A bálna egyszerre jeleníti meg Mitt apját, az embert, a zsidó-keresztény hagyomány (próbára tevő de kegyelmes) Istenét, az eszkimók hitvilágának szent állatát. Sőt, ez is összekapcsolódik a Kék öböllel, Mitt hasára a regényből vett idézet van tetoválva: „Miatyánk ki vagy a természetben” (206).
Jay megérti, miért viselkedett vele az apja úgy, ahogy. És mivel megérti, meg is bocsát neki, és megbocsát saját magának is. Jay nem egyszerűen a maradványa (340) az apjának, hanem ennek a megbocsátásnak köszönhetően Jay mindaz, ami jó volt Mittben. Isten (és a bálna) pedig megkegyelmez nekik: Jay megmenekülése Isten (és a bálna) ajándéka attól függetlenül, hogy Jay (és Mitt) érdemes-e rá vagy sem[1]. A regény szinte szállóigévé vált mondata (Az igazság sosem lehet fontosabb a kegyelemnél) is a (több vallást is magában egyesítő, kiteljesítő) Krisztus kegyelmére utal (Jézus az egyetlen zsidó próféta a Koránban[2] 117).
Az a Mitt kap kegyelmet, aki szerint a karácsony “Birkabőgéshez hasonlatos éneklések, az utazás miatt még több szennyezés, csomagolópapír-szemét, profán kapitalizmus. Csupán a temetők jelentenek nagyobb szélhámosságot ennél, ezt mondta mindig az apja.” (186) Hiszen a karácsony külsőségeiben tényleg csak profán kapitalizmus. Aki nem a Megváltó megszületésének, vagy legalább a saját szerettei léte, vagy csak egyáltalán az élet szépségei és a létezés csodája feletti örömet éli meg, hanem helyette csak a vásárlási és dekorációs lázat, annak a karácsony valóban nem lehet ennél sokkal több.
Az Újszövetség a tékozló fiú történetével is megjelenik, mégpedig úgy, hogy Jay teljesen elutasítja magától a szerepet, mert akkor még nem látja be, hogy az apjához képest ő akkor is fiú marad, ha ellenszegül: “Csak várd ki, amíg a búvárhaverok meghallják ezt a sztorit. Jay majd elmeséli nekik, és akkor többet nem köpnek majd a cipőjére, az is biztos. Hallani akarnak majd minden részletet, Jay meg elmondja, és akkor majd rájönnek, hogy ő nem Mitt Gardiner tékozló fia. Hanem férfi a saját jogán.” (93-94)
A Mitt-bálna metonímia kiterjesztődik Jay családjának nőtagjaira is: “Odakinn az ötventonnás angyalok bökdösik, ringatják Jay bálnáját, mint egy óra ingája, egészen addig, amíg kattogásuk nem válik a másodpercmutatóvá. A bálna ideje gyorsan múlik. De a nőstények közel maradnak, megtesznek mindent, amit tudnak. A bálna családja lettek. Ami azt jelenti, hogy a bálna otthon van. Jay elgondolkozik, milyen érzés lehet Mittnek, aki annyi üzenetet küldött ki hét hónapos hanyatlása alatt, hogy most megtapasztalhatja, milyen, ha az üzenet célba ér, hogy milyen megérezni szeretteinek közelségét az óriási óceán mélyén.” (230)
Ez a metonímikus kapcsolat, a szellemi-transzcendentális és a biológiai-naturális azonosítása, egymásra vetítése az átvitt és a konkrét értelem együttes használatában is megjelenik:
“Elég sok mindenbe kapaszkodik. Például abba a hitbe, hogy nővérei újra elfogadják majd őt amiatt, hogy megpróbálta megkeresni Mitt maradványait. Kapaszkodik ő abba a hitbe is, hogy az anyja megbocsát majd neki azért, hogy más család asztalánál és szívében töltötte az elmúlt két évet. Kapaszkodik abba a képbe is, amit magában festett az apjáról ocsmány színekkel, a megvetés kényelmébe, az egóba, amivel csak egy irányba volt képes tekinteni.
A gyűlöletbe kapaszkodik, amikor a reménybe kellett volna.
(A karoddal Jay)
(Mibe kapaszkodsz a karoddal)
Gyengédség bújik meg a hangban. Mosolyszerű humor. Ó, igen: Jay kipislogja a lecsorduló könnyeket a szeméből, hogy tisztán láthassa a kemény, ragacsos oszlopot, amit bal kezével kulcsol át.” (284)
Mitt betegségét ugyan többek között a természetes azbesztre fogják, ami hogy-hogy nem, épp a régi konzervgyárak közelében található, meg a nedvesruha nélküli merülésekre (28), de elég nyilvánvaló, hogy nem, vagy nem csak az a felelős érte. A környezetrombolás és a társadalom, a közösség erodálódása éppen úgy hozzájárult, mint az egészségkárosító munkák, és ezek következményeként az alkoholizmus és a szorongás meg a depresszió.
