Mielőtt elolvastam volna a könyvet, meghallgattam Nemes Z. Márió podkasztját[1], ami az én esetemben eléggé kontraproduktívra sikerült, mert az alapján úgy gondoltam, jobb lenne messziről elkerülnöm ezt az izét. Furcsa kisvárosról szóló történettel kapcsolatban ugyanis nemrég volt egy eléggé negatív élményem, és nem akartam még egyet. Aztán mégis bizalmat szavaztam neki, és ennek az volt az egyetlen oka, hogy rövid a TBA-nál jelent meg.

Szerencsére a könyv lehetővé tesz egy olyan olvasatot is, amiben nem a kisváros kapja a főszerepet – az előszóban Zhomas Ligotti által emlegetett behatároltság nem a cselekmény fizikai terére vonatkozik, hanem a „természetfeletti horrorirodalom világára” (8), ahogy a repülőgép-szerencsétlenségek is „meglehetősen behatárolt és szűkös területre korlátozódnak” (187),  ami éppen azt eredményezi, hogy a kisváros nem egy adott fiktív pontot jelöl, hanem egy végtelenbe tartó teret, a baleset nem egy egyszeri eseményt, hanem az állandó, „kölcsönvett valóságok” közti átmenetet. Az időszakok váltakozása az origami hajtogatás mintájára mutatja meg azt a folyamatot, amikor „a múlt fokozatosan bekebelezi a jelent” (190), „a jelenre rávetül a múlt” (191).

Ez a könyv is a „regényként is olvasható novellagyűjtemény” kategóriába tartozik, ráadásul a szerző bizonyítottan rájátszott erre egyes írásainak utólagos betoldásával, átalakításokkal.[2]

A hasbeszélés titka kapcsán legelőször mindig az jött elő, hogy a szerző is hasbeszélő, másodszor az, hogy az embereket dehumanizálja, bábbá teszi a szöveg világa, és gyakran előjön a könyv útmutató-jellege. Aztán van még itt az eredeti, angol nyelvű válogatás hatalomtechnikai megközelítése[3].

A hasbeszélés titka nem útmutató, hanem kinyilatkoztatás, az elbeszélők pedig leginkább azon igyekeznek, hogy „lefordítsák” annak a valaminek a mondandóját, ami a Legnagyobb Hasbeszélő, és ami el akarja hitetni az olvasóval, hogy nem ő „beszél”, hanem a történetek narrátorai. A kritikákat, ismertetőket olvasva ez sikerült is neki. A fordítás nehézségét az okozza, hogy az, amit át kellene adni, csupán statikus zörej formájában jut el a bábokhoz, aminek az egyik oka, hogy annyira távoli és felfoghatatlan, amiből szól, a másik pedig az, hogy a hasbeszélés szabályai szerint az illúzió megteremtéséhez fel kell cserélni hangokat (76-79)[4], a megértés feltétele az, hogy a hallgatóság nem vegye észre a cserét, saját maga korrigálja a hibás hangokat, az „igazi” statikus zörejt hallja meg – vagyis az illúzió megteremtésében maga is tevékenyen részt vegyen, eljutva ezzel ahhoz a valósághoz, ami nem „kölcsönvett”. Csakhogy az első akadály miatt fogalmuk/fogalmunk sincs, mit mivel cseréltek fel. Az illúzió nem lesz teljes, nem tudjuk, mit minek a helyére kellene odaképzelni, nem értjük az üzenetet, mert túl kevesek vagyunk hozzá.

A szöveg kinyilatkoztatás jellegét a hasbeszélés cirkuszi hagyománya adja. Ennek érzékeléséhez elég, ha beleolvasunk néhány százéves könyvbe[5]. Ezek a könyvek azért olyan könnyen érthetőek ma is, mert a cirkuszi-mutatványos-bűvész hagyomány, ami mögöttük áll, időben is nemzetközileg egységes (van egy speciális népi hagyományvonal is, de az egészen más eredetű, más utat járt be és a megszállott néprajzosokon kívül nem foglalkozik vele senki). Ezért aztán maga az alap is valami olyan általános, helytől és időtőtől függetlenül ugyanazzal a formanyelvvel rendelkező dolog, ami nélkülözi az egyénit, az eltérőt, és ezért olyan, mintha eleve adott, a háttérben jelenlévő lenne. A célja lehet a puszta szórakoztatás, de inkább a pénzkereset: a hasbeszélő cirkuszi mutatványos, aki ebből akar (vagy kénytelen) megélni (Joe például nem nagy sikerrel, 165-167). És azért olyan hátborzongató, mert a hasbeszélés technikájának elsajátításának kulcsa a vég nélküli gyakorlás és az utasítok pontos betartása, vagyis alapból van benne valami, ami a művésszé válás érdekében gépiessé, üressé, embertelenné teszi az előadót – és mivel a néző közreműködése kell az illúzióhoz, a befogadót is. Aki megelégszik a szórakoztatással, annak elég az első nyolc lépést végigcsinálnia (82).

