Nem szeretem a krimit, az alternatív történelmi regény pedig – mint azt A szivarhajó utolsó útja kapcsán bebizonyítottam – nem létezik, ezért egy jóideig egyáltalán nem voltam kiváncsi Kondor Vilmos regényére. Aztán sokáig nem találtam olyan könyvet, ami ne okozott volna csalódást, vagy felháborodást, és már nem akartam mást, csak valami megbízható szöveget, ami biztosan nem nyűgöz le, de nem is fogom kétoldalanként anyázva a sarokba dobni (hogy aztán sietve kisimogassam a lapokat, mielőtt ki kell fizetnem a könyvtárban). A kritikák alapján feltételeztem, hogy Kondor regénye, amit egy alternatív történelmi közegbe ágyazott krimiként aposztrofáltak, pont egy ilyen idegnyugtató, stabil felsőközépkategóriás írás lesz. Tévedtem. A Második magyar köztársaság nem krimi, és nem is alternatív történelmi regény, hanem egy zseniális urban fantasy, ami rögtön az elején levett a lábamról és a rajongásom egyenletes mértékben növekedett a történet végéig.

A könyv alapvetően pozitív kritikákat kapott[1], néhány hiányosságtól (pl. Nemes Albert erősen emlékeztet Gordon Zsigmondra, vagy hogy a Beatles felszerelése hamar felmelegszik)[2] és elírástól[3] eltekintve nem igazán találtak benne kifogásolnivalót.

A főszereplő egy igazán vonzó figura, akinek rögtön az elején nem csak a munkájához való viszonyát ismerjük meg egy rövid interjúból, hanem a teljes világlátását. Nemes szerint az a világ, amelyben az emberek élnek, az abszolút jó és az abszolút rossz közé szorult köztes színtér, “a természet és a társadalom szükségszerűen és véletlenszerűen hibás működésének köszönhetően.” A természet és a társadalom tehát együtt alakítják az emberek életét, egyaránt hibásan működnek, a hibás működés pedig egyrészt szükségszerű, másrészt a véletlenszerűségek határozzák meg. Ennél jobb definíciót nem nagyon tudok elképzelni a történelemre. Ez a regény mégsem magáról a történelemről szól, hanem azokról az emberekről, akik beszorultak a véletlenek által generált (és újabb véletleneket generáló) szükségszerűségek fogaskerekei közé. A véletlen és a szükségszerű bizonyos szempontból egyáltalán nem ellentétes, vagy egymást kizáró fogalmak,[4] ahogy a hibás működés véletlenszerűsége sem mond ellent annak, hogy “Az életben nincsenek véletlenek, csak hazugságok és elhallgatott igazságok.” (407) “márpedig véletlenek nincsenek” (481).

A regényvilágon belül maradva: adott tehát ez a hibás működésű világ (azt Nemes nem köti az orrunkra, hogy létezik-e hibátlan működésű világ és hogy mi volna az), amelyben az ördög (és az angyal is) felismerhetően, de legalábbis leleplezhetően jár-kel, Nemest viszont nem maguk a jót és rosszat esszenciálisan képviselő túlvilági lények vagy entitások érdeklik, hanem a két ellentétes pólus között létező köztes világ esendő embereinek a sorsa. Úgy őrzi meg az ép eszét, hogy az emberekkel foglalkozik és nem az ördögökkel meg az angyalokkal – ezekről egyszerűen nem vesz tudomást, figyelmen kívül hagyja őket, nem annak ellenére, hanem éppen azért, mert tisztában van a létezésükkel. A Második magyar köztársaság ezért nagyjából úgy funkcionál, mintha a Szigeti veszedelemben csak halvány utalás lenne Zrínyi imájára, az Istentől kapott válaszra és a hősök megdicsőülésére[5], de az emberi sorsokat és történéseket meghatározó, annál sokkal hatalmasabb erők létezése egy pillanatra sem kérdőjeleződik meg. Ez egy olyan fantasy regény, amiben a fantasztikum nem jelenik meg a maga látható és evidens módján, mégis ott van mindenhol, hiszen ez az elképzelt, sosem-volt-sosem-lesz, de attól még – Nemes Albert elbeszélésében, és többek között a Kellér Andorra tett utalásban[6] – nagyon is létező Budapest maga a fantasztikus elem: nem csak kulisszája, hanem pont olyan főszereplője a regénynek, mint mondjuk Az utolsó tanúban az Alföld[7]. “Néztem a várost, ezt a buzgó, zsizsegő entitást önálló tudattal, akarattal és múlttal.” (447) Például a két szemközti hotelben azért kell szobát foglalni, mert “annyian fordulnak meg a két épületben, valamint a két világ közt magát – némi joggal – hídnak tartó fővárosban” (73). Nemes kollégája, Moldován “minden élő, halott, valós és elképzelt istenre megesküdött, hogy semmi baja” (76)., A román kormány szerint “előbb fagy be a pokol”, minthogy ők tárgyaljanak (244),  Dani “pokoli ügyesen rögzítette a valóságot (297),  MacLeod szerint “Az ördög nem mérhető méterrúddal” (351). Nemes kollégáinak azon állítását, miszerint az “ördög arca a mi arcunk” (10) az igazolja, hogy “még a leggonoszabb alak a földön is emberi arcot lát, ha a tükörbe néz (441), és hogy “a Kunok itt laknak. Nagypolgári házban, lehúzott redőny mögött, jácintokkal teli ágyás társaságban.” (532) A száguldozó jampecok csak előhírnökei a kikötőieknek, akiknek a megjelenése leginkább a zombiapokalipszis fenyegetését idézi. Ugyanígy túlvilági lények (“vészbanyák”) a vecsési nénik (551).

