Hogy kiderüljön, miért fontos és mitől érvényes a weirdnek az a törekvése, hogy az egyetlen érvényes jelentést visszaszerezze, ahhoz elég csak arra gondolni, hogy például a közbeszédben kik, mikor és hogyan, milyen formában és felületeken kapnak lehetőséget a megszólalásra, és hogyan élnek ezzel a lehetőséggel.

Hamar láthatóvá válik, hogy az iróniától kezdve a cinizmuson, a vádaskodásokon át a nyilvánvaló hazugságokig – a másik irányba pedig a (túltolt) pc meg a cancel culture-ig[1] elég széles spektrumát kapjuk azoknak a nyelvhasználatoknak, amelyek a szavak jelentése és egyidejű, de eltérő kontextusbeli értelmezése közötti eltérésre, feszültségre játszanak rá – vagy épp a görcsös jóakarattal küzdenek, adott esetben ugyanolyan kontraproduktívan.

A klasszikus rémtörténetek egy jó részében a főhős el akarja hallgatni azt, amit megtudott, a közösség és/vagy a saját maga védelmében. A kortárs weirdben a hangsúly nem a kimondáson, elmondáson, nyilvánosságon, hanem a pontos és adekvát meghatározáson, nyelvhasználaton van.

Molly megtanulja, hogy saját maga megvédése érdekében önmaga ellen kell fordulnia. A szöveg végén első körben azt hihetnénk, hogy Molly megöleti magát a mollykkal, ezt azonban nem vehetjük biztosra[2], hiszen a házból kimenekülő molly korlátozott információit kapjuk csak. Ez azért lényeges, mert így a történetnek mégiscsak több értelmezése lehetséges, ami azért megsejtet valamit abból a kétségből, hogy a weird el tudja-e érni a célját, lévén ez a cél (adjuk vissza a gyakorlatban a szavak „eredeti” és „igazi” jelentését) mégiscsak az írás az irodalmi nyelv felszámolását jelenti, elég kétes sikerrel.

De mégis meg kell próbálni: amíg korábban a szépirodalom joga és kötelessége volt az élet megváltoztatásának szándékára rávenni az olvasót, addig most ezt a feladatot a zsánerirodalom is megpróbálja megoldani, a maga eszközeivel. És hogy ezek az eszközök a weird esetében mégis csak hatásosak lehetnek, arra az a bizonyíték, hogy a szépirodalom bizonyos vonulataiban is tetten érhetjük őket – nekem így hirtelen Olga Tokarczuk Hajtsad ekédet a holtak csontjain át[3] című regénye jut eszembe (mert mostanában olvastam) – de gondolom, ha utána járnék, találnék még mást is.

Leonnak arra a kérdésére, hogy hogy jön az irodalom az anatómiához (értsd: „De mi a fasz folyik itt?” 77), a válasz az, hogy pontosan úgy, ahogy Mary Shelley Frankenstein, avagy a modern Prométheuszában, vagy mondjuk az Irha és bőrben[4]. A weird biológiai (természettudományos – Shelleynél még „természetbölcseleti” is) fogalmakkal és tapasztalatokkal írja felül az irodalmi fogalmakat és tapasztalatokat.

A klasszikus rémtörténet hőseit úgy általában fenyegeti az általánosan vett őrület: vagy attól félnek, hogy megőrülnek a felfedezésüktől, vagy attól, hogy a környezetük fogja őrültnek tartani őket, vagy pedig tényleg megőrülnek. A Molly Southbourne ezer halálában az „őrület” egészen konkrét elnevezést kap a Capgras-szindróma[5] képében. Nem mondható Mollyra, hogy „őrült”, mert az túl általános, és még szimbolikus jelentésekkel is terhelt szó. A Capgras-szindróma önmagában nem elég: Mollynak „hemofíliája” van, ami egy egészen konkrét betegség, feltárt és ismert tünetekkel, örökölhetőséggel. Az elvont, megfoghatatlan, rejtélyes, de mégis definiált elmebaj egy konkrét, genetikailag lekövethető, igazolható, a biológiai folyamatok szintjén leírható jelenséggel társul.