A kapcsolat végtelenül egyszerű: az űr a semmi, a lovecrafti kozmikus rettenet lényege ettől a részvétlen semmitől való rettegés, amellyel szemben az ember felismeri a kicsiségét és tehetetlenségét. A hasbeszélő bábu pedig (részben) üres[6], vagyis ahhoz, hogy részesülhessünk a világűr nagyságából, magunkban kell helyet adnunk az ürességnek. A hasbeszélés titka a hangok könyve. A „mondták a hangok” itt teljes valójában jelenik meg: nem egy adott beszélő mond valamit, akinek vagy aminek a hangját halljuk, hanem maga a hang az, ami cselekszik, ami „mond valamit”, csakhogy az üzenet tartalma és értelme jóval az emberi elme felfogó képességének határán túl van, és ezt a bizonyos hangot, ami maga a „beszéd” és a „beszélés” is egyben, kizárólag statikus zörejként lehet érzékelni. A statikus zörej a Legnagyobb Hasbeszélő beszélése, vagyis a kinyilatkoztatás önmagában is cselekvés, emellett azok az események, amelyek során hallhatvá, érzékelhetővé válik, maguk is a kinyilatkoztatás részei. Alkalmak a kiüresedésre, kiüresítésre.

A feszültséget tehát nem a hasbeszélés gyakorlata adja, hanem elsősorban az elmélet, a hasbeszélés technikáját leíró, megtanítani akaró szöveghagyomány, a mutatvány, mint szórakoztatásnak és megélhetési forrásnak szánt cselekvés, meg a lovecrafti kozmikus rettenet, a világűr végtelen és néma semmijének ütköztetése. A semmi hangja a statikus zörej, és a novellákat ennek a megléte köti össze, ennek a motívuma és a történeteken belüli fizikai jelenléte, a legkülönbözőbb hangok a csengéstől a dörömbölésig, a suttogástól a sikoltozásig, a vonatcsilingeléstől és a harangszótól Evie énekéig (az éneklés szintén a hasbeszélés tanulásához tartozik[7]), a teljesen elvonttól az egészen konkrétig: a teljes üresség/halál állapotában hallható hangtól az éppen lezuhanó repülőgép zúgásáig.[8] „Hallom a Fekete Ködöt.” – mondja Guidry. Azt, ami valami „igazi” (133).

Folyt. köv.

—————————–

Padgett, Jon, A hasbeszélés titka, ford. Molnár András, ill. Földházi Gyula, Nagykanizsa, TBA Könyvek, 2022.

——————————

 

[1] https://open.spotify.com/episode/4RnMDq9umk4dawq836YkXY

[2] A magyar kiadás a bővített változat alapján készült: https://m.facebook.com/tbakonyvek/posts/375127197963948/

[3] https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2022/11/21/a_hatalomgyakorlas_muveszete_jon_padgett_the_secret_of_ventriloquism

[4] Legalábbis ez is egy lehetőség, vö: Fregoly, A hasbeszélés művészete: utasítások a hasbeszélés mesterségének gyors elsajátítására és állathangok utánzására, Budapest, Gerő I. Imre, 1901.,  17-18. https://mek.oszk.hu/09700/09793/

[5] Pl: Fregoly, A hasbeszélés művészete: utasítások a hasbeszélés mesterségének gyors elsajátítására és állathangok utánzására, Budapest, Gerő I. Imre, 1901.,  https://mek.oszk.hu/09700/09793/ , Rónai Viktor, A hasbeszélés titkai, Budapest, Tolnai, 192?.

[6] Nem tudom, a mostaniak milyenek (nem is akarom tudni), de száz évvel ezelőtt a teste drótokból, a feje pedig agyagból és papírdarabkákból készült. Vö: A hasbeszélés titkai, in: Tolnai Világlapja 1926. ápr. 21., ápr. 28., máj. 5.

[7] Vö: Fregoly, A hasbeszélés művészete: utasítások a hasbeszélés mesterségének gyors elsajátítására és állathangok utánzására, Budapest, Gerő I. Imre, 1901.,  5-9. https://mek.oszk.hu/09700/09793/

[8] A „statikus zörej” megjelenései: 68, 71, 88, 91, 92, 94, 95, 128, 134, 169, 177.