A másik izgalmas dolog a regényben az, ahogyan a különböző népségek, akik ugyanazt a világlátást képviselik, egymást és saját magukat ezen a közös világban egymástól eltérően, teljesen másmilyennek látják.

Baraboly (tündér) ítélete szerint a szegeletiek és a városiak (tehát a budapestiek) a „hamis békesség kedvéért hajlíthatóak az igazukban” (101) a kompromisszum, az (el)engedés, amit az emberek olyan nagy erénynek tartanak, a tündérek szemében megvetendő, nekik az alku és az egyezség, a csere, a feltételekhez való ragaszkodás az alap.

Dalamér szerint az emberek „Szeretik a maguk konok és szigorú rendje szerint szabni a dolgokat, mintha félnének attól, hogy minden a kedve szerint tegye a dolgát. Megszabják a járműveik iramát, mérik az időt, jelentik az időjárást, számon tartják, ki mennyit dolgozik vagy nem dolgozik.” (134)

Dalamér csak azért osztozik az emberekkel a városon, mert ő volt itt előbb (261-262)

Démut szerint „Az emberek mindig többre vágynak, mint amilyük van, és néha olyanokkal kötnek alkut, hogy előnyre tegyenek szert, akikkel nem kellene. Fogalmuk sincs, kik hallják meg őket a legnagyobb kétségbeesésben vagy elkeseredésben, ahogy azzal sincsenek tisztában, hogy jóval többet kell fizetniük a kötött megállapodásért, mint amit előre képzeltek.” (120)

Márk „ a ’mi vagyunk a jók, akik kihúzzuk az embereket a túli világ okozta szarból’ szöveget ismerte” (120).

Jávor kérdésére „Kik és mik azok a garabonciások?” Dalamér azt válaszolja: „Egy tucat férfi és nő, élükön tizenharmadikként a nagymesterrel. Kifelé lehetnek bárkik, nevük lehet bármi. A Székhelyük a Fúrócsillag, előszeretettel hajtanak iglicet, mókárt, bármit, ami nem emberi és kifoszthatónak látszó. Úgy hirdetik, az emberekért vannak, és hivatásuknak tekintik, hogy megvédjék őket tőlünk, ám valójában a tudásunkra fáj a foguk, telhetetlen tolvaj népség. Miattuk gondolja meg kétszer is a mókár, hogy emberekkel üzleteljen, vagy az iglic, hogy pártfogását az embereknek felkínálja. Aki egyszer magára vonja a Fúrócsillag figyelmét, azt keresni fogják, és ha ők keresnek valakit, azt felkutatják, bárhhová bújjon is. Ebben rejlik igazi erejük és rémületességük.” (138)

„A rend szerint az iglicek megbízhatatlan, erkölcs nélküli lények. Mondják ezt annak ellenére, hogy tetteiket legtöbbször elég jól körülhatárolható és emberi ésszel is felfogható elvek és szabályok kötik, amelyeket a garabonciások gyakran kihasználnak. Aki tudja, mire ad egy iglic, az irányíthatja vagy akár meg is úszhatja a velük való találkozást.” (159)

Nem éreztem hiányosnak a regényt, szerintem eleget tudunk a szereplők múltjáról, sőt, kifejezetten jót tesz a szövegnek az a fajta fokozatosság, ahogyan lassan érkeznek az információk. Dóra esetében ez a fajta fokozatosság vezet el a trauma kimondásához és a feloldozáshoz, de ennek a történetnek nem a trauma kimondása a csúcspontja. Talán nincs is csúcspontja, egyenletes haladás van, folyamatos átalakulás és mozgás, úton levés.

És hogy miért fontos a telefonfülke? Mert az cáfolja meg részben azt az állítást, miszerint “a bizonyos pontokon azért erőteljesen érzékeltetett kilencvenes évekbeli szettingnek nem volt nagy szerepe a történetben, játszódhatott volna akár napjainkban is.”[1]

Azért csak részben, mert én sem érzem igazán annyira meghatározónak, kikerülhetetlenül szükségszerűnek, de szerintem ez azért nem feltétlenül baj, mert ez egy fordított világ: nem a „valós” Budapestre szűrődik be a „mágia” (ami nem is az), hanem eleve a folklorizált Budapesten játszódik a történet, ahová időnként bejutnak az olyan információk, mint az új kormány megalakulása vagy az Aranykéz utcai robbantás. Ezek a külső információk az idő múlását jelzik. A kilencvenes évek hangulata akkor lenne igazán erős, akkor lenne megkerülhetetlenül szükségszerű, ha ezek a valós információk fontosak lennének a szereplők döntései, lehetőségei szempontjából, ha a valós események is alakítanák magát a cselekményt.

A regény ideje azonban kijelöli azt a korszakhatárt, amit a folklórtudomány még csak keresgél: a mobiltelefonok elterjedésének ideje előtti utolsó pillanatot.[2] Borbálának már van mobilja (197), de nem használja a cselekmény alakításához. A regényben minden valódi kommunikációhoz, minden történéshez helyváltoztatás szükséges, mert „Minden hely és birtok nyomot hagy, változást indít el abban, aki felkeresi” (254)

A lakáson belüli telefonálás vagy nem sikerül (164, 249), vagy ha igen, akkor nem eredményes a kommunikáció szempontjából. A telefonfülke még a tündérek szerencsecsontjaival is kihívásokat tartogat: kell, hogy működjön, esetleg várni kell rá (164), és kell hozzá apró vagy kártya (250).

