minden könyv nekem szól

Kategória: szépirodalom

A családregények vége II. (Termőtestek)

Mivel a gombáknak nincsenek érzelmei, a regény szereplőinek is csak minimális van (az, hogy Zedmork szemében izzik a gyűlölet, nem igazán hiteles a regényszöveg egésze szempontjából). Az érzelmek minimalizálása azt eredményezi, hogy a szöveg elkerüli a giccset (egy jelenet kivételével, ami pont attól giccses, hogy nem akar az lenni, amikor Dina és Nesseria egymást vigasztalják), és azt, hogy a szereplők egyszerre harsány és elnagyolt popkultúrális típusok meg hétköznapi, kicsinyes, de ebben a minőségükben aprólékosan jellemzett alakok is.

A családregények vége I. (Termőtestek)

Itt a blogon legtöbbször olyan regényekről írok, amelyek nagy hatással vannak rám, ezért elég sok a rajongó, lelkendezős bejegyzés. De az azért még velem is ritkán fordul elő, hogy egy könyv második oldalánál levegőért kapkodva hajtogassam, hogy „úristen, úristen, mekkora szöveg, mekkora szöveg!”, de a Termőtesteknél ez történt – ami utána elmúlt, sőt, úgy a százharmincadik oldal környékén el is untam, hogy aztán újra visszaküzdje magát nálam, ha nem is a kezdeti szintre, de elég magasra ahhoz, hogy írni akarjak róla.

… és azt ismered, hogy két poszthumanista kisregény elkezd beszélgetni? II. (Lu purpu, La morte)

A La morte egyszerre reprezentálja a lovecrafti kozmicizmust (anélkül, hogy erre direkt és közhelyes utalásokat tenne), a humanista filozófiai gondolkodás mára töredékké foszló maradványait, a mindennapi élet nevetséges kisszerűségét, az egyéni szubjektivitást, és a hitet abban, hogy ha utóbbiaknak nincs is jelentősége az előbbiekhez képest, ha az ember, a humánum kisebbségbe kerül is a mindenséggel szemben, attól még jogunk van élni és átélni, megélni mindazt, amire lehetőségünk van.

… és azt ismered, hogy két poszthumanista kisregény elkezd beszélgetni? I. (Lu purpu, La morte)

Farkas Balázs Lu purpu és az azzal beszélgető La morte című kisregénye a poszthumanista elbeszélésmód egy szép példája – ennek bizonyításához meg kell néznünk, hogy mi fán terem a poszthumanizmus, ami elég embertpróbáló feladat.

Védett: Egy szerző útkeresése: kérdések és megállapítások Böszörményi Márton írásában

Ez a tartalom jelszóval védett. Megtekintéséhez meg kell adni a jelszót:

Az abszolút magány végtelen nyugalma (Ég)

Piia Leino díjnyertes könyve „elszigetelt lelkek története”[1], amit elsősorban disztópiaként lehet olvasni, de van benne a sci-fi lényegi elemeiből az összetett társadalmi folyamatok lehetséges következményeinek felvázolása mellett a fantasyból ismerős varázsgömb is, ennek köszönhetően a szöveg folyamatosan a szépirodalom és a fantasztikum határán mozog.

2 / 2 oldal

Köszönjük WordPress & A sablon szerzője: Anders Norén