Címke: fantasy 2 / 4 oldal

Abercrombie szövegeit rendszeresen hasonlítják össze, vagy csak emlegetik együtt George R. R. Martin Tűz és jég dala-ciklusával. Martin nem a szereplőket, hanem a szereplőkhöz való viszonyunkat változtatja meg: a karakterek árnyalásával, a motivációk tisztázásával, a régebbi történetek újraírásával eléri, hogy összetett és izgalmas viszony alakuljon ki az olvasó és az egyes szereplők között. A világot a mágia uralja, de mivel a többezer oldalt nem töményen a mágia, hanem az emberi viszonyrendszerek töltik ki, az olvasó számára úgy tűnik, mintha a mágia jelentőségét vesztette volna.

Pedig csak az emberi cselekedetek veszítették el a jelentőségüket. Amíg volt egyértelmű Jó és Rossz, addig a szereplők tetteinek jelentősége volt, hiszen azok közvetlen kapcsolatban álltak valamelyik oldallal, a két világ, a „mágikus” és a „hétköznapi” között nem esetleges és véletlenszerű, vagy a mágia által egyoldalúan létrehozott kapcsolat, hanem szoros és egyértelmű összefüggés volt. Ezek a „klasszikus”, „hagyományos”, „tiszta”, de mindenesetre legalábbis könnyen dekódolható világrendre alapuló tolkieni fantasyk  ezzel az egyértelmű, nyilvánvaló viszonyrendszerrel bizonyos szempontból „valami olyan hiátust pótolnak, amely napjainkban egyre fájdalmasabban jelentkezik”[1]. Hogy mennyire így van, arra épp Abercrombie és akihez hasonlítani szokták, George R. E. Martin könyvei a bizonyíték.

Megnézem >

A Némi gyűlölet nem okoz annak meglepetést, aki már túl van az előzményköteteken, de ettől még (a korábbi kötetekre is jellemző módon) élvezetes olvasmány, ami néhány odaszúrt mondattal olyan pontos látleletet ad a nem fiktív világainkról is, hogy tanítani kéne, és úgy „töri szét a hagyományos fantasy öntőmintáját”[1], hogy közben minderre önironikusan reflektál.

Hogy élvezetes olvasmány legyen, az létszükséglet egy hatszázoldalas kötet esetében, de ezzel nincs probléma, Abercrombie a tőle megszokott módon, jól megírt jelenetek sorával építi fel a cselekményt, amelyben a „régen minden jobb volt” áligazságától eljut a regénnyel azonosítható színpadi előadás valódinak tételezett illúziójáig. A „régen minden jobb volt” nem csak a szereplők illúzióinak egyike, hanem utalás az előző regények cselekményére, ezzel pedig egyszerre önironikus és zsánertörténeti reflexió is.

Megnézem >