A sorozat a (klasszikus, Tolkien-i) fantasy és a sci-fi megrendezett házassága, amelynek fő funkciója egy sajátos törvények és szabályok szerint létező közösség történetének nevelgetése, irányítása.

Anélkül, hogy újra belemennék a „mi a sci-fi” már sokszor és sokat tárgyalt kérdésébe: ha azt mondjuk, hogy az a sci-fi egy olyan történet, amelyben a cselekményt, a szereplők viszonyát és mindent bizonyos (általában jövőben) technikai kérdés határoz meg (űrutazás, digitalizáció, stb), akkor ez a regényfolyam valóban nem sci-fi.[1] A konfliktusok, a család tagjainak egymáshoz való viszonya, a közösség és az egyén kapcsolatának problémája bármilyen más világban is ábrázolható. Ha viszont az a sci-fi, amit annak olvasunk (és ha Bradbury meg Herbert is sci-fi), akkor viszont az. A szöveg nem csak a Bibliát és a Gyűrűk urát idézi, hanem a Dűnét is: elég csak Yaan-Paulra gondolni, aki nem csak Szent Pálra, hanem Paul Atreidesre is utal. (Arról nem is beszélve, hogy az „én vagyok az apád” mondat sem hangozhat el ebben a közegben büntetlenül.)

Hogy sci-finek vagy fantasynak olvassuk inkább, az abból a szempontból érdekes, hogy mit érzékelhetünk hibának. Ha ugyanis a fantasy olvasatát érvényesítjük, akkor nem probléma a szereplők egysíkúsága, a funkcionaltást szolgáló jellemek egyszerűsége, az árnyaltság hiánya.

A Tolkien-i minta jól látható nem csak a nitan nyelv miatt, hanem abban is, hogy a szereplők túlnyomó része a jó oldalon harcol, gonoszok alig vannak, keveset tudunk róluk és nem is árnyalt igazán a karakterük. Martyn és Rundi távoliak, szinte semmi nem derül ki a motivációikról, csak a hatalomvágy meg a pénzéhség. Az idősebb Yaan egy teljesen lecsupaszított, egysíkú, idegesítő karakter, a szerepe mindössze annyi, hogy megindokolja a fia kiszakadását és utána a katonai pálya válsztását. Ugyanez az egysíkúság a másik oldalon is jelen van: Giin már a történet legelején tökéletes (leszámítva a hiúságát, de igazából az is a jóságából ered) és csak még jobb lesz a végére. Egy sci-fiben hitelesebb lett volna, ha Judy valóban az ő lánya, egy komolyabb ifjúkori botlásból. Makulátlan (fantasy) hősként viszont ez nem lehetséges. A funkcionalitás azonban Judy és Giin viszonyában is érvényesül: rokonsági foktól függetlenül apa-lánya kapcsolatnak megfelelő kötelék lehet csak köztük. Lassú, de annál mélyebb kapcsolatot eredményező közeledésük egy más rokoni fokozatban képezi le a Judy házasságaiban is meglévő funkción alapuló szeretet kialakulását. Azért törődnek egymással, és azért akarnak megfelelni a szerepeiknek, mert ez a (közösség érdekében) kötelességük, viszont ez a törődés juttatja el őket az igazán őszinte szeretetig.

Giin, Yaan és Judy kiscsaládjai bizonyos szempontból teljesen ellentmondanak a hagyománynak: Giinnek se gyereke, se felesége nem lehetne, mégis lesz mindkettő, Judy fia Gromtól születik, akinek rendes körülmények között szintén nem lett volna gyereke, Yaan Lindát szereti meg Meenainban és nem a neki szánt feleséget. Mindezek azonban a közösség fennmaradása szempontjából nem csak szükségesek, hanem az egyedüli lehetséges variációk, és ehhez hozzátartozik a “külsős” gyerekek (Ester és Andran) és a felnőttek (Martyn) halála is, és a külsős kapcsolatok megszakadása.

Judy a maga módján szintén (túl) tökéletes és egysíkú. A közösséghez való tartozás igénye – és nem utolsó sorban a ténye – mindent felülír nála. Emiatt mindig minden elvárásnak megfelel, akár a tanulmányaiban, akár a magánéletben – amikor Giin miatt őt nem érdeklő tárgyakat tanul meg nagyon alaposan, vagy amikor utál orvosként dolgozni, mégis jól végzi a feladatát.

Davidbe és Doronba is azért szeret bele, mert annyira meg akar felelni az elvárásoknak, az apja és a befogadó család részéről is – a funkciójuk miatt szereti meg őket, és ez attól lesz ennyire egyértelmű, hogy mindkét férfi tulajdonságait, személyiségét ellenszenvesnek találja eleinte. Judy a közösség ideális és esszenciális tagja: anélkül hozza meg a kiszakadtakra jellemző döntést a közösséghez tartozásról, hogy valóban kiszakadt volna. Származása, céljai és tudatos döntése alapján is a közösség része, a reprezentánsa. Mindig alkalmazkodik és mindig kötelességet teljesít, mindig a másik embert, és azon keresztül a közösséget veszi figyelembe saját maga helyett. Ez még akkor is így van, ha nem tudatos: David eldönti helyette a gyerekválallást Judy egyéni céljainak rovására és ez nem okoz neki csalódást, később pedig azért kell Doronnal összeházasodnia a meddősége ellenére is, mert Raana közösségbe integrálása és a régi keretek helyreállítása csak így lehetséges. Judy származása és az azzal kapcsolatos találgatások és megoldások szintén túlzás, ha sci-finek olvassuk a sorozatot – ha azonban a fantasy felől nézzük, akkor más lehetőség nincs, csak az, hogy ez is egy központi kérdés legyen. Ez megint egy fantasy-hős jellemzője.

