Eleinte azt hittem, az a bajom Horváth György és Massár Mátyás HÉJ című regényével, hogy szexista, pedig láthatóan nem akart az lenni. De később rájöttem, hogy nem ez a baj vele, hanem az, hogy giccses – és arra is rájöttem, hogy pont azért lett a szándékai ellenére szexista, mert giccses, és fordítva: azért lett giccses, mert próbálta ugyan elkerülni a szexizmust, de a (szexista) sztereotípiák miatt nem sikerült. Mindezek miatt pedig nem is urban fantasy, legfeljebb szoftpornó.
Kategória: fantasy 1 / 7 oldal
Gerle többeknek nem szimpatikus – hát ettől őszintén szólva ütni tudnék. Felejtsük már el azt is, hogy csak a fizikailag és mentálisan is gyenge, kicsi, törékeny, befolyásolható és butácska nő „szimpatikus” (ez a Derkó-félék álláspontja), meg azt is, hogy egy regény attól és csak attól jó, hogy van benne „olyan szereplő, akivel azonosulni lehet”. Ennek a regénynek (is) a tétje épp az, hogy az olvasó ne a saját világa alapján kialakított véleményét lássa viszont és kapjon önigazolást, hanem képes legyen eltérő beszéd- és életmódokat alapszinten megérteni és hogy ne ellentétekben és szembenállásokban, hanem fokozatokban és árnyalatokban gondolkodjon.
Kleinheincz Csilla Alvilági szövedékét eredetileg Sepsi László Termőtestek című regényével akartam összeolvasni, amikor még csak annyit tudtam róluk, hogy mindkettő „gombás horror”. Előbbit viszont csak most nyáron kezdtem el, főleg azért, mert elriasztott a két szembenálló közösség témája. Ennek köszönhetően viszont egy teljesen más jellegű szöveg segítségével találtam hozzá megközelítési pontot.
A másik izgalmas dolog a regényben az, ahogyan a különböző népségek, akik ugyanazt a világlátást képviselik, egymást és saját magukat ezen a közös világban egymástól eltérően, teljesen másmilyennek látják.
Tavaly a frissen megjelent regények közül semmit nem olvastam, de idén nekifogtam a Vétett útnak – a tavalyi megjelenések közül ugyanis erre voltam leginkább kiváncsi. Sokat gondolkodtam rajta, hogy miért, és arra jutottam, hogy a kilencvenes évek, még konkrétabban a telefonfülkék miatt.
Az új nyelvet, amit az újfajta elbeszéléshez kell létrehozni, az idegesítő hasonlatok alapozzák meg, mégpedig azzal, hogy az elemek között nem szokványos kapcsolat van. Ez az, ami próbára teszi az olvasót: már nem maga a poszthumanizmus, hanem annak ez a fajta nyelvi megteremtődése. Mert mit kezdünk az olyan képekkel, mint hogy
Mivel a gombáknak nincsenek érzelmei, a regény szereplőinek is csak minimális van (az, hogy Zedmork szemében izzik a gyűlölet, nem igazán hiteles a regényszöveg egésze szempontjából). Az érzelmek minimalizálása azt eredményezi, hogy a szöveg elkerüli a giccset (egy jelenet kivételével, ami pont attól giccses, hogy nem akar az lenni, amikor Dina és Nesseria egymást vigasztalják), és azt, hogy a szereplők egyszerre harsány és elnagyolt popkultúrális típusok meg hétköznapi, kicsinyes, de ebben a minőségükben aprólékosan jellemzett alakok is.