Nehezen indult nálam ez a regényfolyam. Az elején annyira hidegnek, ridegnek, unalmasnak és érdektelennek tűnt, hogy azt gondoltam, nem fog hozzám közel kerülni sem a szereplők közül senki, sem maga a szöveg. De mivel jól van megírva, és a szépen felépített, gondosan fogalmazott mondatok vittek tovább (a néhány elírás és kisebb hibák sem akasztottak meg), így nagyjából az első regény negyedénél-harmadánál már érdekessé és vonzóvá lett a történet, a végére pedig határozottan megszerettem.

A tékozló fiú nyilvánvaló parafrázisát sikerült egy igazi űroperává/űrfantasyvá tágítani, benne az egyes szereplők dilemmáit pedig kisebb példabeszédekké formálni, amelyek lényege ugyanaz: az egyén dolga a másik egyént figyelembe véve a közösséget szolgálni, és ennek egyik eleme sem úszható meg. Ha nem figyelsz oda eléggé a másikra, annak a közösség látja kárát és végső soron te is, aki mindig valamilyen közösség része vagy akkor is, ha nem akarod, vagy ha nem hiszed. Ennek az ellenkezője is igaz: ha nem vagy eleve része a közösségnek, akkor a fejed tetejére is állhatsz, akkor sem fogsz bekerülni. És hogy ki az, aki eleve része a közösségnek? Az, aki részt vesz a múlt közös értelmezésében – ezt pedig csak az tudja megtenni, aki tapasztalatból ismeri a közösség múltról szóló elbeszéléseit.

A regény tulajdonképpen a közösség definícióját járja körül, és az egyik értelmezésből eljut egy másikig, miközben a közösség jellege ugyanaz marad.

A „nem vagy egyedül” jelmondat először csak figyelmeztetés az egyén számára, hogy nem lehet individualista, nem helyezheti a saját érdekeit a másik érdekei elé („mindig van valaki, akinek rád van szüksége”). Ez a kötelező figyelem és megértés a másik emberre vonatkozik, egyénileg. A regény jeleneteiben, főleg Giin fejezeteiben soha nem több ember érdeke jelenik meg, hanem mindig egy adott emberé, aki viszont általában valamilyen közösséget képvisel. Másodszor már nem figyelmeztetés, hanem fenyegetés. A következő szint ugyanis a közösségi elvárásokat jelenti, a hagyomány kötelezettségeit, amelyek lehetnek nyomasztóak is. A sorozat elején a közösség fenyegető: a felelősség, az elvárások, és annak a szempontjából is, hogy mi mindent követnek el az emberek egymás (és saját maguk) ellen a közösségre hivatkozva.

A közösség, mint nagyon sok, személyes kapcsolat nélküli ember összessége, nem működik. Ami működik, az a személyes kapcsolatok, az embernek egy másik emberhez való kapcsolódása, és egy másik emberen keresztül egy következőhöz. Minél nagyobb egy közösség, ez annál nehezebb, egy bizonyos létszámon túl pedig egyenesen lehetetlen. Ezért nem érdemes meghalni egy népért – ahogy Giin megállapítja az utolsó könyvben (H 329) – mert a nép már túl van azon a kereten, amelyen belül lehetséges a közösséget egyben tartani – egy nép (amelyben több vallás és többféle vallástalanság és rengetegféle különböző szokás van, de igazi hagyomány nincs) már nem fogja egyformán értelmezni a múltat. A közösség határa ott van, ameddig még lehetséges a múlt egyforma értelmezése.

A közösség, mint fenyegetés Giin és Yaan esetében jelenik meg. Giint egyértelműen kihasználja a család: olyan terheket raknak rá, amelyeket nem akar vállalni, de mivel mindenki szerint egyedül ő az alkalmas és képes a feladatra, rákényszerítik a vállalásra. Óriási a kontraszt Giin választott vezetői tisztsége és a családfőség, illetve a külügyminisztersége között. Előbbi a munkája, amit örömmel csinál egészen addig, amíg ki nem szakítja belőle a család, hogy a nyakába varrja a kötelességeket.

Mindezt azon az alapon teheti meg, amit korábban adott Giinnek: biztos hátteret, védelmet, szeretetet. Giin fordítva járja be az utakat: először az, ami lenni akart: a közösség szellemi vezetője, de a törekvéseivel(hogy fogadják vissza a kiszakadtakat) igazából egyedül van. Utána lesz egy gyereke, később felesége, végül pedig mögé áll a nagyobb közösség is, így nem csak eléri a célját, hanem a történések, a cselekedetei és a megszerzett támogatás igazi legitimációt ad neki.

