Itt a blogon legtöbbször olyan regényekről írok, amelyek nagy hatással vannak rám, ezért elég sok a rajongó, lelkendezős bejegyzés. De az azért még velem is ritkán fordul elő, hogy egy könyv második oldalánál levegőért kapkodva hajtogassam, hogy „úristen, úristen, mekkora szöveg, mekkora szöveg!”, de a Termőtesteknél ez történt – ami utána elmúlt, sőt, úgy a százharmincadik oldal környékén el is untam, hogy aztán újra visszaküzdje magát nálam, ha nem is a kezdeti szintre, de elég magasra ahhoz, hogy írni akarjak róla.

Sepsi László könyvével sokat foglalkoztak, a „szépirodalmi” közegben talán még többet, mint a fantasztikusban, aminek az lehet az oka, hogy a Jelenkor adta ki és nem az Agave. Alapvetően jó kritikákat kapott, és ezekben a kritikákban, meg a szerzővel készített interjúkban hasonló értelmezési irányok, szinte ugyanazok a megközelítési módok találhatók meg, eltérés leginkább abban van, hogy az eredményt pozitívan vagy negatívan értékelik.

Az általános vélekedés szerint ez egy kihívást jelentő horror, amelyben a testi létezés visszataszító, a szereplők vázlatszerűek és az egész rettenetesen nyomasztó[1]

Többen is megállapítják róla, hogy a zsáner- meg a “magas” irodalom ötvözése, szimbiózisa, amely szerkezetében imitálja a gombák biológiai felépítését és működését,[2] ahogy azt is, hogy nincs olyan szereplő, akivel azonosulni lehet.[3] Éppen a szereplőkkel kapcsolatban szinte minden kritikában, ismertetőben megtalálható viszonyítási pont a Trónok harca[4] – ami valójában nem a hasonlóság, hanem a különbségek miatt érdekes. Az utolsó nagyon fontos témakör pedig a regényvilágban megjelenő tér, Höksring, amit szinte mindenki az egyik főszereplőnek tart, de egyesek szerint a mindennapjainkból ismerős[5], mások viszont éppen ellenkezőleg, mítikus térnek aposztrofálják. Ami a negatív értékitéleteket illeti, a legszigorúbbak szerint a regény nem elég nagyszabású, és a korábban is emlegetett irodalmi hibriditás, vagyis a többféle zsáner és regénytradíció együttes használata nem izgalmassá, hanem kiszámíthatóvá teszi, nincs benne igazán újdonságra törekvés, nincs íve, nincsen saját(os) szabályrendszere, el is lehetne venni belőle meg hozzá is tenni, hiányzik belőle az értelmezésre való felhívás. Nem felkavaró az erőszak, az egész leginkább “profi mestermunka”, de nem vált ki igazi érdeklődést, valódi érzelmeket. A város pedig hiába mítikus tér, ha annak nem jó.[6] Majdnem minden megállapítással egyetértek (azzal például nem, hogy ez egy horror), de megpróbálom más nézőpontból megítélni a szöveget: engem az érdekel, ami ezeken a megállapításokon túl van, vagyis hogy van-e mindennek jelentősége, és ha igen, akkor mi.

Vagyis igyekszem az előbb felsorolt értelmezések segítségével nem “megspórolni a miérteket”; és elmondani, “hogy ez a szöveg miért úgy működött, ahogy, miért okozott élvezetet vagy éppen irritációt.”[7]