“Metángáz.
Színtelen. Szagtalan. Ez mérgezte meg Mitt Gardinert a Sheol Hulladéklerakóban. Ez változtatta a másfél méteres zavaros vizet olyasféle labirintussá, amiből Mitt nem is akart kiszabadulni.
Mitt a hulladéklerakóból hazafelé menet gyenge hangon mesélte el Jaynek – persze csak miután közölte Mr. Sheollal, hogy bassza meg magát -, hogy a metángáz, a CH4 bizony nagyon veszélyes anyag, valódi bolygómelegítő, amely már megkétszereződött a Föld atmoszférájában, köszönhetően az üvegházas borzalmaknak. Azonban szervesen is megtalálható. Természetes gázok, lápok, tehénszar.” (155)
(Ha cinikus lennék, azt mondanám, nem is az az érdekes, hogy mitől lett ennyire beteg Mitt, hanem hogy vajon miből fizették a kezelését – vagy a családja a halála után is nyögi a kölcsönt, amit fel kellett venniük – az ugye világos, hogy Amerikában még biztosítottként is óriási összegekbe kerül egy ilyen beteg ellátása, márpedig nem úgy tűnik, hogy az alantas(nak tartott) alkalmi munkákból tengődő Mittnek bármit is fedezett volna a biztosítása, ha egyáltalán volt neki.)
Mitt mindezek hatására maga is csak rombol, az ökoterrorizmus kilátástalan küzdelmeibe sodródik (49, 72), annak ellenére is, hogy nem lehet túl jó véleménnyel a “Greenpeace-típusú kölykökről (171).
A panaszai és a felháborodása jogosak, a küzdelme mégis vakvágány. Mitt a túlzott ipari termelés okozta környezetszennyezés és a klímaváltozás okozta szorongás miatt viselkedik úgy, ahogy. Az emberi társadalom saját tagjait nyomorítja meg – Mittnek nincs igaza, nem kihalnia kellene az emberiségnek, hanem megbecsülni (értsd: békén hagyni), csak a szükséges mértékben használni (és nem felélni) az élővilágot. Ha az emberek a saját ipari tevékenységüket visszafognák, akkor kevésbé lennének frusztráltak és kevésbé fordulnának önmaguk (családtagjaik) ellen. Ezt azonban nehéz, vagy lehetetlen megtenni, ha olyan kiszolgálatott helyzetben vagy, mint például Mitt. Ha gazdag vagy, megteheted, hogy nem mész a wc-re is magánrepülővel (nem teszed meg), ha szegény vagy (és még családod is van), nem teheted meg, hogy nem vállalsz el egy állást egy munkásokat és természeti kincseket egyaránt kizsákmányoló nagyvállalatnál. Mitt szabadságharca nem csak hiábavaló, hanem a kilátástalansága miatt a családjára üt vissza, igazságtalanul tolja rá a fiára a felelősséget.
“Minél több szárazföldi patkányt viszünk ki, annál több hajó kell. Minél több hajó van, annál több hálóba akadhat bele bálna, annál több rotor bánthatja őket, annál több hulladékot ehetnek meg, tele lesz a hasuk műanyaggal. Annál több lesz a zaj, Jay, a hanglokátorok megőrjítik őket. És akkor a bálnák nem oda szarnak majd, ahová kellene, és ha nem oda szarnak, ahová kellene, akkor nem fogják megtrágyázni a vizet a planktonoknak. A planktonok meg jobban kiegyensúlyozzák a CO2-koncentrációt, mint a kibaszott esőerdők. Ha ezt nem teszik, mind meghalunk. De mégis ki töltötte csőre a fegyvert? Te és én! Csak azért, hogy a nagy seggű kukoricazabáló nebraskaiak lőhessenek egy szelfit!” (126)
A bálnában és a bálna pusztulásával egyesül a szakrális és a naturalisztikusan ábrázolt kémiai-biológiai-fizikai valóság.
“Az élet viszont nem áll meg itt. Baktériumok zabálják fel a zsírt a bálnák csontjaiból, amitől hidrogén-szulfid keletkezik, ami a mikrobákat látja majd el. Hamarosan a csontok is eltűnnek a férgek és a világító bakteriális lények tömegében: kagylók, szívkagylók, csigák, tapadókagylók csillogó szőnyege alatt. Több száz faj évtizedek, évszázadok leforgása alatt. És végül a csontok maradványai olyasmikké lesznek, mint a korallzátonyok – egy teljesen új élet ökoszisztémája.