A közösség kettős arca mellett a tanítás is egyértelmű az első lapoktól kezdve: aki el akar menni, azt el kell engedni, mert a közösség megtartó ereje éppen abban rejlik, hogy nem fél elengedni az egyént, nem fél az eltérő tapasztalatoktól, mert ha a közösség megfelelően működik, akkor nem csak vissza fognak térni az egyének, hanem a visszatéről tapasztalatai gazdagítják és továbbépítik a közösséget, és mindennél jobban erősítik, hiszen aki visszatér, az már tudatosan, szabad akaratából tér vissza, és a döntés után sokkal határozottabban ragaszkodik az eredeti értékekhez. A visszatérőknek az elmenetelt megbocsátani olyasmi, amire rendes körülmények között nem volna szükség: elhagyni egy közösséget ugyanis nem bűn, vagy legalábbis nem kellene, hogy az legyen.

A másikra megfelelően odafigyelni azonban nem könnyű. Nem csak azért, mert ezer dolog befolyásolja, hanem azért is, mert ez ebben a világban külön tanulás eredménye. Nehéz, de nem lehetetlen.

A főszereplők ugyanazt a dolgot vagy személyt merőben másképp látják, de képesek ebbe a másik látásmódba is belehelyezkedni és egy szempillantás alatt beismerni annak a másik látásmódnak az igazságát.

Képesek felmérni a szavaik, tetteik következményeit és képesek bocsánatot kérni és megbocsátani. A megbocsátáshoz és a bocsánatkéréshez azonban őszinte bűnbánatra is szükség van. Ez a sorozat egyik legfontosabb mondanivalója: ahhoz, hogy az embernek esélye legyen a méltó életre, képesnek kell lennie bocsánatot kérni és megbocsátani. Ehhez képesnek kell lennie arra, hogy vállalja a felelősséget a tetteiért, a szavaiért, és képesnek kell lennie az empátiára és az őszinte bűnbánatra is – mindezt különösen akkor, ha egy közösség tagja és/vagy képviselője – máskülönben nem méltó és még csak nem is alkalmas egyikre sem.

Giin akkor hibázik, amikor a saját feldúltsága miatt nem hajlandó egy másik emberhez kapcsolódni, Yaanhoz, akit elkönyvel beképzelt kisfiúnak, nem figyel oda rá. Ez azért bocsátható meg neki, mert egyrészt ez sem változtatná meg a történet menetét számottevően, másrészt mert a vezetők is emberek és a helyzete magában hordja ennek a lehetőségét. Nem csak azért, mert a családja helyett már egy másik közösségért felelős elsősorban, hanem azért is, mert vezetőnek lenni, közösségek tagjaként helytállni nehéz, embertpróbáló feladat és nem is várható el, hogy egy vezető ne legyen maga is esendő. Giin felismeri a tévedését és be is vallja, vállalja érte a felelősséget. Giin inkább akkor hibázik igazán, amikor nem vállalja a családfőséget: ezzel ugyanis akaratlanul is magát helyezi a közösség elé. Bizonyos szempontból hiú: azért nem tér vissza a családjához a választott közössége éléről, hogy az lehessen, akivé válni akart. De csak akkor lesz igazán az, amikor nem ő választja a közösséget, hanem fordítva: a közösség(ek) választják őt. Ezért fontos, amit Judy mond: Giin akkor is mazdra, ha a makacssága és a sértettsége miatt azt állítja, hogy nem az. Giin igazából hiú, és az ő feladata a történet során nem leküzdeni ezt a hiúságot, hanem tartalmat, mélységet, értelmet adni neki.

Bár a családfő vagy hivatalt viselő lehet nő is, és sok a női szereplő, mégis férfiközpontú a világ. Judyn kívül nincs egyetlen olyan női szereplő sem, aki a cselekmény szempontjából igazán meghatározó karakter lenne (sőt, igazából Judy sem az!) és olyan sincs, aki a politikai vagy a családi döntésekben volna irányító. Malin ugyan meggyőzi a családtagokat Giin és Judy befogadásáról, de ehhez trükköznie, de legalábbis hosszasan érvelnie kell, vagyis nincs eleve adott tekintélye, súlya annak, amit mond – ellentétben a férfi szereplőkkel. Nincsenek női párok, csak férfiak választhatnak férfit maguknak, ami azt jelenti, hogy a vérvonalak fenntartásának kötelezettsége inkább a nőkre hárul – ezt ellensúlyozza az, hogy Giin is szeretett volna már korábban családot, a hivatása miatt mégsem lehetett. Judyra mindig vigyáz valaki, mindig valaki más dönt helyette, mindig csak megtörténnek vele a dolgok és a helyzetekben mindig másoknak akar megfelelni. Judynak rengeteg kiemelkedő képessége van, ezek közül mégis kizárólag a tanulás képességét, az alkalmazkodást, a szorgalmat használhatja. Judy csak szolgálhat, saját céljait nem tudja megvalósítani és ez a gyerekkori tanulmányaitól kezdve (Giin tantárgyválasztása) a sakkbajnokságon át az orvosi pályáig így van. Ellentétben Yaannal és Giinnel, akik nem csak fejleszthetik és használhatják saját képességeiket a munkájuk és az életük során, hanem nyíltan szembe mehetnek akár a közösségeikkel is és ezért utólag elismerést, vagy legalábbis bocsánatot nyernek.

