A hétvégi felhőszakadás margójára.
“Amit a vízben láttam, az késztetett rá, hogy megbirkózzam ezzel a történettel, akármilyen különös, kacskaringós és hosszú is.” (296)
John Langan Bram Stoker-díjas, Horgok című regénye első ránézésre egy faékegyszerűségű történet, de minél közelebbről nézzük, annál bonyolultabb és összetettebb, miközben igazából ugyanazt mondja újra és újra, csak éppen különböző léptékben és távolságból. Olyan, mint egy fraktál.
A Horgokat a legtöbben úgy olvasták, mint egy „történet a történetben” elbeszélést, két fő részt láttak benne, az Abe által elmeséltet (első és harmadik rész), meg Howardét (második rész). Sokan írtak róla, az általános vélekedés szerint a könyv a gyászról, a gyász folyamatáról, a veszteség fel(nem)dolgozásáról szól, természetesen kiemelik a lovecrafti horrort és az irodalmiságot.[1]
Mielőtt elkezdenék azzal foglalkozni, hogy mi is a fraktál (szpojler: nem tudjuk, mert nincs elfogadott definíciója[2]), megjegyezném, hogy a könyv nem (csak) a gyászról meg a traumafeldogozásról szól, hanem (többek között) a káoszról és a végtelen és önhasonló történetmesélésről.
A fraktálokat a matematikán kívül a vizuális kultúrában[3], és persze mindenféle egyéb tudományokban is felfedezték már: bizonyos történelmi, társadalmi és gazdasági folyamatok leírására, előrejelzésére, vagy utólagos magyarázatára is használják. Ami azért nagy eredmény, mert a “tisztán matematikai inspirációra előállított alakzatokat maguk a szakemberek is évtizedeken keresztül olyan matematikai “szörnyeknek” tartották, amelyek esetében kizárható, hogy bármiféle empirikus alkalmazásuk legyen.” Benoit Mandelbrot ezt az alkalmazási lehetőséget látta meg a fraktálokban a természeti formák modelljeként.[4]
Miért ne lehetne akkor az irodalmat, vagy mint ebben az esetben, egy adott szöveget is a fraktál segítségével értelmezni?
Fokasz Nikosz a fraktálokhoz a “dinamikus rendszerek elemzése révén jutott el”[5]
Egy szöveg mindig dinamikus rendszer, akár a benne lévő szavak módosuló jelentésváltozatait, akár a különböző értelmezéseit, akár az olvasók közötti terjedését nézzük. A Horgok annyiban különleges, hogy a regény szerkezete is úgy működik, mint egy fraktál. A fraktálok matematikai alakzatok, amelyek önhasonlóak: “számos természeti forma: egy fa koronája vagy egy folyódelta, esetleg valamely tengerpart, egy lánchegység, netán a Hold felszíne (…) ugyanúgy nézhet ki, ha messziről nagy léptékben az egészet, vagy ha közelebbről valamely kis részletét figyeljük meg. Természetesen nem tökéletes egyezésről beszélünk, csupán arról, hogy hogy a kisebb-nagyobb faágak könnyen hasonlíthatnak egymásra, és a korona egészére, mint ahogy valamely tengerpart különböző léptékű részei is lehetnek egyformán “partszerűek”. esetükben tehát sajátos, a lépték megváltoztatására nem érzékeny, “kicsiben” és “nagyban” ugyanolyan szerkezetű, úgynevezett önhasonló alakzatokról van szó. (…) Matematikai értelemben a szimmetria bizonyos transzformációkkal szembeni invarianciát jelent. (…) Sajátos szimmetriát, a lépték megváltoztatásával szembeni invarienciát képviselnek a fraktálok”[6]
“Az önhasonló matematikai objektumok elemzését olyan természeti formák látványa inspirálta, mint valamely tengerpart, hegylánc, fakorona vagy éppenséggel a Hold felszíne. Láttuk azonban, hogy az így bevezetett klasszikus fraktálok jellemzésére ajánlott hasonlósági dimenzió ezen természeti formák esetében nem alkalmazható. Egy tengerpart például – miközben különböző skálákon ugyanolyan benyomást tehet ránk – váratlan kanyarulataival, előre nem sejthető öbleivel és kiszögelléseivel nehezen kiismerhető bonyolult változatosságot is mutathat.”[7] A Horgok nem két különálló mese, hanem egy és ugyanaz. A 2. részt alkotó „betét” címe Der Fischer: rémtörténet, és tudjuk, hogy „minden kísértettörténet egy általános téma helyi variációja” (226). Erre az egy történetre – egy férfi elveszíti a feleségét és aztán kezd valamit a gyászával – különböző irányokból és mértékben nagyít rá a szöveg, egyre közelebbről, egyre nagyobb kiterjedésben vizsgálja meg. „Mindenféle kitérő lepte el a lapokat a szereplőkről, akiknek történetét mesélte, Lottie Schmidtről és az apjáról, Rainerről, de olyan férfiakról és nőkről is, akikről Howard egyáltalán nem beszélt” (61)