Ha sci-fiként olvassuk a regényt, akkor mindez hibaként jelenik meg: hiányzik a szereplők árnyaltabbá, érdekesebbé tétele és a gonoszok részletes bemutatása, a motivációik feltárása is.

A könyv végére a közösség, mint fenyegető tényező, megszűnik. Védendő és újrateremtendő lesz, a másokról való gondoskodás és alkalmazkodás kényszerű kötelessége az életben maradás, az életben maradás értelmének záloga lesz. (Giin ezt kissé didaktikusan magyarázza meg a végén, az elmélkedések és bölcsességek közül talán ez az egyetlen olyan szövegrész, ami elhagyható lett volna.)

A kiszakadtak visszafogadása ellenére a közösség zárt marad, sőt, zártabb, mint valaha. Visszatérni ugyanis csak az tud, aki már eleve a közösségben volt benne, vagyis beleszületett és/vagy benne nőtt fel.

A külsős és a közösségen (nagycsaládon) belüli élet különbségét többek között a (házi)munka megosztásával érzékelteti a szöveg. Míg Judy intézetében a munka, különösen a konyhai szolgálat nyűg és utálatos munka, amit büntetésként végeznek, a Raasoknál ez egészen másképp néz ki: a (fizetett) segítség mellett mivel sokan vannak, minden munkára jut valaki, aki szívesen csinálja, illetve együtt dolgozni a közösség érdekében jó móka, nem büntetés.

A közösség az, amelyben a múlt közös és egyforma értelmezése zajlik. A közös és egyforma értelmezés egyidejűséget és folytonosságot jelent. Ezért olyan fontos, hogy a szereplők beszélgetnek a hosszúéletűekről, Nagy Andreasról, ellentmondásokról. Ezek a kapcsolódási pontjaik, amelyek nem csak a múlt ismeretét, hanem a párbeszédet, a másik meghallgatását, az együttgondolkodást feltételezik. Mindezek együtt szükségesek ahhoz, hogy a múlt közös (egyforma) értelmezéséről lehessen beszélni – ha ezek közül bármelyik sérül, az emberek nem alkotnak közösséget – ahogy a konferencián zajló vitában is ellenségként lép fel Yaan: nem egyformán értelmezik a múltat. Amikor viszont Giin beszédét hallgatja, akkor nem csak megérti, hanem azért érti, mert ez az, ami a természetes közege – ez pedig lehetővé teszi, hogy ebben a jelenetben Yaan és Giin egyformán értelmezze a múltat (Á 387-389). A tét pedig óriási: ha ugyanis a mennyország helyett a közösség és egyén kapcsolatainak túlvilági létében hisznek (H 344), akkor már a „földi” életben muszáj a megfelelő közösséget létrehozni. Ezért nem mindegy, hogy kit fogadnak be vagy kit taszítanak ki maguk közül.

A fantasy és a sci-fi nem zárja ki egymást: a mindent megmagyarázó, racionális közösség életében is jelen van a csoda, csak éppen észérvekkel megmagyarázva. Csoda az, amikor az ember apró tettei összetalálkoznak az Isten elképzeléseivel és nem csak képes lesz hatni a történelemre, hanem az Isteni tervnek megfelelően hat. A csoda az ember teremtő-megtartó cselekvése, amely az isteni világrendbe illeszkedik. „Az igazi csoda nem az, amikor megtörténik a lehetetlen. Az igazi csoda az, amikor a lehetőség feltárul előttünk, s egyszerre csak kiderül: mi vagyunk a megfelelő személyek, akik a megfelelő időben a megfelelő helyen tartózkodnak. Ilyenkor a kezünkben tartjuk a világot, és olyan hatalommal bírunk, amely a semmiből teremteni képes.” (H 93) Ez egy idézet a Bokrából és Giin mondja, amiből nem csak az derül ki, hogy mit gondol a csodáról, hanem hogy saját tevékenységét nem tartja annak. Lehet, hogy a Csodaidők szerzője sem tartja magát írónak, de attól még az: a Csodaidők okos, intelligens és érzékeny sorozat, aminek jól megérdemelt helye van a kortárs magyar sff elismert alkotásai között.

———————————

Raana Raas, Csodaidők, Budapest, Shremeya, 2012-2013. (e-book)

 

Az ogfák vöröse, Budapest : Animus, 2006.

Kiszakadtak, Budapest : Animus, 2008.

Árulás, Budapest, Shremeya, 2009.

Hazatérők, Budapest, Shremeya, 2010.

 

———————————-

 

[1]https://konyvesmagazin.hu/nagy/az_osszes_szereplom_csinal_baromi_nagy_hibakat_kiemelt_gorgey_etelka.html