A prédikációk ezt áldozásnak hívják.” (298-299)
Jay számára ez a több értelemben vett transzcendencia[3] nyilvánul meg ebben a véres-savas, műanyaggaltelített szűk térben. A bálnák „ötventonnás angyalok” (230), a bálna a lift a világok között átkelő lelkeknek (204). Így áll össze az a sajátos mitológia, Mitt “vallása”, amit Jay mindkét síkon, a fizikain és az elvont, lelki-szellemin is megtapasztal: Steinbeck regényének, a Bibliának, a természeti népek hitvilágának és Mitt Gardiner egyéni látásmódjának és apaszerepének egyedülálló ötvözete (302-303). Jay átveszi, és a maga helyzetére alkalmazza ezt a mitológiát.
“Ez nem változtat azon, hogyan is érez éppen a jelenben. Hogy egyszerűen megoszthatja a reményét, melynek súlya annyira mégsem súlyos, inkább egy csoda.
Felemelkedés. Feltámadás.
Felszínre jutás.” (304)
Ezt a mitológiát Jay megérti és a halálra készülve a magáénak vallja:
“Jay elmosolyodik, majd még jobban összehúzza magát. Itt meghalni sokkal jobb, mint a szárazföldön, ahol sápadt, bűzös holttestét felöltöztetnék, és beparfümöznék, hogy aztán gyászolók siránkozzanak felette, hogy elkerülhessék a hasonló sorsot, majd beletemessék a túlárazott földbe, ahol az egyetlen lehetőség a halhatatlanságra csupán a fosszilizáció lehet. Egy kő egy jövendőbeli múzeumban, kiállítva más, régen holt furcsaságok között.
Nem, ebből ő, köszöni, nem kér. Ő jegyet szeretne a bálnalesre. Le van nyűgözve. Ő lesz az áhítat alakja. Fiú, testvér, apa.” (299)
“Jay azt gyanítja, hogy a bálnákba nem csak azon állatok lelke száll bele, amiket megesznek. Talán turkálnak odalent, megnézik, mit is találnak. Elefántagyart, nyuszifület, pulyka- tollat, szalamandrafarkat, strucclábat, lepkeszárnyat.
Ez lenne itt a keresztség: befogadás a szellemek állatseregletébe, ahol nincs kihalás.
Ez valamiféle békét hoz. Nem a bálna merülésének koponyát duzzasztó, pszichotikus üdvösségét. Olyasféle béke ez, amit a sarutlan karmelita apácák lelhetnek abban, hogy lehántják Istent a Fiúról és a Szentlélektől. Olyasféle béke ez, amit az egyházközséghez tartozók érezhetnek, miután elfogyasztják Krisztus testét és vérét. Amit Jay mindig kegyetlenségnek tartott az élővilágban, az most tökéletesen elegáns kivitelezésnek tűnik.
Mind megesszük egymást, ezt mondta Hewey.
Ezért élhetünk örökké.” (297)
Nem csak a finoman szólva ellentmondásosan viselkedő Mitt, de Jay is hiteles az elejétől a végéig: elhittem, hogy az egyetlen logikus és természetes döntése, hogy megpróbálja a lehetetlent, illetve hogy nem tartja lehetetlennek, hogy megtalálja és felhozza az apja csontjait és hogy ezért ekkora kockázatot mer vállalni. És azt is elhittem, hogy egy bizonyítani akaró még nem felnőtt, de már nem gyerek így viselkedne és így gondolkodna egy bálna gyomrában.
Ezt az abszurd helyzetben megjelenő összetett mitológiát, és ezt a szöveget azért lehet komolyan venni, mert olyan tekintélyek állnak mögötte, mint a generációkon át öröklődő emberi tapasztalat, a természeti népek hitvilága, a Biblia, a tudomány, Steinbeck nagyszerű regénye és nem utolsósorban az ámbráscet, mint a transzcendenst puszta létezésével magában hordozó élőlény.
———————————————
Kraus, Daniel, Bálnahullás, ford. Szaszkó Gabriella, Budapest, Agave Kv., 2024.
———————————————-
Steinbeck, John, Érik a gyümölcs / Kék öböl, ford. Benedek Marcell, Vámosi Pál, Budapest, Európa, 1976. (A Bálnahullásban a Steinbeck-idézeteket Gál Zsuzsa fordította)
———————————————-
Biblia, Jónás könyve https://szentiras.hu/biblia/szit/JON
Melville, Herman, Moby Dick, vagy A fehér bálna, ford. Szász Imre, az utószót Tóth Csaba írta, Budapest, Európa, 1989.
Collodi, Carlo, Pinokkio: egy élő fabábú csodálatos kalandjai, ford. Balogh Barna, ill. Kolozsváry Sándor, Budapest, Palladis, 1940.
———————————————-
[1] https://lexikon.katolikus.hu/K/kegyelem.html
[2] Pontosabban “az egyetlen próféta, akiről a Korán nyíltan állítja, hogy Allah megerősítette a Szentlélekkel.” https://www.magyarkurir.hu/hirek/dobos-karoly-daniel-jezus-alakja-koranban