A Vágyálmok ligája többek szerint túlírt, sok fölösleges párbeszéd, vagy hosszabb leírások, magyarázatok maradtak benne[1]. Ezzel nem értek, szerintem ez nagyon is kell, és így kell, mert ami Veres Attila szövegeiben a horrorba hajló groteszk (aka weird), az itt a cyberpunk.

Nagyon hasonló, szövegen túli, tipikusan magyar valóságtapasztalat sejlik fel mindkettő mögött. Ahogy a weird, úgy a cyberpunk is ma már egy nagyon vékony határon táncol, nagyon kevés elég ahhoz, hogy nevetségessé, semmitmondó klisévé és így hiteltelenné váljon. Ezt a vékony határt a Vágyálmok ligája sem lépi át, nem lesz gagyi és üres, ez pedig annak köszönhető, hogy szöveg a kocsmai jelenetnél nem ironikus és nem is olvasható annak, mégpedig azért, mert az az esemény, ami megjelenik a holotévén, és amiről a hírolvasó beszámol, egy rendkívül erőszakos cselekménysort mutat be teljesen szenvtelenül és tényszerűen. Fontos szerep jut az operatőrnek, aki egyszerűen csak filmre vesz egy rengeteg áldozattal járó rendőrségi akciót és nem utolsó sorban a végeredményt: „miközben a narrátor a gravitációtöbbszöröző fegyverek megbízhatóságáról elmélkedett, az érzéketlen operatőr ismét az utcára közelített” (64) és megmutatta a holttesteket.

Ez egyúttal azt is jelenti, hogy a bemutatott képsorokat mind a kocsma közönsége, mind az olvasó valódinak ismeri el, senki nem feltételezi, hogy a tévében látottak, hallottak bármilyen módon manipulálva lennének. A cselekmény előrehaladtával azonban ez a hitelesség egyre csökken, majd el is tűnik, de csak az olvasó számára: „Szerencsére az emberek nagy része fenntartás nélkül elhitte, amit a szenzációra éhes szeme elé lökött a média.” (199)

Ezzel szemben a minden hájjal megkent, manipulatív Gruwell úgy látja, hogy a féreglyukon átjutott tudós esetében a „nyilvánosságra hozott felvétel lehetett éppúgy hamisítvány is, mint eredeti.” (161)

A kocsmai jelenetben egy csatorna van, azon egyféleképpen számolnak be egy adott dologról, és az arra adott reakció is kiszámítható. Holoújságból már több jut a népnek, egész pontosan öt darab (298): mikor Galen Stull megpróbálta elterelni a figyelmét, „Behívta a holoújságokat. A média azon nyomban elborította leplezetlen tolakodásával.(…) A jól ismert címlapok felborult óriáskerékként körbevették (…) a politikai rovat tetején harsogó „Ismét véres leszámolás kezdetű kiemelt sor” (298) a bekapcsolva hagyott hangulatgenerátor miatt pedig alaposan megijeszti.

A jelenetnek, a hírnek, az erőszakos képsoroknak két funkciója van: hogy a kocsmai közönséggel együtt az olvasó is tisztában legyen a regényvilág jellegzetességeivel, és hogy képes legyen komolyan venni ezt a világot. De sem a hír maga, sem az erőszak, sem az arról való tudósítás nem indít el semmiféle változást. A felépített világ olyan, amiben ezek az események megtörténnek, tudósítanak róluk, a szereplők pedig lamentálnak felettük egy sort, értelmezik őket, de egyikük sem gondolja vagy mondja ki azt, hogy ezen változtatni kellene vagy lehetne. A szereplők nem vesznek részt ezekben az eseményekben, csak megnézik és beszélnek róluk, majd továbblépnek a mocskos szexjátékba. Ennek egy másik vetülete Zac halála, ahol a részvétlenség még nagyobb fokát érzékeljük: „A zene egy percre sem szünetelt.” (86)

A Vágyálmok ligájában a Fablo által emlegetett „közvélemény”, A keringésben az a meggyőződés, hogy „a világszerte óriási felháborodás” miatt a főgonoszok „nem fogják megúszni”, mert „túl nagy nyilvánosságot kapott az ügy” (262), A mindig egyre több-ben az, hogy „a közvélemény egy része máris fejeket követel” (455), hogy az újságírónő értesítése a regény utolsó mondata (458), a Xenoban a Mark Ballard hazugságaival tökéletesen megvezetett tömegek mind ugyanazt reprezentálják: a nemlétező társadalmi nyilvánosságot. Közösségek vannak, vélemények vannak, de valódi „közvélemény”, tehát az a jelenség, amikor a különböző csoportok egyetértenek valamiben, és ez az egyetértés jelent valamit, elvezet valahová, következménye van – ez nem létezik ezekben a regényekben.