A Capgras-szindróma kialakulását a nyolcvanas évektől kezdték az érzelmi megrázkódtatás helyett inkább szervi okokban keresni[6], és a tünetek a kisregény szempontjából egy nagyon fontos része a „krónikus interpretációs kényszerképzet”, és „annak, aki ebben szenved, sajnos reménye sincs arra, hogy meggyógyul. Ez az a fajta kényszerképzet, amikor az érvek önmagukban helyes észleléseken nyugvó tényeken alapulnak, de a tényekhez teljesen téves értelmezéseket csatolnak.”[7] A weird ezeknek a „téves értelmezéseknek” az igazságát mutatja meg, legyen szó a különböző, véletlenszerű formákba belelátott alakokról (rövidlátók előnyben)[8] vagy arról, hogy a klasszikus rémtörténet kliséivel mégsem lehet mást kezdeni, csak megismételni őket újra és újra, miközben egy név „ egyedüliként alkalmas egy adott sziget jelölésére” és hogy az irónia nélküli tagadás is lehet valami létezőnek a leírása, megjelenítése az értelmezésben[9], vagy arról, hogy hogyan nyer értelmet – és ezzel létjogosultságot – valami, amit be kell magolni egy vizsgára, még akkor is, ha halandzsa nyelven van, és hogy ezzel szemben a “minden rendben lesz” már önmagában egy értéktelen, érdektelen, eleve jelentés nélküli, üres mondat, és mindig is az volt, ezért nem adható vissza a jelentése.[10]

A klasszikus rémtörténetek hősei nagyon nagy százalékban férfiak, mert ők kerülhettek kapcsolatba a cselekményt meghatározó jelenségekkel és nekik állt szabadságukban egyáltalán elindítani a folyamatokat utazással, tanulással, kutatással, örökséggel, munkával. A Molly Southbourne ezer halálának főhőse a vérzések jellege, gyakorisága és veszélyessége miatt nem is lehetne más, csak egy nő. Nem a nőiségében fenyegetett, és nem is a nőisége a fenyegető (nem csak a menstruációs vér veszélyes), mégis maga a biológialiag adott női meghatározottság teremti meg a lehetőségét a cselekménynek. A szöveg úgy adja meg Mollynak az egyértelmű „nőséget”, hogy ezt a nőséget nem társadalmilag jellemzi, hanem a biológiai velejárók alapján. Arra, hogy „Molly egy nő” nincsenek rárakódott jelentésrétegek. Molly nem lesz attól a „szebbik nem tagja”, nem lesz sérülékenyebb, mint egy férfi, nem lesz áldozat (még a végén sem, hiszen nem megemmisíti magát, hanem önmaga „megtisztított” változatát engedi útjára a saját döntéseként). De nem lesz bátrabb, vagy több sem. Molly egyszerűen csak nő – a szó lecsupaszított biológia értelmében „ennek a létállapotnak minden prémium velejárójával”[11].

Ez a könyv ezért nem feminista szöveg, ahogy Molly Titus Andronicus olvasata sem az (66), egyszerűen csak a saját jelenére adott egyértelmű, kompromisszumoktól és megalkuvástól mentes reflexió: „De mi meg ma élünk. Így kellene olvasnunk.” (66.)

(A magyar weird amikor speciálisan magyar, akkor attól az, hogy az alapállításai, amelyeket szó szerint vesz, a romantikus nemzeti-irodalmi-nyelvi hagyomány örökségeiből származnak, illetve működtetik a „furcsa” meghatározás „mulatságos”[12] jelentésrétegét is – ezt mindenki ellenőrizheti a magyar szerzők novelláinak elolvasásával.)

