Az új nyelvet, amit az újfajta elbeszéléshez kell létrehozni, az idegesítő hasonlatok alapozzák meg, mégpedig azzal, hogy az elemek között nem szokványos kapcsolat van. Ez az, ami próbára teszi az olvasót: már nem maga a poszthumanizmus, hanem annak ez a fajta nyelvi megteremtődése. Mert mit kezdünk az olyan képekkel, mint hogy
„a citromsárgára festett tömlők duzzogva köpték magukból a vizet, mintha egy gigantikus polip cserélte volna rugalmas, folyton spriccelő péniszekre a csápjait. A Nyírfa utca krakenje vonaglott kéjesen a szemük előtt.” (46)
“A fekete márványalapon arany betűk úgy sóvárogtak egy óvatlanul az útra lépő kisgyerek után, ahogy a hangyalesők éheznek ízeltlábú áldozataikra homoktölcsérjük mélyén.” (107)
“úgy visszhangzott a zuhanyrózsából áradó forró víz csobogása és egymásnak csapódó testük csattogása, mintha egy magányos szörnyeteg hívná a párját a ködlepte tengerparton.” (112)
A felfegyverzett gengsztereket “leszedik, akár egy csapat vaksi őzikét. ” (245)
“a matróna nyelve láthatóan körbejárt a szájüregében, belülről dudorította az alsóajkát, ahogy unottan kúszott-mászott a hiányos fogsor zugaiban, akár egy eltévedt meztelencsiga. ” (319)
“Úgy hagyta ott maga után az eszméletlen testek kupacait, akár egy óvatlan éjszakai állat az elkotoratlan ürülékét. ” (553)
És a csúcspont, amikor az emberi érzéseket nem pusztán a biológiai-fizikai reakciókkal, hanem állatok viselkedésmintázataival azonosítja a szöveg:
“Nesseria nem tartotta magát gyávának. Elkeseredettnek igen. Ezen kívül még kavargott benne legalább egy tucatnyi érzés, amelyek olykor megindultak a gyomrából a nyelőcsöve felé, hogy kiszabaduljanak a testéből, mint egy hideg áramlatok közt csapdába esett makrélaraj, de nem engedte fel őket.” (275)
Ennek az eljárásnak a legjellegzetesebb formája, amikor a dolgok megszemélyesítése nem emberi viselkedéssel történik, vagyis nem nevezhető megszemélyesítésnek, így a gombákkal és a regény szövegével kapcsolatban is kénytelenek vagyunk a korábbi fogalmainktól eltérőeket keresni:
“ami odakint zúg, az nem egy eltévedt fuvarozó, hanem Zedmork Viskum Bauere, amint lassan vonszolja magát, akár egy hernyó, amely már kellőképpen meghízott, és most egy biztonságos helyet keres a bebábozódáshoz.” (244)
“képes volt várni és várni, miközben minden egyes ólomlábú nap lehorzsolt egy darabot a bőréből, üreget vájt a lelkébe, és hangyasavval töltötte fel.” (561)
Az előkép szintén megtalálható Nádas regényében: “lassan visszafektette a tenyerét a fotel karfájára. A kéz szétnyitott ujjakkal pihent a bordó bársonyon. Mintha nem kéz lenne, hanem furcsa állat.”[1]
A gomba attól gomba, hogy mindaz hiányzik belőle, ami emberi – ezért kell megmondani, mi az, hogy emberi. Az embert Aggeus Ergot szerint a gyűlölet teszi emberré: “belenéztem a szemébe, és az ürességen túl láttam még valamit. Gyűlöletet. Hogy a betegségét gyűlölte, vagy engem, akire épp visszanézett, vagy az egész világot, azt nem tudom, de ez a gyűlölet tartotta életben. Ettől volt még ember.” (367) Zedmork gyerekkori gyűlölete azonban a szöveg korábban emlegett szenvtelensége miatt nem lehet az általános emberi jellemző. A regény egyik fontos (ha nem legfontosabb) eleme a hiány. Ami az Egy családregény vége szövegében szintén megjelenik: “nincsen vége, mert minden élvezeted eltölt egy másik élvezet hiányával. Akkor mindig hiányzik valami! Hiányzik! Hiányzik! Akkor még, még, habzsolni, zabálni, mert hiányzik! akkor töltekezni, te feneketlen bendő, te zsák, te végbél, mert hiányzik! mindig hiányzik! Akkor szenvedni fogsz. Akkor a legmocskosabb szenvedéssel szenvedsz, te kielégíthetetlen állat, aki mindent magába gyűrne, míg saját hányadékába nem fúl! Állat! Nem ember! Állat!”[2]
Az általános emberi jellemző, ami minden szereplővel kapcsolatban megjelenik, a hiány, ami tulajdonképpen a gyász, az elvesztett vagy meg sem kapott dolgok hiányának átélése, átérzése.