A cselekményben mindig újabb és újabb férfiak kerülnek elő, akik változatos módon, de megözvegyülnek (a Horgász elveszti a török feleségét; Cornelius Beatrice-t; Dan nagypapája Dan nagymamáját; George Helent; Italo Reginát, Abe Marie-t, Dan Sophie-t; Miller Jeffries a hűtlen feleségét, akit megölt stb): a történet nagy léptékben ugyanaz, kis léptékben láthatóvá válnak az eltérések, a különbségek. „Nincs két egyforma veszteség” – mondja Abe (32), de hasonlóak vannak. A szöveg úgy válik szakadozottá, csipkézetté, ahogy a tengerpart messziről egyenesnek tűnő hosszú partszakasza. Ha meg akarjuk mérni egy tengerpart hosszát, akkor kiderül, hogy a “a tengerpart hossza nagymértékben függ (…) a választott léptéktől: minél kisebb a lépték, annál nagyobb hosszúságot kaphatunk, és semmi jelét nem látjuk, annak, hogy egy bizonyos léptékhatár után ez az érzékenység csökkenne.”[8]
Langan szövegével pontosan ez a helyzet: a Horgász elveszíti a feleségét és megpróbálja visszakapni. Az erről szóló regény attól lesz majdnem háromszáz oldal, hogy újra és újra ráközelít a történet részleteire, majd az egyes részletek részleteire és így tovább. „Jó kis történet. Egyesek szerint csak helyi legenda, pedig több annál. Hosszú… hosszabb, mint gondolnák.” – mondja Howard (59). A történetmondók sora szintén fraktálra emlékeztet: az olvasó Abe-től “hallja” a történetet, aki Howardtól hallotta, aki Mapple tiszteletestől hallotta (65), akinek Lottie mesélte (66), aki az apja (69) és a férje (és részleteikben mások) elbeszéléseit adta tovább.
Az elbeszélés akkor, amikor ráközelít ezekre a részletekre, mindig „ugrik” is egyet: elmondja a következményt, majd visszatér arra a pontra, ahol az eseménysor megszakadt.
Az elbeszélő (a Howardot idéző Abe) szerint Lotte története “még azelőtt kezdődött, hogy odamentek volna”, vagyis Némtországban, majd jön Cornelius Dort és a felesége, Beatrice meg a Vendég története (73-tól) Az elbeszélő azt ígéri, hogy elmondja, mi történt a Dort-házban, majd ehelyett először Helen kifaggatása következik, ami George és Helen lakásában zajlik (145-151), utána jön a Dort-házban történtek elbeszélése, de ilyen Helen öngyilkossága is: “Később elmesélik a családnak, hogy amikor a szekerek már az út utolsó, pajták előtti részén dübörögtek, ez a nő, a szomszédjuk, a magyar nő, aki soha senkihez nem szólt, kilépett a szekerek elé. ”(90)
“Nincs egyetlen tanúja sem mindannak, ami következik. Lottie tucatnyi ember pletykájából rakja össze aznap és másnap. A lényege egyszerű.” (115) – olvassuk, és a “lényeg” helyett jön Jeffries története (akit George holttestéért küldtek, “az egyik szomszéd látja” mintha neki is mondana valamit Helen, de nem hallják (115). Jeffries egyébként azért is érdekes, mert “Lottie, aki futólag találkozott vele párszor, azt mondta, állandóan olyan képet vágott, mintha egy bonyolult matematikai problémát igyekezne megoldani, amihez messze nem ér fel. ” (115) A matematikával (és a filozófiával) még egy egyértelmű kapcsolat van: Lottie “Még Németországban játszott egy olyan játékot az apjával, aminek a célja nemcsak a helyes kérdés volt, hanem a pontosan megfogalmazott helyes kérdés. ” (109)
