Az alternatív-Trianon kötet (Nézzünk bizakodva a múltba) olvasásakor elgondolkodtatott ennek a zsánernek a kérdésköre, de valószínűleg sosem foglalkoztam volna vele. Ez a bejegyzés csak és kizárólag azért született, mert Pintér Bence nem átallott recenziós példányt küldeni nekem a frissen megjelent e-könyvéből.

Ahhoz, hogy kiderítsük, mi az, hogy alternatív történelmi regény (értsd: mitől olvasható valami alternatív történelmi regényként) tudnunk kell értelmezni külön-külön is a fogalom részeit, és ha ezen túl vagyunk, rá fogunk jönni, hogy miért egy nemlétező kategória ez.

Az alternatív történelmi regényből a regénnyel már foglalkoztam itt a blogon, az Éjféli iskolákról szóló bejegyzésben.

Ami a történelmit illeti, egyáltalán nem könnyű meghúzni a határvonalat történetírás és történelmi regény között, különösen manapság a mikrotörténelem és társai előretörésével, ahogy azt Gyáni Gábor kifejti egy tanulmányában. Mint írja, „akkor kezdenek csupán a források „beszélni”, miután már rendelkezünk a lehetséges történelem fogalmával. Előzetes feltevések (sejtések és tapasztalatilag igazolt vélekedések) olyan összefüggő láncolatáról van ez eset- ben szó, amely magában véve, magyarán: a források összegyűjtése, szelekciója és kritikus értékelése nélkül semmit sem ér ugyan, de aminek hiányában még „tiszta ténykutatást” sem végezhetnénk, a tények történetté formálása pedig végképp kivihetetlen lenne. A le- hetséges történet előzetes elképzelése gondoskodik a dokumentumok „beszéltetéséről” azokban az esetekben, amikor a forrásadatok hézagosak, és persze olyankor is, amikor a hajdani valóság (csak) saját (utólagos) elvárásainkhoz képest bizonyul „szűkszavúnak” vagy kaotikusnak. Valójában a lehetséges történetről alkotott elképzelésünk (a voltaképpeni nézőpont) már eleve megszabja magát a témát és mindazon kérdésfelvetéseket, melyek jegyében eldöntjük: mit mire és hogyan használunk fel a forrásokból. (…) A képzelet, a fantázia mint a lehetséges történet kiindulópontja teszi egyáltalán elbeszélhetővé a múlt megannyi elbeszélésre váró potenciális történetét. Ilyen összefüggés- ben van értelme beszélni arról, hogy a valóság a lehetőségek színtere is egyúttal, vagyis: minden, ami adott helyen és időben lehetségesnek bizonyult, úgyszintén része a valóság- nak. Valóság és fikció, igazság és lehetőség nem áll tehát élesen szemben egymással, el- lenkezőleg, egymást áthatva járul hozzá egy hihető történet megszületéséhez.(…) Valóság és fikció, igazság és valószerűség ilyetén szoros összekapcsolódását nem pusztán a valóságtudomány, de a fikció felől is igazolhatjuk. Megkönnyíti számunkra ezt az is, hogy nem osztjuk többé azon „hallgatólagos tudást”, mely szerint a fikcionális szövegek puszta kitalációk, a nem fikcionálisak pedig teljesen mentesek a fikciótól.(…) Ahhoz ugyanis, hogy a regényíró megszerezze fikciós igazságai iránt az olvasó bizalmát, arra van csupán szüksége, hogy a fikcióban tett kijelentések a fikciós történet keretein belül keltsék az igaz benyomását. Ez az oka, hogy nem (elsősorban) a tényleges valóság igazságkritériuma szolgál a fikció igazságainak végső hitelesítésére.”[1]

Hagyományosan az a történelmi regény, amely valós történelmi események sorát mutatja be egy fiktív szereplő segítségével, akinek az életére ráhatással vannak ezek a történések, amelyeket viszont muszáj a cselekményépítés szabályai szerint megindokolni, vagyis nem csak történetileg, hanem irodalmilag is hitelesnek kell lennie. De ezzel kapcsolatban „azt a számunkra fontos következtetést vonja le Eco, hogy: „’a történelmi regény egyik alapvető fikciószabálya, hogy bármennyi képzelt személy szerepeljen is benne, minden egyéb többé vagy kevésbé meg kell hogy feleljen annak, ami az illető kor való világában történt’”[2]. Ettől lesz az igazi történelmi regény nagyon-nagyon nehéz műfaj.