“Az anyja zaklatottsága, a halott lány gondolata, a puszta tény, hogy apjuk nincs otthon, és így valami hiány keletkezett, éjfél után is ébren tartotta. ” (53)
“Talán ez a gyász, jutott eszébe hajnalban, amint álmatlanul forgolódott fekhelyén, ez, amikor már a kínos csend is hiányzik.” (105)
“Hiányzott neki Abel (aki a spórás eset után kiröhögte, és egy darabig rendszeresen megjegyzéseket tett a szemgolyójára) vagy a gomba, amit Abeltől kapott, végtére is mindegy. Geci gyász.” (155)
“A kézfeje remegett a teste mellett, a Sáskát hiányolta, valamit, amibe kapaszkodhat, aminek a puszta érintése erőt ad, hiába tudta, hogy a gomba ellen haszontalan a nyílvessző.” (208)
A Babaházat is a hiány hozta létre és hiányt okozott:
“Van itt bor, vannak puha ágyak, olykor még egy vándorzenész is akad, de nem hiányzik valami?” (254-255)
“A Noplurok mestereket hoztak, munkásokat és szerszámokat, míg az építőanyag jó részét a Bürökerdő adta, a rengeteg akkoriban még sűrű volt, és életteli, boldogan járult hozzá fáinak átlényegüléséhez: nem látszott még a hiány, amit az építkezők kimartak belőle.” (256)
Grisnek Abel és a gomba ugyanaz, amikor az egyik hiányzik neki, hiányzik a másik is:
“Gris házi praktikákkal próbált enyhíteni elvonási tünetein, amelyek egyaránt gyötörték a gomba és Abel Ergot hiánya miatt” (262)
“megállapította, hogy a két dolog – a gomba hiánya és Abel hiánya – valójában egy, gyásza sem több elvonásnál, egy megszakadt köteléknél a sejtjei és valami külső dolog között. ” (262)
“Úgy tűnhetett, teremtettek maguknak valamit, ami nagyon hasonlatos ehhez: aki hallotta kacagásukat, látta incselkedésüket a Felcibaroktól kapott kölcsönökből vett drága ruhákban, amit aztán még keményebben dolgozva kellett visszafizetniük, az azt hihette, felépítették a maguk világát és a maguk boldogságát, ahol gyermekek helyett csűrökben született macskákat dédelgettek, amelyek úgy vonultak a Babaház folyosóin és asztalai közt, mint szőrös, önfejű királynők, eltelve a maradékoktól és a sarkokban fogott patkányoktól, betöltve minden űrt és hiányt, amiről sokan azt hiszik, semmivé lesz, ha nem beszélnek róla. És a Babaházban sok mindenről nem beszéltek.” (292)
“apa, anya, nagyapa nem ezt érdemelnék, mindig kedvesek voltak mindenkivel, és sosem betegítenének meg senkit. Hiányoznak, hiába van idelent valami más helyettük.” (360)
“A rémálmokkal teli éjszakák szétforgácsolták az akaratát. Kialvatlanul az anyja megjegyzései is elviselhetetlenebbek, Edvin hiánya pedig már nemcsak egy tompa érzet valahol a tudata szélén, hanem valami sokkal valósabb és mardosóbb, valami, amihez újra és újra visszatérnek a gondolatai, mert bárhová kanyarodnának a felkínált további lehetőségek közül, az csak rosszabb lenne.” (425)
“A városból elszállt minden bulihangulat, vagy talán a tulaj valamelyik rokona ott volt a Babaházban vagy a Horgony utcai mészárlásnál, és gyászát kiterjesztette vendégeire is, hadd fuldokoljanak ők is az enyhíthetetlen hiányérzetben.” (550)