Kezdjük az elején. Hogy a szöveg felépítése a gombákat idézi, és az is, hogy a regény szinte minden regiszterbe besorolható – ebből következően igazán sehová sem, vagy hogy mindez a popkultúra meg a szépirodalom hibriditása, ötvözése, szimbiózisa vagy akármilye, minden értelmező számára egyértelmű, és hogy ez pozitívum vagy sem, az az értelmező pozíciójától, illetve a szöveggel szembeni elvárásaitól függ. Az én pozíciómból ez egy alap, ugyanis az a tapasztalatom, hogy az a fantasztikus szöveg, amelyik nem üt meg egy szépirodalmi mércével is értékelhető szintet, az a populáris regisztereiben sem lesz elég jó. A Termőtestek szövegében ezt a belépő szintet annyiban sikerült meghaladni, hogy ebben is működik a gomba metaforikája, vagyis a populáris és a magasirodalom nem elkülöníthető benne, hanem a kettő folyamatos összefűzése, szövete alkotja a regényszöveget, és emellett mindkettőből nagyon sok mintát használ. A felhasznált minták között pedig olyanok is vannak, amelyek maguk is nehezen besorolható, hibrid alkotások. Ilyen minta a mágikus realista regények mellett a mese, ami a Termőtestek esetében nem műmese, nem népmese, hanem a kettő együtt: a klasszikus Grimm-mesék. Az Ergot-család – akiknek a neve beszélő név, és ezt többször is egyértelműsíti a szöveg “Az ajtó csattanása a háta mögött, és a puffanás, amellyel földet ér, mint amikor egy zsák anyarozzsal fertőzött gabonát dobnak az éhező falusiak lába elé.” (63-64) – nagypapa által mesélt eredettörténetei az erdővel, a farkasokkal és a városalapítással, a németes nevek (szerintem a Höksring sem skandináv, hanem német asszociációt kelt) ezt a vonalat képviselik. A tér nem a mi mindennapjainkból ismert, de nem is mítikus, hanem mesei, például az Ergotoknak kastélya, illetve kúriája van (46). Ezért mindegy, hogy hol és mikor helyezkedik el ez a város, mert nem a mítosz és nem a történelem, hanem az eredeti, brutális Grimm-mesék elbeszélésmódja működik a regényben. Az viszont nagyon is jól.

Ami a szereplőket illeti, több szempontból is érdemes foglalkozni velük. Szereplők alatt az embereket értem, és nem a gombát és nem is a várost. Szerintem ugyanis egyik sem igazi szereplője ennek a történetnek. A gomba azért nem, mert hiába alakítja a cselekményt, azt nem tudatosan teszi, nem döntés a részéről, hogy akkor ő most tenyészni fog, tehát nem igazi regényszereplőként viselkedik – éppen ezért a háttérből irányító sem lehet[8]. A város pedig szintén nem, hiszen a terei nem határozzák meg az emberek cselekedeteit, a Velada tér akárhogy kinézhet, akármekkora lehet, akárhol, nincs benne semmi különleges és semmi olyan, ami hatással lenne a történetre magára. Igazából az sem fontos, hogy ez egy város, lehetne egy tanya, egy falu, egy egész ország. Az egyik olyan megoldás a regényben, ami nálam rontott a megítélésén (ha úgy tetszik, irritált) éppen az volt, amikor a szereplők először elkezdik emlegetni magát a várost, mint irányító tényezőt, vagy önálló entitást. Ez ugyanis pont olyan olcsó eszköznek tűnt ebben a szövegben is, mint amilyen. Egy tisztességes urban fantasyban nem attól működik szereplőként egy város, hogy a regénykarakterek elkezdik indokolatlanul megszemélyesíteni. Szerencsére a Termőtestekben az ilyen megnyilvánulások ritkák, és az is menti a helyzetet, hogy a várost a gombákkal azonosítják: a városhoz elsősorban gombára van szükség, az tartja össze (239).

A szereplők egyáltalán nem olyan nézőpontkarakterek, mint amilyenek a Trónok harcában  G.R.R. Martin regénysorozatában vannak. Martin sikere leginkább ezeknek a nézőpontkaraktereknek a felhasználásában rejlik: először is felépíti őket valamilyennek, majd amikor ezt az olvasó készpénznek veszi, akkor kiderül, hogy igazából nem is olyanok, legfeljebb valaki másnak az ítélete, vagy a korábbi történések interpretációja függvényében. Ez nincs a Termőtestekben: a szereplők mindegyike változik a történet során, de nincs erős kontraszt a róluk kialakult első benyomás és a későbbi értékítéletek között, inkább csak alaposabb ismeret – nem másképp vagy másmilyennek látjuk őket, csak közelebbről. Másodszor Martin ezeket a teljesen átértékelt karaktereket megkedvelteti az olvasóval, aminek eredményeképpen nem csak nem lehet letenni a könyvet, hanem a kiváncsiságon és izgalmakon túl a szereplők sorsával és nem utolsó sorban a halálával egyéb erős érzelmeket is kivált az olvasóból. Ha a Termőtesteket egy szóval kellene jellemeznem, azt mondanám rá, hogy szenvtelen. Vagyis nincsenek benne érzelmek és nem is vált ki érzelmeket. Ez persze így túlzás, igenis vannak benne érzelmek és kiváltani is képes azokat, de a cél éppen az, hogy ezek az érzések minimálisak, egészen finomak, alig észrevehetők legyenek.

