A kérdés azért kezdett el érdekelni, mert az utóbbi időben látványosan felkapott, elismert és ünnepelt lett itthon a weird, és kíváncsi lettem, mi lehet ennek az oka.

Azt azért néhány figyelmeztetés után levettem, hogy minden weird furcsa szöveg, de nem minden furcsa szöveg weird. Ha valaki a weird irodalom történetére, meg a klasszikus weirdre és az ezek mögött meghúzódó filozófiára kíváncsi, akkor olvassa el Tomasics József és Pető Zoltán írását[1], ha meg arra, hogy mi az a new weird, meg hogyan kategorizál és korszakol China Miéville, akkor ott van Fekete I. Alfonz tanulmánya[2].

Engem viszont az érdekelt, hogy hogyan működik a weird a gyakorlatban, miből épül fel, mint szöveg, milyen eljárások hozzák létre, mi teszi lehetővé, hogy egy szöveget weirdként olvassunk és így akként határozzunk meg, vagyis a könnyű azonosítás mellett mégiscsak egy körülírással próbálkozom én is.[3]

A weirdhez képest a többi zsánert könnyű meghatározni: sci-fi az, amiben van űrhajó, de minimum rakéta meg robot, fantasy az, amiben van jópasi karddal, romantikus az, amivel a nőket próbálják kárpótolni a valódi szexualitás hiányáért; young adult az, amit az íróik tizenévesen olvasni szerettek volna, alternatív történelmi regény meg az, amikor a magyarok egy kitalált világban csesznek el mindent ugyanúgy, mint a valóságban.

A horror (ami közel áll a weirdhez, és majd arról is lesz szó, hogy miért) az, amiben van rengeteg indokolatlan vagy annak tűnő hentelés, és amiben a félelmet éppen ezért leginkább az attól való szorongás váltja ki, hogy vajon milyen gusztustalanság ugrik a főhősre a következő pillanatban, és/vagy hogyan fogják szegény mellékszereplőket széttrancsírozni. A főszereplő széttrancsírozása csak sejtetve van a végén, mert úgy lehet folytatni is a történetet, ha arról van szó.

Ami a weird definícióját illeti, „szinte minden írónemzedék előáll egy-egy újabb változattal”.[4] A weird alapvetően a furcsával, az idegennel, a megfoghatatlannal, a felfoghatatlannal való szembesülést taglalja – erről bőven értekezik a fentebb hivatkozott két tanulmány, ami már csak azért is adja magát, mert „az angol weird jelző magyarul annyit tesz, hogy furcsa”[5].

A kérdés ezért nem az, hogy mit csinál a weird, hanem hogy hogyan. Szerintem a (kortárs, esszenciális) weird azzal gyakorol hatást az olvasóra, hogy vesz egy állítást, aminek a szó szerinti értelmezését tekinti a cselekmény alapjának, és az ebből kibomló szituációt jeleníti meg, és ez a megjelenítés szükségszerűen horrorisztikus eszközökkel történik. Rövidebben: a weird jelenidejű nyelvi jelenségek sajátos értelmezésére alapozott reflexív horror, amely jelentést, mégpedig adott jelentést feltételez.

Ennek tökéletes példája a Molly Southbourne ezer halála, amelyben a szó szerint vett állítás – idézet egy kitalált szerző fiktív művéből – mottóként szerepel. Ahogy Farkas Balázs írja, a Molly Southbourne ezer halála egy „modern, izgalmas, egy szuszra olvasható rémtörténet”,[6] amire nem csak a Frankenstein-utalás miatt könnyű rájönni, hanem a szerző megnyilatkozásából is[7]

A weird tömörít. A weird szövegek nem csak azért rövidek (többnyire), mert nehéz lenne ötszáz oldalon keresztül fenntartani a feszültséget, hanem egyrészt azért, mert az alapállítás szükségszerűen rövid és ezért (általában) röviden kifejthető, másrészt meg azért, mert a pontos megfogalmazásra törekszenek. A weird az, ami a romantikus szóvirágokat úgy számolja fel, hogy szó szerint értelmezi őket.

A weird arra törekszik, hogy visszaadja a szavak eredeti jelentését. Hogy azt mondjuk, amit mondunk, hogy a szavak valóban azt jelentsék, amit jelentenek – kontextustól és önkényes értelmezésektől függetlenül.

Mi az, ami teljesen egyértelmű, valóságos és igaz, ráadásul úgy, hogy a romantika nem tudta (vagy talán nem is akarta) szóvirágokkal elfedni a valódi természetét? Hát a test, a szövetek, a vér, a sperma, meg a férgek, a bogarak, stb stb, vagyis minden olyan, ami élő és romlandó, ami vagy bomlik, vagy részt vesz a lebontásban – és nem átvitt értelemben, hanem a valóságban. Ez a törekvés határozza meg leginkább minden más jellemzője mellett: hogy a szavak valóban azt jelentsék, amit jelentenek, hogy az értelmezés ne valami szétfolyó, mindenki számára egyéni és ezért mások által megközelíthetetlen, vagy kiforgatható legyen, hanem valami biztos és megbízható, állandó keret: igaz és őszinte.

