A sorozat a (klasszikus, Tolkien-i) fantasy és a sci-fi megrendezett házassága, amelynek fő funkciója egy sajátos törvények és szabályok szerint létező közösség történetének nevelgetése, irányítása.
Címke: kiszakadtak
Nehezen indult nálam ez a regényfolyam. Az elején annyira hidegnek, ridegnek, unalmasnak és érdektelennek tűnt, hogy azt gondoltam, nem fog hozzám közel kerülni sem a szereplők közül senki, sem maga a szöveg. De mivel jól van megírva, és a szépen felépített, gondosan fogalmazott mondatok vittek tovább (a néhány elírás és kisebb hibák sem akasztottak meg), így nagyjából az első regény negyedénél-harmadánál már érdekessé és vonzóvá lett a történet, a végére pedig határozottan megszerettem.