Nem tudom, hogy Kondor Vilmos urban fantasyt akart-e írni, de sikerült. Ez nem egy “mi lett volna, ha” – történet, hanem nagyjából olyan fantáziatérre és -időre épülő valami, mint amilyen a Kukoricza, meg az Ellopott troll, vagy akár az Irha és bőr – csak éppen azoktól eltérően olyan személynevű alakokkal van benépesítve, akikhez a döntéseik következményeként nagyon konkrét történelmi események tudata mellé személyes tapasztalatok és traumák is tartoz(hat)nak az olvasás során. A “mi lett volna, ha” – helyett a “milyen is lehetett volna, ha” típusú kérdésre válaszol ezeknek a figuráknak a szerepeltetése: milyen lehetett volna, ha a szükségszerűen és véletlenszerűen hibás működés másféleképpen hibás, és ennek következtében Kádár, Horthy, Bajcsy-Zsilinszky és a többiek lehetőséget kapnak rá, hogy a maguk személyiségével egy másfajta közegben egy másfajta pozíciót töltsenek be. Milyen lett volna, ha ezek az emberek (a szükségszerűen és véletlenszerűen hibás működés következtében) a nekik megfelelő helyre kerülnek, és nem kényszerülnek bele egy mindenki számára káros feladatkörbe. Ilyen szempontból a Második magyar köztársaság regénybeli világa egy társadalmi funkciókat tekintve ideális világ – olyan értelemben, ahogy a Jókai-regények azok[8]. (Egy pillanatra elgondolkodtam azon, hogy vajon a maiak közül ki milyen pozícióban lenne igazán a helyén, vagyis ki milyen szerepkörben lenne a saját kiemelkedő képességeit kamatoztatva a közösség számára hasznos, de aztán rájöttem, hogy ebben a kontextusban már nem csak maga a kérdés, hanem külön-külön az egyes elemei is értelmezhetetlenek.)

folyt.köv.

——————————————————-

Kondor Vilmos, Második magyar köztársaság, Budapest, Open Books, 2022.

——————————————————-

[1] https://nepszava.hu/3171492_mi-lett-volna-ha-kondor-vilmos-masodik-magyar-koztarsasag , https://www.roboraptor.hu/2022/10/14/a-masodik-magyar-koztarsasag-konyv-kritika/ , https://ugytudjuk.hu/cikk/2022-11-06_kondor-vilmos-masodik-magyar-koztarsasag

[2] https://konyvterasz.hu/budapest-beatlesszel/

[3] https://444.hu/2022/09/18/az-ordog-arca-a-mi-arcunk-az-ordog-keze-a-mi-kezunk

[4] https://telex.hu/tudomany/2021/06/16/szemeredi-endre-interju-matematika-grafelmelet-neumann-professzor

[5] https://mek.oszk.hu/01100/01136/01136.htm

[6] Kellér Andor in: A magyar irodalom története https://mek.oszk.hu/02200/02227/html/03/198.html

[7] Lásd az erről szóló bejegyzéseket.

[8] Fábri Anna, Jókai-Magyarország: a modernizálódó 19. századi magyar társadalom képe Jókai Mór regényeiben, Budapest, Skíz, cop. 1991.