A Némi gyűlölet nem okoz annak meglepetést, aki már túl van az előzményköteteken, de ettől még (a korábbi kötetekre is jellemző módon) élvezetes olvasmány, ami néhány odaszúrt mondattal olyan pontos látleletet ad a nem fiktív világainkról is, hogy tanítani kéne, és úgy „töri szét a hagyományos fantasy öntőmintáját”[1], hogy közben minderre önironikusan reflektál.

Hogy élvezetes olvasmány legyen, az létszükséglet egy hatszázoldalas kötet esetében, de ezzel nincs probléma, Abercrombie a tőle megszokott módon, jól megírt jelenetek sorával építi fel a cselekményt, amelyben a „régen minden jobb volt” áligazságától eljut a regénnyel azonosítható színpadi előadás valódinak tételezett illúziójáig. A „régen minden jobb volt” nem csak a szereplők illúzióinak egyike, hanem utalás az előző regények cselekményére, ezzel pedig egyszerre önironikus és zsánertörténeti reflexió is.

Ha a fantasy egyik alapvető jellegetessége a technikai fejlődés nélküli világ[2], akkor Abercrombie regényei éppen ennek az alapvető jellegzetességnek a tagadásán alapulnak. Nem csak a mágia működik a háttérből, szinte láthatatlan, de a szereplők számára mindenképpen alig érzékelhető, alattomos, rejtett erőként, hanem az emberek világának törvényszerűségei közé tartozó, tudományos-technikai értelemben vett változás, fejlődés is. Merthogy mindezzel együtt a lényeg nem változik: az ugyanolyan emberek ugyanúgy (hiába) küzdenek az életbenmaradásért, vagy a méltó életkörülményekért, vagy az értelmes(nek tartott) életért, ki-ki társadalmi rangjától függően – vagy ahogy Kikerics gondolataiban olvashatjuk: „Változnak az idők, de a tajparasztok sereglete ugyanaz marad.”(94) A technikai fejlődés, a változás tehát nem jelent minőségi változást, vagy ha igen, akkor minőségi romlást, devalválódást hoz. Az ágyú fejlesztése épp annyi kárt okoz, mint a szövőgépek és mint a mágusok által irányított bank, még azok számára is, akik látszólag haszonélvezők, mint például Savine (141).

A színház már az első regényekben is feltűnt, így a Némi gyűlölet elején felbukkanó nosztalgia után a regény vége is visszautal az első sorozatra. Ott egy hangsúlyos színielődás mutat görbe tükröt  szereplők és a cselekmény elé, itt viszont maga a regény azonosítódik a színjátékkal, amiről Rikke kijelenti, hogy a „mágia”, a háború, és a „románc” nem neki való (627). maguk a karakterek azok, akik a szöveg szerint szerepet játszanak, ráadásul legőszintébb és legkiszolgálatottabb pillanataikban: Savine „Ócska beugró volt csak, akit a színfalak mögül előrelöktek, és most elszönyedve bámulta a közönséget, mert még a szövegét sem tanulta meg.” (501), a drámai hatás érdekében használja a szavak közto csendet (607) Orso elhatározza, hogy „nem egyszerűen eljátsza a hőst”, hanem valóban az lesz (514). De az olvasmányokra utaló refelxió sem marad el: Édes Dab kalandjaitól kezdve Sworbreck irodáján át egészen a „szánalmasan kiszámítható”, „ostoba”, „túlírt románcokig” (503-504).

A Némi gyűlölet világában a nők egyenjogúsága látszólagos és törékeny, amit nem csak a női karakterek eszköztára, lehetőségei, cselekedetei és dilemmái, hanem az odavetett, tűpontos mondatok és világos, logikus helyzetek is megmutatnak. Ezt elsősorban Leo anyjának karaktere reprezentálja, az ő Leóval folytatott párbeszédei, valamint az ellentét, ami a cselekedetei, a többi szereplő róla szóló megnyilvánulásai és az igazi elismerés között van: az ő érdemei nem az ő hivatalos dicséretét, hanem Leó kinevezését, központba emelését biztosítják (451). Ennek a viszonynak egy másik példája Isern, aki a névre és megéneklésre vágyó sebesülteket ápolva megjegyzi, hogy „Annyi munkába telik, hogy megteremtsünk egy embert. Mégis mindig a gyilkosokról énekelnek.” (445). Ugyanakkor a következő generáció tagjaként Rikke már komoly lehetőséget kap, és már rajta múlik, hogy tud-e élni vele (446-447).

A nők helyzeténél azonban a férfiaké sem jobb, nekik sincs ugyanis igazi választásuk. A szöveg jelentős részét képezik azok a jelenetek, amelyek a háború és erőszak hiábavalóságának és kártékonyságának és nevetséges mivoltának felismeréséről szólnak, és rögtön utánuk az következik, hogy miért is nem tudnak a férfiak kiszakadni a rájuk kényszerített harcos szerepeikből, holott mindannyian próbálkoznak vele a maguk módján (90, 453, 466-467, stb). Hogy a két nembeliek küzdelme miben hasonlít és miben tér el egymástól, azt a párhuzamos történetszálak és fejezetek (Vívás apával, Ivás anyával, Az új nő, Az új ember) és a Bayaztól óvó atyai intések (612, 643) külön is kihangsúlyozzák. Van azért olyasmi is, ami teljesen azonos, például a hatalom meghatározása mindenkire érvényes (639).