Judy – ellentétben Giinnel és Yaannak, nem fenyegetést lát a közösségben, hanem vágyik rá. És alig hogy megkapja, el is veszik tőle.

Amikor Giin az igazát bizonygatja, önmagát különbnek tételezi egy másik embernél. Nem azt kutatja, hogy hogyan lehetséges a genetikai egyezés, ha ő nem feküdt le Judy anyjával, hanem a saját szavát állítja szembe “egy alkoholista nőével” és elvárja, hogy neki higgyenek, csak mert a közösség része és vezetője. Judy anyja ugyanakkor senkitől sem kap sem megértést sem megbocsátást egészen addig, amíg ki nem derül, hogy ő is a közösség része. Ha tényleg csak egy külsős, alkoholista nő lett volna, nem kapott volna megbocsátást senkitől, Judytól főleg nem.

A szeretet több fajtája is felbukkan a szövegben, egyet kivéve, és ez a szenvedély. Nem csak testi értelemben nincs, Giinnek még csak a lehetőség sem jut eszébe és ez nem csak a fiatalkori görbe este miatt van így, egyszerűen nincs rá igénye), hanem másképp sem. A szereplők szeretik egymást a rokonsági vagy baráti kötelékek alapján, szeretik a családjukat, a közeget, a szervezetet, a vallásukat, a munkájukat, de ez a szeretet minden esetben az ész és az erkölcsi-viselkedési normák által szabályozott mederben marad.

Senki sem rajong sem másik emberért vagy a munkájáért olyan mértékben, hogy azt szenvedélynek lehessen nevezni. A szenvedély kizárólag a negatív érzelmek skáláján jelenik meg: a harag, az irígység, a féltékenység, a rosszindulat, a hatalomvágy és hasonlók tartoznak ide, és elsősorban olyan szereplőknél jelennek meg, mint  Giin öccse vagy Rundi – a dohányzás is szenvedély, és mindenekelőtt az alkohol. Giin csak egyszer volt részeg, fájdalommal, megbánással s olyan szégyennel jár, amit Giin még évtizedekkel később is érez. De szenvedélynek tekinthető az elkeseredettség, a csalódás is, tehát a szenvedély a szenvedéssel egyenlő, de legalábbis előbb-utóbb valamilyen mértékben előbb-utóbb szenvedést okoz. A Siaxen iránt érzett szenvedélye szenvedést jelent, mert veszélybe sodorja a közösségben betöltött helyét. Ez annyira elfogadhatatlan, hogy később Judy teljes mértékben kijózanodik ebből, nem marad benne semmilyen vágyakozás. A szenvedély szó egyetlen egyszer szerepel a szövegben, amikor David haldoklik, tehát nem csak ő, hanem mindenki más is szenved – ekkor csókolja meg Judyt „szenvedélyesen”. Judy mindhárom házassága teljes mértékben mentes a szerelmi szenvedélytől. Az elsőben a kényszerű, majd önkéntes lassú közeledés és az, hogy (kizárólag) a gyerekvállalás teszi őket társakká, egyértelműen a szenvedélymentesség pozitív megítélését jelenti.