“Órák, de talán csak percek kérdése, és amint az adrenalin kiürül a szervezetéből az eufória elmúlik, hogy újra átvegye helyét az üresség és a hiányérzet, ezzel a Herceg nagyon is tisztában volt, de amikor a világ nem áll másból, csak hiányból, bele kell kapaszkodni minden örömfoszlányba. És ő most kapaszkodott. A sikerbe. A győzelembe. Az életbe.” (559-560)
“mindig eljön a nap, amikor a hiány természetes állapottá válik, a kutatás pedig megszokássá, amellyel már csak azért nem hagy fel, mert hiányozna. Ozmondnak persze sosem hiányzott úgy ember, mint Kéregnek Suzanna. Petr Albugo talán romantikus volt, de ő nem. Bizonyos értelemben képes volt közelséget érezni, szerette a barátait, a munkatársait, de azt a rögeszmékkel határos sóvárgást a másik nyújtotta hamis biztonságérzet iránt, ami az efféle hősszerelmesek sajátja, sosem élte át. Vagy talán gyerekkorában, amikor még kicsi volt, és naiv, de erre szinte már nem is emlékezett. Csak arra, hogy hiányérzetének forrása nem emberi – Albugo talán azt is mondaná rá, hogy pontosan ez öltött testet hiányzó lábában. Vagyis, épphogy nem öltött testet.” (566)
“Ozmond korán megtanulta, hogy a feladatok fontosak, és nem pusztán azért, mert elterelik a figyelmet a hiányról, és megkönnyítik a várakozást.” (567)
A hős jellemzői között is ott van a hiány: “Minden hőst a fájdalom és a hiány hajt” (568)
A gomba legfőbb jellemzője pedig hogy minden, ami emberi, és legfőképpen a hősökre jellemző akarat meg a minden emberekre jellemző hányérzet, a gyász hiányzik belőle: “Nem ismerik a kudarcot, mert hiányzik belőlük mindaz, amivel érezhetnék a kudarcot; nem ismerik a hiányt, mert ők önmagukban is teljesek.” (620), “nincs, aki meggyászolja őket, fajtársaik nem ismerik a gyászt, a másik jelenlétében és a másik hiányában töltött pillanatok közt számukra nincs különbség.” (621)
Ami kissé lerontotta az élményt, az a szokásos anglicizmusok előfordulása volt, a rosszul használt igeidő meg a köszönés helyett néven szólítás (“két test hevert köztük, elzárva a másik három járőr útját. Talán még éltek, de ha a rendőrök át akartak hajtani kordonjuk maradványai közt, ahhoz a saját embereiken kellett átgázolniuk.” (259) “Agata, Brigid – üdvözölte Ozrik a ház asszonyait” 594).
Mégis, a Termőtestek egy igazi heroikus küzdelem, aminek a győztese valójában a vesztes fél. Mert a gombák próbára tehetik a fogalmainkat, a világlátásunkat, az értelmezéseinket, ellephetnek mindent, meg a fejük tetejére is állhatnak, akkor sem lesznek annyira érdekesek, mint az ember.
————————————
Sepsi László, Termőtestek, Budapest, Jelenkor, 2021.
————————————-
Nádas Péter, Egy családregény vége https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/NADAS/nadas00023_kv.html
————————————-
[1] https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/NADAS/nadas00023_kv.html
[2] https://konyvtar.dia.hu/html/muvek/NADAS/nadas00023_kv.html