A korábbi kötetekkel ellentétben, ahol az egyes szereplők gyakran képtelenek voltak az őszinte megnyilvánulásokra, itt már meglepően sok az őszinte és felszabadult megnyilatkozás, a kínosnak tartott érzések és gondolatok nyilvános, vagy csak nyílt felvállalása, akár tudatosan, akár akaratlanul; mint például Leo és Stour, Orso és Rikke párbeszédeiben, vagy abban, hogy Leo „képtelen elrejteni a gondolatait”(608).

Ami a hagyományos vagy klasszikus fantasy lebontását illeti, ahhoz először is meg kellene határozni, mi az, hogy fantasy, klasszikus, hagyományos, meg hogy lebontani. Mindebből már a fantasy meghatározása is elég hálátlan feladat, de azért sokan próbálkoznak vele. Néhány példa az utóbbi időből: Deák Péter: Fantasy alfajok[3], Galuska László Pál – Feleky Mirkó: Typologia Phantastica – A fantasztikum rendszertana I-II.[4], José Miguel Sardiñas (vál.), Báder Petra és Menczel Gabriella (szerk.). A fantasztikus irodalom elméletei Spanyol-Amerikában. Budapest: ELTE BTK Spanyol Nyelvi és Irodalmi Tanszék, 2019.[5]

Az sem véletlen, hogy “a fantasy műfaja a high fantasy és/vagy sword and sorcery/hard fantasy szubzsánerrel azonosítódik, mosódik egybe, vagy cserélődik fel. (…) Olyan szövegek ezek, amelyekben a Jó és a Gonosz örök és heroikus küzdelmének egy átfogó, epikus narratíva ad keretet.”[6]

A problémakör elég tömör megfogalmazását adja China Mieville, amelyben elismeri Tolkien megkerülhetetlenségét, viszont elég messzire, politikai-eszmetörténeti kontextusba viszi a kérdést. “Bármily kritikusak is vagyunk mi, a fantasztikum keresői, mégis, számunkra Tolkien nem más, mint egy oidipuszi papa. Összességében nem a másodlagos világ mérete, alakja vagy alapossága számít – sokkal inkább az, hogy mihez kezd vele az illető.”[7] Mieville szerint azért kell lebontani a tolkieni fantasyt, hogy az olvasót elringató, a nehézségekkel való szembenézésre való bíztatás helyett álságos vígaszt nyújtó idilli világ ártalmas hatását kiküszöböljék.

Ami a konkrét művet illeti, Farkas Balázs szerint A penge maga a Low fantasy, gritty fantasy kategóriájába tartozik[8], ez alapján akkor az ugyanabban a világban játszódó összes többi történet is idesorolható lehetne. Ha figyelmesebben alolvassuk a definíciókat, akkor Abercrombie sorozata látszólag sokkal inkább a Sword’n’sorcery, heroic fantasy kategóriájába illeszthető be. Valójában nem csak arról van szó, hogy az “egyes művek pedig átjárhatnak egyik „skatulyából” a másikba, nem csak a fantasy alzsánerei között, hanem azon túlmutatóan is”[9], hanem arról, hogy Abercrombie sorozata épp azt mutatja meg, hogyan (és miért) lesz az egykori heroikus, epikus fantasyból low, gritty fantasy.

Folyt.köv.

 

———————————-

Abercrombie, Joe, Némi gyűlölet, ford. Kamper Gergely, Szeged, Könyvmolyképző K., 2021.

———————————–

Abercrombie, Joe,

A penge maga: Az első törvény: első könyv, ford. Kamper Gergely, Szeged, Könyvmolyképző K., 2010.

Miután felkötötték őket: Az első törvény: második könyv, ford. Kamper Gergely, Szeged, Könyvmolyképző K., 2011.

A királyok végső érve: Az első törvény: harmadik könyv, ford. Kamper Gergely, Szeged, Könyvmolyképző K., 2012.

Hidegen tálalva, ford. Kamper Gergely, Szeged, Könyvmolyképző K., 2014.

A hősök, ford. Kamper Gergely, Szeged, Könyvmolyképző K., 2015.

Vérvörös vidék, ford. Kamper Gergely, Szeged, Könyvmolyképző K., 2015

Pengeélen: történetek az Első Törvény világából, ford. Kamper Gergely, Szeged, Könyvmolyképző K., 2017.

———————————–

 

 

 

[1] Hegedűs Orsolya, Két paradigma: a high fantasy és a dark fantasy, http://www.partitura.fss.ukf.sk/wp-content/uploads/2012/Partitura-2012-01-099-119.pdf

[2] Erre több panaszt is olvastam már, utólag csak egyet találtam: https://lfg.hu/5043/

[3] http://epa.oszk.hu/01300/01306/00041/pdf/EPA01306_Szin_2007_12_02-03_junius_154-156.pdf

[4] https://epa.oszk.hu/03300/03300/00025/pdf/EPA03300_konyv_es_neveles_2015_3_063-082.pdf , https://epa.oszk.hu/03300/03300/00026/pdf/EPA03300_konyv_es_neveles_2015_4_034-056.pdf

[5] Ismertető a könyvről: https://epa.oszk.hu/03600/03613/00009/pdf/EPA03613_literatura_2020_1_115-119.pdf

[6] http://www.partitura.fss.ukf.sk/wp-content/uploads/2012/Partitura-2012-01-099-119.pdf

[7] Mieville, China, Tolkien – Középfölde és a középosztály, https://reszeghajo.eoldal.hu/cikkek/mozgalom-es-kultura/irodalom/china-mieville/china-mieville—tolkien—kozepfolde-es-a-kozeposztaly.html

[8] Farkas Balázs: A fantasy feltérképezése,  https://fantasyirodalom.wordpress.com/1-a-fantasy-felterkepezese/

[9] https://fantasyirodalom.wordpress.com/1-a-fantasy-felterkepezese/