húztak ki és fektettek az alagút talajára, mintha egy medúza csápjai lennének.” 239, „Lars ágya úgy őrizte a férfi lenyomatát, akár vizes homok a tenyérét.” 341), Helga lehetséges útvonalai között is van vízbe vezető „mint a horgászbot zsinórja” (165) és ott van Merma is, aki elég gyanús alak. A neve valószínűleg a mermaid-ből jön, a sellőkhöz kapcsolódó könyvtárnyi szöveghagyományból pedig csak Odüsszeuszt és a sziréneket[2] említem meg. Odusszeusz alakja elsősorban a vándorlás és a hazatérés, a hazavágyás és az otthon minden szenvedést megérő ígérete miatt fontos, és ő az, aki egyúttal hallani akarja a szirének énekét is, akik épp a mindentudás lehetőségével csábítják. Helga társát ez a motívum kapcsolja össze közvetve Vazillal.

A Horgonyhely különlegessége nem abban van, hogy matriarchális társadalmat ábrázol, hanem a következetes materializmusban. A szöveg legfontosabb állítása a regénybeli világról az, hogy a halottak lelke emlékekből áll, és ez az emlékhalmaz a halál után a testben marad még egy ideig, azután ez is elbomlik. A mágia pedig a gumó mágiája. Szó nincs tehát semmilyen testeken, fizikai, biológiai megnyilvánulásokon túli, pusztán lelki, szellemi, éteri dologról, túlvilágról. Nincsenek istenek, nincs egyisten. A szüntelen körforgás miatt nincs is különbség az élet és a halál között: „A halál, akár az anyaméh, sötét és földszagú.” (122) Nincs teremtő, csak a gumó van, a halálból táplálkozó túlburjánzó élet, az „élőlény”, vagyis nem a dolog meg az izé, meg a valami – és többek között ettől lesz a filmekből megszokott klisé ebben a regényben különleges és igazi tartalom. Az ilyen jellegű alkotásokban ugyanis a burjánzó gusztustalan dolgok mindig valamilyen jól elkülönülő ellenség képében jelenítődnek meg. A horgonyhelyben viszont szerves, alapvető része a világnak, gyakorlatilag ez működteti. Nem kívülről jön, hanem már eleve ott van. A lényege nem az, hogy ronda és kocsonyás, hanem az, hogy a maga primitív módján gondolkodik, szaporodik és táplálkozik, és mindezt úgy, hogy ő maga az anyag, maga az öröklét. Ő maga az élet, ami nem csak elvesz, hanem saját növekedése érdekében vissza is ad.

A regény világában minden, ami a biológiai anyagokon, testeken, szárakon vagy ásványokon túl van, bármilyen érzelem, emlék vagy a tudat, az a biológia, a bomlás és ujjászületés, az átalakulás foglya; nem létezik önállóan. A lélek nem hagyja el a testet, hanem vele együtt lebomlik, hogy új testek tápláléka legyen. Az út, az utazás egyetlen célja és értelme ennek a körforgásnak a kiterjesztése, fokozása.

Odveig azért elégedett a helyzetével, mert a horgonyhelyében otthonra talál, hiszen csak Vazil közelsége miatt akart utazni. Ezt megkapta a kisebb horgonyhelyével, vagyis a számára innentől nem fontos a vándorlás. A viszonyok tehát a szöveg végén, a rejtély feltárulásával megfordulnak: a helybenmaradás lesz a lehetőség a szabadságra. A Haza elbeszélője tulajdonképpen mindig mindenhol otthon van, és így az utazásai ellenére az otthonlétben valójában mozdulatlan, mint egy fa, hiszen az emlékek, tapasztalatok és élmények évgyűrűként rakódnak rá.

A Horgonyhely egy olyan biohorror, ami a fantasy eszközeivel ugyanazt mutatja meg, amit például a szépirodalmi Haza: az otthon az a hely, ahol a szeretteid jelenléte és/vagy emléke adja a meghittséget. A haza, az otthon emlékekből, tapasztalatokból és érzésekből összeálló valami, ami azért biztos, biztonságos és állandó, mert az elutazás és visszatérés lehetőségét adja: senki sem tart ott erőszakkal és bármikor visszatérhetsz. És az ellenkezője is igaz: ha jól érzed magad annyira, hogy nem is akarsz elmenni, akkor is otthon vagy. Ami ennek a valódi értékét mutatja, az az, hogy nem csak a Haza elmosódó tájakon átsuhanó, állandó mozgásban lévő szép és emberbarát elbeszélésében, hanem még a Horgonyhely kegyetlen világában is megteremtődik az otthon.

—————————————–

 

Moskát Anita, Horgonyhely, Budapest, Gabo, 2015.

 

Tompa Andrea, Haza, Budapest, Jelenkor, 2020.

 

—————————————-

 

Homérosz, Odüsszeia, ford. Devecseri Gábor http://mek.niif.hu/00400/00408/html/index.htm

 

 

—————————————-

[1] Ugyanez egyébként Veres Attila Éjféli iskolák című kötetének írásaira is jellemző, lásd az erről szóló bejegyzésben.

[2] A szirének a wikipédia szerint a középkorban lettek sellősítve: https://hu.wikipedia.org/wiki/Szir%C3%A9n_(mitol%C3%B3gia)