A weird nem a mindennapok abszurditását (groteszkségét) mutatja meg, hanem a mindennapi események, tapasztalatok, történések és érzések megfogalmazásának abszurditását és groteszkségét.

Mindehhez a Molly Southbourne ezer halálában egy hidegháborús, sci-fis, kémtörténetre utaló szál is van, ami azért fontos, mert az ilyen jellegű mellékszálak választják el a horrortól: a weird undort és/vagy félelmet kiváltani szándékozó véres jelenetei sohasem állnak önmagukban. A magyar kiadásban egyébként a horror műfajmeghatározás szerepel, és külföldön is küzdöttek a besorolással,[13] de én nem szoktam ilyenektől zavartatni magam.

A Molly Southbourne ezer halála fenti olvasata alapján azt gondolom, hogy a weird azért lett ennyire fontos és elismert itthon, mert az, ami: jelen pillanatban a zsánerirodalom kínálatában a legadekvátabb kísérlet annak a zavaros és értelmetlen világnak a szavakba rendezésére, amelyben élünk.

—————————-

 

Thompson, Tade, Molly Southbourne ezer halála, ford. Molnár Berta Eleonóra, Budapest, Agave Kv., 2021.

 

—————————-

 

Moskát Anita, Irha és bőr, Budapest, Gabo, 2019.

 

Shelley, Mary Wollstonecraft, Frankenstein avagy A modern Prométheusz, ford. Göncz Árpád, Szenderák Bence, Budapest, Móra, cop. 2019.

 

Tokarczuk, Olga, Hajtsad ekédet a holtak csontjain át, ford. Körner Gábor, Budapest, L’Harmattan, 2019.

 

—————————

 

[1] Vö: https://24.hu/kultura/2021/02/28/cancel-culture-gina-carano-metoo-blm/

[2] Főleg akkor, ha tudjuk, hogy van folytatása is a történetnek.

[3] Tokarczuk, Olga, Hajtsad ekédet a holtak csontjain át, ford. Körner Gábor, Budapest, L’Harmattan, 2019.

[4] Lásd az erről szóló bejegyzéseket.

[5] A Capgras-szindrómáról lásd:  Draaisma, Douwe, Kizökkent elmék, ford. Bérczes Tibor, Budapest, Gondolat, 2009., 273-287.

[6] Draaisma, Douwe, Kizökkent elmék, ford. Bérczes Tibor, Budapest, Gondolat, 2009., 283.

[7] Draaisma, Douwe, Kizökkent elmék, ford. Bérczes Tibor, Budapest, Gondolat, 2009., 277.

[8] Miéville, China, Részletek, in: Árnyak az időn túlról 3., Somogyi Gábor szerk. Azilum 2020. 169-182.

[9] Ligotti, Thomas, Nethescurial, in: Árnyak az időn túlról 3., Somogyi Gábor szerk. Azilum 2020. 63-75.

[10] Moskát Anita, Bevezetés a sokváltozós viszonyrendszerekbe, in: Légszomj: kortárs magyar horror- és weirdnovellák, szerk. Roboz Gábor, Budapest, Gabo, cop. 2021. 290-317.,

[11] https://1749.hu/fuggo/kritika/serules-sokasodas-tade-thompson-molly-southborne-ezer-halala.html

[12] Kornya Zsolt, Előszó, in: Sejtelmes történetek: klasszikus weird I. antológia, szerk. Kornya Zsolt, ill. Molnár Áron, Budapest, Delta Vision, 2020., 7.

[13] „You’ve mentioned in a previous interview (bit.ly/2x1cKzo) that you’ve had challenges getting your stories published because they don’t always fit in the conventional parameters of genre. The Murders of Molly Southbourne toggles several: horror, coming-of-age, science fiction. (…)I started to think of the book as a dark fairy tale, but with science and no fairies.” https://www.lightspeedmagazine.com/nonfiction/interview-tade-thompson/