Gyáni Gábor ebben a tanulmányában Rakovszky Zsuzsa A kígyó árnyékában[3] című regényét hozza példának, és megállapítja, hogy a főhős/elbeszélő kevéssé jellemzett vallásossága azért hagy(hat) hiányérzetet, mert „nem jön létre a kellő összhang a fikció és a valóság igazsága között (…)a fikció tényei nem állnak teljesen összhangban a valóságreferenciákkal. A történelmi regény az utóbbi kívánalomnak is megfelelve és legföljebb annak mértékében tesz vagy tehet eleget a hihetőség követelményének; ellenkező esetben nem több valamiféle áltörténelmi narratívánál, amely viszont újból és újból felveti a kérdést: nem adhatta volna elő a szerző a mondandóját valamilyen jelenidejű történet keretei között?”[4]

Ráadásul nekünk a történetírás és történelmi regény kategóriáján túl az alternatív történelmi regény történetiségét kellene meghatároznunk. De ha visszatérünk a Gyáni-tanulmányhoz, akkor szerencsére ott van benne a „lehetséges történet” fogalma, ami szerintem minden alternatív történelmi írás alapját adja.

Alternatív természetesen valamihez képest lehet valami. Innen jön néhány alzsáner az alzsánerben: alternatív az időhöz, a térhez, vagy egy bizonyos valós történethez képest.

Az egyik fajta ez alapján az, amikor valós történelmi helyzetek, és/vagy helyek és/vagy személyek szerepelnek egy fiktív narratív közegben, vagyis a klasszikus történelmi regény fordítottja. Persze itt is vannak árnyalatok, illetve egy igen széles skála, amely a valós és a fiktív történelmi események közötti arányokat mutatja meg. Ennek az egyik végén a „tiszta” történelmi regény van, a másik végén pedig a „tiszta” fantasy, vagyis a valós történelmi személyek, helyek vagy események (az ihletet adó szerepet leszámítva) teljes hiánya. Konkrét példaként ott a Huszita-trilógia, mint fantasy elemekkel megdobott történelmi regény, illetve a másik végletként mondjuk a Tűz és jég dala-ciklus.

A második esetben pedig az ismert történelmi eseményekhez képest lesz más a cselekmény, mint egy rendes, jóravaló történelmi regényben lenne. Vagyis ahhoz, hogy alternatívként ÉS történelmiként értelmezzünk egy cselekményt, legalább részben ismernünk kell a valós történelmi eseményeket: ezeknek a történeteknek az alternatívsága mindig egy adott esemény másképp alakulását jelenti, vagyis a történelem bennük nem folyamatosan alternatív, hanem valamikortól, egészen odáig pedig megfelel az eredeti történelemről alkotott ismereteinknek. „Az alternatív történelmi szcenáriók és történetek lényege, hogy veszünk egy pontot a történelemben, és elgondolkozunk azon a történészek számára tiltott gyümölcsnek számító kérdésen, miszerint: mi lett volna ha? Ezt divergence pointnak, hívja általában a szakirodalom – mi hívjuk eltérési pontnak.”[5] A szivarhajó…-ban a magyarok megnyerik a szabadságharcot, a Lázár evangéliumában pedig nem a pestis, hanem a zombivírus indítja be a cselekményt. Vagyis a „lehetséges történet” innentől azonos lesz a fikcióval anélkül, hogy a történetiség már megteremtett kritériumairól lemondana.