Ez nem szerelmi történet, és mégis az: nem szerelmesekről szól, hanem arról, hogy helytől, kortól és hittől/hiedelemtől függően kinek mit jelent(het) a szerelem. Dórának az igazi szerelem „hús és öröm”, „Ennyi a világ, és néha ez minden, amire az embernek vagy a tündérnek szüksége van. (262)

Márknak az, amiért képes és akar teljesen átalakulni. A rend számára a szex, a puszta testiség a hatalomgyakorlás eszköze, ez Márk Melindával és Bikivel való együttlétében is nyilvánvaló. Az érzelemnélküli, mások fölötti hatalmat demonstráló szex az, amikor a gonosz irányítja az embert, amikor az elkövető testét használja.

A tündérek számára a szex a másik megismerésének egyik módja: „Három módon ismerszik meg, kiben mi lakozik: játékkal, hálással, tánccal.” (259)

Aranyos Szegeletben egyértelműen az a szerelem, amikor valaki gyereket akar a másiktól: a közös felelősségvállalás vágy, élmény és nem teher (75). A tündérek hasonlóan gondolkodnak, csak a másik irányból közelítenek a témához: aki akkor sem állapodik meg, és alapít családot, amikor lenne kivel, az menekül. Ahogy Dalamér mondja Dórának: „azért tértél veszett útra, mert téged kezdettől fogva valami rág. (…) Így csak az él, aki magát vészben érzi.” (258)

Dóra nem szerelmes Robiba: ez már a történet elején világos. Ezért nincs igazi versenyfutás az idővel, nem érezzük a szerelem elmúlásának lehetőségét igazán fenyegetőnek. Dóra érzéseinek foka nem abból látható, hogy nem képes beszélni Robinak a traumájáról és ezért a családjáról, hanem abból, hogy folyamatosan gondolkodik. „Szíveddel kísérted ide a legényt, vagy az eszeddel? (…) Tehát az eszed vezérelt.” (82) Robi sem szerelmes őbelé: zavartan nevetve kérdezi, hogy miért ne szeretné (85) Melinda és Márk szintén nem szerelmesek egymásba, a kettejük együttléte az, amikor a szex hatalmi játszma, és Márk nem veszi észre, hogy Melinda nem “az a normális csaj, akit koncertre vihet”, “akire vágyott”, mivel nem akarja észrevenni a kapcsolatukban a manipulációt: “Egyedül egyvalamit hanyagolt szándékosan a könyvben: hogy megértse, mi zajlott közte és Melinda között.” (87) Vilmos kérdése, hogy szereti-e még Melindát a “bőre alá kúszott és ott viszketni kezdett.” (96) Dóra Robinak a családjáról és a múltjáról nem beszél, Márk Melindának a jelenéről: „Nem szívesen gondolt arra, hogy (…) titkon ő szabotálta az egészet azzal, hogy meg sem próbálta beavatni a lányt a rend dolgaiba.” (209)

Ugyanakkor az is nyilvánvalóvá válik, hogy valódi, mély, őszinte kapcsolatot nem lehet úgy kialakítani, hogy egy feldolgozatlan és elnyomott trauma dolgozik közben – ahhoz, hogy Dóra megkapja az esélyt egy igazi kapcsolatra, el kell veszítenie Robit és végig kell mennie ezen a kacskaringós úton, hibásnak tűnő döntéseket hozva.

Az úton levés, a mozgás, a változás, a folyó motívuma mellett a másik központi szimbólum az oldás és kötés: minden szereplőnek fel- vagy megoldódik a traumája, a problémája, a kapcsolata, a kötődései, és helyettük vagy belőlük újak jönnek létre.

A változás a könyv végére nem abban van, hogy Dóra megállapodik, hanem abban, ahogyan az utat folytatja: már nem a bűntudattól űzött vadként, hanem tudatosan és elfogadással. Elfogadja a vándorlást és elfogadja a gyászt, ezekkel együtt pedig az életet.

A kötet egyik hibája, hogy a Széchényi könyvtár nevét nem sikerült helyesen leírni (194), a másik, hogy egy helyen elrontották az igeidőt: „Lemondóan kifújta a füstöt. Ez nem így működött. Bárkiről kiderülhetett, hogy a Fúrócsillaghoz tartozik, értettek ezek az alakoskodáshoz.” (224), a harmadik pedig, amikor Dóra egyedül megy be, de az utána lévő két mondatban többes számban van a szöveg (225).

De még ezek sem tudták lerontani az összképet, ugyanis ez is egy olyan regény, ami a befejezése után is ott motoszkál az emberben, mert a benne megteremtett világ elég karakteres és hatásos ahhoz, hogy megmaradjon a visszafogott, mégis különlegesen nyomasztó, feszült hangulata, na meg mindenekelőtt a telefonfülkék miatt.

———————

Puska Veronika, Vétett út, Budapest, Gabo, 2023.

———————

 

[1] https://ugytudjuk.hu/cikk/2023-12-22_iglicek-es-mokarok-ez-utan-a-regeny-utan-majd-te-sem-akarsz-alkut-kotni-magikus-lenyekkel

[2] A magyar folklór történetének korszakai, in: Magyarország a XX. században, https://mek.oszk.hu/02100/02185/html/550.html#555