Ez az időben előre, majd visszaugró elbeszéléstechnika olyan, mint a tésztanyújtás: nyújtás, visszahajtás. Az első és a harmadik rész nem különül el a másodiktól, csak a „visszaugrás” vagy „kinyújtás-visszahajtás” léptéke nagyobb: „még miután Dannel fizettünk, otthagytuk a büfét, és folytattuk utunkat a patakhoz, akkor is olyan volt, mintha hallanám Howard hangját, mintha az elbeszélésében lennék, onnan néznék ki, miközben a történet kibomlik körülöttem.” (60). Fokasz Nikosz a tésztanyújtással illusztrálja egy függvény meghatározásához szükséges azon eljárásokat, amelyek a káosz tulajdonságainak matematikai forrásának feltárását szolgálják.[9] A fraktáloktól eljut a káoszhoz, mégpedig a determinisztikus káoszhoz.[10] A káosz matematikai értelemben a “dinamikai viselkedés egy új osztálya”, amelyre bizonos tulajdonságok jellemzők.[11] Ezt most nem csak azért nem folytatom, mert már így is túlléptem a saját határaimat ezzel a fraktálos könyvvel[12], hanem azért sem, mert a Horgok egy másfajta káoszfogalommal dolgozik. Az a káoszfogalom, ami szövegszervezőként jelenik meg a Horgokban, nem azonos azzal, amit mi hétköznapi értelemben káosznak tartunk, hanem a kifejezés eredetéhez és lassú átalakulásához nyúl vissza: “a szó eredeti jelentése (…) egy jól körülhatárolható utat jár be a „tér”, „hely”, „meghatározhatatlanság”, „végtelenség”, „végtelen potencialitás” fogalmain keresztül a későbbi „zűrzavar” jelentésig.”[13] “Körülbelül a 3. századtól kezdve egyre több szerző művében szerepel a káosz ebben a zűrzavar és formátlanság értelemben, míg végül a 12–13. századtól szinte csak ez marad meg.”[14] A káosz, mint a rendezetlenség, összevisszaság megfelelője tehát Ovidiusnak és a latin nyelvű keresztény kommentátoroknak köszönhetően terjedt el, Hésziodosz Istenek születése című munkája alapozta meg.[15] Fokasz Nikosz könyvének mottójában[16] is ez szerepel: “Kezdetben csak Khaosz, a tátongó üresség létezett”.[17]
Folyt.köv.
—————————————
Langan, John, Horgok, ford. Pék Zoltán, Budapest, Agave Kv., 2024.
—————————————-
Fokasz Nikosz, Káosz és fraktálok: bevezetés a kaotikus dinamikus rendszerek matematikájába – szociológusoknak, Budapest, Új Mandátum, 1999.
—————————————-
Molnár Dávid, A tér ürességétől a sokaság zűrzavaráig. Az antik káosz fogalmának története,
—————————————-
[1] https://1749.hu/fuggo/kritika/szornyhorgaszat-a-banatocean-partjan-john-langan-horgok.html , https://deszkavizio.hu/a-regeny-amire-megerte-eveket-varni-elolvastuk-a-horgokat/ , https://gyujtogeto-alkoto.blog.hu/2025/04/04/ferfi-_es_remtortenet_john_langan_the_fisherman , https://www.roboraptor.hu/2025/02/05/john-langan-horgok-konyv-kritika/ , https://geekvilag.hu/john-langan-horgok-ajanlo/ , https://www.ahmagazin.com/john-langan-horgok/ , http://www.cinegore.net/hu/2024/10/19/john-langan-horgok-2024/
[2] https://hu.wikipedia.org/wiki/Frakt%C3%A1l
[3] https://hu.wikipedia.org/wiki/Frakt%C3%A1l
[4] Fokasz Nikosz, Káosz és fraktálok: bevezetés a kaotikus dinamikus rendszerek matematikájába – szociológusoknak, Budapest, Új Mandátum, 1999. 141.
[5] Fokasz Nikosz, 128.
[6] Fokasz Nikosz 118.
[7] Fokasz Nikosz 157.
[8] Fokasz Nikosz 143.
[9] Fokasz Nikosz (213-228)
[10] Fokasz Nikosz 213-241.
[11] Fokasz Nikosz 209.
[12] Ugyanis ez egy tankönyv, aminek „az elképzelt olvasója” „az átlagszociológus, aki matematikai ismereteiben (…) valahol a félúton, a közgazdász és mondjuk a történész között helyezkedik el a társadalomtudósok körében.” (8) Ez a matematikai tudásomra nézve tulajdonképpen hízelgő, annyi a mentségem, hogy nem vagyok se szociológus, se közgazdász, se történész.
[13] Molnár Dávid, A tér ürességétől a sokaság zűrzavaráig. Az antik káosz fogalmának története, 20.,
[14] Molnár 24.
[15] Molnár 19-29.
[16] Fokasz Nikosz 4.
[17] Görög mitológia, Hésziodosz, Istenek születése, ford. Trencsényi-Waldapfel Imre, https://sites.google.com/site/szeredastanmitologia/g%C3%B6r%C3%B6g-mitol%C3%B3gia/trencs%C3%A9nyi-waldapfel-imre-g%C3%B6r%C3%B6g-reg%C3%A9k/1-istenek-sz%C3%BClet%C3%A9se