Ami fontos, hogy még ezután is fent kell tartani a történetiség illúzióját bizonyos eszközökkel. Ezek az eszközök lehetnek nyelviek, mint a Messze túl a láthatáron megkonstruált régiessége, vagy a karakterek (ezt a zombihorror-ponyva szinthez képest elég jól hozza a Lázár evangéliuma), és a közeg, az eszközök, a ruhák, az intézmények, a politikai berendezkedés stb – ez pedig a Szivarhajó jellemzője.

Szilágyi István Messze túl a láthatáron című könyvére azért vetettem rá magam, amint megjelent, mert azt írták róla, hogy a „Hollóidőt idézi”, márpedig a Hollóidő az egyik legnagyobb olvasmányélményem. Ez a regény ugyan messze nem nyűgözött le annyira, mint az, de meglepő módon a fantasztikus irodalom szempontjából is hozott tanulságokat. A történet valós történelmi részét, ami a történelmi regényként való olvasást lehetővé teszi, a Rákóczi-szabadságharc eseményeire való utalások adják, és az az állítás, hogy az elbeszélő a történet szerint közvetlenül is részese volt ezeknek az eseményeknek, Rákóczi belső köreihez tartozott. Ami viszont a cselekményt illeti, az első rész egy krimi kezdete, amelyben a bűncselekmény gyanújától a megtörténte bizonyosságáig jutunk, és a kérdésig, hogy ki követte el és miért.

A második részben pedig a harminc évvel későbbi párbeszédekből felépülő „novellák” (!) a bíróvá lett Wajthayt mutatják meg, aki ítélkezni, az ügyet lezárni szeretné, vagyis egy krimi végén túl van, hiszen nem a megoldáson van a hangsúly, hanem az elítéltetésen. Ami pedig a kettő közül teljességgel hiányzik, az a krimi leglényege: a konkrét ügyben tett nyomozás eseményeinek története, a rejtély megoldásának logikai lépései. Másjellegű nyomozás viszont van: a mindenféle perek ürügyén a tudós kutatás annak érdekében, hogy megválaszolhatók legyenek olyan kérdések, mint hogy mi a boszorkányság, hogy alakul ki, hogyan érjük tetten, hogyan szankcionáljuk és egyáltalán, mi az oka annak, hogy az emberek a racionális magyarázatok helyett az irracionálisat választják, mi több, megteremtik maguknak – meg hogy egyáltalán mi és mi alapján tekinthető irracionálisnak, és azzal szemben hogyan lesz valami „létezhető”. A végén pedig kiderül, hogy a bűnténynek mégsincs megoldása, valószínűleg meg sem történt, baleset volt. Vagyis ez egy egészen furcsa felépítésű, csonka krimi. Emellé olyan sajátos humorú fejtegetéseket kapunk a besúgás jelenségéről meg a jog és törvény mibenlétéről, hogy ezeket olvasva Vireni Orlando megnyalná mind a tíz frissen nyomtatott ujját.

Bónusz: nem emlékszem rá, hogy olvastam volna olyan szépirodalmi művet, amelyben ilyen sokszor fordul elő a „segget nyalni”[6] kifejezés, és van ennél randább is benne. (Ezen kívül szépreményű lovecraftianus írópalántáknak ajánlanám megfigyelésre, hogy lehet félelmet, de legalábbis bizonytalanságot kelteni hard core szépirodalmi eszközökkel, az „ocsmány”, „iszonytató”, „elmondhatatlan” és hasonló jelzők halmozása, meg ártatlan szüzek és csecsemők iszonytató, ocsmány, valamint elmondhatatlan feláldozása nélkül. Nem véletlen, hogy ezt idehoztam, a szöveg egy adott pontján komolyan azt vártam, hogy kijön a tóból a Cthulhu, és eléggé csalódott is voltam, mert nem jött ki.) Ráadásul a regény szépen reflektál az idézett Gyáni-tanulmány bizonyos állításaira.