Vagyis ez egy olyan írói húzás, amit ha sikerül megcsinálni (és a Termőtesteknek sikerül) akkor az az érdektelenség lesz a jutalma, amit ki akart váltani. Ez a szenvtelenség, vagy inkább a felszínes, kicsinyes és elfojtott, eltagadott érzelmek az egyik kulcsa ennek a regénynek. A szöveg alapvető kérdése ugyanis az, hogy mi a gomba, milyen a gomba, hogyan tudnánk ezt elmondani, ha minden eddigi fogalmunk elégtelen. Ezért a választ azzal kell kezdeni, hogy mi nem a gomba, milyen nem a gomba és milyen fogalmakkal próbálták ezt leírni eddig. Az már mindenkinek megy, hogy a gomba se nem növény, se nem állat, a regény legvége pedig elég alaposan részletezi ezt. Ilyen értelemben vitatkoznék azzal, hogy a regény nem törekszik arra, hogy újat mondjon, ez igenis egy kísérlet arra, hogy a régi értelmezési keretek helyett megalapozzon egy újnak – és arra is, hogy mindehhez egy új nyelvet hozzon létre. Ebben az új értelmezési keretben nem önmagában a poszthumanizmus a lényeg, nem is az, hogy az ember is állat (ezt amúgy fele ennyi idegesítő hasonlatból is megértettük volna, de azok az új nyelv miatt fontosak), még csak az sem, hogy ha úgy dönt, lehet növény is: “Mert két dolgot tehetsz: vagy egy helyben maradsz, és emészted magad, amíg el nem sorvadsz, amíg ki nem ürülsz, és nem marad belőled más, csak egy elsorvadt, elkorhadt üres valami, és akkor ők nyertek. Vagy mozgásba lendülsz, nem gondolsz semmire, ami lehúzhatna, leszaggatsz magadról minden terhet, és csinálod azt, ami segít üresen tartani a fejed, amitől legalább végre nem érzel semmit, amitől végre nem saját magadat falod fel odabent. Ezt a lehetőséget hagyták nekünk, Dina. Ezt az egyetlenegyet: mi magunk dönthetjük el, hogy növények leszünk, vagy állatok.” (556)

A Herceg úgy dönt, hogy állat lesz: “mégis újra élni akart (…) Lépteinek kopogása már nem egy ítélethozó árnyalaké volt, hanem egy menekülő állaté, aki elvégezte dolgát, és most új vadászterületet keres.” (559) A legfontosabb kérdés, hogy lehet-e az ember gomba, és fordítva: lehet-e a gomba ember, és ha igen, akkor ez hogyan jeleníthető meg. A válasz: igen, az ember egész életében közeledhet (vagy éppen akarata ellenére közeledik) a gombaléthez, és lehet az ember gomba, a halála után. “A lövés nyomán Ludvig Harbogast feje eltűnt: agyveleje és koponyájának darabjai a korábbi tintafoltokkal együtt csapódtak a mögötte lévő falra, majd ahogy lassan száradni kezdett, úgy festett, mint az élettérért küzdő konkurens penészfajok színpompás telepei.” (558)

Folyt.köv.

 

————————————

Sepsi László, Termőtestek, Budapest, Jelenkor, 2021.

————————————-

 

 

[1] https://konyvesmagazin.hu/kritika/sepsi_laszlo_termotestek_1.html

[2] Ennek a tézisnek az alapos kifejtése itt olvasható: https://litera.hu/magazin/kritika/az-emberek-halnak-a-gomba-el.html

[3] https://litera.hu/magazin/interju/sepsi-laszlo-olyan-szoveg-es-cselekmenyvilagot-akartam-amelyik-elbirja-a-stilaris-kilengeseket.html

[4] Szerencsére nem vagyok szőrszálhasogató, mert ha az lennék, akkor felemlegetném, hogy ebben az összefüggésben igazából mindenki a Tűz és Jég dala című regényciklusra gondol.

[5] https://www.kritizator.hu/azt-hitted-mindent-tudsz-a-gombakrol-sepsi-laszlo-termotestek-konyvajanlo/

[6] https://www.es.hu/cikk/2022-05-06//es-kvartett-sepsi-laszlo-termotestek-cimu-regenyerol.html

[7] https://nepszava.hu/3143811_ami-a-csovon-kifer-sepsi-laszloval-a-gombakban-gazdag-termotestekrol

[8] https://azonnali.hu/cikk/20220122_verfurdoben-nonek-az-egig-hoksring-gombai