Az, hogy Judynak és Davidnak kötelező a szex is, annak ellenére, hogy még nem akartak gyereket és nem álltak közel egymáshoz, azt jelenti, hogy ebben a közösségben a testiségnek is a közösséghez van köze, és nem az egyénhez. Ez egy olyan világban, ahol a testiséghez az egyén tapasztalatai és érzései, és főleg vágyai, reményei társulnak, felháborító lenne. Itt azonban a testiségnek is pusztán funkcionalitása van, mégpedig a közösség fenntartása és az egyén közösség általi szabályozása, ami éppen a szenvedélymentessége miatt nem sértő. Judy és David együttléte nem erőszak, hanem az elvárásoknak való megfelelés, amit a közösség tagjaiként önként vállaltak. Ez az oka, hogy Judynak „nem kellemetlen” a szex a férjével akkor sem, amikor idegenkedik a személyétől. Judy azért nem háborodik fel azon, hogy David megszegte az egyezséget és becsapta őt azzal, hogy nem védekezett, mert „a gyerekvállalás nem jog, hanem lehetőség” (H 182), így David a lehetőséget teremti meg, amitől viszont megfosztaná Judyt (és az egész közösséget) az egyezség betartásával. David szószegése Raana létezése szempontjából a múlt, Raana maga a múlt értelmezése, így David akkor követné el a hibát (bűnt), ha betartaná az egyezséget. (A gyerektelenség ugyanis Judy egyéni érdekeit szolgálná: be akarja fejezni a tanulmányait.) Ebben a viszonyrendszerben, ebben a sajátos kultúrájú közösségben David tette nem aljasság, hanem a jövő záloga.

A házassági kötelék ragaszkodást, megértést jelent, amit kizárólag tudatosan irányított és kölcsönös kapcsolatépítéssel lehet elérni, amelyben az egyetlen igazi közös pont a gyerek (és más nem, akkor sem, ha elvileg van közös téma vagy tevékenység). Ez Judy a Doronnal kötött házasságában is így van: ott a közös feladat Emilie/Raana közösségbe integrálása. (Az idősebb Yaan házassága azért alapjaiban rossz, mert a gyerekek nem a közös célt és feladatokat jelentik: Yaan magára hagyja a feleségét a beteg kislányukkal, a fiúkat pedig a beleegyezése és a megkérdezése nélkül neveli úgy, ahogy.)

A szereplők érzelmei őszinték és mélyek, és leginkább átgondoltak, indokoltak, a viszonyok tiszták. Ez egy olyannyira racionális világ, hogy még a fantasztikus képességeket és eseményeket is megindokolják és megmagyarázzák, a másik ember gondolatokkal való megbénításától kezdve az ősi történetekig. A gyerekekkel iratott tesztek tévedhetetlenek, csak hamisítani lehet őket. A hosszúéletűség lehetősége és az influenza találkozása viszont nem eyszerűen a tudományt és a fantasztikumot olvasztja össze, hanem megmutatja az steni és az emberi világ különbségét is.

A szenvedélyek ugyanakkor csak heves, de nem átgondolt, nem az ész és a hagyományok tisztelete felől átgondolt és rendezett érzések. Például amikor Yaan-Paul életében először embert öl, hamar túlteszi magát rajta, és amellett, hogy észérvekkel győzik meg, a gyilkosságot követő szerelmeskedés sem elsősorban az egymás iránti vágyból (legalábbis Yaan részéről), hanem inkább a vigasztalás iránti érzelmi szükségletből következik. Ez a jelenet Yaan és Ester között felidézi a katolikus és a református szeretet-fogalom különbözőségét[1]. A református szeretet-fogalom mindenekelőtt a közösségre és a megbocsátásra helyezi a hangsúlyt – Giin és Judy gyakorlatilag a cselekmény nagy részében mást sem csinál, csak bocsánatot kér vagy megbocsát valakinek, a konfliktusok pedig mindig a közösség elsődlegességének kérdése miatt robbannak ki.

A cselekmény folyamán meghozott döntéseket nem az irányítja, hogy a karakterek maguk milyenek, hanem csak a közösségen belüli helyzetük és a közösségben betöltendő szerepük. Az egyén másodlagos, az egyén érzéseit, lehetőségeit, döntéseit és módszereit is a közösség (a család, a Kaven) szabja meg, még akkor is, ha (még vagy már, vagy egyáltalán) nem részei az adott közösségnek. Shonda legnagyobb bűne, hogy saját magát a közösség elé helyezi: „a Shondában rejlő értelem és manipulációs képesség másfelé irányul: sosem a mások, hanem mindig a maga hasznának irányába.” (K 317)

Folyt.köv.

 

———————————

Raana Raas, Csodaidők, Budapest, Shremeya, 2012-2013. (e-book)

 

Az ogfák vöröse, Budapest : Animus, 2006.

Kiszakadtak, Budapest : Animus, 2008.

Árulás, Budapest, Shremeya, 2009.

Hazatérők, Budapest, Shremeya, 2010.

 

———————————-

[1] Vö: https://tinyurl.com/y2wd9vf5 és http://lexikon.katolikus.hu/S/szeretet.html