A Lázár evangéliuma az egyik kedvenc olvasmányom volt tavalyról, ami már az első hasonlattal belopta magát a szívembe. Az alapötlet végtelenül egyszerű: cseréljük le a pestist a zombiapokalipszist okozó vírussal. Mégpedig azzal a fajtával, ami a TWD (The Walking Dead) alapszituációját is adja. Ez ugye az a fajta, amikor a zombik meg is esznek, meg nem is, mert ugye ha mindenkit megesznek, akkor senki nem tud megzombulni, ha viszont mindenkit csak megharapnak, akkor meg nem zombik, hanem elfuserált vámpírok. Ez fontos, mert másképp a király sem tudná ilyen sokáig húzni a megzombulást. Vagyis az igazi történelmi regény és a popkultúra zombis képregényének házasságáról van szó, ami azért tud annyira jól működni, mert a történelmi háttér hiteles, a popkultúrális utalások pedig pontosan a helyükön vannak, működik a belső logikájuk és nem merülnek ki a TWD-vel: ebből a könyvből például kiderül, hogy Toldi Miklós a magyar Hodor, ami önmagában megér egy misét.

folyt. köv.

—————————————-

Pintér Bence és Pintér Máté, A szivarhajó utolsó útja: fejezetek a Duna-menti Köztársaság történetéből, Budapest, Agave Kv., 2012.

—————————————

Bíró Szabolcs, Lázár evangéliuma: apokrif történelmi rémlátomás, Budapest, Athenaeum, 2020.

Szilágyi István, Messze túl a láthatáron, Budapest, MMA K., 2020.

————————————-

Nézzünk bizakodva a múltba!: alternatív Trianon, szerk. Cserna-Szabó András és Fehér Renátó, Budapest, Cser, 2020.

Rakovszky Zsuzsa, A kígyó árnyéka, Budapest, Magvető, 2002.

Sapkowski, Andrzej, Narrenturm: bolondok tornya (Huszita trilógia 1.) ford. Hermann Péter, Budapest, Gabo, cop. 2020.

Sapkowski, Andrzej, Isten harcosai (Huszita trilógia II.) ford. Hermann Péter, Budapest, Gabo, cop. 2021.

Szilágyi István, Hollóidő, Budapest, Magvető, cop. 2001.

———————————–

Gyáni Gábor, Történelem és regény: a történelmi regény http://epa.oszk.hu/00700/00713/00152/pdf/tiszataj_EPA00713_2004_04_078-092.pdf

———————————–

 

 

[1] Gyáni Gábor, Történelem és regény: a történelmi regény, 87-88. http://epa.oszk.hu/00700/00713/00152/pdf/tiszataj_EPA00713_2004_04_078-092.pdf

[2] Umberto Eco, Hat séta a fikció erdejében, Európa, Bp., 1995., 149., továbbá 160. és 162., idézi Gyáni 89. http://epa.oszk.hu/00700/00713/00152/pdf/tiszataj_EPA00713_2004_04_078-092.pdf

[3] Ez is nagy kedvencem, és nekem nem hiányzott Orsolya vallásossága, anélkül is hiteles volt.

[4] Gyáni, 92. http://epa.oszk.hu/00700/00713/00152/pdf/tiszataj_EPA00713_2004_04_078-092.pdf

(A kérdésre egy lehetséges válasz és egyéb történelmi regény-értelmezések: Hites Sándor , Politika, poétika, tudományosság: a történelmi regény mibenlétéről, 81-85. http://epa.oszk.hu/00700/00713/00002/pdf/tiszataj_EPA00713_2005_03_076-086.pdf )

[5] https://sci-fi.mandiner.hu/cikk/20151120_a_szivarhajo_egyetlen_utja_visszatekintes_egy_regenyre_ot_ev_utan

[6] Cserébe A szivarhajóban meg kétoldalanként tarkón vágnak valakit.