A keringésben a hírek, és a látszólag jelentős események azzal, hogy az emberiségen túlmutató kontextusba kerülnek, a regény végére „érdektelennek és kicsinyesnek tűnnek” (269). A Mindig egyre több-ben a „média hatalma” (236) azt jelenti, hogy a Daneli által átadott hiányos és megszűrt információk Helgát, akinek újságíróként elviekben „végig kell járni a szamárlétrát” (59) „az első vonalba katapultálják” (64). Vagyis a hír következménye a cselekmény idején belül kimerül egy sikeres egyéni karrierben. A Vágyálmok ligájában Gruwell karrierjének egyengetésének eszköze a „média” (az előzményekből ítélve valószínűleg a kocsmai holotévékről és a bulvárújságokról van szó) – mégpedig annyira, hogy a férfi felemelkedésével egyenes arányban növekszik az amúgy sem túl megbízható „média” kiüresedése:

„A Terra Bizottság üdülőjeként számon tartott űrállomás többféle elnevezése is közszájon forgott. A média előszeretettel titulálta Rezidenciának a különböző híradásokban.” (114)

A „sármos elnök kiváló érzékkel használta fel a médiát a saját népszerűségének növelésére.” (158)

„Yadira ostoba fecsegése a fiatalságról a médiának” (186) annyit tesz, hogy „Yadira Elmore a szabad és független tájékoztatást hangsúlyozva, valójában csak hogy keresztbe tegyen az óvatos Lanaghamnek, világgá kürtölte az üzenet tartalmát”, ami a féreglyuk túloldalán talált fiatalság forrásáról szólt. (185-186)

„A színjáték, ahogy Gruwell magában nevezte, inkább a médiának szólt, mint a fényváróknak.” (270)

Gruwell hatalmát az mutatja, hogy tulajdonképpen ő irányítja a „médiát”:

„A hírműsorok az elnök befolyásának köszönhetően csupán napok múltán kezdtek el foglalkozni a Holdon létesített gyilkos kamrákkal, (…) Az Angyalkamrákból bilincsben elhurcolt dolgozók gyűlöletes arca hamarosan holoújságok hasábjairól köszönt vissza. (…)A címlapok az ördögi fehér bajuszos és bűnbandájának képével voltak tele. (…) Ruiz kivégzését a legtávolabbi kolónián is nyálcsorgatva nézik majd az emberek.” (278)

Azt, hogy Gruwell a hatalma csúcsára ért, a következő megnyilvánulása jelzi: „Ne óbégass, ez csak a médiának szól. Van fogalmad, milyen szenzáció lesz a holnapi lapokban? (…) Ilyen elnök kell a népnek, nem gondolod?” (330)

Gruwell gátlástalan törtetése szépen belesimul a regény világába: a szonda átküldése a féreglyukon a mesterséges tengerparton álló magánlakoszályban, haveri körben, két kurvázás között zajlik (114-130), ebben a világban vannak „propagandaműsorok” (131), álhírek (200), „vezető hírek” (122), és „elképesztő hírek sorozata” (160).

A holotévénél már csak a holoújság borzasztóbb: az olvasása komoly nehézségekbe ütközik a mindenféle automatizmusok miatt (299), a torzító, az egyházat elfogultan bemutató cikk pedig megmutatja, hogy nem képes ellátni a feladatát, ami a megfelelő tájékoztatás lenne: „Stull nem tudta, milyen módon lehetne vallásukról hitelesen írni, de nem így, az biztos.” (301)

A személyes jelenlét az elképzelt jövőbeni világokban is fontos: a Xeno interjúi, hogy a Mindig egyre több újságírónője, Helga egy tudóscsapat sajtótájékoztatója miatt odautazik a Szentélyhez (58), a felvételek A keringésben vagy a Vágyálmok ligájában is ezt mutatják.

Mindebből az következik, hogy ezekben a szövegekben az újságíró figurája eszköz a nyilvánosság, a háttérvilágot alkotó emberek tömegének, vagyis a társadalom egészének érzékeltetésére, de más funkciója nem lévén, igazából a hír, a tudósítás nem tölti be a szerepét. Amikor James Holden azt választja, hogy a nyilvánossághoz fordul, akkor kockáztat ugyan, de az őszintesége és a módszere együtt célt ér, és ez a tette dönti el a regény végkimenetelét[2]. A Térség világában van ereje a nyilvánosságnak. A magyar regényekben ennek nyoma sincs: az újságíró nem képes célt érni, alakítani a cselekményt, ha meg is szerzi az információt, annak megosztására nincs lehetősége, vagy ha mégis, az már nincs befolyással a történésekre. A nyilvánosság, a társadalom nem értesül a fejleményekről, legfeljebb utólag, szövegen kívül, vagy konkrétan hazudnak neki. Vagyis ezekben a jövőbeni világokban a nyilvánosság csak egy passzív tömeg, ami meghatározott csatornákon, készen kapja a híreket, amivel aztán a történet szempontjából mindegy is, hogy kezd-e valamit: a hírnek, a tudósításnak, a tényfeltárásnak nincs igazi cselekvéshez, valódi változáshoz vezető szerepe.

—————————————–

 

Kovács Ákos, Vágyálmok ligája, Budapest, Scolar, 2010.

 

————————————–

 

Brandon Hackett, Xeno, Budapest, Agave Kv., 2017.

 

László Zoltán, A keringés, Budapest, Metropolis Media, 2007.

 

László Zoltán, Mindig egyre több, Budapest, Gabo, 2021.

 

———————————–

 

 

[1] https://sfmag.hu/2010/12/14/art-gruwell-felemelkedese/ https://lfg.hu/41667/ismerteto/kovacs-akos-vagyalmok-ligaja/

[2] Corey, James S. A., Leviatán ébredése: a Térség első kötete, ford. Galamb Zoltán, Budapest, Fumax, 2013.