A weird ezért szükségszerűen keresi meg és mutatja fel azt, ami mindig mindenhol a szavak szintjén univerzális és egyértelmű: a zsigerit, és azon keresztül a félelmet, az agressziót és az idegenséget. A weird furcsasága így alapvetően a nyelv furcsasága. Próbáljunk meg csak egy fél napig odafigyelni arra, miket (és hogyan) mondunk. A mindennapi nyelvhasználatunk is alapvetően metaforikus, szimbolikus, az irodalmi szövegek pedig még ezt tovább fokozzák az egyénileg teremtett művészi nyelvvel. A weird számára a félelem a többértelműségben, a homályosságban van. A weird felmutatja a nyelvhasználat abszurditását, groteszkségét.[8]

A weird szereti meghatározni magát, más szövegekre (még inkább történet-elemekre) utalni, azokkal párbeszédet folytatni, azokhoz képest pozícionálni magát, vagyis a weird mindig folytat valamit, pontosabban mindig adott hagyományt folytat. Nem szembefordul az elődeivel, nem dekonstruálja, leépíti őket, hanem kiteljesíti, mert megpróbálja eredeti(nek tételezett) jelentéseikben megidézni őket.

Ennek a törekvésnek szükségszerű velejárója a hagyományos retorikai eszközök elvetése: a metaforán, a szimbólumon és társain kívül az irónia, a szarkazmus, a rokon[9] szatíra és minden, az értelmező és a befogadó hozzáállásának kiszolgáltatott eljárás kerülése. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezekben a szövegekben nincs jelen a humor, sőt.

Ellentétben például az Ég szereplőivel, akik inkább nullára csökkentik az egymással való kommunikációt a sértések és sérülések elkerülése érdekében[10], Molly felveszi a kesztyűt: az ő története a folyamatos harc az egyetlen adekvát értelmezésért/jelentésért: a katasztrófa akkor következik be, amikor nem tudja tartani a tempót, és akaratlanul ugyan, de már nem marad meg az önagressziónál, önmaga redukálásánál: ha Mollyból több van, jelentésből és értelmezésből is több van. A szüleit egy fiatalabb, eltérő változat öli meg.

Molly szó szerint átadja, odaadja magát a férfiaknak, akikkel lefekszik (vö: ugyanez a kifejezés a mai, a hétköznapi übergiccs értelmében vett „romantika” értelmezésében), bennük is sokszorozódik, ami a férfiak szenvedéséhez és halálához vezet. Ennek a folyamatnak a leírása látszólag ellentmondásos, és ez a látszólagos ellentmondás is egy igazi példa a weird működésére: a „daganat” nagyon gyorsan nő, ami egy „lassan fejlődő molly”. Mindkét állítás igaz, attól függően, hogy a növekvő valamit daganatnak vagy egy mollynak tartjuk, de ugyanarról a dologról van szó, csak az egyik egy hagyományos, a másik meg a weird által adott szó szerinti meghatározása, egymásra vonatkoztatva. De függetlenül attól, hogy James minek hívja, a „molly” az igazi, az érvényes meghatározás – hiszen Leon is már ebbe halt bele, és a vizsgálatok igazolták az idegen sejtek jelenlétét.

Folyt. köv.

 

——————————

Thompson, Tade, Molly Southbourne ezer halála, ford. Molnár Berta Eleonóra, Budapest, Agave Kv., 2021.

—————————-

 

 

[1] https://theblackaether.com/2021/11/28/retteges-romantika-es-a-klasszikus-weird/

[2] https://epa.oszk.hu/03500/03580/00018/pdf/EPA03580_helikon_2020_2_211-222.pdf

[3] Vö: Kornya Zsolt, Előszó, in: Sejtelmes történetek: klasszikus weird I. antológia, szerk. Kornya Zsolt, ill. Molnár Áron, Budapest, Delta Vision, 2020., 8.

[4] Kornya Zsolt, Előszó, in: Sejtelmes történetek: klasszikus weird I. antológia, szerk. Kornya Zsolt, ill. Molnár Áron, Budapest, Delta Vision, 2020., 8.

[5] Kornya Zsolt, Előszó, in: Sejtelmes történetek: klasszikus weird I. antológia, szerk. Kornya Zsolt, ill. Molnár Áron, Budapest, Delta Vision, 2020., 7.

[6] https://1749.hu/fuggo/kritika/serules-sokasodas-tade-thompson-molly-southborne-ezer-halala.html

[7] https://www.lightspeedmagazine.com/nonfiction/interview-tade-thompson/ (Bár én a szerzői értelmezéseket általában igyekszem távol tartani.)

[8] A weird szépirodalmiul a groteszk, erről lásd az Éjféli iskolákról szóló bejegyzéseket.

[9] A szatíra egyik jellegzetessége azon a feltevésen alapul, hogy a szavakkal ölni is lehet, vö: Török Ervin, A szatíra diskurzusai a modernitásban, Szeged, Pompeji, 2014., 16-21.

[10] Leino, Piia, Ég, ford. Patat Bence, Budapest, Scolar, 2021. Lásd az erről szóló bejegyzést.